Nem minden lidérc gonosz és rossz. Főleg nem az én történeteimben. Te tudod, milyenek a lidércek és miként születnek? Hallottál már róluk?

Ezen az oldalon róluk fogok mesélni, bár a történeteimben csak néhány ilyen lény jelenik meg.

Feladvány:

Ha a képen a legalsó egy lidérctojás alja, akkor melyik lehet a teteje? Írd meg ennek a bejegyzésnek az alján, hozzászólásban! Kíváncsi vagyok, hányan fogjátok tudni.

A lidérc (lüdérc, lúdvérc, lederc, lidroc, lidröc, inglice stb) a magyar mitológia démona, mely a néphagyományban szélesen elterjedt. Valójában több, egymástól bizonyos fokig megkülönböztethető és több esetben területileg is elkülönülő mesebeli lény gyűjtőfogalma, amelyek azonban egy vagy több ismertetőjegyük révén összefüggnek egymással. Hogy eredetük mennyiben volt valaha közös, nem világos. Az elnevezések különbözőek lehetnek, de minden nép folklórja megegyezik abban, bármilyen hasznos is lehet, gonosz természete miatt minél hamarabb meg kell szabadulni tőle.

Ahogy a lidérc számos más kultúrkörben, országban is megtalálható, a magyar népi hitvilágban is jelen van, és többféle dologra utal. A „tündér” és „kísértet”, néha pedig a „boszorkány” szavunkkal rokon értelmű. A különböző babonák és hiedelmek egészét tekintve, leginkább három tulajdonsága emelhető ki: a tüzes vagy láng alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-feladatkör.

A hitvilág szerint gazdája egy fekete tyúk első tojását költi ki a hóna alatt, így jön a világra. Ez azonban változhat: egyes variációk szerint a tojást a trágyadombon kell kikölteni, a belőle kikelő lidérc az illető saját, vigyázó lidérce lesz. Ha a tulajdonos nő, ő férfivá változik és fordítva. Pénzt hozhat a gazdájának, akit így gazdaggá tehet, vagy teljesítheti más kívánságait is.

/Wikipedia/

De vajon miért gonosz? Hisz csak gazdája kívánságait teljesítheti, nem?

Mesés fantasy-történeteimben az ilyen és ehhez hasonlatos logikátlanságokra világítok rá, miközben minden lényt úgy mutatok be, amilyennek róluk a korai forrásokban írtak, amilyeneknek a hidelemek alapján ismerjük őket.

A lidércek tehát nem lélekrabló lények, miként a téves fordítások alapján egyes amerikai filmek alapján a jelenlegi generáció ismeri őket. A lidércek kívánságteljesítő, különleges lények.

Van egy olyan kötetem, mely egy ilyen lény szemszögéből íródott. Ebből hoztam most nektek egy részt. Este pedig egy másik lidércről olvashattok. Az esti, egy teljes novella lesz. Címe: Lidelina és a férfi kívánsága (LEhet sejteni már a címből is, hogy miről fog szólni. A történet végének döbbenetesen meglepő fordulata azonban nem sejthető még a vége előtt pár mondattal se. Jó szórakozást kívánok hozzá!

És az ígért részlet A tüzes lidérc vágya című könyvből:

Csak állt a fal melletti félhomályban mozdulatlanul. Várt. Megszokta már a várakozást, azt, hogy csak akkor mozduljon, ha gazdája szólítja. Mindig követnie kellett őt mindenhová, ott kellett lennie a nyomában, várva parancsait. Gazdája azonban többé már nem ment sehová. Már csak egyetlen út volt hátra számára, de arra nem kellett elkísérnie. Várt. Ezúttal nem parancsra, hanem arra, hogy gazdája kilehelje a lelkét és számára új gazdát válasszon a sors, avagy a végzet. Személy szerint nem volt különösebb gondja a jelenlegivel se. Nem akarta a halálát, de tudta, ez az emberek számára szinte mindig bekövetkezik. Több évtizede szolgált már az alkimistának. Ezalatt a hosszú idő alatt gazdája felett lassan elmúlt az idő, arcára ráncok kerültek, haja hófehérbe fordult, de sosem adta fel célját. Le akarta győzni a halált. A fal melletti árnyékban álldogáló Lidaszter ridegen konstatálta magában, hogy gazdájának ez nyilvánvalóan nem sikerült. Avagy mégis? Egy leány lépett e percben a szobába. Jól ismerte őt. A lány fiatal volt még, alig tizenhat múlhatott. Egy vízzel teli tálkát és egy rongyot hozott, majd leült az öreg alkimista mellé és törölgetni kezdte homlokát. Nem akarta, hogy egyedül legyen utolsó perceiben. A lány hálás volt neki, azért, hogy élt. Az alkimista évtizedekig tartó munkája nem volt teljesen hiábavaló. Valamire mégis rájött kutatásai során, így sikerült a halálból visszahoznia a lányt. A siker nem volt ugyan teljes, nem tudta visszaadni neki maradéktalanul az életét, de legalább újra mozgott, beszélt és gondolkodott. És a lány végtelenül hálás volt ezért. Annak ellenére, hogy a tűz nyomai melyben bennégett, megmaradtak arcán és bőrén és már soha többé nem öregedett, így fel sem nőhetett. De legalább élt. Az alkimista számára azonban kevésnek bizonyult egy emberöltő, hogy a talányt teljes mértékben megoldja.
Lidaszter számára azonban ez az időszak csupán egy rövid epizód volt életében. Az öreg alkimista előtt már több tucat gazdát szolgált hűségesen. Mindet egészen a haláluk napjáig. De rajtuk kívül is látott elég halált már. Kiváltképp akkor, amikor az alkimista parancsára holtesteket szállított neki kísérleteihez. Addigi élete alatt megtapasztalta milyen furcsák az emberek. Nem is igazán érdekelte már. De egy új gazda gondolata, mindig új reményekkel öntötte el. Talán a következő kevésbé lesz önző, talán a következő kevésbé kezeli szolgaként. De mindig tévedett. A hatalom, ami általa került valaki kezébe, a lehetőség, hogy bármit kívánhatnak és nem csupán hármat, hamar eluralkodott mindenkin. Egyetlen kívánság volt csak amit nem tudott teljesíteni. Ez pedig éppen az volt, melyre az alkimista leginkább vágyott, azaz a halál legyőzése. Ebben a pillanatban a haldokló még felemelte kezét, hogy őt szólítsa, egyenesen ránézett, de már nem derült ki mit akarhatott, mert tekintete azonmód elhomályosodott és karja erőtlenül hanyatlott le. A lány néma zokogásba kezdett ágyára borulva.
Lidaszter még mindig nem mozdult, csak állt ott dermedten. Érzékeit elöntötte ezernyi, sőt milliónyi hang, a világ hangjai, segélykiáltások, könyörgések, istenekhez, szellemekhez.

Ilyenkor pár percig mindig hallotta mindenki panaszát, melyből egy-egy tisztábban hallatszott ki. Tudta, ez nem tart sokáig. Tudta, amint megérkeznek a halál küldöttei és elragadják a lelket, abban a pillanatban egy segélykiálltás erősebb lesz a többinél és őt egy erő új gazdájához rántja. És ekkor megérkeztek a halál küldöttei. A lány nem látta őket, arcát a takaróba temetve zokogott. Bár nem lehet tudni, ha felnéz, megpillanthatta volna őket vagy sem, hiszen ő már félig halott volt, avagy csak félig élő. Mindenesetre a halál küldöttei, egy más dimenzió lényei, halandó tekintetek elől rejtve jártak keltek. Lidaszter látta őket. Lidérc volt, aki maga is részben e másik dimenzióhoz tartozott, de képes volt emberi alakot ölteni szolgálata alatt. Nem lehetett tudni, vajon ez áldás volt-e vagy átok. Nem ismerte fajtája eredetét, nem tudta miért kell szolgálnia az embereket, de azt tudta, ha megpróbál ellenállni, abba talán bele is hallhat. Tudta, mert megpróbálta. Ekkor hirtelen megszűnt a zsongás, egy hang vált ki a többi közül, egy lány riadt sikoltása és ő már ott is volt mellette. A pillanat törtrésze alatt kellett felmérnie a helyzetet. Ez volt a legnehezebb része szolgálatának, azaz az új gazda megmentése.

Kezdetben sorra el is hibázta mindet. Mostanra azonban már elég nagy gyakorlatot szerzett. Amint ott termett, felmérte a helyzetet és már cselekedett is. A másodperc törtrésze alatt zajlott le minden. A lány még épp csak elkezdte a sikítást, a hintó még csak akkor ért oda, ő már érkezésének lendületével félre is söpörte útjából. Mialatt a lovaskocsi elszáguldott mellettük, ők már mindketten az útszéli csalitosban hevertek. A lányra nézett. Még sosem látott ilyen üde és szép teremtést korábban. Zavarában azt se vette észre azonnal, hogy balját a leány mellén nyugtatja. Egy hosszú pillanat, amíg egymás szemébe néztek, aztán észbekapott és sietve pattant fel, hogy illedelmesen felsegítse a hölgyet. Éppen meg akarta kérdezni, hogy megsérült-e, hogy hogy van, de erre már nem volt ideje. Szinte a semmiből különös alakok ugráltak elő és rávetették magukat. Ideje se volt védekezni. Pillanatok alatt legyűrték, miközben elvesztette eszméletét. Többek közt ez volt a hátránya az emberi alaknak. Amíg emberi alakot öltött, minden érvényes volt rá, ami a halandókra. Meg tudott sérülni, betegedni, érezte a fájdalmat, sőt akár még az eszméletét is elveszíthette. Még meghalni is tudott, de szerencsére, ilyenkor csak emberi alakja halt meg. Lénye, egy aprócska láng formájában felemelkedett, majd miután új erőt gyűjtött, később ismét testet tudott ölteni. Ezenkívül volt még egy hiányossága. Nevezetesen az, hogy a saját kívánságait nem tudta teljesíteni. Nem tehette meg tehát, hogy a lányt a veszély pillanatában valahová magával röpíti. Ha a lány kéri, ennek nem lett volna semmi akadálya. Ám a lány még nem sejtette, ki ő, milyen különleges szolgát kapott a végzettől.

És a feladvány:

Na, melyik az 1-es számú lidérctojás-héj teteje? Írd be hozzászólásba!

 

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés