Hajnal csillaga – 31. rész

Alig telt el pár duplanap főhősünk magára eszmélése óta és úgy tűnt, már túl késő volt ahhoz, hogy bárki leállítsa. Ávhriol persze ezt még nem sejtette, de azt már látta, hogy túl nagy a baj. Azt hitte csak egy egyszerű csata lesz, de a harc hamarosan valóságos háborúvá nőtte ki magát és a halhatatlan lények nem törődtek semmi és senki mással. Lángolni kezdett a világ, miközben a vihar beborította az eget. Aztán vér és sár lepett el mindent. Az ádáz küzdelem egyre jobban kiterjedt. Félő volt már, hogy tönkretesznek mindent.

Ávhriol ekkor döntött úgy, hogy végez a két vezérrel és előáll majd egyféle igazsággal, a saját igazságával, hogy magához ragadva a hatalmat, lecsillapítsa a kedélyeket.

Akkor még azt hitte könnyű dolga lesz. Bízott magában, képességeiben, tudásában, hisz annak többségét a hatalmas fényeknél sajátította el, illetve tőlük lopta. Főhősünk azonban nem adta könnyen az életét. Igaz, azt se tudta, hogy Ávhriol azt akarja elvenni tőle. Nem emlékezett még. Nem ismerte tehát még a halált. Küzdött, de csak az igazáért. És már így is mily félelmetesnek tűnt. Ávhriol sehogy se bírt vele. Pedig álcázta is magát, hogy még félelmetesebb legyen. Ekkor vett fel először fekete köpönyeget és hozzá csuklyát. Arcát pedig sötéten gomolygó köddel fedte el.

Nem akarta ő végleg megölni a fiát. Akkor még nem. Pedig valójában nem is hitte el róla, hogy tényleg a fia, hiszen a többiekkel ellentétben ő magától eszmélt fel, mielőtt a lelkét az új testben elhelyezhette volna. És a kristály is… darabokra tört.

Bár főhősünk tekintete pont oly élénkzölden ragyogott, mint egykor a gyermekéé, kinek annyira új életet akart adni, de nem értette ezt az egészet… hisz a szem, a lélek tükre… a lélek viszont a kristályban volt, mely darabokra tört, mielőtt a testben elhelyezhette volna. Akkor magától kelt új életre a gyermeke? De ezt lehetetlennek tartotta. Akkor mégis mi történehetett?

Sehogy se értette. Csak egyet tudott. Emiatt ellenérzései voltak vele kapcsolatban. Nem tudott rá úgy tekinteni, mint fiára. Azt gondolta, lélek nélkül tért magához, így felesleges beszélgetnie vele. Egyszerűen csak le kell állítania. Nem sejtette, hogy a megoldás mennyire egyszerű lett volna… Elég lett volna az őszinteség, az, ha nyíltan mellé áll, vállalva kilétét és az addig történteket… hisz ő valóban a fia volt. A beszélgetéssel tehát, az igazság tisztázásával azonnal megnyerhette volna szövetségesének és véget vethetett volna a harcoknak.