Hajnal csillaga - 46.rész
Néhányukat sikerült utolérniük és megragadni véres, már-már eszméletlen testüket, de jól látták előre, hogy nem mindenkit tudnak elkapni. Ráadásul hiába tárták szét szárnyaikat, már nem maradt idő arra, hogy a becsapódás erejét tompítsák vele. Néhányuknak még maradt ideje arra, hogy teleportálni próbáljon, de ők rosszabbul jártak, mert mintha üvegfalba ütköztek volna, amikor el akarták hagyni a helyet és aztán már ők is eszméletlenül hullottak alá. Időközben ugyanis egy láthatatlan burok került köréjük, amit nem vettek, nem vehettek észre. Ávhriol hozta létre ezt, de nem azért, hogy ártson, hanem hogy ne széledhessenek szét. Mielőtt pedig a zuhanásuk végén az éles sziklákat is elérték volna, valami hatalmas, puhát manifesztált alájuk képzelete erejével, ami könnyedén tompította érkezésüket és közben az egész buborékot önmagával együtt teleportálta egy másik bolygóra.
Kellemes, lágy közeg vette őket körül, mely aztán gyorsan tűnt tova és ők mind ott hevertek, térdelve, fekve egy másik világ földjén. Nem értek rá azonban arra, hogy a környezetükkel foglalkozzanak. Sietve próbálták érintésükkel meggyógyítani társaikat, de mindhiába. Valamiért nem működött. Többen erre keserű zokogásban törtek ki, míg mások nem adták fel, igyekeztek összpontosítani, de úgy tűnt, nem segíthetnek. Ávhriol látta, hogyha meg akarja menteni őket, nem tehet mást, elő kell lépnie. Aztán eszébe jutott, hogy talán jobb is lesz így… hiszen, ha megmutatja nekik a hatalmát, az erejét, ha felfedi előttük az igazságot… na persze csak részben és kedve szerint tálalva… akkor ez lesz a legjobb alkalom arra, hogy maga mellé állítsa őket. Egy pár száz fős legyőzhetetlennek tűnő, hálás sereg… Nem is rossz. Gondolta. Azzal előlépett!
– Segíteni jöttem! – kezdte – Mindenki rendben lesz, de most nincs idő magyarázkodni. Bíznotok kell bennem! Rendben?
A döbbent, könnyáztatta arcú, vértől mocskos teremtmények csak szó nélkül bólintottak. Erre ő intett és űrhajójának egyik nagytermébe teleportálta mindet.
– Aki jól van, az most azonnal hagyja el a helyiséget! – parancsolta – Azonnal! – ismételte, mert szavára elsőre senki se mozdult. – Segítsek rajtuk vagy se? – kérdezte aztán az eszméletlenül, szárnyak nélkül heverők felé intve, látva a többiek tanácstalan arcait. – Még élnek, de már fogytán az idejük és utána már én se segíthetek – szavára végre mindenki, aki mozogni tudott, kiment. Intésére pedig lezárultak a helyiség kijáratait alkotó vastag zsilipek és beindultak a helyiség berendezései. Sietve húzódott a fal mellé és onnét nézte, ahogy az űrhajó önműködő, érzékelőkkel ellátott rendszere sorra beazonosította a helyiségben heverőket, majd a plafon elforduló paneljei alól kinyúló csőszerű fémkarok óvatosan megragadva felemelték őket.
Jön a folytatás!
Holnap este 19-kor!
Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!