A mozgólépcsőn

Ekkor megpillantotta a leányt és hirtelen, mintha borzongató áramütés, riasztotta volna fel révületéből. Nem hitte, hogy újra találkozhatnak…

Legszívesebben átölelte és védte, szerette volna. Elöntötte az érzés, hogy bármit megtenne érte. És azok a gyönyörű, ábrándos szemek… soha nem látott még igézőbbet.

Ahogy a mozgólépcsőn lassan haladt lefelé, mint egy éppen alászálló angyal… tekintetük találkozott egy pillanatra, de a lány zavartan sütötte le pilláit. Az érzés kölcsönös lehetett, mert ahogy egymás mellé értek, újra feltekintett a fiúra. Szemeiben ott csillogott a varázslat, de a tétova kérdés is. Mit tehetne?

A két, ellentétes irányú mozgólépcső könyörtelenül vitte őket tovább, el egymás mellett.

Tekintetük éppcsak összekapcsolódott, még alig ismerhették fel a szívükben fellobbanó lángot, a könyörtelen sors már szakította is szét őket. Mindketten fordultak, mintha nem akarnának elszakadni egymástól, de a tömeg miatt visszafutni egyik se tudott volna. A mozgólépcső, mint a kíméletlen végzet, lassan, de biztosan kettészakítani készült az összekapcsolódni akaró szíveket.

Hiába… van, hogy a Sors mást akar… van, hogy reménytelenül lángol fel a szerelem. A fiú tudta, pár pillanat és elmúlik a varázslat és ezt a különleges tüneményt tova fogja sodorni a végzet és az emberáradat… de mit tehetne? Lassan fogyni kezdett lábai alól a mozgólépcső és vele együtt az idő… az idő arra, hogy bármit is tegyen. Hirtelen ötlet villant át rajta. Sietve kapta elő a tárcáját és az már száguldott is le a fémcsúszdán a lány felé, aki utánakapott.

Persze romantikusabb lett volna egy szál rózsa, de ez, praktikusabb ötletnek tűnt. Aztán összemosolyogtak egy röpke pillanatra, miközben a fiú már érezte, hogy ezzel nemcsak a tárcája és vele együtt a címe, de a szíve is végleg a lányhoz került.

U.I. Mondjuk azután, amit korábbi találkozásukkor a villamoson tett, ez volt a legkevesebb. 🙂 Olvasd el a korábbi találkozásukról szóló egypercest is ide kattintva: Címe: Dobogó szívvel