Hajnal csillaga – 45. rész

Főhősünk váratlanul hallotta meg a hangot, illetve a riadt gondolatsort. “Ez így nem lesz jó. Fel fog lázítani mindenkit. Ellenem fogja fordítani őket. Biztos, hogy már tudja a titkom, tudja, hogy nem én vagyok az igazi. Tudja, hogy mit tettem. Hiszen már többször célozgatott rá, hogy más is ér annyit, mint én, hogy más is elvezetné népünket így, sőt még jobban is, és eddig folyton csak kritizált mindent, amit tettem… azt is mondta, bárkinek lehet ilyen erős fénye. Biztosan magára gondolt. Vagy ami még rosszabb, a barátjára. Biztos, hogy mindent tud. Elmondta neki.”

– Mondd már! Hallgatunk! Mi az a nagy titok? –  szólították fel barátunkat a többiek, megzavarva ezzel az összpontosításban. Valójában azonban már épp eleget hallott.

– Tudtátok, hogy a vezéretek… azaz, akit eddig a vezérünknek hittünk… – kezdte, de nem folytathatta, mert szavaira az elsőt teljesen elöntötte a félelem és nem várta ki amíg befejezi a mondatot. Érezte, hogy szörnyű titkáról akarja lerántani a leplet, arról, hogy mit tett az igazi vezérrel és hogy vette át tőle a hatalmat. Így amikor barátunk még Gávrielre is nézett, ahogy korábban máskor is tette hasonló szavainál, eszébe villant egy rémisztő gondolat. Mi van, ha az igazinak minden az eszébe jutott és már csak tetteti, hogy nem emlékszik? Hisz legjobb barátok lettek. Folyton együtt voltak. Biztos, hogy elmondta neki az igazat, azt, hogy mi történt. És most, hogy már minden bizonnyal ő is tud mindenről, fel fogja fedni az egészet a többiek előtt is. Most még csak e csapat előtt, majd pedig visszatér és… Biztos volt ebben, egyértelműnek hitte ezt. Nem is sejtette, hogy saját gondolatai lettek árulói azokban a percekben.

De bárhogy is volt valójában, ő mindenesetre arra a következtetésre jutott, hogy gyorsan cselekednie kell. Hirtelen teleportált a láthatatlan mentőkabinon kívülre, éppen főhősünk mögé. Csak a nagy fényvillanást lehetett látni, majd főhősünk eltűnt a tekinteteik elől és helyette új vezérük fényes alakja állt ott és zord szavakkal már meg is fenyegette őket, majd pedig újra eltűnt.

Csak pár pillanat múlva vették észre, hogy többen, köztük barátunk és Gávhriél is, már szárnyak nélkül zuhan lefelé. Azt, hogy hogy történt pontosan, azt a nagy fény miatt senki se látta, de az biztos volt, hogy vezérük gyors és precíz munkát végzett. Egy-két mozdulat a lángpallossal és a “lázadók” élén állók már a szárnyaiktól megfosztva zuhantak a szakadék mélye felé. Ezzel az új vezér a részéről le is zárta a történetet.

A többiek nagy része megszeppent, látva vezérük óriási erejét és egyébként el is hitte barátunkról és a társairól, hogy ők minden baj okozói, hogy hazug felforgató lázadók, akik csak a hatalmat akarták, mindenkinél többre tartva magukat. Ők tehát szó nélkül indultak is vissza otthonuk felé, hiszen biztosak lehettek abban, hogy bebocsájtást nyernek, miután egyértelmű volt, hogy kinek az oldalán állnak.

Voltak azonban páran, akik mentek inkább, hogy segítsenek a bajba jutottaknak, ha egyáltalán még lehet. Ők, amint ráeszméltek a helyzetre, zuhanórepülésben azonnal Gávrielék után vetették magukat.