Hajnal csillaga – 36. rész

Amikor a puszta közepén talált gyermek végül megszólalt, az Ávhriol által beszélt nyelven tette és addigra eltanulta gesztusait is…. és többé, mintha a múltja sose létezett volna, ő is hellénnek vallotta magát. Az ellentétes fejmozgást is eltanulta. Egy idő után már tudta, hogy a nem jelenti az igent. Ávhriol azt gondolhatta volna, hogy már elfelejtette mindazt, ami egykor történt, de az éjszakai sikolyai egyértelműen jelezték, hogy ez nem így van és talán sose lesz így.

Ávhriol azt is hamar észrevette, hogy a gyermek személyében a leghűségesebb követőre akadt. Olyanra, aki kérdések és kételyek nélkül kész arra is, hogy akár meg is haljon érte. Igencsak örült ennek. Elkezdte hát átadni neki minden tudását. Beleértve az örök fiatalság titkát is.

Bizony hosszú történet az övék. Több külön kötetre is elég volna. Lényeg a lényeg, sok-sok esztendő eltelt addig a bizonyos napig, amikor Ávhriol a leghűségesebb és legrátermettebb hívei közt a fogadás ötletével előállt. Akkoriban őt már Thanathosznak nevezték és senki se sejtette még se az igazi nevét, se azt, hogy honnét jött. Tisztelték és becsülték őt hatalmas tudása miatt és követték, mert folyamatosan osztotta meg velük azt.

A fogadással valójában a kékszemű ifjút akarta próbára tenni, de kellett ehhez a körítés. Így aztán odahívatta magához rajta kívül még a két másik legtöbbre hivatott fiatalembert is és úgy adta elő ötletét. Egy verseny, mely eldönti, ki a legjobb hármójuk közül. Aidóneusz, mert így hívták szőke főhősünket, azaz ez volt az új neve, melyet Ávhriol neki adott, ő volt a legidősebb közülük, hisz ő élt a legrégebb óta. Valójában azonban ő nézett ki a legfiatalabbnak, mivel már gyermekkora óta követte mestere életvitelét. Még akkor se nézett ki huszonötnél többnek, ha igen komoly arcot vágott, összevonva szemöldökeit. Fivérei, merthogy testvérként emlegették egymást, harminc, harmincöt esztendős küllemmel rendelkeztek. Aidóneus tehát komolytalan kölyöknek nézett ki az erejük teljében lévő, szakállas fogadott bátyjai mellett.

Amikor elhangzott a fogadás ötlete, nem igazán örült neki, de eladdig még nem mondott ellent mesterének és azt gondolta, soha nem is lenne képes erre, hisz nem lehet ennyire hálátlan.

Ez volt az a bizonyos fogadás, melyről Az utolsó fénysugár című regényemben már meséltem. Nade ez a történet most nem róla szól. Engedjük hát útjára, hogy sok nehézség és megpróbáltatás után eljuthasson egy másik világba és nézzük meg, mit tett ezután Thanathosz.