Hajnal csillaga – 6. rész

Ahogy azonban telt-múlt az idő és nem történt semmi rossz, kezdte hinni, hogy a leánynak igaza lehet. Mégis… jobb szerette inkább figyelni őket. És csak ritkán engedte ki szerelmét és gyermekét az űrhajóból. Mindig indulásra készen állt. Félt attól, hogy ha átadná magát a boldog pillanatoknak, igen váratlanul valami rossz érné őket. Figyelt hát és vigyázott rájuk. Őrizte őket.

Ezekben a pillanatokban azonban, a felhőtlen boldogság pillanataiban, amikor látta, hogy gyermeke lábra áll és már szalad, Ávhriol már-már megfeledkezett a múltról, de aztán egyszer csak váratlanul, szinte a semmiből megjelentek a fények. Nem, nem az űrhajójuk az égen, hanem ők maguk teljes testi mivoltukban. Pedig Ávhriol első és legfontosabb lépése a védelmi rendszer kiépítése volt. A jelzőrendszernek azonnal be kellett volna indulnia, amikor landoltak. Így azonban esélyük se volt a menekülésre. Ávhriol úgy érezte, bénító rettenet fut végig egész testén. Lelki szemei előtt pedig szinte már látta, hogy egyetlen szemvillanásnyi idő alatt fog elveszíteni mindent.

Arra se maradt ideje, hogy eléjük álljon, hogy szerelmét és gyermekét védelmezze. De mégha a közvetlen közelében bukkantak volna fel, akkor is késve mozdult volna. Túl váratlanul érte a fények megjelenése. És túlságosan eltompította már érzékeit a boldogsággal negédes jólét. Mielőtt tehát még bármit tehetett volna… akárcsak egy szót szólhatott volna, a fények vezére már ott állt a gyermek mellett. Könnyű volt neki, hisz képes volt arra, hogy teleportálja magát. Aztán már meg is ragadta a gyermeket és felemelte a földről.

Ávhriol legnagyobb meglepetésére azonban a fények vezére, a leány apja megdöbbentően kedves volt. Valóban ennyire örült volna az unokájának? Ávhriol szürke szemei hitetlenkedve nyíltak tágra, miközben figyelte a jelenetet. Nem ilyennek ismerte. Azt gondolta azonnal lesújt majd mindhármójukra és porrá teszi dühében velük együtt az egész világot is. Meglepetésére azonban egyáltalán nem ez történt. Gyanakvóan figyelte miként ölelik át egymást. A vezér azt mondta, átgondolta a dolgot és megbocsájt nekik, ha visszatérnek. Leánya igen örült ennek. Csak Ávhriol sejtette, hogy egyetlen szava se őszinte. Csak az ő szívében növekedett egyre a félelem. De mit tehetett volna? A szerelme hitt az apjának.

Ávriol sejtette csak, hogy a vezér kegyetlen bosszúra készül, de erre még tőle se számított. Amikor ugyanis később odalépett hozzá, döbbenetesen dermesztő dolgot suttogott, úgy, hogy a többiek ezt ne hallják.