Az Árny hibája

Ezúttal azonban sokkal fontosabb volt, hogy a Fények közelednek. Azért jött vissza, hogy felajánlja képességeit ellenük a királynak.
– Üdv! – köszönt röviden.
– Te meg mit keresel itt? A királyi tanács száműzött a birodalomból. Hogy mersz idejönni? – villámlott felé az Árny tekintete. Phosphor ezúttal jól láthatta arcát és kegyetlen szürke szemeit, mert fekete köpönyegének csuklyáját ezúttal nem húzta a fejére.
– Segíteni jöttem.
– Te? Na ne nevettess!
– Miért ne tudnék segíteni? A képességeim szinte már teljesen visszatértek. Gondolatolvasás, teleportálás… és már tűzgömböt is tudok dobni. Miért ne lenne esélyem ellenük? Hiszen egykor még Ön is rettegte a nevem. Sőt! Talán még most is fél – tette hozzá sokatmondó mosollyal Phosphor miközben jelentőségteljesen megrebbentette bőrszárnyait és gúnyos mosollyal elővillantotta szemfogait.
– Csakhogy ez nem a te egyszemélyes harcod! Már megint önző vagy és megfeledkezel másokról.
– Ez nem igaz! Csak szóltam pár szót a magam védelmében. De itt van Ön is. Ön a Fények közé tartozott, köztük élt. Ismerheti gyengéiket. Képességei pedig hasonlóak az övékéhez. És én is itt vagyok és segítek. Vagy nem ezért teremtett? Az életem oka nem ez a nap, amikor a Fények érkeznek? Nem azt akarta, hogy legyen, aki Önnel küzd majd ellenük?
– Én nem maradok. Ha maradnék, e népnek esélye se lenne. Engem gyűlölnek a Fények… amint meglátnának, amint felismernének… Mindenkivel végeznek, aki fontos a számomra. Igen, ha utolérnek, ha elkapnak, jó lenne a segítség, mert semmi kedvem a halálhoz. De nem szabad megtudniuk, hogy a Mélységiek oldalán állok, hogy itt vagyok. Akkor e népnek esélye se lenne.
– Gondolhattam volna, hogy csak arra kellek majd, hogy eliszkolhasson, miközben én pajzsként állok elébük Önt védve. Hm… Mindegy is. Egyedül nehezebb lesz, de nem lehetetlen – felelte erre Phosphor – Van még pár különleges képességű lény a birodalomban. A többiek pedig elég elszántak. Néhány jó ötlet és…
– Felesleges tervezgetned. A király békét akar. Nem fogja engedélyezni a terveidet. Ha mégis kitartanál a harc mellett, akkor szembe kéne fordulnod újra az uralkodóval. És akkor oda a nagy barátság. Vagy tán kockáztatnád ezt?… Bár, ahogy így elnézlek… vagy olyan ostoba… Aligha hiszem, hogy sokat változtál. Mindig az az önző és lázadó alak maradsz, aki voltál.
– Nem csak háború és behódolás létezik – felelte erre Phosphor, mint akire nem hatnak az Árny sértő szavai, majd így folytatta: – Létezik taktika és csel is, amivel akár maroknyian,… sőt akár egymagam is győzedelmeskedhetek.
– És még ostobán büszke is vagy. Erről majdnem megfeledkeztem – jegyezte meg gúnyos lenézéssel az Árny. – Amikor megteremtettelek, azt hittem tökéletes lényt alkotok. Ahogy így elnézlek ez csak részben sikerült. Tökéletes ugyan nem lettél, de legalább annak hiszed magad.

Sértő szavaira Phosphor enyhe mosollyal felelt:
– Le se tagadhatná, hogy a fia vagyok, nemde? Egyébként nem hittem, hogy a csel erejét éppen önnek kell majd magyaráznom – mosolygott tovább – Hiszen ön már több ezer esztendeje is nagyszerű cseleket eszelt ki, nemde? És elég volt egy lányt felhasználnia ahhoz, hogy megtegye azt, amire milliók se voltak képesek, azaz hogy legyőzzön és végezzen velem. Még szerencse, hogy létezik a reinkarnáció és legnagyobb örömére ma újra itt lehetek önnel, nemde?
– Én hoztalak vissza az életbe, ne feledd! – vetette közbe az Árny.
– Jól van hát, mindenki hibázhat, még ön is – nevetett fel Phosphor.

A szópárbaj azonban nem folytatódott, mert kinyílt a nagyterem hatalmas, aranyozott ajtaja és kilépett a király, akit mindketten nagyon tiszteltek, így aztán félretették a kettejük közt feszülő ősi ellentétet, mert a rettenetes ellenséggel szemben mindenki erejére szükség volt.