Alex Blogja

Tetszik lentebb az egyperces történet?
Lépj be, ha mindent el akarsz olvasni!
Regisztrálj és még több ingyenes történet vár!

Vándorkönyv – Tihamér III.

Oszd meg, ha tetszik a blogom! Köszi.

A vándorkönyv

- Írta: Mandy Kristóf -

Kellemes, őszi nap volt. Már alkonyodott. A színes falevelek játékosan peregtek alá a fákról az enyhe szélben, miközben a hetes busz a szokásos útvonalán haladt keresztül a fővároson. A csuklós részen álldogált, lazán a korlátnak dőlve. Nem a tájat nézte. Mobilja kijelzője kötötte le minden figyelmét, miközben ezt a történetet írta.

Régóta beszélgetett már online az olvasóival, akik bár több tucat írását olvasták, nem tudtak még róla szinte semmit. A történetei számára létrehozott csoportban csakúgy pezsgett az élet. Alig győzött felelgetni a kommentekre, és időnként új írásokkal is meglepte őket, ahogy ezúttal is ez volt a célja. Gyorsan gépelt tehát. Tudta elkezdheti a novellát, nem kell megvárnia, amíg a való élet úgy hozza, hogy lesz miről írnia, hisz vele, bármerre is járt, mindig történt valami meglepő, valami különleges. Csak le kellett írnia. Ilyen volt az egész élete.

Réges-régi álma vált valóra azzal, hogy oly sokan megszerették írásait, rajongtak szereplőiért. És az egyik szereplője nem más volt, mint ő maga, hiszen több alkalommal csak azért vett részt egy-egy veszélyesebbnek tűnő utazáson, hogy legyen miből bestsellert írnia. Így készült el végül Az el NEM lopott gyémánt című regénye, melynek az alapját az adta, hogy szinte pénz nélkül, egy sátorral és egy hálózsákkal nekiindult Ukrajnának, majd Moldávián át elérte Odessát, miközben vadregényes helyeken járt, kolostorban aludt és sok-sok kalandban volt része. Történetét aztán kiegészítette néhány kitalált szállal, egy különleges gyémánttal és pár képzelt baráttal, bár önmagában, útleírásként is elég érdekes lett volna a kalandja. De nemcsak akkor írt regényeket amikor stoppal járkált Európában. Fantasy történetei is voltak és írt tanulságos, lélekmelegítő novellákat is.

A busz zökkent egyet. Felnézett az éppen készülő novellából. Ekkor ért a Keleti pályaudvarhoz.
Eszébe jutott, hogy több éve nem hitte még, hogy valaha megjelenhetnek majd könyvben is a regényei. Eleinte álmodozott erről, de aztán… hiába próbálkozott a kiadóknál. A nagyobbak azt a választ adták, hogy küldje be a kéziratát és várja ki a sorát, hogy évek múlva megjelenhessenek a könyvei, a kisebbek pedig kiadták volna, ha befizet pár százezer Forintot. Így aztán feladta és nem gondolt többé arra az álmára, hogy valaha nyomtatott formában megjelennek az írásai. Ennek ellenére azért gyűltek a fantasy és a kalandregények is a számítógépén és gyakran írt a mobilon is útközben, vagy egyéb helyeken, kihasználva a perceket.

Aztán egy nap elkezdte közzétenni írásait a neten. Meglepetésére néhány nap alatt köré gyűltek az érdeklődő szívek és ő csak mesélt, nap, mint nap mesélt nekik. Rajongásuk magával ragadta és unszolásukra ismét nekiállt, hogy megvalósítsa réges-régi álmát, mely ekkor már nemcsak az ő álma volt, hanem több ezer olvasójáé is. Utánajárt tehát, böngészett a neten és megtanult mindent, amit csak tudott, hogy ne legyen kiszolgáltatva senkinek. Nem telt bele sok idő és meg is jelent az első könyve. Az utolsó fénysugár című.
Az olvasókkal együtt várta a megjelenését, hiszen a készítés folyamatát is együtt izgulták végig. Aztán egy napon elkészült, kihozta a futár és ő sokszorosan élhette át azt a mámorítóan finom érzést, melyet egy új könyv érkezése okoz, és nemcsak azért, mert több száz példány érkezett, hanem azért is, mert a saját, elsőként megjelent könyvét vehette végre a kezébe.
Visszaemlékezve erre az érzésre, önkéntelenül is elmosolyodott és megérintette szőtt tarisznyáját, melyben ott lapult jónéhány példány. Vándorkönyvek. Tetszett neki a gondolat. Az első példányokat úgy kapkodták el, mint a cukrot, de félretett belőle párat erre a célra. El akart helyezni néhányat a városban és mindenfelé, amerre jár, hogy könyvei kézről-kézre jutva mások napját szebbé tehessék.

Ahogy a busz továbbgördült a megállóból, tekintetét ismét mobiljára vetette és folytatta ennek a novellának az írását, még maga se sejtve, hogy milyen különleges történetté alakul.

Nem vette észre azonnal amikor felszállt a férfi. Tihamért egyébként se szokták észrevenni. Szürke kis kopasz irodista volt, aki egy hivatal mélyén, napfényt ritkán látva végezte munkáját. Miközben gondolataiban elmerülve felkászálódott, kis híja volt, hogy fel nem bukott a lépcsőkön és majdnem kiverte Alex kezéből a mobilját, miközben kapkodva megkapaszkodott. Morgolódott valamit idegességében miközben továbbhaladt. Alex jó emberismerő lévén hamar végigfuttatta rajta a pillantását és már szinte mindent tudott róla. Olvasott az apró jelekből, arcának minden ráncából, testtartásából, öltözékéből. Jól ismerte a fiziognómiát, szinte minden könyvet elolvasott már a könyvtárban, így akár jó detektív is lehetett volna belőle, de ő inkább író lett.

Azonnal látta, hogy az érkező jó karakter lenne valamelyik még ki se talált könyvében, de az is feltűnt neki, hogy erőteljesen körbeveszi egész alakját a végső elkeseredés. Felismerte rajta a végső elszántságot, amikor valaki már feladta. Úgy tűnt, olyan ember, akinek soha semmi nem sikerül és talán még azt is gondolta magáról, hogy kísérti a balszerencse bármerre is jár. Látszott rajta, hogy már nincs túl sok kedve az élethez. Vékony, cingár emberke volt, de úgy lépkedett, mintha súlyos betonterhekbe kötöttek volna a lábai. Alex gondolatolvasás nélkül is tudta, hogy a fickó gyűlöli önmagát, pedig a jegygyűrű arról árulkodott, hogy van családja, de úgy tűnt, az is csak teher már a számára. Úgy érezhette, nincs értelme az életének, mert nem ért el semmit. Úgy érezte, hogy az ő léte már senkinek se számít. A mindennapi robot, az, hogy nem kapott érte elismerést, a rengeteg hitel, a létbizonytalanság teljesen kikészítette. Fel se tekintett, miközben az egyik üres székhez ment, hogy gépiesen leüljön. Nem nézett semerre. Látszott rajta, hogy nem érdekelik már az emberek se. Nem érdekelte már semmi.
Nem vette észre, hogy egy kíváncsi tekintet követi minden mozdulatát napszemüvege mögül.

Elővette még a pénztárcáját. Kinyitotta, és merengett kicsit a családi fotón, megsimogatva rajta az arcokat. Ekkor megcsörrent a mobilja. Mélyet sóhajtott és eltette a tárcát, mintha ezzel a mozdulattal végleg lezárt volna mindent. Aztán elővette a telefonját. Közben még mintha ott lett volna arcán a halvány remény… talán más valaki hívását várta? Ismeretlen hívó. Felvette, de arcáról teljes érdektelenség sugárzott. Aztán keserű arca még csüggedtebbé vált, amikor kiderült, hogy csak egy banki ügyintéző az. Nem fogadták el a kérvényét. Már meg se lepődött rajta. Arcának ráncai azonban még mélyebbé váltak, amikor elköszönt. Érződött szavaiból, hogy véglegesnek gondolja. Mintha egyúttal az élettől is elköszönt volna. Nem látta már a kiutat.

Ekkor a busz éppen úgy fordult, hogy az alkonyi Nap, az egyik üvegről a másikra tükröződve megvilágította az egyik mellette lévő, belső ülést. Éppen csak egy pillanatra, de ez is elég volt ahhoz, hogy észrevegye a könyvet.
Az utolsó fénysugár.

Megérinthette lelkét a cím, mert a kezébe vette. Körbenézett, de már csak egy utas álldogált a buszon, aki viszont szakadt farmerében, melyről láncok lógtak, oldalán a szőtt, elnyűtt tarisznyával, lábain vastagtalpú bakancsával, metálzenét hirdető pólójában nem úgy tűnt, mintha valaha akárcsak egy könyvet is olvasott volna.
Úgy tűnt számára, hogy a könyvet a korábbi utasok közül felejtette ott valaki. Kíváncsian nyitotta ki és már olvasta is a sorokat: “Ez egy vándorkönyv. Olvasd el és tedd le te is valahol! Jó szórakozást! És ha tetszett, várunk szeretettel… ” és itt olvashatta a csoport és a weboldal elérhetőségét.

Bátortalanul lapozott tovább és elkezdte olvasni. Nem sejtette, hogy az egyetlen megmaradt utas látszólag közömbösen más irányba tekintő kíváncsi tekintete a napszemüvege mögül továbbra is követi minden mozdulatát, arcának minden rezdülését. Álmában se gondolta volna, hogy a regény írója az, aki éppen ott áll nem messze tőle.

Aztán perc percet, megálló megállót követett, újabb utasok szálltak fel és le és közben a fejezetekkel együtt magukkal sodorták Tihamért az események és a kalandok. Nem vette észre azt se, hogy áthaladtak a Duna felett, majd pedig egyre inkább eltávolodott eredeti céljától, a baljósan csillámló folyótól, miközben teljesen besötétedett.

Azon az estén a Halál hiába várta Tihamért.
Főhősünket azon az estén nem sodorhatták tova a hullámok, mert valami sokkal magával ragadóbbat talált.
Egy regényt.

Vége

De csak ennek a történetnek van vége!

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

A jelenleg vásárolható könyvek, ebook-ok:

11 thoughts on “Vándorkönyv – Tihamér III.”

Leave a Comment

error: Content is protected !!