Hajnal csillaga – 7. rész

A fények vezére arrébb hívta Ávhriolt, a többiek pedig, bár nem szándékosan, ám elterelték a leány figyelmét. Közben telepatikus blokkot is használt, nehogy bárki véletlenül a gondolataiban olvashasson anélkül, hogy ő erre engedélyt adna. Ávhriol nem tudta mit tegyen.

A vezér rideg, könyörtelen szavai attól a pillanattól kezdve folyamatosan a fejében visszhangoztak. Legvadabb rémálmában se gondolta volna, hogy ily rettenetes ultimátummal szorítja majd sarokba őt. Végezzen a saját gyermekével vagy különben ők fognak végezni nemcsak vele, de a leánnyal is… és persze erről nem beszélhet senkinek… adta ki parancsát a vezér… máskülönben a szerelmének vége… Visszakérdezett ugyan hitetlenkedve… nem gondolta ugyanis, nem tudta elhinni, hogy a vezér a saját lányával is végezne… de az ridegen felelte, hogy neki többé nincs lánya… azóta, hogy összeállt vele… és azzal ott is hagyta rémült gondolataival.

Ávhriol nem tudta mit tegyen, mit tehetne, de azt jól tudta, hogy tudása még nem elég nagy ahhoz, hogy túlélje, ha szembeszáll a fényekkel. Meg kellett volna kockáztatnia, hogy a fények vezére talán csak blöfföl? De mi van akkor, ha valóban ily kegyetlen? Ávhriol úgy hitte, hogy nincs választása. Ráadásul az idő is sürgette, mert a vezér azt is megszabta neki. Fogta hát a gyermeket. A vezér feltétele volt, hogy látni akarta azt, hogy valóban megteszi, ezért a sziklák mögé vonult vele. Oda, ahová parancsolta, amire észrevétlenül ráláthatott.

Mit tehetett volna? A lány apja szerint meg kellett semmisítenie a szégyenfoltot. Csakhogy ez a szégyenfolt oly ártatlanul nézett rá nagy, smaragdzöld tekintetével. Ávhriol a fények vezérére emelte pillantását remélve, hogy az mégse gondolja komolyan és leállítja. Ehelyett azonban csak ridegen bólintott.

Ávriol maga se az a fajta volt, aki túl sokat töpreng érzelmi kérdéseken. Korábban, a tudomány nevében, a vélt vagy valós jobb világ reményében sok olyan dolgot megtett, mégpedig kételyek és dilemmázás nélkül, melyek kevéssé vagy egyáltalán nem voltak etikusnak nevezhetőek. Többen kegyetlennek is gondolták emiatt. De ez a leány… a szeretetével teljesen meglágyította a szívét. Fontos lett neki. Sose hitte volna, hogy számítani fog neki mások élete és halála.

De most… választania kellett…. vagy mindkettőt elveszti, vagy csak az egyiküket, ha képes arra, hogy saját kezével tegye meg. Így hangzott a vezér kegyetlen alkuja. Korábban Ávhriolnak a szempillája se rezdült volna egy ilyen parancs hallatán, még akkor se, ha neki kellett volna véghez vinnie. De most… ez a gyermek… az ő vére volt… és ennek a lánynak biztonságot ígért. Úgy tűnt, múltjának tetteiért súlyos árat akar fizettetni vele a sors.

Támadt azonban nemsokára egy ötlete.