Hajnal csillaga – 5. rész

Nem várták be a lány apjának haragját. Mire az bármit tehetett volna, eltűntek nyomtalanul és velük együtt az egyik csillaghajója is. Nem volt mit tenni.

Ávhriol sokáig menekült a lánnyal, bár senki se üldözte. A fényeknek ugyanis fogalmuk se volt arról, hogy melyik irányban szöktek az űrhajóval. Ennek ellenére főhősünk meg sem állt, csak hetedhét galaxison túl. Akkor is csak azért, hogy az egyik élhetőnek tűnő bolygón feltöltsék kifogyott készleteiket és már indította is a hajtóműveket. Hyperűrsebesség. Ennél kevesebbel meg se elégedett. Amilyen gyorsan és amilyen távolra csak lehet. Ez volt az egyetlen gondolata. Persze nem egyenesvonalban, hanem bonyolult cikk-cakkot írva le, miközben galaxisról galaxisra egyre jobban eltávolodott a fények világától. Bizony igen sokáig tartott, mire megnyugodott.

Igen messze találtak új otthonukra, ahol adott volt az élet minden feltétele. Ávhriol különleges lényekkel akarta benépesíteni a helyet. Mielőtt azonban ennek nekiállt volna, meg akart tanulni minden tudást, amit magával hozott. Korábban azt hitte, enélkül nem tud teremteni, de ahogy az idő múlt, egyszer csak meglepve látta, mekkorát tévedett. Eljött a pillanat és vele együtt az új élet. Az első teremtménye.

Ahogy a kisded tüdejébe beáramlott a friss, kissé hűvös levegő, önkéntelenül sírt fel. Ávhriol büszkén mosolyogva tekintett rá. Soha még annakelőtte nem érzett ily boldogságot, örömet. Kettejüket pedig Celeste szeretete megnyugtatón ölelte körül. Így kezdődött el hármójuk új élete egy különleges bolygón, ahol Ávhriol megteremtette otthonukat. A helyet, ahol biztonságban és boldogan élhettek, saját álmaik és vágyaik szerint. Szabadon.

Ávhriol büszke elégedettséggel nézte, amint szerelme könnyed léptekkel, boldogan szárnyal a réten a kicsiny gyermek körül, aki bár újra és újra elhuppan a színes virágok tengerében, mégis mindig ismét talpraáll és igyekszik tovább. Egyszerűen idilli volt ez a kép. Aztán a leány nevetve szólította, hívta őt, de ő csak mosolyogva utasította el ismét. Jobb szerette szemlélni őket. Amióta meglépett a fények tudásának több, mint a felével és ráadásként még a vezérük leányával, nem tudott nyugodni. Folyton attól félt, attól rettegett, hogy egy nap utolérik. Hiába nyugtatta a leány. Hiába ölelte körül őt végtelen szeretetével. Ávhriol képzeletében baljós fellegeket látott és szinte minden idejét azzal töltötte, hogy az ellopott tudást tanulmányozza és ezáltal magát és a biztonságukat fejlessze. Közben egyre jobban rettegett attól, hogy utolérik.