Hajnal csillaga - 47.rész
Nem telt bele két szempillantás se és teremtményei meggyötört, szárnyatlan testei már ott feküdtek a falakból közben lenyíló ágyszerű alkalmatosságokon, hasra fordítva. Már csak derengett opálos fényük. A fia felé tekintett, illetve arra, akiről úgy hitte, hogy nem az, mert egy bitorló lélek foglalta el az elkészült testet. Az ő fénye már teljesen eltűnt. Jól látszottak vonásai. A rendszer gyorsan beazonosította a szárnyaikat és nekiállt a precíziós műveletnek. Az űrhajó regenerációs kamrája tette a dolgát. Rá valójában nem is volt szükség. Mégis várt és végignézte az egészet. Nem mintha felügyelnie kellett volna vagy aggódott volna azért, hogy miként sikerül a művelet. Ez a hely már őt is rendbe hozta párszor és számos más teremtményét rakta össze. Teljesen más oka volt arra, hogy végig maradjon. Bekente magát a vérükkel is, hogy úgy tűnjön, neki köszönhetik majd, hogy ezt az egészet túlélték és csak később teleportált ki a többiekhez.
– Most már minden rendben lesz velük – jelentette be – Kicsit még pihenniük kell, hogy erőt gyűjthessenek, de visszakapták a szárnyaikat is és túlélték. Gyertek!
– Köszönjük, de ki Ön és miért segített? – szegezte felé egyikük a váratlan kérdést.
Ávhriol erre megtorpant és visszafordult:
– Hogy befejezzem a fiam által megkezdett mondatot… szóval a helyzet az, hogy valójában nem az teremtett titeket, akit eddig a vezéreteknek hittetek, … hanem én. Neki csak erősebb lett a fénye. De a ti ragyogásotok is éppúgy felerősödhet. Most menjünk! Megmutatom hol tudjátok rendbe szedni magatokat.
– Egy pillanat még! – szólt közbe egy másikuk. – Akkor mi mindannyian az Ön fiai vagyunk?
– Sajnos nem. Hmm… ez egy hosszú történet… röviden a lényeg annyi, hogy egykor ő volt a fiam, de elvesztettem. Ezért teremtettem neki egy új testet. De ő még nem tudja ki vagyok, nem tud mindenről. Azt hiszem nem emlékszik az előző létére. Rajta kívül még sokakat én teremtettem. Viszont nem mindannyiótokat. Talán emiatt is van köztetek ez a viszály. Érzitek, hogy nem vagytok egyformák és némelyek többre vágynak. Mindegy azonban, hogy ki hová tartozik. Aki úgy gondolja, hogy a fiam mellett kiáll, az számíthat a védelmemre. És lenne itt még valami. De előbb tényleg menjünk, hozzuk rendbe magunkat! – azzal elindult. Meglepetten követték. A barlangnak álcázott űrhajó rideg falai közül kilépve egy kellemes kertben találták magukat. A színpompás virágokat, zöldellő növényeket, fákat, madarakat, egyéb repdeső lényeket tekintve azt is gondolhatták volna, hogy ismét otthon vannak, ott, ahol először megpillantották a világot. Itt azonban azzal ellentétben csupán egyetlen Nap ragyogott az égen, igaz az sokkal tündöklőbben. Egy folyó színtiszta vize kanyargott nem messze. Oda mentek le mind és utána új, hófehér, a korábbinál különlegesebb, aranymintás ruhát kaptak.
Jön a folytatás!
Holnap este 19-kor!
Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!