Hajnal csillaga – 42. rész

Váratlan, nagy robajra és erős fényvillanásokra kapta fel a fejét. Mintha a távolban vihar tört volna ki és attól zengett volna az ég, de azon a világon még soha nem látott villámokat cikázni. Azonnal tudta, hogy az övéi azok és azt is tudta, hogy egy részük érte jött, míg a többiek ezt akadályozni próbálják. Tudta, hamarosan elérik a várfalakat is és az ott élők akkoriban még nem álltak készen az ilyen nagy erejű lények támadásaira. És tudta azt is, hogy némelyek közülük senkit se kímélnének, csakhogy rajta bosszút állhassanak. Tudta tehát, hogy csak egy választása van. Ledobta hát fekete köpönyegét, mely fénylő testét takarta, majd pedig gyorsan levette szarvakkal ékesített ijesztő maszkját is és megrázta hatalmas szárnyait, gondolatainak erejével távolítva el testéről és tollairól a fekete átokport. Pár pillanat és ismét olyan volt, mint régen. De csak látszólag. Hiszen jól tudta, hogy ez a világ őt is megváltoztatta és soha többé nem lesz már olyan, mint egykoron.

Nem tétovázott. Azonnal indult, illetve teleportált az elülső várfalra, hogy onnét vegyen aztán lendületet. Ott aztán sietve tárta szét szárnyait és repült feléjük, fel a magasba, de csak addig, amíg észre nem vették. Igaz ehhez oda is kellett kiáltania és feléjük vetnie egy-egy láng csóvát, hogy rá figyeljenek: – Hé! – kiáltott oda – Nem engem kerestek? – Szavára látta még a felvillanó tekinteteket, ahogy a düh és a bosszú újabb lángjai csaptak fel a szívekben, de azt már nem várta meg, hogy mozduljanak is. Sietve fordult és repült is tova. Nem mintha félt volna tőlük, de nem akarta, hogy miatta tovább rombolják e vidéket. Hamarosan hallotta a háta mögött a szárnyak csattogását, ahogy mind felreppentek a nyomába vetve magukat. Egyesek gyűlöletből, mert őt hibáztatták a velük történtek miatt, míg páran azért, hogy majd mellette legyenek és segíthessék a létszámfölény miatt reménytelennek ígérkező küzdelemben.

Sietve repült, mégpedig célirányosan az egyik átjáró felé. Mint egy fénylő csillag, úgy vágódott elő a hasadékból. A hegyen ünneplők fel is kapták a fejüket a szokatlan égi jelenségre. Mintha az Esthajnal csillaga izzott volna fel és repült volna tova a késő alkonyi égen, de ami még meglepőbb volt, hogy több száz hasonló, de kisebb fényű pont követte, melyek ragyogását csak azért lehetett ily távolról is látni, mert egy rajként repültek utána. Mielőtt azonban hármat pislantottak volna, már mind eltűntek a távolban és már egy másik galaxis felé száguldottak.

Biztos volt abban, hogy története ezzel véget fog érni, hiszen ha utolérik… márpedig tudta, hogy utol fogják, hisz a végtelenségig nem menekülhet, akkor nem sok jóra számíthat tőlük.