Hajnal csillaga – 56. rész

A pilinke írt egy másik levelet is, mégpedig annak a vénséges-vén demiurg vezérnek, kinek a hordája ezen a világon befogadta. „El kell mennem, mert van egy lezáratlan ügyem. Csak neked írom meg az igazat. A király nem tudhatja meg. Nem akarom, hogy aggódjon értem vagy utánam jöjjön. Te más vagy. Rólad tudom, hogy megérted a döntésemet, mert te, ahogy minden demiurg, te is képes lennél meghalni egy ügyért, így tudom, megérted, ha én most ezt teszem. Megértesz és büszkén gondolsz majd rám, az emlékemre. Fontos nekem, hogy valaki tudja, mit és miért teszek. Valaki, aki ismeri az egész történetemet.

Én eddig hozzátok, e világhoz, a törzshöz, a birodalomhoz voltam hű, de egykor volt egy másik otthonom és volt egy másik családom, hozzám küllemre is hasonló lényekből. Barátok, akiknek számítottam, és akik most is számítanak rám. Szeretnék segíteni, hogy visszakapják az eredeti otthonukat, az otthonunkat, melyet a szintén hozzánk hasonló többiek bitorolnak jelenleg. Azok, akik minket hazugsággal, nagyravágyással, beképzeltséggel vádolnak. De ismered a történetünket, ahogy megoszlott a népünk és egymás ellen fordultunk és kitörtek a harcok.

A teremtőnk nemrég felajánlott egy másik helyet, egy szebbet és jobbat, hogy leálljunk a harccal, engem pedig megzsarolt. Nem térhetnék vissza. Itt kéne maradnom e világban. Úgy tettem, mintha beleegyeznék, de… egek! Nem is értem, hogy gondolhatta… Nem értem, hogy miért nem érti, hogy itt nem erről van szó. Ez egy elvi kérdés. A lényeg nem az, hogy a kertet, eredeti otthonunkat visszakapjuk, hogy újra ott élhessünk, hanem hogy elismerjék az igazságot. Nem bírom, így nem hagyhatom, hogy ott éljenek, mintha megérdemelnék, mintha akik mellém álltak, azok követtek volna el hibát és lennének gyűlöletesek. Addig nem tudok nyugodni, míg el nem ismerik tévedésüket, vezérük pedig be nem látja, ki nem mondja, hogy nem ő a leghatalmasabb lény a világon.

Igen. Hazudtam a királynak, és ezáltal az itt élőknek, mert nem akarom, hogy értem aggódjanak. És igen. Hazudtam a többieknek, azoknak, akik mellém álltak a harcok során, mert nem akarom, hogy miattam, az én önérzetem miatt tovább szenvedjenek, küszködjenek, de nekem mennem kell. Ez már egyedül az én harcom.

Eszembe jutott egy csel, amivel visszaszerezhetem az otthonunkat. Talán belehalok, de szerintem nem fogok, mert jobb és okosabb vagyok mindnél. Tudom, most azt mondanád, ne legyek oly beképzelt, mert emiatt elbukhatok, de tisztában vagyok a képességeimmel. És ahogy te már tudod, van egy nagy előnyöm, a gondolatolvasás.

Ha túlélem, találkozunk. Ha nem, akkor őrizz meg jó emlékezetedben! Köszönöm, hogy apám helyett apám voltál.” – azzal aláírta és összehajtotta ezt is és egy kis szárnyas, nagyszemű mavrikurgnak adta a pergament, hogy vigye meg az üzenetét.

Mástól nem akart elköszöni. Így aztán csak sóhajtott egyet és már el is tűnt a palota csillogó világából és megjelent abban a barlangban, ahol egykor először eszmélt magára. A darabokra tört lélekkristály még mindig ott hevert, igaz már a sarokban, pedig oly sok év eltelt már. Ez az űrhajó hasonlított a másikra, ahol nemrég meggyógyították. Biztos volt abban, hogy már ezzel is fel tudna emelkedni, ellopva azt, minden benne lévő tudással, de most nem ezért jött. Most a kertet akarta visszaszerezni. Mégpedig teljesen egyedül.