Hajnal csillaga – 49. rész

Ávhriol már csak azért se értette, hogy teremtménye ezúttal miért nem bír magához térni, mert azok alapján, hogy annakidején önállóan eszmélt tudatára és vette át az új test felett az irányítást, azt gondolta, mégpedig joggal, hogy egy igen erős, különleges lélekről van szó. Nem hitte, hogy bármi komoly akadályt jelenthetett volna a számára. Ezúttal is képesnek kellett volna lennie arra, hogy magához térjen. Főleg így, hogy már minden sebe begyógyult és nem volt több, vagy nagyobb sérülése, mint a többieknek, akik már közben jóideje kint futkároztak a réten és a lugasok közt a többi teremtményével játszadozva.

Nem értette mi történhetett… Hacsak… ekkor jutott eszébe a gondolat… mi van, ha nem akar visszatérni? Hiszen, amikor vendégségben jártak a birodalomban, hallotta ahogy Ávhriol a királlyal beszélt arról hogyan teremtette és miért. Azt se titkolta, milyen dühös amiatt, hogy bitorolni kezdte az általa készített testet és ráadásul még a fia lelkét tartalmazó kristályt is eltörte. Lehetséges lett volna, hogy emiatt nem akar visszatérni? Létezne, hogy annyira önzetlen, hogy visszaadná a testet? De mégis kinek? Hiszen nincs meg a fia lelke. Mégis miként találhatná meg a térben? És egyébként is… oly sok idő telt már el.

Gondolataiból váratlan jelzés térítette magához. Hirtelen szólalt meg, de nem túl hangosan és közben fények villantak fel az ágy melletti irányítópanelen, majd pedig megszólalt egy gépi hang miközben a gépi karok visszahúzódtak a testtől:

– Az alany életre keltése sikertelen – kezdte – Sebeinek regenerációja megtörtént, életfunkciói optimálisak, de a lélek távozott. Javasolt a test hibernálása, a későbbi felhasználás céljából.

Ávhriolt ledermesztették e szavak. Csak nézte az alabástrom arc tökéletes szépségét és arra gondolt, lehet, hogy igen ijesztő, ugyanakkor nagyon is különleges volt ez a lélek. Kár lenne érte. Bármennyire is végezni akart vele korábban, most… Arra gondolt, bár magához térne, de nem volt semmilyen képessége…. Hacsak… eszébe jutott érintésének különleges ereje. Sietve kapta le kesztyűit és ahogy a fekvő alak mellkasára tette, azonnal felizzott a tenyere:

– Térj magadhoz! Hallod? Élned kell! Térj már magadhoz! – közben tenyereiből egymás után érkeztek az energialöketek, de semmi se történt pedig igen sokáig próbálkozott.   

– Az alany életre keltése sikertelen – kezdte újra rideg gépiességgel zengve hang – Sebeinek regenerációja megtörtént, életfunkciói optimálisak, de a lélek távozott. Javasolt a test…

– Ezt mégis honnan tudhatnád? – vágott közbe Ávhriol dühös elkeseredéssel – Hogy lehetne ez biztos? – Igazából nem várt választ. Tudta, hogy ez a rendszer csak arra képes, hogy gyógyítson és tájékoztatást adjon a lapon fekvő test állapotáról, tehát csak önmagát tudja ismételni… de… miért hallgatott el? A gépi hang még sose hallgatott el parancs nélkül. Hogyhogy félbe tudta félbeszakítani?