Amikor belépett a tanácsterembe, azonnal észrevette a falra, a plafon közelébe rögzített nyílpuskát, melyet nagyrészt drapériák takartak. A fáklyák fénye alig ért fel odáig. Ő is csak azért vette észre, mert feltűnt neki az a vékonyka zsineg, mely a lángok mögött húzódott. Alig észrevehetően, de már égett. Tudta, pillanatok lehetnek csak hátra. A nyílhegy épp a király széke felé nézett. Sunyin, szinte észrevehetetlenül lapult a gyilkolni készülő fém az időzített szerkezet végén. A tanácskozás csak pár perce kezdődött. Őt nem hívták meg. Már rég nem tartozott a birodalomhoz. Sok minden változott mióta utoljára arra járt. Fogalma se volt arról, hogy miként állnak a birodalmi ügyek. Miután jobban lett, a király elkísérte a konyhához, majd pedig bejelentette, hogy tanácskozást tartanak. Elnézését kérve távozott. Ő azonban nem bírt sokáig nyugton maradni. Kis idő múlva utána ment. Engedélyt akart kérni, hogy a tanácskozáson részt vehessen. Ismét. Ahogy régen. Bár… jól tudta, hogy ő már egy senki. Így, visszaváltozva aligha vehették hasznát. Biztos volt abban, hogy csak szánalomból tűrik meg. Talán a múltra tekintettel. Legszívesebben meghalt volna, de nem hagyták. Így aztán csak lézengett a palota sötétlő folyosóin. Nem mehetett azonban messzire. Nem engedték. Nem mintha fogoly lett volna, de a történtek után egyelőre nem bízhattak benne. Túl labilis volt lelkileg. Nem bírt szabadulni attól a gondolattól, hogy ő már csak nyűg így és felesleges. Igazából maga se tudta miért akar ott lenni a tanácskozáson, de váratlanul elöntötte egy baljós érzés. Felpattant a konyhai étkezőasztaltól és a tanácsteremhez sietett, majd bekopogott. Meg se várta, hogy engedélyt adnak, csak belépett. Egyetlen pillanat alatt felmérte a helyzetet. A nagy, díszes asztalnál vagy kéttucatnyi fura lény, a tanács tagjai üldögéltek és néhány ember. Tudta, hogy ők az egyes törzsek vezetői és a palota magasabb rangú képviselői. Néhányukat ismerte. Emlékezett rájuk. Szemben vele a király foglalt helyet. Az is azonnal feltűnt neki, hogy a mellette lévő szék üresen maradt. Emlékezett még arra, hogy egykor az az ő helye volt. Egy pillanatra elidőzött ennél a gondolatnál, de aztán már észre is vette a zsineget, majd odafent a nyíl alig kilátszó hegyét. Tudta, azonnal cselekednie kellett. De mit tehetett volna? Már semmilyen különleges képességgel nem rendelkezett. Régen, elég lett volna felemelnie a kezét és a belőle sugárzó erő megoldotta volna a helyzetet. Most azonban… Hiába kiáltott volna fel. Másodperceket vesztett volna mialatt felismerik a helyzetet.
Az ötlet hirtelen jött. Sietve omlott a márványlapokra, mintha elájult volna. Nem az ő stílusa volt az ilyesmi, de nem jutott eszébe más. Közben szempillái alól figyelt mindent. Hirtelen minden tekintet felé fordult. Többen fel is ugrottak és siettek hozzá. Persze a király is azonnal felpattant, hogy odarohanjon, így a nyílvessző a következő pillanatban már a hűlt helyébe csapódott be, de ezt senki se vette észre. Ekkor sietve ugrott talpra.– Nyugalom! Semmi bajom! – jelentette be váratlanul és utat tört magának a köré gyülekezők közt. – Csak erre voltam kíváncsi. – tette még hozzá, miközben a cselszövő felé intett, aki éppen kihúzta a nyilat és elrejteni próbálta, hogy mentse a helyzetet. Döbbent moraj futott végig a termen. Ilyen még sose fordult elő. A király közvetlen közeléből még soha, senki nem tört az életére. A testőrök szinte azonnal elfogták a tettest és már vitték is, hogy kivallassák. Biztosak lehettek abban, hogy egy ilyen orgyilkosság mögött nem egyetlen személy áll. Ekkor lépett oda főhősünkhöz a király elismerően elmosolyodva:
– És még te mondod, hogy nincs semmi hasznod?! Az életem mentetted meg. Ismét. Mindjárt jövök és beszélünk még róla, de most megyek és kivallatom ezt a fickót.
– Menjen nyugodtan! Én nem megyek sehová, hisz tudja, fogoly vagyok! – hangzott a gúnyos felelet.
– De nem az én foglyom. A saját gondolataid láncát hordod. De erről majd még beszélünk. Annak idején én is nagyon meg akartam halni. Remélem számodra is találunk okot, mely feledteti veled ezt az érzést.
/Yperpérán legendája/
