Te melyik ajtót választanád? Vajon melyik vezet a monumentális fantasy történetem világába, a birodalomba, Yperpérán birodalmába?

Mi a megfejtés? Te melyiken lépnél be? Melyik feliratú ajtót választanád?

  • 1. Egy rettenetes 7 fejű sárkány, aki már 8 éve nem evett?
  • 2. Egy félelmetes embergyűlölő zombi baltával?
  • 3. Pokolian lángoló tűz?

1. egy rettenetes 7 fejű sárkány, aki már 8 éve nem evett?

Yperpérán birodalmában nem találsz olyan 7 fejű sárkányt, aki ennyi ideig nem evett. Sőt háromfejűt se! És nem azért, mert nincsenek sárkányok a történetben vagy mert 8 esztendő alatt már éhen haltak volna, hanem azért, mert a király gondoskodik minden lakóról. A nép egyetlen tagja se éhezik. Sőt! Mindenkinek saját lakosztálya van, valamelyik kastélyban és semmiben se szenvednek hiányt, legyen szó bármilyen lényről.

Yperpéránban mindenki egyenrangú, ezt jelképezi a csuklya, amit mindenki viselhet és mindenki élvezi a király bizalmát, legyen szó akár demiurgról, akár szemiurgról, akár pilinkéről, akár hárpiáról, akár szedonurgról, akár hypnourgról, akár mavrurgról vagy mavrikurgról, netán egy útszéli cserjéről…. és nem kivételek a sárkányok és egyéb lények se!

2. Egy félelmetes embergyűlölő zombi baltával?

Yperpérán birodalmában ilyet se találsz! Nem mintha nem lenne senkinek baltája. Balta az van bőven. Nincs azonban egyetlen embergyűlölő zombi se, mert a birodalomban nincsenek előítéletek. Egyébként se hívnak senkit zombinak, mert az komoly sértés. Élőholtak azonban vannak bőven. Egy részüket befogadta a birodalom, mert kiállták a próbákat. Másokat ypiretiseknek hívnak, mert ügyük épp elbírálás alatt van és még bizonyítaniuk kell hűségüket, bátorságukat, lojalitásukat. Közülük azonban senki nem fordulna se a király, se a nép ellen. És bár ember is él nem is egy a birodalomban, de őket se gyűlöli senki. Tehát a birodalomban nincs egyetlen embergyűlölő zombi se. Ilyentől nem kell tartani.

3. Pokolian lángoló tűz?

Nos igen, az van bőven Yperpérán birodalmában, de ettől se kell tartani. A tűz élteti ezt a vidéket. Vulkánok és lávafolyamok tarkítják a tájat, futnak a rengetegek közt kanyarogva.

Részlet a Végzetes átváltozás című könyvből:

Hamarosan felemelkedtünk mind a magasba és útnak indultunk a király várkastélya felé. Hosszú perceken keresztül szárnyaltunk már. Odafentről, ha lehet ezt mondani, még gyönyörűbb volt ez a különös táj. Az áthatolhatatlannak tűnő sötétséget, mely odalent mindent elfedett, jótékony árnyaival, megannyi vérvörös csík szabdalta össze. Imitt-amott egy-egy domb vagy hegy, óriási síkságok, egekig nyújtózkodó hegyláncok, aranyló és vérszín tavak és folyamok, méltóságteljesen pöfékelő vulkánok, dühösen fortyogó katlanok. Utunk közben számtalan árnyék suhant el mellettünk, oly gyorsan, hogy nem volt időm jobban szemügyre venni akárcsak egyet is. Imitt-amott magas erődítmények komorlottak az örök éjszakában. Így száguldottunk végig a fél világon, legalábbis a számomra még így, ilyen sebesség mellett is hosszúnak tűnt az út. Időnként elrepültünk néhány erőd mellett.
      Aztán egyszer csak népesebb vidékre értünk. Ezen a részen már egészen megsokasodtak a kisebb-nagyobb várak én pedig valahányszor megpillantottam egyet, mindig azt hittem, hogy most végre megérkeztünk, de nem.
      Végül, nagy sokára megpillantottam a távolban egy monumentális hegyláncot. Ahogy közeledtünk, egyre kivehetőbbé vált egy minden addiginál hatalmasabb, soktornyú várkastély, mely a völgyben magasodott. Mellette, a túloldalán egy csillogó víztükör terült el, míg az innenső oldalon, távolabb tőle egy folyam kanyargott.
      Így érkeztünk meg a palotához, melyet egy valóságos erődítményrendszer vett körül. Erős és magas várfalak ölelték a több négyzetmérföldnyi részt és mindenütt rövidebb-hosszabb fényes, beépített tövű dárdák meredeztek az ég felé, egyértelműen jelezve, hogy nem szívesen látják a levegőég felől érkezőket. A főkaput a tágas külső udvar követte, mely egy falura emlékeztetett az odalenn sorakozó kunyhószerű tákolmányok és a piactér miatt. Aztán újabb kapuk, újabb városnyi részek következtek és így tovább. Ahogy egyre beljebb értünk, egyre káprázatosabb, egyre díszesebb világ tárult a szemem elé. Egyre több díszítés borította az épületeket és a járókelők közt is egyre gyakrabban láttam előkelő ruhákat viselőket. A fekete szín közös volt mindenkiben. Mintha gyászolna az egész város. Pedig valójában a túlélés színe volt e vidéken az éj feketéje, hiszen itt soha nem érkezett el a reggel. Ami még hamar feltűnt, hogy igen sokan köpönyeget viseltek, melynek csuklyáját sokan még a fejükre is húzták. Át is futott rajtam a gondolat, mily könnyedén tudna besompolyogni ide az ellenség.
      Aztán ahogy közeledtünk a középen magasodó, díszes kastélyhoz, elkezdtünk ereszkedni és végül a várfalnak egy olyan részén szálltunk le, mely nyilvánvalóan erre a célra lett kialakítva. Innen kíséret nélkül folytattuk utunkat egy díszes, arannyal, ezüsttel kirakott, márványlapokkal borított oszlopcsarnokon át, mely egyenesen a király fogadóterméhez vezetett. Nemsokára ott álltunk a hatalmas, faragott ajtó előtt.
      “Itt kell hát élnem eztán?” – gondoltam körbetekintve.
Már láttam, nem sok izgalomra számíthatok. A király nyilván ad egy lakosztályt, majd pedig minden jóval ellátnak, hogy semmiben se szenvedjek hiányt. Az ajánlólevélnek ez lesz a természetes velejárója. Unalom, béke és nyugalom. Eltöprengve forgattam kezemben a pecséttel ellátott tekercset. “Talán mégis ki kéne nyitnom, mielőtt átadom? Mi van, ha igaza van Ylarion-nak?”

 

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés