Amikor felébredt, először nem tulajdonított túl nagy jelentőséget az álmának. Azt gondolta, az csak vágyait tükrözi, hiszen mindig is ilyen otthonra, ilyen biztonságra, erre az érzésre vágyott, a sötétben lelve menedékre a fények elől. Úgy vélte azonban, hogy mindez nem válhat valóra. Már csak azért se, mert ilyen különösen lángoló világot addig még nem ismert. Ráadásul azt is teljesen kizártnak tartotta, hogy a magánakvaló, szőke fiatalemberből egy nap bárhol uralkodó lehetne.
Egy nap azonban Ávhriolt a sorsa egy különös, sötéten lángoló vidékre sodorta. Hirtelen mozdult meg talpa alatt a talaj és jött létre a szakadék, ő pedig mielőtt felkiálthatott volna, már odaát találta magát. Amikor körbenézett, azonnal eszébe jutott az álma és felreppent elméjében a gondolat. Ha ez a világ létezik, akkor…
Így aztán nem véletlenül húzta a szőke ifjú a legrövidebbet és kellett hármójuk közül éppen neki a végtelen pusztaság felé indulnia. Ávhriol azt akarta, hogy ráleljen ő is az átjáróra ebbe a pokoli világba. Addigra ő maga már számtalanszor átjutott és vissza. Még emberforma lényeket is teremtett, hogy odaát is legyenek olyanok, akik őt ismerik és tisztelik, akikre számíthat. Körükben biztonságos körülmények közt akarta tudni a szőke fiatalembert, megóvva az ottani világ veszélyeitől. Azt gondolta, folyamatosan egyre több lényt teremt még majd, és ők így együtt kezdik majd felépíteni a megálmodott birodalmat. Irányított körülmények közt akart valóra váltani mindent.
Izgatottan követte a fiatalembert immáron két esztendeje és figyelte, miként állja ki az elébe helyezett egyre nehezedő próbákat, miközben célzottan készítette fel a túlnani világ várható nehézségeire. Ezalatt óhatatlanul is eljutottak hozzájuk a hírek a fivérekről, akik szerencsésebb irányokba indultak. Előbb az egyikük, majd a másikuk is óriási hatalomra és hírnévre tett szert.
Az emberek már szinte isteneknek tartották őket. Ávhriol nem törődött a fiatalember fivéreivel, de sajnos az érzéseivel se. Minden figyelmét az kötötte le, hogy mikor érnek már az átjáró széléhez. Azt hitte, mindent jól előkészített, mindent ural, de valamire nem számított. Arra, hogy mindeközben mi minden zajlik le a fiatalember lelkében.
Már majdnem az átjáróhoz értek, már csak pár mérföld lett volna hátra, de ekkor váratlanul felcsillantak az irreálisan kék szemek. A fiatalember a sok megpróbáltatás után meglátta a tengert, mire váratlanul irányt váltott. Ávhriol döbbenten nézte, hogy mi történik. Sajnos nem volt gondolatolvasó, az érzelmekről pedig nem sokat tudott, így fogalma se lehetett arról, hogy mire szánta el magát a fiatalember. Így értek ki a sziklák szélére. Aidóneusz lenézett a mélybe. Már semmi kedve nem volt az élethez, de Ávhriol ebből semmit se sejtett, mindaddig, amíg elkeseredetten meg nem szólalt. Nem hozzá beszélt, hisz nem láthatta őt.
Napi kérdés: Vajon Ávhriol követi majd titkon Aidóneust a másik világba?
Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!
HOLNAP 19-kor is gyere!
Folytatódik a kaland!