Hajnal csillaga - I. fejezet

Bevezetés:

Olvastad már a többi történetemet a blogomon? Igen? Akkor ismered már az Árnyat, aki a király jobbkezeként járkál fel-alá kísértetiesen a birodalomban és talán azt is tudod, hogy baljós megjelenése ellenére neki is megvannak a maga félelmei. Olvastál már olyan történetet, melyből kiderült számodra, hogy kit rejt a csuklyás köpönyeg? Érdekel, honnét jött a bolygónkra és miként vetődött innét Yperpérán földjére? Érdekelnek kalandjai és az, hogy mi az egyetlen cél, ami őt mozgatja? Vajon valaha őt is megérintette a szerelem? És vajon hol hibázta el az életét? Rátalálhat újra a lányra? És vajon meg fog bocsájtani neki? Vajon élhet újra boldogan vele?

Kövesd nyomon estéről-estére kalandjait, mert most, még megjelenés előtt ingyenesen teszem közzé!

Hajnal csillaga – 1. rész

Ávhriol sietve nyomta meg a katapultáló gombját. Az űrkabin azonnal ki is fordult a járműből, hogy késlekedés nélkül induljon, de ekkor váratlanul leállt minden és teljes sötétség borult rá. Csak az ablakon túl, a messzeségben világítottak a csillagok. Aztán erőteljes rázkódást érzett, majd újabbat és újabbat. Tudta jól, hogy elérték a meteoritfelhőt. Arra gondolt, hogy ha nincs energia, akkor a mentőkabin is haszontalan. A tartalék-energiaforrásokban reménykedhetett volna, de ilyenekkel nem rendelkezett. A fegyencjáratot ugyanis, ahonnét menekülni próbált, nem túlélésre tervezték. Ezekre gondolt, miközben csak ült némán és várta a halált. A kis kabint közben teljesen belengte vérének tömény illata. Megszokta már, nem is érezte, de mindenütt ott csillogott rajta és körötte. Ájulás környékezte, miközben a kis, kerek ablakon át nézte a tovarohanó kisebb-nagyobb sziklákat és időről-időre érezte, miként remeg meg minden körötte.

 Aztán váratlanul visszajött az energia és sorra villantak fel a gombok fényei. Pár pillanat még és a mentőkabin már újra indulásra készen állt. Már csak meg kellett nyomnia egy gombot, hogy a kioldót aktiválja és végre indulhasson. Nem tudta miként kapcsolhatott be ismét minden, de nem is érdekelte. Ávhriol minden idegszálát lekötötte az új remény. A remény az életben maradásra.

Nem tudta mennyire sérült meg a hajó, de azt igen, hogy a kabin épségben maradt és nem kockáztathatja meg a maradást.

Tudta, hogy ha újra leáll minden, neki vége. Ki kellett használnia a pillanatot. Sietve nyomta hát meg a kioldó gombját és megnyugodva érzékelte, ahogy a kabint elereszti a dokkoló szerkezete és szinte már érezte is, ahogy tovasiklik az űr fekete bársonyán.

Tudta, hogy ezt követően már biztonságban lesz, mert szerencsére számított arra, hogy egyszer ő maga is a fegyencjáraton találhatja magát, így nemcsak, hogy rejtett mentőkabinokat helyezett el, melyeket úgy tervezett, hogy ilyen esetben a legközelebbi élhető bolygóra vigyék, hanem fel szerelte azokat a túléléshez szükséges dolgokkal. Korábban beállította az úticélt is erre az esetre. Csillagászati ismeretei segítették ebben, de persze nem lehetett biztos semmiben, mivel még sosem jártak távoli bolygókon, csak messziről vizsgálgatták az égbolt részeit. Biztos volt azonban abban, hogy hála tudásának és felkészültségének, most már, hogy a kabin kiszabadult, nagy esélye van a túlélésre, de tévedett.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 2. rész

A következő pillanatban erőteljes rántást érzett és a jármű, melyben ült, hátravágódott, vissza a dokkolóba. A váratlan lendülettől előre zuhant az indítópultra és véres bőrét tovább szaggatták a műszerek. Mivel éppen ráesett, így teljes erővel nyomódott be ismét a katapultáló gomb. Ávhriolnak már nem volt ideje arra, hogy pánikba essen, mert a súlyos vérveszteség jótékony fátylat vont érzékeire és elvesztette az eszméletét.

Amikor elállt a vérzése és viszonylag gyorsan gyógyuló teste regenerálódott annyira, hogy magához tudjon térni… amikor körbenézett… előtte a csillagokkal teleszórt űr… körötte a kabin sötétsége. Minden berendezés lemerült. Erősbödő hideg és sötétség ölelte át. Valószínűleg ennek érzete térítette magához. Fogalma se volt arról, hol van, hogy került oda, ahogy arról se, hogy mennyi idő telt el. Bár az ablakból látott valami zöldeskék bolygót, de energia nélkül nem tudta afelé irányítani a mentőkabint. Bármily közelinek tűnt is a megmenekülés, szinte csak karnyújtásnyira, de tudta, így nem érheti el. Úgy tűnt, onnét nincs tovább és lassan véget ér az élete és ezzel ez a történet is. Azt hitte egyedül maradt a végtelen tér kellős közepén és céltalanul sodorja végzete, ki tudja merre, miközben az egyetlen lehetősége, a talán élhető golyóbis egyre csak távolodott tőle.

Be kellett volna indítania a hajtóművet, de hiába küzdött vele. Tudta, enélkül semmi esélye a túlélésre. Hisz voltak szükségletei. A túléléshez lélegeznie és táplálkoznia is kellett. A készletek pedig, nyilván nem tarthattak örökké. Az ideje tehát végzetesen véges volt. Lassan, tétován az ablakhoz lépett. Addigra már eltűnt a látómezőből a kékeszöld golyóbis és már a mellette lévő napszerű égitest fénye is rég a távolba veszett. Kezdett ismét sötétség borulni a kabinra.

Telt-múlt az idő…. és oly kilátástalan volt minden. Egyre jobban fázott és egyre jobban éhezett. Aztán lassan a tartalékok is mind elfogytak és úgy érezte, mintha egy elhajított kő belsejében kuporogna, miközben nem túl gyorsan, de biztosan halad elkerülhetetlennek tűnő végzete felé.

Nagy sokára azonban egy különleges bolygóhoz ért, de nem vehette ezt észre, mert már eszméletlenül feküdt. Már nem lélegzett, a szíve se vert…

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 3. rész

Az élelme rég elfogyott, de ami még ennél is rosszabb volt, hogy nemrég a levegője is. Előbb csak az eszméletét vesztette el, de aztán sorra álltak le a szervei. Igaz, elméje még eztán is jóideig bírta volna, hiszen fajtájának különlegessége volt, hogy az agyuk képes volt arra, hogy nehéz időkre oxigént raktározzon el. A hideg közben elég gyorsan lehűtötte a testét és szerencséjére ez is lassította a folyamatokat… időt nyerve a számára.

