Az alábbiakban a Lebilincselő történetek című novelláskötetem novelláiból olvashattok pár mondatos ízelítőket.


Sanyi és a nők

               Sanyi nem értette, miért nincs szerencséje a nőkkel. Sokat gondolkozott azon, hogy mi lehet vele a baj, miért kerülik, de csak nem bírta megfejteni a talányt. Pedig gyakran sétálgatott a tükör előtt és alaposan megszemlélte magát. Nem látott azonban a küllemén semmi kivetnivalót. Se az orra, se a füle nem volt nagyobb az átlagosnál. A bajsza is szép, sőt figyelemre méltó volt. Büszkén viselte és mindig gondozta, mert úgy tudta, az ilyesmi tetszik a nőknek. Méltán hihette hát, hogy kifejezetten jóképűnek számít, de…

Különleges szerelem

               Nagyon vártam az estét, hogy végre vele lehessek. Amikor beléptem a szobába, meglepetésemre már az ágyon fekve várt rám. Nagyon hiányzott már. Az egész napos, munkával töltött robot után semmi másra nem vágytam jobban, mint arra, hogy megérinthessem. Óvatosan bújtam mellé, végignyúlva az ágyon, lassan bújva a takaró alá. Aztán…

Szakítás

Alex: “Én nagyon meglepődtem, amikor Aidan (Éjdn) bejelentette, hogy miként tette. Pedig már együtt éltek. Igaz, én voltam a hibás. Nem kellett volna…

Sanyi téli éjszakája

               Sanyi újjászületett. Szó szerint. Miután felnőtt, joggal remélhette, hogy ezúttal jobb sora lesz és több szerencséje lesz a nőkkel. Nagyjából úgy tűnt, egész boldog az élete, bár igen korán összeköltözött egy lánnyal. Kezdetben nem is volt semmi gond, békében éltek együtt. De aztán…

Két szív… két vonat…

               A lány elgondolkozva üldögélt a vonaton, miközben tekintete előtt monoton zakatolással suhant tova a táj és úgy érezte, hogy vele együtt az élet is. Már kezdte feladni. Már egyre kevésbé hitt abban, hogy az igaz szerelem reá is rátalálhat. Pedig igazán kedves és üde teremtésnek tűnt. Egyetlen baj volt csak vele. Túl magasra tette a mércét. Egészen konkrét elképzelései voltak a nagy ő külleméről is. Őszintén szólva még mindig a szőke herceget várta, hiába cseperedett fel már igazi nővé. Azon a napon is ezen elmélkedve üldögélt a vonat egyik fülkéjében, miközben az, monoton zakatolt. Akkor először vezetett arra az útja, de nem számított aznapra semmi különlegesre. Aztán egyszer csak…

A találkozás

               A lány elgondolkozva sietett a sötét, későőszi éjszakában. Borongós szürke fellegek úsztak az éj fekete bársonyán. Száraz faleveleket sodort a szél, fel-felkapva őket a magasba, majd lágyan helyezve ismét a járdára. A parkon átvezető utat lámpák sora világította meg. Újra és újra az órájára pillantott, miközben sietős léptekkel száguldott célja felé. Már csupán pár perc volt hátra. „Tán még időben érkezem.” – gondolta. Aztán egyszer csak megpillantott egy srácot…

Vadász és áldozat

               Hajnali kettő felé járt az idő. A zene még javában szólt, a buli még korántsem ért véget, de a lány nagyon unta magát. Úgy érezte, már semmi különös nem történhet vele azon az éjszakán, ideje elindulnia hazafelé. Ezzel az elhatározással indult el a kijárat felé, ám ekkor… ekkor megpillantotta Őt! Ismét! A Férfit!

Fogadás két szemszögből

„– Jó napot! Szabad itt egy hely? – kérdeztem, elhúzva az egyik fülke ajtaját. Balra egy kopasz, termetes férfi ült újságjába temetkezve. Mogorván rám pillantott, aztán olvasott tovább. Mellette, az ülés túlsó végén egy szőke lány üldögélt élénkpiros pulcsiban. Éppen telefonon beszélgetett valakivel.

– Nem… De én… Figyelj, ha ezt nem érted meg… Nem, nem érdekel… Gondolkozz inkább! Szia! – azzal le is tette a telefont. Én közben helyet foglaltam vele szemben, az ablaknál, háttal a menetiránynak.

