Hajnal csillaga – 58. rész

Ávhriol döbbenten hallgatta a szavait, miközben a pilinke tovább folytatta:

– Na, és talán kisebb lett a bűntudatod, hogy lefogtad a szemét közben? Vagy azt hiszed, hogy kevésbé fájt neki, csak mert azt mondtad előtte, hogy gyors leszel? És éppen te beszélsz az ígéretek betartásának fontosságáról? Hisz azt ígérted az anyjának, hogy mindentől megóvod őket. Miért nem teleportáltál? Miért nem harcoltál értük az utolsó leheleteddel is? Jah, igen! Mert így volt a könnyebb, igaz? És persze, mert csak így remélhetted, hogy te megmenekülsz. És azzal az ígéreteddel mi lett, hogy mindenre megtanítod, amit csak tudsz és hogy eljön majd az idő, amikor övé lesz az űrhajód és ő vezetheti? Aztán végül semmit se tanítottál neki. Se beszélni, se járni nem te tanítottad. És amikor már magától menni tudott és ment hozzád, hogy törődj vele, te leintetted, hogy majd máskor. Mindig csak máskor. Az idő pedig múlt. Miért kellettek neked? Koloncnak? Hagytad volna hátra őket valamelyik galaxisban és élhettek volna.

A pilinke szinte nem is vett levegőt, ahogy mindezeket sorolta és csak sorolta, Ávhriol pedig döbbenten hallgatta. Egek! Hiszen mindenről tud… mindenről, amiről még soha senkinek nem beszélt. Csak akkor tudhatja… egek! Tehát ő az… valóban ő lenne a fia?

– Miért nem? Miért nem mondtad?

– Mit? – lepődött meg a pilinke, de mivel már hallotta is a kérdésre támadó gondolatot, így felelt: – Azt, hogy én vagyok a fiad? Miért mondtam volna? Tagadod az első pillanattól kezdve. Persze könnyebb bennem bűntudatot kelteni a levert kristály miatt és úgy tenni, mintha én csak egy bitorló lennék, mint a szemembe nézni… azokba a szemekbe, melyek ugyanolyan zöldek, nem igaz?

Ávhriol e szavaknál már szinte kapkodta a levegőt és nem emlékezett arra, mikor engedte le a kezét, tehát mikor omlott le kettejük körül a védelmi burok. A pilinke közben lassan közelebb lépett, miközben mélyen a szemébe nézve, suttogva így folytatta:

– Ha a fiad vagyok, akkor talán elnézőbb vagy velem? Akkor büntetlenül rombolhatok és nem akarnál megállítani, sőt végezni velem? Vagy mi lenne? Akkor nem kéne feldúlnom mindent, azért, hogy figyelj rám? Nem hiszem. Téged még mindig csak a bosszú érdekel. Új életet is csak azért akartál adni, hogy legyen, aki bosszút áll majd. Helyetted. Mert te még ehhez is túl gyáva vagy, nem igaz? Ne! Ne szólj közbe! Felesleges hazudoznod. Tudok mindent. Minden rendű és rangú lényt azért hoztál létre, követőket is azért gyűjtöttél, hogy megannyi élő pajzsod legyen, de a legszánalmasabb, hogy engem is erre használnál, mert látod, milyen erősek a képességeim. Tudod, hogy velem esélyed lenne a fények vezérével szemben. Csak ezért hagytál életben, de mivel közben meghalhatok, nem akarsz kötődni hozzám. Nem akarsz még gondolni se arra, hogy a fiad lehetek.

        Ávhriol nem vette észre, hogy miközben a pilinke beszélt hozzá, megfogta a különleges botot, melyet ő végig a kezében tartott és amely még tartotta a terület felett a védőburkot. Arra tért magához, hogy teremtménye kirántotta a kezéből, de akkor már késő volt.