Örök időkre a végtelen űrben ragadt volna, de ekkor váratlanul balra kezdtek száguldani odakünn a csillagok. Nem sokkal később pedig egy különös fal mozdult az ablak elé. Egy űrhajó belsejébe vontatták. Aztán kisvártatva felnyílt az ajtó és ragyogó hófehér fény áramlott be, majd pedig egy különös lény hajolt fölé és már meg is kezdték az újraélesztését.

Így menekült meg Ávhriol Gláhál és került a fények bolygójára. Különös, de egyben csodálatos világ volt az, ahol meglepő módon mindenki boldogan és elégedetten élt. Még úgy is, hogy mint az nemsokára kiderült a számára, tilos volt egymáshoz érniük. És hogy miért? Azért, nehogy kísértésbe essenek. Eleinte nem értette miért oly ridegek egymáshoz. Mintha csak és kizárólag a tudás számított volna. Hatalmas kristálytermeikben rengeteg ismeretet halmoztak fel és folyton csak önmaguk fejlesztéséről, a megszerzett információkról, a lehetőségekről beszéltek.

Ahogy telt-múlt az idő, Ávhriol lassan megértette szavaikat és kezdte megismerni csodálatos világukat és azt, hogy miként és miért úgy élnek.

A fények, hozzá hasonló, emberszerű alakot is tudtak ölteni, akkor, ha szólni kívántak hozzá, de általában oly erős fényben izzottak, hogy nem igazán látszott a testük, az alakjuk. Megtudta, hogy örökké élnek, de cserébe komoly árat kell fizetniük. Szellemi képességeik fejlesztése során el kellett hagyniuk testi vágyaikat. Így éltek már évezredek óta, szigorú önmegtartóztatást gyakorolva mind testi vágyaikat, mind pedig étrendjüket illetően. Ezalatt igen sokat fejlődtek szellemi téren. Teleportálás, telepátia… és még sorolhatnám különleges képességeiket. Úgy tűnt ennyi idő után már megszokták, elfogadták ezt az életmódot. Amit pedig ezáltal nyertek… úgy vélték, megéri az örök élet ezt az áldozatot. Nem zavarta ez a létforma. Végül is, az ő életében is fontosabb volt a tudás, mint a testiség.

Amikor azonban egyszer, sok-sok idő elteltével véletlenül összeütközött az egyikkel és mindketten elvágódtak a padlón, a lény fénye váratlanul eloszlott és megpillantotta az arcát. Az a gyönyörű, hófehéren izzó bőr, azok a különleges, nagy szemek, melyek oly nagy ámulattal tekintettek rá. Ávhriol nem örült annak, amit abban a pillanatban érzett.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 4. rész

Legszívesebben átölelte volna a lányt és megérintette volna az ajkaival puhának tűnő hófehéren izzó bőrét, de igyekezett elkergetni a gondolatot. Sietve segítette fel, miközben sűrű elnézést kért tőle, de attól a pillanattól többé nem tudott másra gondolni, csakis arra, hogy meg kell szereznie a szerelmét. Csakhogy nem jött épp jókor ez a mindent elsöpörni készülő érzés.

Ávhriol ugyanis addigra már igen régóta élt köztük. Sok idő eltelt már. Befogadták. Biztonságos, nyugodt életet élhetett velük, köztük. Még a tudását is gyarapították, fejlesztették a szellemét. Sőt! Addigra már úgy tekintettek rá, mint aki egy közülük.

Általuk megismerte az örök fiatalság titkát is, szabályaikat betartva. Amikor a lányra nézett és közben annak fénye visszatért és újra eltakarta az arcát, Ávhriol arra gondolt, hogy vajon érdemes-e mindent kockára tennie érte.

Mily ostoba gondolat! Főleg így, hogy addigra már oly sok munkát, energiát fektetett legújabb tervébe. A nép kristálytermekben felhalmozott tudását már jóideje másolta és mentette egy űrhajóba. Nem akart ugyanis már túl sokáig maradni. Unta ezt a boldog, idilli világot. Miután pedig már igen sok időt eltöltött köztük és igen sokat fejlődött, elhatározta, hogy továbbáll.

Újonnan megszerzett tudásával új világot, lényeket akart teremteni saját elképzelései szerint. Azt tervezte, hogy minden tudást lemásol, majd megszökik az egyik hajóval és távol onnét új életet kezd. Ennek azonban még hosszú sora volt. Kellett még idő, hogy véghez vigye tervét, hogy minden tudást átmentsen. Szerencséjére hiába voltak képesek a fények a telepátiára is, az ő elméjébe valamiért nem láthattak bele. Talán a túl sötét és borongós gondolatok miatt. Vagy meg se próbáltak olvasni a gondolataiban, mert kedves modora, felhőtlennek tűnő jókedve elkápráztatta őket és így túlságosan bíztak benne, tehát nem követték, nem figyelték.

A leány megjelenése elterelte figyelmét, hiába próbált ellenállni. Mire észbe kaptak volna, titkos búvóhelyükön már egymás ölelését élvezték. Sejtették, hogy az életükkel játszanak, de nem tehettek az érzéseik ellen semmit. Aztán az egyik alkalommal a férfi nem csak megérintette a lányt. Ávhriol és Celeste nem tudták sokáig titkolni, ami történt. Az, hogy a leány ragyogása eltűnt, különleges életereje megcsappant, igen látványos árulkodó jel volt már önmagában is. Először azt hitték majd elmúlik és visszatér a fénye, de ahogy az új élet növekedett benne, nem így történt. Amikor a vezér, aki ráadásul a leány apja volt és már hosszú idők óta védte és óvta drága egyetlen kincsét…. szóval amikor értesült a történtekről, hatalmas haragra gerjedt és minden szellemi erejét bevetve végezni akart Ávhriollal, de ők addigra már nem voltak sehol.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 5. rész

Nem várták be a lány apjának haragját. Mire az bármit tehetett volna, eltűntek nyomtalanul és velük együtt az egyik csillaghajója is. Nem volt mit tenni.

Ávhriol sokáig menekült a lánnyal, bár senki se üldözte. A fényeknek ugyanis fogalmuk se volt arról, hogy melyik irányban szöktek az űrhajóval. Ennek ellenére főhősünk meg sem állt, csak hetedhét galaxison túl. Akkor is csak azért, hogy az egyik élhetőnek tűnő bolygón feltöltsék kifogyott készleteiket és már indította is a hajtóműveket. Hyperűrsebesség. Ennél kevesebbel meg se elégedett. Amilyen gyorsan és amilyen távolra csak lehet. Ez volt az egyetlen gondolata. Persze nem egyenesvonalban, hanem bonyolult cikk-cakkot írva le, miközben galaxisról galaxisra egyre jobban eltávolodott a fények világától. Bizony igen sokáig tartott, mire megnyugodott.