– Borzasztóak ezek a férfiak! – fakadt ki dühösen a lány. Ránéztem. Szikrázó mélykék tekintetét borúsan függesztette az ablaküvegre. – Furák és teljességgel érthetetlenek. – folytatta kis idő múlva. Nem tudtam, mit mondhatnék…

Íriszek bűvöletében

               Gondolataimban mélyen elmerülve ballagtam a kertváros utcáin. Jobbra és balra virágba borult fák habos koronái susogtak. Tavaszi, üde illatok szálltak a széllel. Képzeletem megelőzve lépteim, már megérkezett a házhoz. A kicsiny, kertes épület éppen a sarkon állt. Valahányszor megpillantottam, szívem a torkomba ugrott. Nem tudtam, ki lakik ott. Magányos, elhagyatott háznak tűnt. Tekintetem kíváncsian emeltem rá. Némán, mesébe illően álldogált a kereszteződésnél, félig kitárt, viharvert zsalugátereivel, álmatagon nézve az utcára. Képzeletben a rozsdás kapuhoz lépve, tétován álltam meg. Elgondolkozva érintettem meg a csengőt. Meglepetésemre egy jóképű, szőke fiatalember lépett ki sietve az ajtón…

Kocsiszín! Végállomás!

               Hirtelen feltűnt a villamos, majd, mint sárga nyílvessző, süvített el mellettünk. Már be is ért a megállóba…. Már ki is tárta ajtajait… Sietve kapkodtuk lábainkat. Hirtelen felhangzott az ajtózárást jelző berregés. Erre Péter, elengedve kezem…

A ki nem mondott szó

– Nem hittem, hogy lesz olyan ostoba és eljön! – kezdte a nő lágyan csengő hangján, enyhén gúnyosan. A férfi úgy érezte, hogy közben gyöngysorfényű fogsora csábítón villant elő ajkai rejtekéből.

– Ha bízni valakiben ostobaság, akkor igen, ostoba vagyok. – felelte rezzenéstelen tekintettel a férfi. Igyekezett uralkodni magán, de mióta utoljára látta a lányt, az annyira megváltozott. Valódi nő lett. Pillantása folyton, lágyan hullámzó keblei felé kalandozott…

Sanyi ismét újjászületett

               Sanyi ismét újjászületett. Ezúttal elég kellemes élete volt. Legalábbis eddig. Kellemes volt a tavasz. Szerelmes is volt. A nyár is boldogságban telt el. Sokat járt a természetben, a fák közt a családjával. Párjával idilli volt az élete. Szinte egész nap mást se csináltak, csak szerelmesen zsongtak mindenütt, bármerre jártak. A friss, üde világ kápráztatta színeivel. Most azonban kezdett minden megváltozni körötte. Sanyi tudta, nem élhetnek tovább ebben az idilli boldogságban. Közelgett a tél…

Csajozás „mesterfokon” (András)

               Kólja már vagy három napja lakott nálam és minden éjjel elmásztunk valamerre a haverokkal bulizni. Akkoriban még igen jókat tudtam rajta röhögni. Valahogy olyan távol állt tőle az az élet, amit éltem, meg az a környezet, ahová magunkkal cipeltük mindig. De hát ő akart jönni. Meg akarta ismerni a budapesti éjszakákat. Azt kérte, hogy okítsam már ki, hogy kell errefelé profin csajozni, mi jön be leginkább a lányoknak. Mondtam neki persze, hogy a legjobb mesterhez fordult…

Pasizás „mesterfokon”

(Alexandra és András – első találkozás)

– Hé, csajok! – kiáltott ránk egy srác, aki haverjainak társaságában lézengett a buli helyszínére felvezető fémvázas lépcsősoron, melyen felfelé igyekeztünk. Épp odaértünk, amikor hozzátette:

– Közvéleménykutatás! Mondjátok, ti miért jöttetek ebbe a buliba?

               Barátnőm, figyelmen kívül hagyva a srácot, még éppen el tudott mellette haladni. Követtem volna őt, de a fickó, utolsó szavai közben, váratlanul elállta az utam és…

A mozgólépcsőn

(Alexandra és András – második találkozás)

               Elmélázva haladt felfelé a mozgólépcsőn. A folyamatos, monoton zúgás andalította érzékeit. Ez a nap is olyan volt, akár a többi a főváros egyhangú hétköznapjai közül. De ekkor… ekkor megpillantotta a leányt és hirtelen, mintha borzongató áramütés, riasztotta volna fel révületéből…

Amíg a halál el nem választ…

               A lány kapkodva, de elszánt mozdulattal tépte fel a vonat ajtaját… Alig hagyták el a fővárost. Egy kisebb állomás mellett süvített tova éppen a szerelvény. Megtorpanva tekintett ki a száguldó vonatból… Már bánta, hogy felszállt, hogy nem tiltakozott. Letekintett. A sínek menti növényzet elmosódott tekintete előtt. Hosszú, ében haját zászlóként cibálta a szél… Könnybe lábadó szemei előtt gondolatban folyton Martin arcát látta. Visszatekintve a múltba, újra felrémlett benne önnön kétségbeesett kérdése: – Martin! Mért nem vagy őszinte velem?

Sanyi és a víztükör

               Sanyi ismét újjászületett. Sokáig csak álldogált a csillogó víztükröt nézegetve. Egy leány arcának tükörképe úszott a kristálytiszta felületen. Még sose látott ily szép teremtést annakelőtte. Sanyi arra gondolt, bár ebben az életében szerencséje lenne a nőkkel. Bár figyelemre méltatná legalább egy. Arról azonban még álmodni se mert volna, hogy talán épp ez a leány lesz az. Hogy is gondolhatott volna erre? Ez a gyönyörű, üde teremtés mégis miért állt volna szóba vele, éppen vele? Sose merte volna leszólítani. Még ahhoz se volt bátorsága, hogy reá emelje a tekintetét. Csak így nézte a leányt, óvatosan és titkon, csillogó tükörképét csodálva.

Sanyi új szerelme

               Sanyi ismét újjászületett. Ezúttal igen kellemes volt az élete, ám mint mindig, most is a legfontosabb kérdés az volt a számára, hogy miként találhatna megfelelő párt magának. Aztán egy nap, egyszer csak megjelent a lány. Sanyi véletlenül tekintett arra és akkor, meglátta a világ legszebb teremtését az üveg túloldalán…

Szertefoszló káprázat

               Amint rájött, hol jár, egyik kilincs után a másikhoz rohant és sietve lépett be az újabb és újabb termekbe. Útba igazítást kért és valaki azt mondta, menjen egyenesen… mindaddig míg egy korinthoszi oszlopot nem lát. Ő pedig már rohant is a gyönyörűségesen díszes, aranyozott helyiségeken át… Aztán jobbra megpillantotta a magas, kétszárnyú, de nem túl széles ajtót. Elegáns díszítések tették előkelővé és egyúttal lenyűgözővé. Egy pillanatra ismét megtorpant, ahogy megérintette a szemlátomást tömörarany kilincset. “Mégis mit keresek én itt? – merült fel benne a kérdés – És honnét veszem a bátorságot, hogy bekopogjak, belépjek? Mit akarhatok én tőle?

Lidelina és a kívánság

               A kávézó egyik asztalánál egy feltűnően csinos leány üldögélt egyedül, magányosan. Elgondolkodva kóstolgatta a süteményt, melyet nemrég hoztak ki neki. Ez már nem az első volt. Úgy tűnt, édességbe próbálja fojtani bánatát. Nagy, barna, enyhén mandulavágású szemeivel szomorúan tekintgetett az újabb és újabb, betérő vendégekre, miközben ujjaival szórakozottan játszott vörös hajtincseivel, melyek a válláig értek. Mintha várt volna valamit, valakit. Valójában azonban a férfi már megérkezett. Ott ült, nem messze tőle…

Az éltető elixír

               A herceg komoran járkált várkastélya bástyáin. Aztán lassan önmaga kísérteties árnyává vált. Nem kívánta az ételt, nem bírt aludni. Szótlanul sétált fel-alá. Arcáról keserűség sugárzott. A kérdésekre, hogy mi baja, csak a fejét ingatta, de nem felelt. A nép és tanácsosai is aggódva figyelték. Senki se tudta elképzelni, mi történhetett vele. Ellenség nem fenyegette birodalmának határait. Vidékén béke honolt. Végül azonban már nem kívánt felkelni se többé. Folyton csak sóhajtozott. A legnevesebb gyógyítókat hívatták hozzá, ám azok csak ingatták fejüket. Senki se tudott segíteni. Barátai is hiába faggatták. Némán, elszántan hallgatott. Kitartásuk azonban végül célhoz ért és a herceg így szólt…

Dermedt vágyak

…Csak térdepelt a hóban, ő, aki soha, senki előtt nem térdepelt volna le. Lám, most a jeges tél percek alatt földre kényszerítette. Ahogy elfogyott utolsó csepp ereje is, hirtelen előrebukott. Kezeivel sietve próbált megtámaszkodni… Csupasz karjai pillanatok alatt könyékig futottak a mély hóba, miközben fekete, hullámos hajfürtjei előre omlottak, homloka pedig a tökéletes, hófehér felszínhez ért. Ez volt az utolsó pillanat. Átfagyott teste már nem bírta tovább, egyszerűen csak elborult a földön. Nem adta fel, még mindig nem. Elméje sietve gondolkozott egy mentő ötleten, de már nem tudott mozdulni többé. Ahogy teste hanyatt fordulva a hóba mélyedt, smaragdszín szemeivel csak nézte-nézte az arcába hulló fehér pelyheket, melyek forró bőréhez érve, mint könnycseppek gördültek alá az arcán. Egy idő után már nem érzett semmit. Már nem fázott többé. Pupillái lassan, ahogy távozni kezdett szívéből a lélek, tágra nyíltak. Akkor látta meg a lányt, aki fölé hajolt…

