Hajnal csillaga - 2. rész
A következő pillanatban erőteljes rántást érzett és a jármű, melyben ült, hátravágódott, vissza a dokkolóba. A váratlan lendülettől előre zuhant az indítópultra és véres bőrét tovább szaggatták a műszerek. Mivel éppen ráesett, így teljes erővel nyomódott be ismét a katapultáló gomb. Ávhriolnak már nem volt ideje arra, hogy pánikba essen, mert a súlyos vérveszteség jótékony fátylat vont érzékeire és elvesztette az eszméletét.
Amikor elállt a vérzése és viszonylag gyorsan gyógyuló teste regenerálódott annyira, hogy magához tudjon térni… amikor körbenézett… előtte a csillagokkal teleszórt űr… körötte a kabin sötétsége. Minden berendezés lemerült. Erősbödő hideg és sötétség ölelte át. Valószínűleg ennek érzete térítette magához. Fogalma se volt arról, hol van, hogy került oda, ahogy arról se, hogy mennyi idő telt el. Bár az ablakból látott valami zöldeskék bolygót, de energia nélkül nem tudta afelé irányítani a mentőkabint. Bármily közelinek tűnt is a megmenekülés, szinte csak karnyújtásnyira, de tudta, így nem érheti el. Úgy tűnt, onnét nincs tovább és lassan véget ér az élete és ezzel ez a történet is. Azt hitte egyedül maradt a végtelen tér kellős közepén és céltalanul sodorja végzete, ki tudja merre, miközben az egyetlen lehetősége, a talán élhető golyóbis egyre csak távolodott tőle.
Be kellett volna indítania a hajtóművet, de hiába küzdött vele. Tudta, enélkül semmi esélye a túlélésre. Hisz voltak szükségletei. A túléléshez lélegeznie és táplálkoznia is kellett. A készletek pedig, nyilván nem tarthattak örökké. Az ideje tehát végzetesen véges volt. Lassan, tétován az ablakhoz lépett. Addigra már eltűnt a látómezőből a kékeszöld golyóbis és már a mellette lévő napszerű égitest fénye is rég a távolba veszett. Kezdett ismét sötétség borulni a kabinra.
Telt-múlt az idő…. és oly kilátástalan volt minden. Egyre jobban fázott és egyre jobban éhezett. Aztán lassan a tartalékok is mind elfogytak és úgy érezte, mintha egy elhajított kő belsejében kuporogna, miközben nem túl gyorsan, de biztosan halad elkerülhetetlennek tűnő végzete felé.
Nagy sokára azonban egy különleges bolygóhoz ért, de nem vehette ezt észre, mert már eszméletlenül feküdt. Már nem lélegzett, a szíve se vert…
Jön a folytatás!
Holnap este 19-kor!
Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!