Igen messze találtak új otthonukra, ahol adott volt az élet minden feltétele. Ávhriol különleges lényekkel akarta benépesíteni a helyet. Mielőtt azonban ennek nekiállt volna, meg akart tanulni minden tudást, amit magával hozott. Korábban azt hitte, enélkül nem tud teremteni, de ahogy az idő múlt, egyszer csak meglepve látta, mekkorát tévedett. Eljött a pillanat és vele együtt az új élet. Az első teremtménye.

Ahogy a kisded tüdejébe beáramlott a friss, kissé hűvös levegő, önkéntelenül sírt fel. Ávhriol büszkén mosolyogva tekintett rá. Soha még annakelőtte nem érzett ily boldogságot, örömet. Kettejüket pedig Celeste szeretete megnyugtatón ölelte körül. Így kezdődött el hármójuk új élete egy különleges bolygón, ahol Ávhriol megteremtette otthonukat. A helyet, ahol biztonságban és boldogan élhettek, saját álmaik és vágyaik szerint. Szabadon.

Ávhriol büszke elégedettséggel nézte, amint szerelme könnyed léptekkel, boldogan szárnyal a réten a kicsiny gyermek körül, aki bár újra és újra elhuppan a színes virágok tengerében, mégis mindig ismét talpraáll és igyekszik tovább. Egyszerűen idilli volt ez a kép. Aztán a leány nevetve szólította, hívta őt, de ő csak mosolyogva utasította el ismét. Jobb szerette szemlélni őket. Amióta meglépett a fények tudásának több, mint a felével és ráadásként még a vezérük leányával, nem tudott nyugodni. Folyton attól félt, attól rettegett, hogy egy nap utolérik. Hiába nyugtatta a leány. Hiába ölelte körül őt végtelen szeretetével. Ávhriol képzeletében baljós fellegeket látott és szinte minden idejét azzal töltötte, hogy az ellopott tudást tanulmányozza és ezáltal magát és a biztonságukat fejlessze. Közben egyre jobban rettegett attól, hogy utolérik.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 6. rész

Ahogy azonban telt-múlt az idő és nem történt semmi rossz, kezdte hinni, hogy a leánynak igaza lehet. Mégis… jobb szerette inkább figyelni őket. És csak ritkán engedte ki szerelmét és gyermekét az űrhajóból. Mindig indulásra készen állt. Félt attól, hogy ha átadná magát a boldog pillanatoknak, igen váratlanul valami rossz érné őket. Figyelt hát és vigyázott rájuk. Őrizte őket.

Ezekben a pillanatokban azonban, a felhőtlen boldogság pillanataiban, amikor látta, hogy gyermeke lábra áll és már szalad, Ávhriol már-már megfeledkezett a múltról, de aztán egyszer csak váratlanul, szinte a semmiből megjelentek a fények. Nem, nem az űrhajójuk az égen, hanem ők maguk teljes testi mivoltukban. Pedig Ávhriol első és legfontosabb lépése a védelmi rendszer kiépítése volt. A jelzőrendszernek azonnal be kellett volna indulnia, amikor landoltak. Így azonban esélyük se volt a menekülésre. Ávhriol úgy érezte, bénító rettenet fut végig egész testén. Lelki szemei előtt pedig szinte már látta, hogy egyetlen szemvillanásnyi idő alatt fog elveszíteni mindent.

Arra se maradt ideje, hogy eléjük álljon, hogy szerelmét és gyermekét védelmezze. De mégha a közvetlen közelében bukkantak volna fel, akkor is késve mozdult volna. Túl váratlanul érte a fények megjelenése. És túlságosan eltompította már érzékeit a boldogsággal negédes jólét. Mielőtt tehát még bármit tehetett volna… akárcsak egy szót szólhatott volna, a fények vezére már ott állt a gyermek mellett. Könnyű volt neki, hisz képes volt arra, hogy teleportálja magát. Aztán már meg is ragadta a gyermeket és felemelte a földről.

Ávhriol legnagyobb meglepetésére azonban a fények vezére, a leány apja megdöbbentően kedves volt. Valóban ennyire örült volna az unokájának? Ávhriol szürke szemei hitetlenkedve nyíltak tágra, miközben figyelte a jelenetet. Nem ilyennek ismerte. Azt gondolta azonnal lesújt majd mindhármójukra és porrá teszi dühében velük együtt az egész világot is. Meglepetésére azonban egyáltalán nem ez történt. Gyanakvóan figyelte miként ölelik át egymást. A vezér azt mondta, átgondolta a dolgot és megbocsájt nekik, ha visszatérnek. Leánya igen örült ennek. Csak Ávhriol sejtette, hogy egyetlen szava se őszinte. Csak az ő szívében növekedett egyre a félelem. De mit tehetett volna? A szerelme hitt az apjának.

Ávriol sejtette csak, hogy a vezér kegyetlen bosszúra készül, de erre még tőle se számított. Amikor ugyanis később odalépett hozzá, döbbenetesen dermesztő dolgot suttogott, úgy, hogy a többiek ezt ne hallják.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 7. rész

A fények vezére arrébb hívta Ávhriolt, a többiek pedig, bár nem szándékosan, ám elterelték a leány figyelmét. Közben telepatikus blokkot is használt, nehogy bárki véletlenül a gondolataiban olvashasson anélkül, hogy ő erre engedélyt adna. Ávhriol nem tudta mit tegyen.

A vezér rideg, könyörtelen szavai attól a pillanattól kezdve folyamatosan a fejében visszhangoztak. Legvadabb rémálmában se gondolta volna, hogy ily rettenetes ultimátummal szorítja majd sarokba őt. Végezzen a saját gyermekével vagy különben ők fognak végezni nemcsak vele, de a leánnyal is… és persze erről nem beszélhet senkinek… adta ki parancsát a vezér… máskülönben a szerelmének vége… Visszakérdezett ugyan hitetlenkedve… nem gondolta ugyanis, nem tudta elhinni, hogy a vezér a saját lányával is végezne… de az ridegen felelte, hogy neki többé nincs lánya… azóta, hogy összeállt vele… és azzal ott is hagyta rémült gondolataival.

Ávhriol nem tudta mit tegyen, mit tehetne, de azt jól tudta, hogy tudása még nem elég nagy ahhoz, hogy túlélje, ha szembeszáll a fényekkel. Meg kellett volna kockáztatnia, hogy a fények vezére talán csak blöfföl? De mi van akkor, ha valóban ily kegyetlen? Ávhriol úgy hitte, hogy nincs választása. Ráadásul az idő is sürgette, mert a vezér azt is megszabta neki. Fogta hát a gyermeket. A vezér feltétele volt, hogy látni akarta azt, hogy valóban megteszi, ezért a sziklák mögé vonult vele. Oda, ahová parancsolta, amire észrevétlenül ráláthatott.

Mit tehetett volna? A lány apja szerint meg kellett semmisítenie a szégyenfoltot. Csakhogy ez a szégyenfolt oly ártatlanul nézett rá nagy, smaragdzöld tekintetével. Ávhriol a fények vezérére emelte pillantását remélve, hogy az mégse gondolja komolyan és leállítja. Ehelyett azonban csak ridegen bólintott.

Ávriol maga se az a fajta volt, aki túl sokat töpreng érzelmi kérdéseken. Korábban, a tudomány nevében, a vélt vagy valós jobb világ reményében sok olyan dolgot megtett, mégpedig kételyek és dilemmázás nélkül, melyek kevéssé vagy egyáltalán nem voltak etikusnak nevezhetőek. Többen kegyetlennek is gondolták emiatt. De ez a leány… a szeretetével teljesen meglágyította a szívét. Fontos lett neki. Sose hitte volna, hogy számítani fog neki mások élete és halála.

De most… választania kellett…. vagy mindkettőt elveszti, vagy csak az egyiküket, ha képes arra, hogy saját kezével tegye meg. Így hangzott a vezér kegyetlen alkuja. Korábban Ávhriolnak a szempillája se rezdült volna egy ilyen parancs hallatán, még akkor se, ha neki kellett volna véghez vinnie. De most… ez a gyermek… az ő vére volt… és ennek a lánynak biztonságot ígért. Úgy tűnt, múltjának tetteiért súlyos árat akar fizettetni vele a sors.

Támadt azonban nemsokára egy ötlete.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 8. rész

Ávhriol sietve pörgette végig elméjében mindazt a tudást, amit addig megszerzett és amivel találkozott, de eleinte nem jutott eszébe semmi, ami megoldást jelenthetett volna. Fogalma se volt arról, miként lehetne legyőzni egy ilyen fénylényt. Talán a tudás közt, melyet ellopott akadhatott erre válasz, de annak még csak a töredékét volt ideje áttanulmányozni.

Sajnos vagy szerencsére, de a védelemmel kezdte, így legalább a fények az elméjében biztos, hogy nem tudtak olvasni. Hiába volt azonban ezernyi gondolata. Hiába jutott sok minden az eszébe. Egyik se jelenthetett biztos megoldást. Felemelte tehát a gyermeket és a kőlapra fektette. Az, ellenkezés nélkül tűrte. Bízott benne. Ahogy azonban Ávhriol közben előrehajolt, előrelendült a nyakában függő kristály és eszébe jutott egy gondolat. Hiszen olvasott egy lelket csapdába ejtő varázslatról is. Talán a hatalmas erejű vezért megölni nem lenne képes, de mi lenne, ha teljesítené a parancsát, majd pedig miután elmegy, újra életet adna a kicsinek.

Mi kellett ehhez? Tőrt tartó markába egy kristályt kellett helyeznie és úgy kellett megtennie, hogy a kő közben a fém markolatához érjen. Azt olvasta, hogy így bárki lénye csapdába ejthető. Jónak tűnt az ötlet. Oldalra fordult egy pillanatra és észrevétlenül tépte le a nyakában függő kristályt és a markába zárta. Aztán a gyermekre tekintett és elővonta a tőrét, miközben a másik kezével eltakarta a szemeit, mert nem bírta, hogy nézi őt. Pillanatig még tétovázott, de aztán… biztos kézzel, könyörtelenül megtette. Aztán csak állt ott… rémült döbbenetté dermedt az idő… nem húzta ki azonnal a tőrt. Várt, hogy a lélek biztosan átérjen. Igaz, úgy tudta, ehhez elegendő egy pillanat. Aztán sietve rejtette el a kristályt, mielőtt még azt bárki észrevehette volna.

Az ezt követő időszak mintha nem is vele történt volna. Mintha jelen se lett volna. Oly távolinak tűnt minden és mindenki. Hányinger és rosszullét környékezte, miközben csak állt ott, majd mindenki nyüzsögni kezdett körötte. A leány sírva, zokogva kérte számon, hogy mit tett. Nem értette szavait, mert oly távolinak tűnt minden, de tudta mit kell mondania, mit parancsolt neki a vezér. Gépiesen, szinte önkívületi állapotban felelte hát, hogy inkább ő végzett a gyermekkel, minthogy a fények tegyék meg. Szerelme döbbenten hallgatta szavait. Ávhriol a leány felé is tett egy lépést, az utasításnak megfelelően, véres tőrrel a kezében és kimondta, amit sose gondolt volna komolyan. Azt, hogy inkább vele is végez, de nem engedi, hogy elhagyja őt. Csak az vigasztalta, hogy így legalább életben marad a lány. Már csak egy cél tartotta benne a lelket. Mielőbb új testet akart teremteni fia lelkének, hogy eljöhessen a jól kiérdemelt bosszú pillanata. 

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 9. rész

Amikor Ávhriol a parancs szerint megfenyegette Celestét, a vezér elébe állt, mint aki óvni akarja a leányát, akit aztán a többiek sietve menekítettek ki a helyzetből. Minden oly gyorsan történt… még pár pillanat és ott álltak, csak ők ketten, ő és a vezér, szemtől-szemben egymással. És Ávhriol tudta, mindennek vége… csak az ő életének nem.

És a vezér ki is mondta, hogy nem fog végezni vele, mert az nem lenne számára elég nagy büntetés azért, amit a lányával tett. Mindketten jól tudták mit ért ezalatt. A fények leánya immáron halandó lett. Csak remélni lehetett, hogy miután a szégyenfoltot felszámolták, idővel a fénye ismét felragyog majd.

Nem telt bele sok idő és Ávhriol ott állt teljesen egyedül a virágoktól tarka, vidám színekben pompázó rét szélén és tekintete előtt magasba emelkedett egy űrhajó. A fények éppoly gyorsan és hangtalanul távoztak, miként érkeztek… és velük együtt minden boldogság is elillant. A vezér azonban még nem ment el, még titkon figyelte őt.

Ávriol sokáig csak állt ott, teljes révületben nézve a távozók után, vértől csöpögő kézzel, aztán érezte, amint görcsbe szorul a szíve és földre rántotta a fájdalom, miközben levegő után kapkodott. Még két pillanat és szinte egekbe szökött a pulzusa és egész testében érezte, hogy rázza a hideg. Pillanatok alatt felfutott a láza. Sietve próbált feltápászkodni, majd fuldokolva, bukdácsolva a patakhoz mászott. Épp csak megmártózott, amikor elvesztette az eszméletét…

Nem tudta mennyi idő telt el, mire magához tért, de azonnal tudta mit kell tennie. Ahol az űrhajója állt, feketén gomolygó füst szállt az ég felé. Ávhriol azonban emiatt nem aggódott, hisz az csak egy önmegsemmisítővel ellátott másolat volt. Szerencsére számított arra, hogy amennyiben a fények vezére utoléri őket, a korábban tőle ellopott űrhajót vissza akarja majd szerezni, így aztán Ávhriol első dolga az volt, hogy a megszerzett mágikus és szellemi tudás segítségével készített egy megtévesztő másolatot. Akkor és ott tehát ez lett porrá. Ávhriol még nem tudhatta, hogy sikerült-e a csel, megvan-e még az eredeti űrhajója, de nem nézhette még meg. Biztos volt ugyanis abban, hogy a vezér még figyeli őt valahonnét a közelből.

Leült egy szikla tövében. Némán nézett maga elé, de gondolatban már szőtte a tervét. Aztán hirtelen felugrott. Elszánta magát.

A közeli tó vizének felszínén szétterülő hatalmas vérfolt jelezte a fények vezérének, hogy már felesleges figyelnie őt, hisz történetének ezzel vége. Aztán lassan kisimult a víztükör. A vidék ismét ragyogó lett és szép. Ha valaki akkor érkezik, nem sejtette volna, hogy a bosszú lángja a mélyben még életben tart egy talán örökre kihűlt szívet.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 10. rész

Várt. Szerencsére a teste talán még fényévekig is életben tudott volna maradni tetszhalott állapotban és végtelen türelme is segítette. Tudta, ahhoz, hogy a terve működhessen, ahhoz, hogy egyszer majd eljöhessen a bosszú pillanata, mindenre gondolnia kell, nem hibázhat.

Üveges szemeivel a tó aljáról feltekintve látta a vezér arcát és látta, hogy a fejét ingatja. Nem örült annak, hogy Ávhriol ilyen hamar feladta, de végül is… elégedettséggel nyugtázta, hogy ennek a történetnek így legalább vége és többé nem kell aggódnia emiatt. Semmi oka nem volt a gyanakvásra, hiszen Ávhriol szíve valóban leállt, nem is lélegzett, vére is mind elfolyt már. Teljességgel esélytelennek tűnt, hogy a tó mélyéről így valaha még kimásszon.

A fények vezére tudta ugyan, hogy Ávhriol egy távoli galaxisból származik és más, mint ők, de nem ismerte létezésének titkait, szerveinek képességeit. Elhitte tehát, hogy ezzel a probléma megoldódott és eltűnt a tópartról, visszateleportálva magát a hajójára.

Ávhriol még várt. Várt, nem mozdult, nem tett semmit… de gondolkodott. Tovább szőtte terveit, azt, hogy mit és hogyan tesz majd, miként építi fel a bosszút. Aprólékosan kidolgozott mindent az elméjében, miközben az idő csak telt. A tavi lények odagyűltek köré, de nem mertek hozzáérni, mert amint ezt megtették, bőre elektromos kisüléssel jelezte, hogy jobb, ha távol tartják magukat tőle. Így aztán Ávhriol zavartalanul elmélkedhetett.

Aztán amikor már úgy érezte, eleget várt és tervének minden részletét kidolgozta gondolatban, amikor már úgy vélte ideje áttérni a megvalósításra, az ellopott és álcázott űrhajója belsejére gondolt és így teleportálta magát. A hűvös levegő érzetére a teste hirtelen tért magához. Úgy kapott lélegzet után miként egy megszülető gyermek. Köhögött, fuldokolt a korábban benyelt víztől, de nem várta meg, mielőtt teljesen magához tér. Ösztönösen kapott a zsebébe rejtett kristály után, majd, amikor megtalálta, megnyugodva nyomta le az indítógombot. 

Azt se nézte merre. Hagyta, hogy a hajó nekiinduljon a csillagokkal teleszórt űrnek, mégpedig azonnal és szinte fénysebességgel.

A műszerek nagy távolságban kielemezték számára a bolygókat, melyek mellett elhaladt. Közben teste újra regenerálódott és összeszedte magát. Legalább is testileg. A lelki dolgokat azonban egyelőre félretette, hiszen tudta jól, hogy a fia csak rá számíthat. Többé semmi más nem érdekelte csak az, hogy gyermeke lelkének mielőbb új testet, új életet adjon, de még várnia kellett, mert a tudása nem volt elég ehhez. Ráadásul nem lett volna elég egy akármilyen test. Tökéleteset akart teremteni neki. Olyat, melyet soha többé, senki se tud elpusztítani.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 11. rész

Új otthonául egy különleges, lakatlannak tűnő csillagot választott. Nem zavarta az élőlények hiánya, hiszen azokat úgyis ő maga akarta megteremteni. Amikor hajójával átküzdötte magát a tömör felhőrétegen, egy kopár, sziklás felszínen találta magát, ahová csak alig jutott fény. Itt landolt, remélve, hogy ez a hely biztonságot nyújthat neki. Aztán az űrhajót betemetve egy barlang belső folytatásának álcázta és nekiállt az ellopott tudás további tanulmányozásának.

Az űrhajó készletei jóideig elegendőnek tűntek a számára. Főleg így, hogy közben csak ritkán gondolt az evésre. Hamarosan önmaga kísérteties árnyává vált, folyton csak a kristályteremben ült és a különleges berendezés segítségével elméjében pörgette a tudást, hogy megtalálja és megtanulja azt, amire szüksége lehet a céljához.

Teremteni akart, mégpedig egy olyan testet, mely mindennél tökéletesebb. Azt akarta, hogy gyermeke különleges, legyőzhetetlen lehessen. Olyan, aki majd helyette visszatérhet a fényekhez és elégtételt vehet a vezéren. Ehhez persze időre is szükség volt, nem kevésre, hiszen a kristályok minden tudását is meg akarta tanítani neki. Ávhriol azonban nem sietett már sehová. Alapos munkát akart végezni. Ismerte a fények koordinátáit és tudta, azok tán még évmilliók múlva is ott lesznek, mert halhatatlanok.

Lassan, de biztosan haladt. Egyre összetettebb és komolyabb lényeket teremtett, de még nem volt elégedett. Aztán amikor egy napon ott üldögélt a kristályteremben, a rengeteg tudás között, váratlanul megszólalt valami jelzőhang. Először azt hitte, behatoló, de az űrhajó meg se moccant, pedig arra volt utasítva, hogy azonnal induljon, ha támadás érné őket vagy valaki közelegne. Sietve teleportált az irányítóterembe, de az érzékelők nem jeleztek senkit se a közeli se a távoli környezetben. Az addigi teremtményei is jóval a megszabott határain kívül kószáltak. Nem értette mi történhetett. Sietve adta ki az utasítását a fedélzeti számítógépnek, hogy állítsa le a hangjelzést és azonosítsa a probléma forrását.

A részleteket meg se várva azonnal rohant a térképen jelzett helyhez. Meglepetésére nem talált ott semmit. A folyosó jobbra is, balra is, teljesen kietlen volt. Sehogy se értette mi lehet a gond. Elromlottak volna a berendezések? Lehetséges, hogy túlterhelte az állandó kísérletekkel?

Aztán meglátta a folyosóra a falból csordogáló folyadékot. Szerencsére Ávhriolnak volt egy különleges képessége. Ha akart, át tudott látni akár a legtömörebb falakon is. Szürke szemeit összevonta tehát. Fekete pupillái összeszűkültek. Fókuszált. Gyorsan, rétegről-rétegre haladva térképezte fel a fal mögötti részt, majd pedig elméjében pillanatok alatt összeállt a döbbenetes kép.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 12. rész

Ávhriol sietve vette le fekete kesztyűit és úgy érintette meg a falat. Közben az űrhajó árnyékos folyosójának, misztikusan lilás fényei vibrálni kezdtek. A kezéből sugárzó erő nyomán pillanatok alatt megolvadt a szintetikus burkolat, majd pedig repedezni kezdett az előtűnő acélváz. Sorra omlott le érintése nyomán a vastag fal összes rétege, míg végül láthatóvá vált egy még nála is magasabb, áttetsző tartály, mely már ki tudja mióta zárta körbe védőburokként az oda rejtett, különös, emberszerű, opálosan fehér testű, de szárnyas lényt.

Nem csodálhatta azonban sokáig a szinte tökéletes szépségű arcot és testet. A kapszula repedezett az alsó részeinél és ott már szivárgott belőle a folyadék. Ávhriol azonnal tudta, hogy ha meg akarja menteni a lényt, késlekedés nélkül cselekednie kell. Megérintette tehát a már egyébként is repedező burkot, mire az, hirtelen szétrobbant. Nagy mennyiségű folyadék ömlött belőle a folyosóra, a lény pedig térdre omlott a lábai előtt, de nem tért magához.

Ávhriol sietve ellenőrizte a lény életfunkcióit és máris megkezdte az újraélesztését. Ehhez elég volt tenyerét a mellkasára helyeznie. A kiáramló gyógyító energia pillanatok alatt elkezdte feltölteni a testet. Ávhriol képes volt arra, hogy nem látható dolgokra fókuszáljon. Így jól látta, ahogy megdobban a lény szíve és megtelik a tüdeje levegővel. Miközben ereje által visszahozta az életbe a különös teremtményt, tekintetével könnyen és gyorsan fel is térképezte annak testét, szerveit, sőt, még a molekuláit is. Pár pillanat és már tudta, miként épül fel egy tökéletes lény. Már csak ennyi hiányzott, ez volt a kulcs, az áttörés, hogy új szintre lépjen a teremtésben. Átjárta a boldogság a gondolatra, hogy ezzel a fia lelke mily közel került új életéhez.

Ekkor azonban eszébe jutott, hogy nem is tudja, miféle lény ez, bízhat-e benne, mit fog tenni, amikor teljesen magához tér, így ezt már nem várta meg, hanem sietve teleportált vele a bolygó felszínére, egy kellemes, biztonságos részre, ahol magára hagyhatta. Sietve húzódott az árnyékba, hogy titkon onnét figyelje, miként eszmél teljesen magára.

Amikor mezítelenül magához tért egy virágoktól tarka réten, hirtelen nem értette hol van és hogy került oda. Sietve pattant fel. Miközben megmozgatta nagy, hófehér szárnyait, kíváncsian nézett körül, de az űrhajóját nem látta sehol. Egy csodás völgy tárult elé. Mit tehetett volna? Elindult, hogy felfedezze ezt az új világot, ami annyira más volt, mint az, ahonnét érkezett. Meglepve nézte, ezt az utópisztikusan gyönyörű vidéket… de az a sokféle, fura, ott kószáló lény sehogy se illett oda… mint valami kezdő próbálkozásai… értetlenül ingatta a fejét.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 13. rész

Ávhriol látta, hogy a megtalált lény él és mozog, és ez nagy reményekkel töltötte el. Nekiállt, hogy a mintájára teremtsen hasonló, hófehéren izzó, szárnyas lényeket. Gyakorolni akarta a műveletet, mielőtt a fiának is ilyen új testet készít.

Ávhriol közben feltérképezte a környező bolygókat is… és az egyiken talált küllemre önnön magához hasonlatosakat. Embereknek hívták őket. Először azt gondolta, maga mellé állít párat közülük, mégpedig a legkülönlegesebbeket és kiképezi őket, megosztva velük tudását.

Alaposan válogatott. Csak azok jöhettek szóba, akik képesek voltak arra is, hogy az örök fiatalság titka szerint, de főképp az ő elvárásai és szabályai szerint éljenek. Azt gondolta, így létrehoz magának harcosokat, akik mellette állnak majd, ha véletlenül a fények ismét rátalálnának.

Jónak tűnt a terv, de aztán rájött, hogy az emberi létnek korlátai vannak. Nem lehettek halhatatlanok, mivel meg tudtak sérülni. Azzal vigasztalta magát, hogy azért még élő pajzsnak jók lesznek. Ha az ellenség közeleg, majd velük lesz elfoglalva, ő pedig a fiával elinalhat. Ez volt a terve.

Szeretett volna azonban igazi, halhatatlan harcosokat is vagy legalább olyanokat, akiknek a teste többet bír ki, mint egy emberé. Ezért kezdett teremteni. Csakhogy ennek is megvolt a hátránya. Nem ismerte a lelkeket, melyek a testekbe kerültek. Bár… kezdetben abban se lehetett biztos, hogy egyáltalán van-e lelkük. Igaz, miért is számított ez? Annyi volt a lényeg, hogy tiszteljék és becsüljék őt, de az se lett volna baj, ha rettegik. A lényeg, hogy teljesítsék minden parancsát és amikor majd megérkezik a rettenetes ellenség, hajlandóak legyenek érte felvenni velük a harcot.

Persze eszébe jutott, hogy végezhetne az őt követő, már kiválogatott emberekkel, majd elhelyezhetné őket, az ő lelkeiket a tökéletes testekben, de ez nem lett volna hatékony. Kipróbálta ugyanis ezt a folyamatot mások esetén, de bárkit is választott, az valamiért, talán mert az új test ideghálózata is új volt, de az ilyen esetekben az emlékek is elvesztek, senki se emlékezett később már a múltjára. Így aztán a már gondosan kiválogatott, kiképzett emberekkel ezt meg se kísérelte, hiszen ezáltal velük igen sok időt vesztett volna. Márpedig Ávhriol folyamatosan úgy érezte, bármely pillanatban utolérhetik. Tehát az idő volt a legfontosabb érték a számára. És persze a nyakában függő kristály, melybe a fia lelkét zárta. Már alig várta a pillanatot, hogy végre élni lássa, de nem kapkodhatott. Biztosra kellett mennie, nehogy a lelke a folyamat közben elvesszen a térben. Így aztán tovább gyakorolt és csak gyakorolt, miközben a két bolygó közt oda-vissza utazgatott, figyelve teremtményeit és a kiválasztottakat. Nem gondolta, hogy milyen nagy baj lehet abból, ha ennyire túlterheli magát és közben még a figyelmét is megosztja. Igaz, sejtette, hogy ezáltal nagyobb a hibalehetőség és gond lehet abból is, hogy a következményekkel se ér rá hosszasan elmélkedni, de annyira rettegett a fényektől, hogy nem bírta rávenni magát a hosszabb pihenésre és ráadásul csak futtában étkezett.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 14. rész

Így telt-múlt az idő és így lett Ávhriolnak egyre több követője és egyre több teremtménye. Sokáig úgy tűnt, minden rendben lesz, bár adódtak nehézségek az emberek világában, de az egy másik történet. Teremtményeivel azonban minden a legnagyobb rendben volt. Nem véletlenül. Tökéletesek voltak. Legalábbis ő ezt gondolta róluk. Nem sejtette, hogy a tökéletesség nem a testen, hanem a lelken múlik. Azt azonban nem ő válogatta.

