Sok-sok esztendő eltelt addig a bizonyos napig, amikor Ávhriol a leghűségesebb és legrátermettebb hívei közt a fogadás ötletével előállt. Akkoriban őt már Thanathosznak nevezték és senki se sejtette se az igazi nevét, se azt, hogy honnét jött. Tisztelték és becsülték őt hatalmas tudása miatt és követték, mert folyamatosan osztotta meg velük azt.
A fogadással valójában a kékszemű ifjút akarta próbára tenni, de kellett ehhez a körítés. Így aztán odahívatta magához rajta kívül még a két másik legtöbbre hivatott fiatalembert is és úgy adta elő ötletét. Egy verseny, mely eldönti, ki a legjobb hármójuk közül. Aidóneusz, mert már így hívták a szőke ifjút, ő volt a legidősebb közülük, hisz ő élt a legrégebb óta. Valójában azonban ő nézett ki a legfiatalabbnak, mivel már gyermekkora óta követte mestere életvitelét. Még akkor se nézett ki huszonötnél többnek, ha igen komoly arcot vágott, összevonva szemöldökeit.
Fivérei, merthogy testvérként emlegették egymást, harminc, harmincöt esztendős küllemmel rendelkeztek. Aidóneus komolytalan kölyöknek nézett ki az erejük teljében lévő, szakállas bátyjai mellett. Amikor elhangzott a fogadás ötlete, nem igazán örült neki, de eladdig még nem mondott ellent mesterének és azt gondolta, soha nem is lenne képes erre, hisz nem lehet ennyire hálátlan.
Thanathosz egy ideig figyelte, követte őt. Szorosan, de észrevétlenül haladt a nyomában, mint egy éjszín, sötét árny. Igen merész terve volt vele. Egy éjjel ugyanis álmot látott.
Egy hatalmas birodalomról álmodott, egy olyan világban, ahol nem ragyogott csillag az éjszínbe vegyülő alkonyi égen, ahol ezerféle lény élt együtt békességben, gazdagságban, jólétben, ahol az óriási erődítményrendszerek mellett összetartás, barátság is szolgálta az ott élők biztonságát. És e világban mindenki szerette, tisztelte őt. Végre úgy érezhette, új otthonra lelt. És látta álmában az ellenségeit, a fényeket is, akik oly régóta akartak már végezni vele… de akkor mindenki,… minden ottani lény, a teremtményei, a követői, a birodalomlakók, sőt még a szövetségeseik is, mindenféle rendű és rangú lény… egyként állt mellé, illetve elé, hogy védjék őt. Pont úgy történt minden, ahogy arra már oly régóta vágyott. A különbség csak annyi volt, hogy álmában nem használta ki a helyzetet arra, hogy a tervei szerint elosonjon, hogy mások vívják meg helyette a csatát. Átérezte milyen tartozni valahová és milyen, ha számít a léte. És akkor álmában előlépett a szőke fiatalember. Fején ott csillogott egy ékkövekből álló különös dísz és a népek hallgattak a szavára. Bátor kiállása és határozottsága megtette a hatását. A mögötte álló, neki engedelmeskedő több millió lény alkotta monumentális sereg láttán a Fehér Fények megtorpantak, majd sietve távoztak. Ávhriol érezte, hatalmas sziklák omlanak le megfáradt szívéről.
Napi kérdés: Ávhriol vajon hamarabb járt a másik világban, mint Aidóneus?
Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!
HOLNAP 19-kor is gyere!
Folytatódik a kaland!