Hajnal csillaga – 24. rész

A leány, miután hosszasan beszélgettek, édesdeden, megnyugodva aludt el a vállára borulva. A puha szárnyak védelmezőn borították be részben még mezítelen testét. Semmi más nem történt azon az éjszakán, mégis mindent megváltoztatott. A hosszú beszélgetésnek köszönhetően főhősünk másnap már sokkal jobban értette a világot, sok kérdésére választ kapott és fénye jelentősen erősödött.

Ki tudja meddig heverésztek így, összebújva. A leány csak aludt, békésen, ő viszont nem tudott. Úgy teremtették, hogy ilyesmire se legyen szüksége. Így tehát ő csak a szemeit pihentette és elmélkedett a világ dolgain, az addig tapasztaltakon és az éjszaka hallottakon. Sok mindent nem értett még, de a leány igen sok érdekes dolgot mesélt neki. Logikájával pedig képes volt arra, hogy megértse az összefüggéseket és további következtetéseket is levonjon. Mire tehát az első Nap elkezdett emelkedni az égen, az ő fényének ereje is a többszörösére növekedett. Igaz, nem vakított a ragyogása, még rá lehetett nézni és orcájának vonásait is ki lehetett venni, de világító fehér bőre még szebbé tette. Elgondolkozva üldögélt tehát az egyik fa árnyékában, kebelén a leánnyal, amikor váratlan kiáltás riasztotta fel:

– Mit képzeltek? Ezt meg hogy merészelitek? – ordította egy mélyebb hang.

Barátunk meglepve nézett fel. Egy igazán különös figura álldogált előtte, csípőre tett kezekkel. Feji végén, felül, ahogy ordibált, mulatságosan rázkódott loboncos szőrzete minden irányban, de egyébként se volt csupasz. Úgy nézett ki, mintha megzavarták volna munka közben a teremtőjét vagy elfelejtette volna azt, hogy félbehagyta. Barátunk csak nagyon nehezen tudta visszafojtani a nevetését, de aztán amikor végigtekintett a fickón és meglátta rajta azt a különös, hadonászó, kicsiny lényt, amit a lány dús lombok közül kikandikáló kígyóként emlegetett, ami ellen annyira tiltakozott, nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen.

– Mi olyan vicces? – kiabálta dühösen a fickó – Azonnal add vissza a nőmet vagy állj ki ellenem!

A leány közben álmosan nyitogatta szemeit, de e szóra dühösen felpattant.

– Hogy képzeled? Sose voltam a tiéd és nem is leszek!

– Dehogynem! Nekem teremtettek! – kiabált tovább a fickó.

– De nem szeretlek! Nem kényszeríthettek rám semmit! Önálló nő vagyok. Saját akarattal. Ha tetszik, ha nem.