Végzetes terv – 3. rész

Telt-múlt az idő… Ávhriol egyre népszerűbb lett az emberek közt, ahol csuklyás vándorszerzetesként járkált. Alaposan megválogatta kit avat be a titokba, ki méltó az örök fiatalságra. Így gyűltek egyre többen és többen körébe. Felnéztek rá, tisztelték őt. Megosztotta velük a tudását, a fények tudását, hogy mielőbb minél magasabb szintre fejlessze őket. Volt aki erre, más arra a képességre volt fogékonyabb. Volt, aki képes lett az érintéssel gyógyításra, mások harcolni tudtak vagy villámokat szórtak, és olyan is volt, aki mintha a jövőbe látott volna. Emígyen gyülekeztek egyre többen és többen olyanok, akik érte bármire képesek lettek volna.
Mindez persze sok időbe került… mire kiismerte valaki jellemét és mire kiderült, hogy az illető képes-e arra, hogy az örök fiatalság minden szabályát betartsa. Hűség, lojalitás, becsület, őszinteség. Ez volt a négy legfontosabb tulajdonság, amit Ávhriol elvárt a követőitől, holott önnön jellemétől ezek álltak a legtávolabb. Akit aztán alkalmasnak talált, annak látványos beavatási szertartást rendezett, melynek azonban csupán egyetlen célja volt, mégpedig az, hogy iránta mind hálát érezzenek, azt gondolván, hogy nélküle nem élnének. Valójában mindez csak a látszatról szólt. Ki akarta alakítani bennük azt az érzést, hogy tőle függnek, szükségük van rá. Ritkán beszélt velük, de akkor is kimérten, visszafogott, színtelen, szinte már síri hangon. Ha megszólalt, mély áhitattal figyelték minden szavát. Megfontoltsága, végtelen ridegsége, rezzenéstelen, érzelmeket soha nem mutató arca, fagyos, szürke szemei miatt a Halálhoz hasonlították. Így lett az új neve: Thanathosz. A világot járva jól megválogatta, hogy kivel osztja meg tudását. Persze egyszerűbb lett volna, ha árvákat gyűjt össze és azokat a maga elképzelései szerint neveli, de két oka is volt arra, hogy ezt nem tette.
Egyrészt utálta a gyerekeket, mert saját, elvesztett fiára emlékeztették, arra, hogy milyen boldogok voltak és arra, hogy mi történt vele. Másrészt úgy érezte, türelme se lenne a nevelgetésükhöz. És az idő is fontos tényező volt. Tudta, ahogy múlik, egyre nagyobb az esélye annak, hogy ellenségei, a fények rátalálnak. Mielőbb, minél több szövetségesre volt szüksége. Egyszerűbb volt hát és gyorsabb is, ha a felnőtt egyedek közül válogatja ki a megfelelőket.