Hajnal csillaga – 9. rész

Amikor Ávhriol a parancs szerint megfenyegette Celestét, a vezér elébe állt, mint aki óvni akarja a leányát, akit aztán a többiek sietve menekítettek ki a helyzetből. Minden oly gyorsan történt… még pár pillanat és ott álltak, csak ők ketten, ő és a vezér, szemtől-szemben egymással. És Ávhriol tudta, mindennek vége… csak az ő életének nem.

És a vezér ki is mondta, hogy nem fog végezni vele, mert az nem lenne számára elég nagy büntetés azért, amit a lányával tett. Mindketten jól tudták mit ért ezalatt. A fények leánya immáron halandó lett. Csak remélni lehetett, hogy miután a szégyenfoltot felszámolták, idővel a fénye ismét felragyog majd.

Nem telt bele sok idő és Ávhriol ott állt teljesen egyedül a virágoktól tarka, vidám színekben pompázó rét szélén és tekintete előtt magasba emelkedett egy űrhajó. A fények éppoly gyorsan és hangtalanul távoztak, miként érkeztek… és velük együtt minden boldogság is elillant. A vezér azonban még nem ment el, még titkon figyelte őt.

Ávriol sokáig csak állt ott, teljes révületben nézve a távozók után, vértől csöpögő kézzel, aztán érezte, amint görcsbe szorul a szíve és földre rántotta a fájdalom, miközben levegő után kapkodott. Még két pillanat és szinte egekbe szökött a pulzusa és egész testében érezte, hogy rázza a hideg. Pillanatok alatt felfutott a láza. Sietve próbált feltápászkodni, majd fuldokolva, bukdácsolva a patakhoz mászott. Épp csak megmártózott, amikor elvesztette az eszméletét…

Nem tudta mennyi idő telt el, mire magához tért, de azonnal tudta mit kell tennie. Ahol az űrhajója állt, feketén gomolygó füst szállt az ég felé. Ávhriol azonban emiatt nem aggódott, hisz az csak egy önmegsemmisítővel ellátott másolat volt. Szerencsére számított arra, hogy amennyiben a fények vezére utoléri őket, a korábban tőle ellopott űrhajót vissza akarja majd szerezni, így aztán Ávhriol első dolga az volt, hogy a megszerzett mágikus és szellemi tudás segítségével készített egy megtévesztő másolatot. Akkor és ott tehát ez lett porrá. Ávhriol még nem tudhatta, hogy sikerült-e a csel, megvan-e még az eredeti űrhajója, de nem nézhette még meg. Biztos volt ugyanis abban, hogy a vezér még figyeli őt valahonnét a közelből.

Leült egy szikla tövében. Némán nézett maga elé, de gondolatban már szőtte a tervét. Aztán hirtelen felugrott. Elszánta magát.

A közeli tó vizének felszínén szétterülő hatalmas vérfolt jelezte a fények vezérének, hogy már felesleges figyelnie őt, hisz történetének ezzel vége. Aztán lassan kisimult a víztükör. A vidék ismét ragyogó lett és szép. Ha valaki akkor érkezik, nem sejtette volna, hogy a bosszú lángja a mélyben még életben tart egy talán örökre kihűlt szívet.