Még egy pillanat és már elő is került az újabb nyílvessző az íjász tegezéből, hogy megkísérelje ismét lelőni a herceget.
– Ne merd! – állt elé most meg Desider. Közben hirtelen eszembe jutott a jóslat: „Desider vérének hullania kell…”
– Téged is keresztüllőlek, ha akadékoskodsz. – villámlott az íjász.
– Desider! – súgta Lidaster. – Nem ér ez az egész annyit!
Közben ismét megfeszült az íj húrja, a nyíl hegye pedig célba vette Desider szívét.
– Állj el az útból, különben nem nézem ki vagy! – üvöltött az íjász.
– Gőzöd nincs róla, haver! – vetette oda elvigyorodva Desider.
– Biztos ő is zombi. – szólt közbe egy hang. – Azért ilyen bátor.
– Lődd keresztül és meglátjuk! – kiáltott be valaki.
– Le kéne higgadnunk, öregem. – jegyezte meg Desider, miközben tett előre egy lépést. A nyíl hegye így éppen mellkasának feszült… – Halasszuk el egymás legyilkolását! – folytatta. – Az élőholtak elvégzik helyettünk is.
– Mocskos áruló! – kiáltotta be valaki, de senki se mozdult.
– Beszótá?! Mocsárszagú tapló paraszt! – vágott vissza Desider.
– Kis zombi k%csög!
– Zombi az anyád, meg te magad is!
– Meg kéne nyírni, hogy lássuk a szemed! – jegyezte meg rideg fölénnyel az íjász és meglökte a nyílpuskával.
– Nem teccik a séróm, wazze?? – vigyorgott rá Desider. – Fölkenlek a sziklákra menten!
– Hé, öcsém! Meguntad az életed? – kiáltott be erre az ekkor érkező komor Árny, kinek csuklyája alól sötétség gomolygott elő. Egész megjelenésével a halálra emlékeztetett. Alakja magára vonta mindenki figyelmét. Közelebb lépve, barátságosan tette még hozzá. – Nem zavar, hogy egy íjpuska nyila szegződik a szívednek?
– Klassz ómen, hogy megjelentél, – vigyorgott Desider – de kissé korán jötté, még élek.
– Remélem, ezúttal végre a sírodon állhatok. – jegyezte meg az Árny.
– Mocskos királybérenc! Csak eccer merné kiállni ellenem! – villogtatta fogait Desider.
– Tudom, tudom. Fölkennéd a falra az agyam.
– Nem hinném, hogy olyanod vóna. – vigyorgott ismét Desider.
A következő pillanatban Mársztuff herceg megfordult, hogy visszatérjen kastélyába. Az íjász szeme erre hirtelen megvillant. Tett egy gyors lépést oldalra és már lőtt is. Desider hirtelen mozdult elé, de Elfídár gyorsabb volt nála. Egy erőteljes ütés és a nyíl végzetes hegye máris a földbe fúródott.
– Ha még egyszer kezet emelsz a királyra…
– Mársztuff nem királyunk! Még! – vigyorgott közbe sietve Desider, hogy mentse a helyzetet és elterelje magáról a figyelmet.
– Nincs vita! – villámlottak Elfídár szemei – Király vagy herceg, de lehet felőlem közönséges mocsári tapló is, mindegy. Aki még egyszer mélységi árny életére tör, annak beleit a várfokról lógatom le.
Hosszú dermedt csend követte szavait.
– Lépjünk! – indítványozta Desider, majd elindult, vissza, a Fogadó felé. Elfídár, Lidaster és Árlen követték.
– Legközelebb gondolkodj öregem, mielőtt beszélsz! – suttogta Desider komoran Elfídár mellé lépve. – Majdnem lebuktattál.
– És? Ki kéne állnod végre eléjük és felfedned, hogy még élsz.
– Minek? Lehet, hogy Mársztuff nem pont olyan, mint én, de kiválóan uralkodik. Néhány parancsával nem értenek egyet. Na és? Velem se értettek mindig egyet. Meg fogja tudni oldani a helyzetet. Ha pedig segítség kell, itt vagyunk a háttérben, hogy elrendezzük a dolgokat. És különben is… nem tudjuk még, hogy pontosan ki akart megölni engem. Ha most előlépnék, aligha lehetne még egyszer akkora szerencsém. Talán nem is élném túl.
– Ne aggodalmaskodj! Az életünk árán is megvédünk. Térj vissza!
– De hiszen már itt vagyok. – nevetett fel Desider – Király vagyok vagy csak egy sötét paraszt… nem mindegy? A lényeg, hogy tudjuk segíteni a népet.

Vége

De csak ennek a történetnek van vége!

Ez a történet az Yperpérán című sorozat egyik jelenete.

 

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés