Hajnal csillaga - 3. rész
Az élelme rég elfogyott, de ami még ennél is rosszabb volt, hogy nemrég a levegője is. Előbb csak az eszméletét vesztette el, de aztán sorra álltak le a szervei. Igaz, elméje még eztán is jóideig bírta volna, hiszen fajtájának különlegessége volt, hogy az agyuk képes volt arra, hogy nehéz időkre oxigént raktározzon el. A hideg közben elég gyorsan lehűtötte a testét és szerencséjére ez is lassította a folyamatokat… időt nyerve a számára.
Örök időkre a végtelen űrben ragadt volna, de ekkor váratlanul balra kezdtek száguldani odakünn a csillagok. Nem sokkal később pedig egy különös fal mozdult az ablak elé. Egy űrhajó belsejébe vontatták. Aztán kisvártatva felnyílt az ajtó és ragyogó hófehér fény áramlott be, majd pedig egy különös lény hajolt fölé és már meg is kezdték az újraélesztését.
Így menekült meg Ávhriol Gláhál és került a fények bolygójára. Különös, de egyben csodálatos világ volt az, ahol meglepő módon mindenki boldogan és elégedetten élt. Még úgy is, hogy mint az nemsokára kiderült a számára, tilos volt egymáshoz érniük. És hogy miért? Azért, nehogy kísértésbe essenek. Eleinte nem értette miért oly ridegek egymáshoz. Mintha csak és kizárólag a tudás számított volna. Hatalmas kristálytermeikben rengeteg ismeretet halmoztak fel és folyton csak önmaguk fejlesztéséről, a megszerzett információkról, a lehetőségekről beszéltek.
Ahogy telt-múlt az idő, Ávhriol lassan megértette szavaikat és kezdte megismerni csodálatos világukat és azt, hogy miként és miért úgy élnek.
A fények, hozzá hasonló, emberszerű alakot is tudtak ölteni, akkor, ha szólni kívántak hozzá, de általában oly erős fényben izzottak, hogy nem igazán látszott a testük, az alakjuk. Megtudta, hogy örökké élnek, de cserébe komoly árat kell fizetniük. Szellemi képességeik fejlesztése során el kellett hagyniuk testi vágyaikat. Így éltek már évezredek óta, szigorú önmegtartóztatást gyakorolva mind testi vágyaikat, mind pedig étrendjüket illetően. Ezalatt igen sokat fejlődtek szellemi téren. Teleportálás, telepátia… és még sorolhatnám különleges képességeiket. Úgy tűnt ennyi idő után már megszokták, elfogadták ezt az életmódot. Amit pedig ezáltal nyertek… úgy vélték, megéri az örök élet ezt az áldozatot. Nem zavarta ez a létforma. Végül is, az ő életében is fontosabb volt a tudás, mint a testiség.
Amikor azonban egyszer, sok-sok idő elteltével véletlenül összeütközött az egyikkel és mindketten elvágódtak a padlón, a lény fénye váratlanul eloszlott és megpillantotta az arcát. Az a gyönyörű, hófehéren izzó bőr, azok a különleges, nagy szemek, melyek oly nagy ámulattal tekintettek rá. Ávhriol nem örült annak, amit abban a pillanatban érzett.
Jön a folytatás!
Holnap este 19-kor!
Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!