Hajnal csillaga – 40. rész

Amikor lakosztályának erkélyéről körültekintett a soktornyú kastélyerődön, arra gondolt, hogy nemrég még nem hitte, hogy barátjának, Ádisznak a története ilyen szépen ér véget. Felépült, létrejött a birodalma és király lett, mégpedig nem is akárhogy. És ha arra gondolt, hogy az eltelt közel egy esztendőben mi mindent értek el és mennyit harcoltak a túlélésért, egymásért… na és persze a lányért.

Elmosolyodott a gondolatra, mert eszébe jutott, hogy a fiatalember a lányt végül is még nem szerezte meg magának. Nem volt egy irigy vagy féltékeny típus. Nem zavarta, hogy hét határ népei nem őt, hanem a barátját dicsőítették, mint uralkodót… de azért ahhoz, hogy a fiatalember a lányt is megszerezze… ahhoz még lett volna pár szava. Már alig várta, hogy ’Ádisz visszatérjen a tiszteletére rendezett ünnepről, hogy újra kezdődhessen, folytatódhasson a vetélkedésük a leány figyelméért. A lányért, aki e pillanatokban is a fiatalemberrel volt, mert vele tartott a napfényes világba. Ez zavarta kissé. Amikor azt mondták neki, hogy csak három nap lesz, nem hitte, hogy ezt ily hosszúnak fogja érezni. Pedig az ő szívveréséhez, annak nyugodt, rideg ritmusához időmérőt lehetett volna állítani. Most azonban, hogy így elengedte őket, hogy nem tartott velük, felgyorsult a pulzusa, ha rájuk gondolt és úgy érezte, összevissza ver a szíve. Vajon mi lehet velük? Mit csinálhatnak éppen?

És nem az aggasztotta, hogy egyedül lehetnek, illetve kettesben, hanem az, hogy nincs mellettük, hogy ha kell megvédje őket. Bár mitől is kellene óvni őket? Barátja fogadott családjához mentek a hegyre, távol az emberektől, távol minden veszélytől. Ünnepeltek. Már bánta, hogy nem tartott velük, de amikor megkérdezték, úgy vélte, jobb, ha marad. Egyrészt semmi kedve nem volt holmi ünnepléshez, mivel még mindig nem értette mit lehet élvezni azon, hogy ugrabugrálnak, vigadozva, kurjongatva. Másrészt… az a sok étel és ital… neki pedig hiányzott az egész emésztőrendszere… nem tudott volna velük enni, vagy akárcsak az ízeket kóstolgatni, hisz nemcsak gyomra, de még ízlelőbimbói se voltak. Igaz, így a lány csókját se élvezhette teljes mértékben, de ettől még akarta újra. Méghogy tökéletes test. Pff. Gondolta.

Nem nagyon zavarta ez, de így még inkább a társaság szélére sodródott, hisz nem tudott részt venni a lakomáikon se és együtt örülni velük a kezdetben oly nehezen megszerzett étkeknek. Mégse ez volt a legnyomósabb indoka arra, hogy miért nem tartott velük, hanem a teremtője, Thanathosz, aki a vendégek közt volt és aki végezni akart vele. Szerencséjére végül elhitte, hogy a király tud neki parancsolni és kapott tőle még egy esélyt az életben maradásra, de nagyon nem bírta a fickót és tartott attól, hogy a jelenlétében valami végzetes ostobaságot mond vagy tesz. Úgy vélte hát, jobb, ha nem tart azokkal, akik hazakísérik a vendégeket.