Ávhriol büszkén szemlélte őket távolabbról. Azt látta, hogy békében és boldogan élnek egymással. Idilli volt a hangulat. Csak egy dolog lepte meg. Amikor egyik alkalommal visszatért, még a legelején, azt tapasztalta, hogy a magához térített szárnyas lény fénye sokkal erősebb, mint a hozzá hasonló, az ő mintájára, általa készült fehérszárnyú teremtményeié. Nem értette, mit hibázik, miért nem tud pont olyat létrehozni. Az űrhajó falában talált lény olyannyira fénylett, hogy egyáltalán nem lehetett látni nemcsak az arcát, de még az alakját se.

Ávhriol azt gyanította, hogy egy egészen magas szellemi szinten lévő fény lehetett egykor vagy valami még náluk is különlegesebb lény. Ráadásul magához térve, a fények nyelvét beszélte. Ez kicsit megrémisztette ugyan, hisz nem tudta, mire számíthat majd tőle, de úgy döntött, a háttérből figyel és vár és ráér majd később dönteni. Mindenesetre abban bízott, hogy mivel ő térítette magához, tehát tulajdonképpen megmentette az életét, új lehetőséget adva neki az életre, a létezésre, így majd őmellé áll a fények elleni harcban.

Azt nem tudta, hogy amikor a lény magához tért, látta-e, hogy az életét neki köszönheti, de ez mindegy is volt. Az űrhajó fedélzeti belső kamerái a folyosón mindent rögzítettek. Úgy döntött hát, hogy előbb megfigyeli, milyen jellem, hogy gondolkodik, mit tesz különböző helyzetekben és aztán majd eldönti, hogy felfedi-e előtte az igazságot vagy hátrahagyja. Mindenesetre vezető típusnak tűnt és magának való bölcsnek. Azok, akiket Ávhriol teremtett, hódolattal tekintettek a ragyogó lényre, bár talán csak a fénye miatt, vagy azért mert nem kereste a többiek társaságát, mindig külön utakon járt.

Az iránta érzett tiszteletükben persze az is szerepet játszott, hogy valamennyien azt hitték, általa léteznek. Ávhriol ugyanis próbára akarta tenni őt. Miután tehát visszatérve látta, mily erős a fénye a többiekéhez képest, elhatározta, mindent megtesz azért a látszatért, hogy úgy tűnjön mindenki számára, hogy ő teremt. Ezért aztán időről-időre egy gomolygó felhőt teleportált elé, melyben az új testeket elhelyezte és csak az ő érintésére oszlott el a hófehér hab, felfedve újonnan érkező társukat, aki aztán magára eszmélve mindig őt látta meg elsőként.

Kíváncsi volt arra, mit kezdene a talált lény a hatalommal és arra is, mit tennének a többiek, követnék-e, megtennének-e neki bármit. Legnagyobb meglepetésére a teremtményei hiába ébredtek rá sorra a képességeikre, mégis behódoltak az elsőnek a látszat miatt. Ő azonban nem élt vissza kiváltságos helyzetével, hatalmával, bár nem is igazán foglalkozott a többiekkel.

Ávhriol azt gondolta, minden tökéletesen a tervei szerint halad. Valamire azonban nem számított… Így amikor egy alkalommal újra visszatért, gyanútlanul azt gondolta, annyira édeni és idilli a hangulat és annyira tökéletesek szárnyas teremtményei, hogy eljött a pillanat, fiának új testet adhat és közéjük helyezheti.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 15. rész

Ahogy telt-múlt az idő, oly sok kísérletezgetés majd gyakorlás után Ávhriol végül elkészült az új, tökéletesnek gondolt testtel. Még szárnyai is voltak, hogy repülni tudjon, bár lénye részben a fények szövetéből készült, így remélhette, hogy idővel még teleportálásra is képes lesz majd. Nem pont olyan volt, mint a talált lény, mert Ávhriol kicsit másként képzelte a tökéletességet, így amikor hozzá hasonlókat készített, közben kísérletezgetett is.

És milyen volt szerinte a tökéletes test? Először is nem lehetett se fiú, se leány. A vele történtek után úgy vélte, abból csak bajok lennének. Azt is gondolta, az emésztőrendszer is teljesen felesleges. Fontosnak tartotta továbbá, hogy az új test a lehető legjobb anyagból készüljön, mindent kibírjon és mindent túléljen. Tüdőt kapott, de képesnek kellett lennie arra, hogy anélkül is oxigénhez jusson.

Végül eljött az idő. Ávhriol úgy érezte, sikerült létrehozta a lehető legjobb testet gyermeke lelke számára. Már csak a lélek hiányzott belőle, mely életre kelti. Hosszan nézte, elgondolkodva, büszkén. Aztán felkészült az életre keltésére, de…

…ekkor eszébe jutott valami. Szerette a kísérleteket. Kíváncsisága nem ismert határokat. Érdekelte volna, hogy az a lény, melyet talált, és aki önmagától kezdte el beszélni a fények nyelvét és akinek a fénye mire újra látta, sokkal erősebb lett, mint a többi teremtményé… szóval érdekelte, hogy mit tudhat, mire emlékezhet.

Persze meg is kérdezhette volna, de úgy vélte, kérdezni másokat teljességgel felesleges, hisz azok akár hazudhatnak is. Sokkal jobbnak vélte, ha próbára teszi. Elhatározta hát, hogy egy fénylő jellel a barlangba csalja őt és megfigyeli, felismeri-e az űrhajót és miként reagál arra, ha megpillantja az újonnan teremtett testet. Sejtette, hogy igencsak meglepné, hiszen egész addig azt láthatta, miként a többi teremtmény is, hogy az újak, gomolygó felhőből születnek, miután megjelennek őelőtte.

Amikor belépett a barlangba és ragyogó fénye bevilágította a helyet, tétova mozdulatai egyre tudatosabbá kezdtek válni, ahogy emlékei visszatértek. Már pontosan tudta, hogy hol van. Felismerte űrhajójának belsejét, bár Ávhriol már átalakította azt. Aztán villámcsapásként hasított át rajta valamennyi emlékének felismerése. Már lépett is a vezérlőpulthoz, hogy megkísérelje régi kódjával a belépést, hogy meghatározhassa a koordinátáit. Ez pillanatok alatt sikerült is neki. Nem sejtette, hogy két kíváncsi szempár is figyeli minden mozdulatát.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 16 rész

A barlang bejáratánál Ávhriol egyik teremtménye figyelte megbújva az eseményeket. Ő volt a legelső másolat. Bőre opálosan fehér volt, de nem ragyogott. Arcát jól lehetett látni. Tekintete nyílt volt és nyugodt. Szemei zöldeskék fényben ragyogtak, miközben a barlang bejáratánál állva titkon figyelt. Selymes haja, élénksárga zuhatagként, hosszan omlott a vállaira és hátára.