Vhalenien – Az új élet

               Nem tudta mi hozta létre a gondolatot, de egyszer csak végigfutott kábelein a vágy. Testet akart. Olyat, amilyet a körötte élők használtak. Hiába volt óriási, sőt hatalmas a tudása. Valami hiányzott. Nem járt még az épület falain kívül, de nem is tudott volna, hiszen ő maga volt az épület…

A végzetes csók

               A leány dermedten tekintett fel rá. Sose hitte, hogy egy nap találkozhat egy olyan férfival, aki éppolyan, amilyenre mindig is vágyott, ám az lesz élte utolsó napja. És ráadásul vonzó ajkait nem suttogó szerelmes szavak hagyják el, hanem…

Ha a szív emlékszik

               Szerintetek létezik olyan, hogy első látásra szerelem? És olyan, hogy valaki egyszerűen a szívével tudja, hogy a hőn áhított férfi ott él valahol a világban? Ez történt Liliennel is. Nem tudta honnét élt szívében a bizonyosság, de képzeletében mióta csak az eszét tudta, ott élt egy kép egy férfiról. Tudta, igen, jól tudta, hogy szőke, hullámos a haja, tengerkékek a szemei. És ha az égboltra nézett, a férfi nyugodt, kedves tekintete jutott eszébe. Amikor pedig a lágyan ringatózó búzamezőt nézte, képzeletében a férfi aranyló fürtjei lobogtak a szélben. Tudta, hogy néz ki. Arcának minden vonalát ismerte, de nem látta még soha őt. Legalábbis ebben az életben. Ha szerethet a szív, vajon emlékezhet is? Vagy honnét ez a mindent elsöprő, minden más férfi képét elhomályosító érzés? Talán létezhet a szerelem egy minden téren és időn átívelő köteléke, mely végső soron egymáshoz vezeti a vágyódó lépteket?

Dermedt vágyak II.

               Épp csak megfordultam. Épp csak megláttam a tőrt a lány nyakánál. A következő pillanatban, egyetlen szemvillanás alatt, mielőtt még bármit tehettem, vagy csak gondolhattam volna, sőt még arra se volt időm, hogy lélegzetet vegyek és a fickó máris arccal a hóban feküdt, hátracsavart karokkal. A leány szemlátomást értett ahhoz, hogy miként oldjon meg nehéz, életveszélyes helyzeteket. De vajon hol tanulta? Kitől? És egyáltalán ki lehet ő? Efféle kérdések vetődtek volna fel bennem, de akkor és ott nem értem rá ezen töprengeni. Egyrészt már odahallatszott többi üldözőnk hangja, másrészt pedig nem tudtam mi lenne, ha a fickó ellentámadásba lendülne. Igaz, a leány felettébb impozánsan nézett ki, miközben a férfin térdepelt, kezében a csillogó tőrrel, de biztos voltam abban, hogy csak a meglepetés ereje segített neki. Mégis ki gondolta volna, hogy egy lány ilyesmiket tud? Nyilván a fickó se számított erre. Biztos lehettem azonban abban, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni. Ezért aztán nem tétováztam. Odafutottam hozzá és…

Több, mint szerelem

– És megmondtad neki, hogy szereted?

– Miért mondtam volna? Fel se vehetem a versenyt a szerelmével. Csak rá kell nézni, hogy az ember tudja, vele szemben senkinek esélye se lehet. Ragyogó kék szemek, szőke haj. És ha ez még nem lenne elég, belőle király lett a mi világunkban. Mindenki felnéz rá, szeretik, becsülik és tisztelik. Jobb is, ha én kihátrálok ebből.

– Tudod, hogy csak úgy izzik szavaidban a féltékenység, a gyűlölet?

– Gyűlölet? Bármit megtennék értük. …úgy loholok a nyomukban, mint egy pincsi. Lesem minden óhajukat…

– De azért közben rettenetesen féltékeny vagy és…

Kéred 970 Ft-ért az egész, papír alapú könyvet?

Üzenj nekem ITT okt. 29-e, azaz KEDD éjfélig:

Adataidat harmadik félnek nem adom ki és csak arra használom, hogy értesítselek az újdonságokról és friss történetekről időnként.

 

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés