Szerintetek létezik olyan, hogy első látásra szerelem? És olyan, hogy valaki egyszerűen a szívével tudja, hogy a hőn áhított férfi ott él valahol a világban? Ez történt Liliennel is.
               Nem tudta honnét élt szívében a bizonyosság, de képzeletében mióta csak az eszét tudta, ott élt egy kép egy férfiról. Tudta, igen, jól tudta, hogy szőke, hullámos a haja, tengerkékek a szemei. És ha az égboltra nézett, a férfi nyugodt, kedves tekintete jutott eszébe. Amikor pedig a lágyan ringatózó búzamezőt nézte, képzeletében a férfi aranyló fürtjei lobogtak a szélben. Tudta, hogy néz ki. Arcának minden vonalát ismerte, de nem látta még soha őt. Legalábbis ebben az életben.
               Ha szerethet a szív, vajon emlékezhet is? Vagy honnét ez a mindent elsöprő, minden más férfi képét elhomályosító érzés? Talán létezhet a szerelem egy minden téren és időn átívelő köteléke, mely végső soron egymáshoz vezeti a vágyódó lépteket? Lilien sokmindent tudott a férfiról, de azt nem tudta honnét. Egyszerűen csak tudta. Remélni azonban nem remélhette, hogy egyszer rátalálhat, mert Lilien szíve sajnos másra is emlékezett.
               Emlékezett egy világra… egy birodalomra. Yperpéránra, amely azonban a valóságban se földön se égen nem létezett. És Lilien tudta, igen, jól tudta, de ne kérdjétek honnan… de tudta, hogy a férfi e világ királya. Ezért hitte, hogy csak érzékei és álmai játszanak vele. De aztán… aztán egy napon, váratlanul rálelt az átjáróra. És azon az éjjelen, amikor Lilien mezítelen lábaival egy különös, feketén lángoló világ ében földjének porába lépett, megdobbant a szíve, mintha azt akarta volna mondani: “Látod! Én mondtam. Létezik ez a világ. Létezhet tehát a király is.”
               Lilien attól a perctől kezdve igyekezett mindent megtenni, hogy eljusson a királyhoz, hogy megtalálja őt. Nem volt könnyű dolga, mert ezen a különös, barbár világon számos kaland akadályozta az úton. De aztán… aztán egy éjjelen… végre eljött a pillanat.
Lilien végre megtalálta nemcsak a palotát, de a tróntermet is és bebocsájtást is nyert. Torkában dobogó szívvel állt meg egy pillanatra a nagy, ódon faragású, antik hangulatot idéző, aranymintás, fekete ajtó előtt, melynek két oldalán fáklyák fényei lobogtak. Aztán remegő kézzel érintette meg a kilincset. Mielőtt azonban lenyitotta volna, mielőtt még bátorságát összeszedte volna, az ajtó már magától ki is tárult előtte és ő ott állt, szemtől-szemben a királlyal.
               Lilien bátortalanul lépett a terembe. De.… mintha haza érkezett volna. Ez az érzés azóta kísérte, amióta először e világra lépett. Minden oly ismerősnek tűnt. A trónteremben is. A fények, a bútorzat, a khorinthoszi oszlopok aranyozott mintái, a padlózat márvány borítása. És a férfi… a férfi ott ült a trónszéken, koronával a fején. A leány azonban először fel se merte emelni rá a tekintetét. Még köszönni is elfelejtett. A férfi szólalt meg elsőként:
– Üdvözöllek! Mi járatban?
– Én csak… – suttogta a leány.
– Jöjj közelebb! Mondd bátran!
– Én csak beszélni akartam a királlyal. – szólt bizonytalanul Lilien, miközben közelebb lépett. A tekintetét még mindig nem emelte fel, de ez a hang… ez a hang nem tűnt ismerősnek. Feledte volna?
– Én vagyok a király. Láthatod. Mondd nyugodtan, hogy mit szeretnél! – felelte a férfi kedvesen.
               Lilien tétovázott. Nem erre számított. Azt hitte, amikor majd rátalál, a szíve még hevesebb dobogásba kezd majd, de semmi se történt. Kíváncsian tekintett fel.
               Még sose látta korábban a királyt, legalábbis nem emlékezett arra, hogy valaha találkoztak, de valami különös bizonyosság élt a szívében vele kapcsolatban. Feltekintett rá. Valahogy nem ilyennek képzelte. Pedig a hullámos, vállig érő haján igazán jól mutatott az aranyfényű korona, ahogy a díszes ing felett is királyhoz méltó palástot viselt. Lilien mégis zavartan nézett körül. Úgy érezte, valahogy… valami nem stimmel. Pedig a terem, a berendezés, a falakon lángoló fáklyák… minden oly ismerősnek tűnt, de ez a férfi… bármily jóképű is volt, nem ilyennek képzelte addig a királyt. Lilien ezt látva kicsit összezavarodott. Szabadkozva kezdett kihátrálni a helyzetből.
