Végzetes terv – 8. rész

Ávhriol döbbenten hallgatta szavait. Hisz hátra volt még egy esztendő… mégis… máris feladja? Őszintén szólva igen nagy csalódást érzett miatta. Többre tartotta. Sokkal többre.
Akkor és ott még megállíthatta, megakadályozhatta volna, hogy végezzen önmagával, de minek tette volna? Úgy gondolta, hogy ostoba volt, amikor azt hitte egy ilyen álomról, hogy válóra válhat… és úgy vélte, már így is túl sok időt pazarolt rá. Miután tehát Aidóneusz a tengerbe vetette magát, Ávhriol csalódottan legyintett és ment tovább. Így aztán akkor és ott még nem tudta meg, mégcsak nem is sejtette, hogy amit egykor álmodott, az épp e pillanatban kezd el valóra válni.

Ávhriol így ment-mendegélt tovább, miközben a fiatalemberen töprengett és azon, hogy mekkorát tévedett vele kapcsolatban. Aztán eszébe jutott a fia. Benne is nagyot csalódott, de vajon mi lehet vele? Vajon életben van még? Valószínűleg, hisz úgy tervezte, hogy teste mindent kibírjon. Arra gondolt, hogy talán rosszul kezdett hozzá a dologhoz és talán vissza kéne mennie és ha még életben van, megkísérelhetné megbeszélni vele a helyzetet. Talán sikerülne. Talán akkor leállna a támadásokkal és vége lehetne teremtményei közt a harcoknak. Ezen töprengett és nem is sejtette magáról, hogy miközben egyre többet tanult, tudása egyre jobban növekedett, képességei egyre erősebbé váltak és gondolatai ereje képes volt már arra is, hogy befolyásolja jövőjét. Mivel tehát a hófehér szárnyú, ragyogó teremtményeire gondolt… nem volt véletlen, hogy váratlanul szinte leszakadt az ég és a rég feledett háború egy része éppen oda zuhant elébe. Fia, a pilinke, akit persze ekkor még nem így hívtak, mocskosan és porosan állt fel előtte. Ezer sebből vérzett és egyik lábára nem is tudott ráállni, de a teste szemlátomást gyorsan regenerálódott. Ekkor vette észre őt. Élénkzöld szemei szikrákat vetettek. Fejük felett két pillanat alatt eltakarták a Napot a rettenetesen fekete fellegek. Villámok kezdtek cikázni és csapkodtak le köröttük. Mielőtt még Ávhriol bármit tehetett vagy mondhatott volna, teremtménye puszta kézzel megragadott egy cikázó nyalábot és már el is térítette, éppen felé. Hatalmas képességeit látva Ávhriol lábai a földbe gyökereztek. Mozdulni se bírt. Ha nincs ott a teremtményeinek új vezére, hogy félrelökje őt, akkor bizony ott fejezte volna be létét. Ő ugyanis nem volt halhatatlan, mint ők.