Alex Blogja

Tetszik lentebb az egyperces történet?
Lépj be, ha mindent el akarsz olvasni!
Regisztrálj és még több ingyenes történet vár!

Végzetes terv – 5. rész

Oszd meg, ha tetszik a blogom! Köszi.

És akkor… akkor a gyümölcsök és zöldségek között megpillantotta a koszos kis arcocskát. A nagy, kék tekintet bizakodón nézett rá. A fiú akkor is és aztán sok-sok éven át hitt Ávhriolban. Benne, akiben soha senki nem bízott és hitt még ennyire. Már késő lett volna, hogy visszaforduljon, bár teleportálhatott volna, de aztán nem volt szíve visszavinni. Tovább folytatta hát útját. A gyermek attól a naptól apjaként tekintett fel rá és kész volt megtenni bármit azért, nehogy elzavarja magától. Tudta, nincs senki más e világon rajta kívül, akire számíthatna.


A gyermek sokáig hallgatott. Ávhriol már azt hitte róla, hogy néma. De aztán egyszer meghallotta álmában kiabálni. Sokszor felriadt. Szinte minden éjjelen. Ávhriol pedig gyakran hallotta őt, amint rémálmai közepette a nyugati sztyeppék nyelvén a szüleit szólítgatja. Nappal azonban egy szó nem sok, annyi se hagyta el a száját. Csak tette, amit Ávhriol kért tőle, csendesen és alázatosan. Közben pedig mélyen a gondolataiba merült. Bármily kicsiny volt is még, igen sokat töprengett. Volt ideje erre már a sztyeppe közepén üldögélve is… és nem sok egyebet tehetett a szófukar Ávhriol mellett se. Egyikük se igazán igényelte a beszédet az út során. Ahogy azonban az évek múltak, a fiú figyelt és tanult. Amikor pedig végül megszólalt, az Ávhriol által beszélt nyelven tette és addigra eltanulta gesztusait is…. és többé, mintha a múltja sose létezett volna, ő is hellénnek vallotta magát. Az ellentétes fejmozgást is eltanulta. Egy idő után már tudta, hogy a nem jelenti az igent. Ávhriol már azt hihette volna, hogy elfelejtette mindazt, ami egykor vele történt, de az éjszakai sikolyai egyértelműen jelezték, hogy ez nem így van és talán sose lesz így.


Ávhriol az első perctől látta, hogy a gyermek személyében a leghűségesebb követőre akadt. Olyanra, aki kérdések és kételyek nélkül kész arra is, hogy akár meg is haljon érte. Igencsak örült ennek. Elkezdte hát átadni neki minden tudását. Beleértve az örök fiatalság titkát is.

Napi kérdés: Vajon, amikor Ávhriolt a rettegett ellenség utoléri, számíthat Aidóneuszra? És teremtményére, a fiára?

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Leave a Comment

error: Content is protected !!