– Elnézést! – suttogta – Tévedtem… valaki mást kerestem. Bocsánat. Nem akartam zavarni. Már megyek is.
– Várj! – szólt rá a férfi. – Kit keresel? Miként hívják?
Lilien erre kimondta a nevet.
– Sose hallottam még róla. – felelte a férfi a leány teljes döbbenetére.   Ezt hallva elkerekedtek Lilien zöldes szemei. Most már végképp semmit se értett. Hiszen amióta először e világ földjére lépett, mintha álmai váltak volna valóra. Sorra. Minden oly ismerősnek tűnt. Lépten-nyomon azzal szembesült, hogy szíve jól emlékezett. Még a birodalom nevét is helyesen tudta. Yperpérán.
               Meg se fordult a fejében, hogy a keresett férfi már nem király. Arra pedig egyáltalán nem gondolt, hogy talán nem is létezik…
               Lilien csak állt ott döbbenten. Sehogy se értette miként lehetséges ez. Hiszen még ez a terem is… még a trónszék is minden mintájával… minden egyes gyémánt, rubin, smaragd kövére emlékezett. Erre ott ül benne ez a férfi, aki királynak nevezi magát. Rá miért nem emlékszik? És ami még ennél is döbbenetesebb volt… ez a férfi miért nem ismeri azt, akit ő keres? Még csak a nevét se ismeri. Ha egykor király volt… mégis miként lehetséges ez? Vagy tévedett volna? Lehetséges lenne, hogy mindenre pontosan emlékszik, kivéve a királyra, éppen arra a személyre, akire annyira vágyik, akiért bármily messze elmenne, akiért bármit megtenne… éppen őt, hogy feledhette? Gondolataiból a férfi szava zökkentette ki.
– Ha már itt vagy, bemutatkozhatnál és elmondhatnád mi járatban érkeztél e vidékre. Esetleg én is segíthetnék neked.
               Lilien meglepetten nézett a férfira. Hirtelen nem tudta mit tegyen. Mondja el neki az igazságot? Mégis miért? Azért, hogy kinevesse őt és gyerekes álmait? De mégis csak ő a király! Nem hagyhatja ott faképnél, még akkor se, ha már nincs értelme a maradásnak. És ráadásul a férfi oly kedvesnek és segítőkésznek tűnt. Lilien nem tudta mit tegyen. Nem jött hang a torkára. A jelenetet azonban félbeszakította, hogy ekkor nyílt az ajtó és egy csuklyás alak érkezett, kezében ezüstös tálcával, melyen finomabbnál-finomabb étkek sorakoztak. Halkan lépett be és csendben surrant a trónszékhez, majd letette a király mellett álló asztalra és fordult is, hogy távozzon. Lilien azonban rögvest megérezte, hogy szíve szaporábban kezd verni. Felkapta a fejét és csak nézte, de fekete köpönyeg takarta a jövevény egész alakját, miként sokakét azon a világon. Csuklyája mélyen az arcába lógott. Semmi jel nem utalt kilétére. Lilient mégis elöntötte a bizonyosság. Nem értette honnét, de egyszerűen tudta. Nem is gondolkozott ezen egy pillanatig se. Mindenről megfeledkezve már oda is perdült a csuklyás alak elé és átölelve suttogta a nevet.
– Felismertél? – hallatszott a meglepett kérdés.
Szavára derűs nevetés volt a felelet a háttérből:
– Látod, mondtam én, hogy még így is fel fog ismerni. – mosolygott az, aki addig királynak nevezte magát, miközben felkelt a trónról és letette a koronát – Kár, hogy nem fogadtunk. Megnyerhettem volna. – tette hozzá, majd távozott, mert látta, vele már egyikük se törődik.
– Miről ismertél fel? – kérdezte a férfi kíváncsian, miközben hátra vetette a csuklyáját.
– Nem tudom. Egyszerűen csak tudtam. – felelte a leány miközben feltekintett rá. Bár a férfi haja már nem volt oly szőke, miként arra emlékezett és rövidebbre is vágták, de a tekintete, az arcvonásai… Éppoly fiatalosan nézett ki, mint több ezer éve, mint akkor, amikor Lilien az előző életében még maga is itt, ezen a világon élt.
               A férfi ekkor magához húzta és gyengéden átölelte a leányt, aki közben fekete köpönyegére hajtotta fejét és hallgatta szívének dobogását. Így történt meg, hogy oly sok esztendő és nehézség után, téren és időn által e két lélek újra egymásra talált.

Vége

De csak ennek a novellának van vége.

Ez a novella egy monumentális regénysorozat része.

Kedveled a királyt? Elolvasnál róla egy regényt?
Ajánlatom 3 regény:
Az utolsó fénysugár (Történet arról, miként lett király.)
Végzetes átváltozás (Történet róla sok-sok év múlva.)
A király NEM sötét paraszt (Urban fantasy, mely a jelenkorban játszódik.



 

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés