Hajnal csillaga – 38. rész

Ávhriol a következő pillanatban sietve és gyáván teleportált jó messzire, de aztán rájött, nem hagyhatja ezt annyiban. Most, amíg támadják, most talán van esélye van végezni vele. Igaz, ez alattomos és sunyi módja volt annak, hogy leszámoljon vele, de látva rettenetes képességeit… és ki tudja még mennyit fejlődött az eltelt igen sok esztendő alatt… szóval kétség se férhetett hozzá… tudta jól, hogy mielőbb, amíg még tud, végeznie kell vele.

Ávhriol tehát a következő pillanatban már vissza is tért, de csak a háttérben jelent meg, hogy a meglepetés erejét kihasználhassa. Döbbenten látta, hogy már ennyi idő alatt tönkretették a vidéket. Felderengett gondolataiban a jövő baljós képe. Hiszen, ha így folytatják hamarosan elpusztítják az egész bolygót az emberekkel együtt és azzal vége lenne mindennek, amiért addig annyit dolgozott türelmesen. Tudta, ezt nem hagyhatja.

Szerencséjére addigra már egész szépen kikészítették egymást. Ekkor könnyedén végezhetett volna vele, de nem akart kockáztatni. Minden tudását, képességét latba vetette tehát és úgy támadott, kegyetlenül rájuk rántva az eget.

Előtte még épp csak arra volt idő, hogy tekintetük találkozzon, de ez se akadályozta meg abban, hogy kíméletlenül végezzen a fiával. Sőt! Nemcsak vele, hanem minden jelenlévővel. Egyetlen pillanat alatt kitépte magát a földből az egész vidék, majd perdült egy nagyot és viharostól, villámostól, pilinkéstől, mindenestől maga alá temetett mindent a megpördülő táj, amint nagy erővel csapódott be az önnön helyén létrejött kráterbe. Még két pillanat és nem maradt más hátra, mint a hatalmas füst és por. Aztán az is lecsendesült és már csak Ávhriol emlékében élt a soha véget nem érőnek tűnő harc. Aztán várt még és figyelt. Attól tartott, mindjárt előmásznak majd a föld alól, de nem így történt. Közelebb lépett hát és lehajolva megérintette a talajt, majd behunyta szemeit, hogy a mélyére nézzen. Fekete, megszenesedett testeket látott odalent. Megnyugodva egyenesedett fel és indult is tovább. Nem így akarta, nem ezt akarta. De arra gondolt, hogy nem volt más választása. Nem hagyhatta, hogy tönkretegyék az egész világot.

Ávhriol nem sejtette, hogy még ez se lehetett elég ahhoz, hogy végezzen teremtményeivel. A pilinke így zuhant egy másik, különös világba. Megégve, félholtan, ám a szíve még, bár a szokásosnál is lassabban és alig észrevehetően, de még dobogott.