Hajnal csillaga - 73.rész
Sokféle bölcs, öreg lényről hallott már, többekkel találkozott is korábbi vándorlásai alatt. Először tehát őket kereste fel, majd pedig azokat, akiket ők ajánlottak neki. Aztán a különféle lények túlvilágait járta végig, bár tudta, túl rég történt már az eset ahhoz, hogy ott rátaláljon, de remélte, valaki az ott élő lények közül talán emlékszik rá, arra, hogy ott áthaladt, de semmi. Hiába kérdezte a hellén holtak lelkeit vezető Psychopompokat, a kelta Ankoukat és Cailleacht, a bölcs óriásasszonyt, a japán Shinigamikat… Végigjárt minden égtájat.
Beszélt a lelkek újjászületésének rejtelmeit ismerő túlvilági szellemvezetőkkel, a természet titkaival és a spirituális világgal kapcsolatban lévő elfekkel, a hatalmas bölcsességükről híres sárkányokkal, a rejtélyeket ismerő tündérekkel… még a távoli skandináv vidék nornáit is megkérdezte, akik állítólag arra is képesek voltak, hogy a sors fonalait fonják. Aztán lelket megidéző lényekhez is fordult segítségért, de se az elhunytak lelkének keresésében és megtalálásában kiváló Animatóriumok, se a szoulszíkerek nem tudtak neki segítséget adni mítikus képességükkel. Közben beszélt bölcs, öreg lényekkel is, akiktől további útmutatást várt a kereséshez. Így jutott el Anzúhoz, akit már régről ismert még Mezopotámiából, aki a szóbeszéd szerint istenektől lopta a tudását, tehát másoktól, ahogy ő is. Még a boszorkányokkal is szóba állt a célja érdekében, de még a messze földön híres Baba Yaga se tudott neki segíteni. Útja során találkozott és beszélt még Chokmahhal is, aki egy öreg és bölcs entitás volt és állítólag az isteni bölcsességet hordozta. Próbálta a megidézést is Animatórium segítségével. Megkérdezte még az északi Odint is, aki nagy tudásra tett szert a vándorlásai során, feltette a kérdését Árgirusnak, a hellén tengerek mélységében élő bölcsnek, még a japán kamiknak is, a hosszú életű, istenszerű lényeknek is, akik a természet erőit és az emberi világot is ismerték, valamint megkérdezett egy indiai nága nevű kígyóistenséget is, aki hosszú életűnek és halhatatlannak nevezte magát, de kérdésére még a tenninek, ezek a japán szárnyas tündérek se tudták a választ. Bejárt oda és vissza több galaxist is és bolyongott a szélrózsa minden irányában és feje már zsongott a rengeteg gondolattól, ötlettől és javaslattól, melyeket mind végig is próbált, de végül több száz esztendő után fáradtan, és reményvesztetten tért vissza oda, ahonnét elindult. Az űrhajójába.
Nem maradt már más neki, csak az emlékei. Leült úgy ahogy volt, szakadtan, piszkosan, szinte már csontsoványra aszottan és bekapcsolta a kivetítőt, hogy újra átélhesse a végleg elvesztett pillanatokat. Újra látta egykori szerelme opálosan fehér, mosolygós arcát, gyermeke születését, aztán azt, ahogy a világot nézte nagy, kíváncsi, zöld szemeivel. Újra látta önfeledten futni és nevetni, játszani őket, és ahogy kinyújtották felé a kezüket kacagva, megeredtek a könnyei, mert már tudta, soha többé nem érintheti meg őket. Biztos volt abban, hogy ezt a boldogságot többé már nem élheti át, minden elveszett. Már nem is látott semmit, úgy zokogott, ahogy szürke szemeiből záporoztak a könnyek.
És ekkor, ekkor meghallotta a hangot!
– A fenébe is! Miért nem indul már ez a roncs? – feltekintett és a szemeit borító homályon át meglátta a képernyőn a teremtményét, ahogy az irányítópult gombjait nyomogatja. Véletlenül érhetett hozzá a felvételt elindítóhoz. Ávhriolnak, őt látva, csak még jobban megeredtek a könnyei és a mellkasához kapott. Nemcsak azért, mert sajgott a szíve, hanem azért is, mert ott volt az egyik zsebében az egyik lélekkristálya. Először arra gondolt, hogy ez egy jel. Vissza kell hoznia őt, ha már a fiát úgyse találhatja meg.
Jön a folytatás!
Holnap este 19-kor!
Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!