Hajnal csillaga – 8. rész

Ávhriol sietve pörgette végig elméjében mindazt a tudást, amit addig megszerzett és amivel találkozott, de eleinte nem jutott eszébe semmi, ami megoldást jelenthetett volna. Fogalma se volt arról, miként lehetne legyőzni egy ilyen fénylényt. Talán a tudás közt, melyet ellopott akadhatott erre válasz, de annak még csak a töredékét volt ideje áttanulmányozni.

Sajnos vagy szerencsére, de a védelemmel kezdte, így legalább a fények az elméjében biztos, hogy nem tudtak olvasni. Hiába volt azonban ezernyi gondolata. Hiába jutott sok minden az eszébe. Egyik se jelenthetett biztos megoldást. Felemelte tehát a gyermeket és a kőlapra fektette. Az, ellenkezés nélkül tűrte. Bízott benne. Ahogy azonban Ávhriol közben előrehajolt, előrelendült a nyakában függő kristály és eszébe jutott egy gondolat. Hiszen olvasott egy lelket csapdába ejtő varázslatról is. Talán a hatalmas erejű vezért megölni nem lenne képes, de mi lenne, ha teljesítené a parancsát, majd pedig miután elmegy, újra életet adna a kicsinek.

Mi kellett ehhez? Tőrt tartó markába egy kristályt kellett helyeznie és úgy kellett megtennie, hogy a kő közben a fém markolatához érjen. Azt olvasta, hogy így bárki lénye csapdába ejthető. Jónak tűnt az ötlet. Oldalra fordult egy pillanatra és észrevétlenül tépte le a nyakában függő kristályt és a markába zárta. Aztán a gyermekre tekintett és elővonta a tőrét, miközben a másik kezével eltakarta a szemeit, mert nem bírta, hogy nézi őt. Pillanatig még tétovázott, de aztán… biztos kézzel, könyörtelenül megtette. Aztán csak állt ott… rémült döbbenetté dermedt az idő… nem húzta ki azonnal a tőrt. Várt, hogy a lélek biztosan átérjen. Igaz, úgy tudta, ehhez elegendő egy pillanat. Aztán sietve rejtette el a kristályt, mielőtt még azt bárki észrevehette volna.

Az ezt követő időszak mintha nem is vele történt volna. Mintha jelen se lett volna. Oly távolinak tűnt minden és mindenki. Hányinger és rosszullét környékezte, miközben csak állt ott, majd mindenki nyüzsögni kezdett körötte. A leány sírva, zokogva kérte számon, hogy mit tett. Nem értette szavait, mert oly távolinak tűnt minden, de tudta mit kell mondania, mit parancsolt neki a vezér. Gépiesen, szinte önkívületi állapotban felelte hát, hogy inkább ő végzett a gyermekkel, minthogy a fények tegyék meg. Szerelme döbbenten hallgatta szavait. Ávhriol a leány felé is tett egy lépést, az utasításnak megfelelően, véres tőrrel a kezében és kimondta, amit sose gondolt volna komolyan. Azt, hogy inkább vele is végez, de nem engedi, hogy elhagyja őt. Csak az vigasztalta, hogy így legalább életben marad a lány. Már csak egy cél tartotta benne a lelket. Mielőbb új testet akart teremteni fia lelkének, hogy eljöhessen a jól kiérdemelt bosszú pillanata.