*Egypercesek

A fiú elmélázva haladt felfelé a mozgólépcsőn. A folyamatos, monoton zúgás andalította érzékeit. Ez a nap is olyan volt, akár a többi a főváros egyhangú hétköznapjai közül. De ekkor…

Csuklyája árnyékában az arca előtt gomolygó sötétségtől tekintetét látni ezúttal se lehetett, de úgy tűnt, hogy a távoli horizontot figyeli. Szerette ezt a vidéket. Sose vágyott volna el innét. Bármire képes lett volna a birodalomért.

Aztán egy nap, egyszer csak megjelent a lány. Sanyi véletlenül tekintett arra és akkor, meglátta a világ legszebb teremtését az üveg túloldalán. Karcsú volt és üdén friss… Hirtelen nem tudta, mit tegyen, mit tehetne.

Átlagos napnak tűnt. Azt hittem már nem történik semmi különös. Jól láttam a villogó piros lámpát. Eszem ágában se volt átmenni a két sínpáron. Nem akartam a hév útjába állni.

Tihamér meglepődött azon, hogy ezúttal milyen kedves, de aztán arra gondolt, hogy ezt bizonyára csak az ünnepek okozzák. Pedig pár napja még tagadta a múltat, de most…

Átvizsgálnak mindent! Ledermedtem. Hamarosan mindenki elhagyta a buszt, így én is. Felnyíltak a csomagtartó ajtajai mindkét oldalon és ki kellett pakolnunk a cuccainkat.

Mindig is visszavágyott az Édenbe. Lerogyott, mindkét kezével megérintve a virágos gyepet. Belemarkolt, mint aki most, hogy megragadta, sosem engedné el, mintha attól félne, elillan a varázslatos látomás.

Egyszer csak megpillantott egy srácot. Árnya sietős léptekkel közeledett. Nem hozzá, csak felé. Hazafelé igyekezhetett. A lány tekintete véletlenül tévedt rá… de tőle valahogy nem tudott többé elszakadni.

A leány a gondolataiban mélyen elmerülve ballagott a kertváros utcáin. Jobbra és balra virágba borult fák habos koronái susogtak. Tavaszi, üde illatok szálltak a széllel.

Hirtelen feltűnt a villamos, majd, mint sárga nyílvessző, süvített el mellettük. Már be is ért a megállóba…. Már ki is tárta ajtajait… Sietve kapkodták lábaikat. Hirtelen felhangzott az ajtózárást jelző berregés. Erre Péter, elengedve a lány kezét, nekiiramodott.