Végállomás
- Írta: Mandy Kristóf -
Hirtelen feltűnt a villamos, majd, mint sárga nyílvessző, süvített el mellettük. Már be is ért a megállóba…. Már ki is tárta ajtajait… Sietve kapkodták lábaikat. Hirtelen felhangzott az ajtózárást jelző berregés. Erre Péter, elengedve a lány kezét, nekiiramodott.
Pár pillanat és már oda is ért. Félig felpattant a villamos lépcsőjére és úgy várta a lányt, aki aztán levegő után kapkodva roskadt le az egyik székre. Péter nevetve vágódott mellé. Miközben lassú méltósággal továbbgördült a villamos, hirtelen kialudtak a fények. Jótékony sötétség borult rájuk.
– Rengeteg időnk van még – suttogta a fiú. A város fényei megcsillantak vágyódó szemeiben. Válaszul, a leány a szájára tapasztotta ajkait.
Mint kíváncsi gyermekek, kik nem bírják kivárni a pillanatot, az ajándékozás percét, izgalommal telve kapkodva kezdték bontogatni egymást. Aztán a villamos lassult, majd megállt. Ajtajait álmos közönnyel tárta ki. Fagy áradt be, de ők észre se vették. A szerelem forró hevében égtek. A vágyódás, reménykedő izgalmának tüzében. Szenvedély kavarta fel a fehér hópelyheket. Könnyű pihéik, mint égbe vágyódó bukott angyalok, lelkes rohamra indultak a mennyek kapuja felé. Újabb és újabb, reménykedő rohamra, mielőtt ártatlan, fehér testük végleg egyé válik a föld porával… és sárba veszik a remény…
Vágyódva hitték, egyikük célba ér. Hirtelen ismét befordult a hosszú szerelvény, hóvihart kavarva maga előtt. Zakatolva sietett célja felé. Aztán hirtelen fény öntött el mindent.
– Kocsiszín! Végállomás! – mennydörgött egy hang.
Mint rajtakapott bűnösök, kibontott ajándékaikat, egymást, magukhoz ölelve kapták fel fejünket. A hang érezhető gúnnyal tette hozzá:
– Boldog Karácsonyt!
A villamos dermedten állt a kocsiszín mélyén. Lassan szállingóztak még belőle a hópelyhek.
Csendben, észrevétlen, révbe ért közben a Remény.
Holnap újabb kalandok!
Szeretnél MOST azonnal MÉG TÖBBET olvasni?
Kedveled a fiatalembert? Többet olvasnál a királyról? Íme egy teljes regény: