Hajnal csillaga – 74. rész

Miközben mocskos ingujjával kitörölte szemeiből a könnyeket és tovább nézte a jelenetet, nem sejtette, hogy nemsokára mekkorát fordul majd körötte és vele a világ. – Ezt nem hiszem el! Miért nem indulsz már, te nyomorult! – zúgolódott a képernyőn a pilinke és néhányszor rá is csapott a pultra. – Na, jó! Úgy látom nincs más választásom – mondta és kiviharzott az irányítóteremből egyenesen a regenerációs helyiségbe. Ávhriol sietve rohant át oda, bekapcsolta, majd pedig visszapörgette az ottani kamerát a kérdéses dátumra és döbbenten látta, hogy amint oda belépett a pilinke, ott is elindult a felvétel. Lélegzetvisszafojtva nézte az eseményeket.

A képernyőn jól látszott, hogy a pilinke lefeküdt az egyik, fal melletti padra és a gépezet érzékelői már be is indultak és rákapcsolódtak opálos testére, ő pedig nem mozdult többet. Alig lélegzett. Értékei igen gyorsan csökkentek a kritikus határra… és akkor… hirtelen bekapcsolódtak az energiaellátó rendszerek, aktiválódtak az energiaforrások és beindult az ionhajtómű, a rendszer pedig felhúzott egy teleportáció megakadályozását szolgáló, ugyanakkor a hajót láthatatlanná is tevő burkot a jármű felszíne köré. A műszerfalon sorra villantak a hajtóművek teljesítményeit jelző fények az üzemanyag-fogyasztásról, az egyes részrendszerek állapotáról és más releváns adatokról. Ezt követte a navigációs rendszerek kalibrálása és a csillaghajó már indult is a koordinátákkal megadott célirányba. Minden szenzor és kijelző aktiválódott, mintha olyan kapitányt kapott volna a hajó, akinek fogalma se volt arról, mi az energiatakarékosság, mire van szüksége minimálisan az induláshoz. Először még a fényvitorlákat is felvonta, így igen látványosra sikerült az indulása és bele is rázkódott minden. Cseppet se lehetett csendes elosonásnak nevezni. Aztán pedig amilyen hirtelen hiperűrsebességre váltott, oly hirtelen meg is állt egy gyors kanyar után. Még szerencse, hogy a pilinke testét a szenzorok erősen rögzítették, így nem mozdulhatott el.

A képernyőn át látható szögből Ávhriol látta, hogy igen éles kanyarral fordultak a Hold mögé. Aztán minden kamera bekapcsolt és az összes kijelző vetíteni kezdte a régi időket… azt, ahogy egykor megszökött a lánnyal, majd ahogy a fia megszületett… Ávhriol nem bírta újranézni a boldog pillanatokat. Beletekert a felvételbe, majd döbbenten nézte a jelenetet, amikor a pilinke váratlan kiáltás közepette hirtelen felült. Ugyanabban a pillanatban, amikor a háttérben újra lejátszódó felvétel szerint egykor a barlangban magához tért. Szinte alig egy pillanat múlva már hallatszott is a csörömpölés, ahogy egykor a kristály aláhullva a darabjaira törött. A pilinke csak ült, és egy hosszú pillanatig nem mozdult, csak mereven nézett maga elé, majd pedig sietve tépkedte le magáról az érzékelőket – Nem, nem, NEM! – suttogta, mondta, majd szinte kiabálta egyre hangosabban, miközben az ágy szélénél letette mezítelen lábait és megborzongott – Nem, ez nem lehet igaz! Hehh – nevetett fel keserűen. – Miféle ostoba játéka ez a sorsnak? – suttogta… aztán gépiesen felkelt, nem sejtve, hogy mindent vesz közben a fedélzeti kamera, majd a helyiség túlsó, tükröződő falához ment és belenézett. Önmagát nézte. Hosszasan. Lassan leeresztette a fényét és csak állt ott és csak nézte önmagát. Aztán lassan, elgondolkodva fordult meg. Ávhriol még nem értette mi történik. A pilinke ekkor vette észre a falon lévő kijelzőt, és rajta az újra játszódó jelenetet – Állj! – mondta – Mivel lehet ezt visszajátszani? –meglepetésére a készülék hangérzékelővel is el volt látva, így szavára megállt és kérésére a megadott pontig visszaugrott az eseményekben. Újra és újra lejátszotta a pillanatot, egykori magára eszmélésének és a kristály eltörésének pillanatát.