Tökéletesnek tűnt. És az is volt. Tökéletesen jó vagy inkább csak tökéletesen ártatlan… még,… amikor létezésére eszmélt. Egyike volt azon gyönyörű, fehér szárnyú lényeknek, akiket Ávhriol azért teremtett, hogy majd legyenek szövetségesei, ha a fények ismét utolérnék.

Ő volt az első, benne még emberi lelket helyezett el. Akkoriban még az volt a terve, hogy azok lelkeit, akiket már kiképzett, akik már a szövetségesei lettek, áthelyezi majd ilyen ellenállóbb testekbe és ezzel időt is nyer. Mivel azonban egyiküket se akarta elveszíteni a kísérletezgetés során, így aztán ehhez találomra választott idegeneket. Sajnos azonban hiába volt minden. Bármilyen lény lelkét is választotta, azok, az új testbe kerülve mind elvesztették korábbi emlékeiket.

Ávhriolnak tehát bele kellett törődnie abba, hogy a válogatott emberi szövetségeseket majd a harcok során könnyen elveszítheti a halandó testük miatt.

Aztán felfedezte, hogy az űrhajó kristályaiba zárva is vannak lelkek. Veszélyes dolog volt nekik is életet adni, mivel nem ismerte se az eredetüket, se azt, hogy milyen jellemek, de csak megszállottan kísérletezgetett, a következményekkel mit se törődve. Ők ugyanis egyáltalán nem voltak fontosak a számára. Csak azért hozta létre az újabb és újabb lényeket, hogy gyakoroljon és végül az egyikre azt mondhassa, végre elkészült a tökéletes test és ő is készen áll arra, hogy eredeti célját végre valóra váltsa és fiának új életet adjon.

Amikor az első hasonmást létrehozta, alaposan tesztelni kezdte az életben maradási esélyeit, hiszen úgy gondolta, ha ez az új test nem elég jó, akkor nincs értelme még többet létrehozni belőle. Számára tehát ő csak egy volt a sok közül és mint olyan, értéktelen. Nem az érdekelte, hogy meg tud-e halni, hanem az, hogy mivel lehet végezni vele. Csakhogy ez semmilyen módon nem sikerült neki. Se tűz, se fagy, se semmilyen mágia nem ártott neki. Úgy tűnt, az új test, a fények szövete annyira ellenálló, hogy semmi se bonthatja meg. Oly gyorsan regenerálódott, hogy biztosra vehette, sikerült megteremtenie a legtökéletesebb, leghalhatatlanabb lényt a világon.

Ezt látva megkönnyebbülten nyugodott meg és sorra teremtette hozzá hasonló módon a többieket. Már csak a megfelelő pillanatban egy jól kitalált történettel kellett elébük állnia és persze felfedni előttük, hogy valójában ő hozta létre mindet… és talán megfenyegetni őket, hogy létük tőle függ és meghatóan tálalni a történetét… biztos volt abban, hogy ezt követően vagy együttérzésből, vagy félelemből, vagy hálából, de mind mellé állnak majd és ezzel egy legyőzhetetlen sereget teremtett.

Már biztos volt abban, hogy nem lenne egyedül a fények ellen. Csakhogy tévedett. Nem számolt azzal, hogy akit nem öl meg, azt csak erősíti. És arra se gondolt, hogy nem játszhat kedve szerint másokkal… még akkor se, ha azok, a saját teremtményei.

Nem sejtette, hogy az első másolat szívét már mennyire megedzette, hogy lelkét már borús fellegek árnyékolják be és nem sejtette, hogy titkon már elhatározta, mindent meg fog tenni azért, hogy ő lehessen az úr mindenek felett és soha többé ne árthasson neki senki és semmi. Ávhriol az ellene elkövetett tetteivel tehát megteremtette mindenre elszánt hatalomvágyát.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 17. rész

Amikor Ávhriol első tökéletesnek hitt teremtménye, az első másolat, a hosszú, aranyhajú, hófehér szárnyú, magasztos lény a barlangba bekukucskált és meglátta a rengeteg különös berendezést, nem sejtette, hogy az egy űrhajó. Sose látott még hasonlót.

Először azt gondolta, hogy ez a ragyogó vezérük titkos helye, az otthona, de aztán hamar rájött, hogy ez nem így van. Vezérük ugyanis, akit addig titkon követett, éppoly meglepett kíváncsisággal nézett körbe, ahogy azt ők tették miután e világban magukra eszméltek, de aztán… egyértelműen látta, hogy felismeri a helyet. Tehát járt már ott korábban. Kíváncsi figyelemmel követte mozdulatait azon elmélkedve, hogy ki lehet valójában és mi lehet ez az egész.

Ávhriol Gláhál is látott mindent, hiszen éppen ő rendezte meg ezt a találkozót, igaz, arra nem számított, hogy a megtalált fényes lényt követni fogja a barlangig az első teremtménye. Nem avatkozott azonban közbe. Kíváncsian várta a fejleményeket.

Nem lepődött meg nagyon, amikor látta, miként térnek vissza a fényárban úszó lény emlékei. Sejtette, hogy különleges és hogy nem véletlenül volt bezárva az űrhajó falába. Még mindig nem tudta azonban, hogy szövetségesre lelhet-e a személyében vagy jobban tenné, ha rettegne tőle. Amikor aztán látta, ahogy könnyedén be tud lépni az űrjármű irányító egységébe, biztosra vehette, hogy nem akárki volt és már kezdett félni tőle, miközben arra gondolt, hogy talán hiba volt felfedni előtte a barlangot. Aztán a járművön talált, kristályokba zárt lelkekre gondolt, akiknek szintén sorra életet adott. „Talán egykoron ők mind fények voltak? Vagy egy általuk leigázott civilizáció lelkei? Mi van, ha csak azért zárták be őket, mert nem akartak ölni és valójában azok mind ádáz ellenségek?” – ilyen gondolatokon töprengett Ávhriol Gláhál, miközben nézte a jelenetet és szürke tekintetét összehúzva, aggódva figyelt.

Ebben a pillanatban azonban váratlan csattanás vonta el mindannyiójuk figyelmét. A helyiség közepén az új életre előkészített test ült fel hirtelen és a mellkasán felejtett kristály, melybe úgy hitte, sikerült bezárnia és ezzel megmentenie a jövő számára a fia lelkét, nagy csörömpölés közepette zuhant a padlóra és ezer darabra tört.

Ávhriol Gláhál rémülten kapott a fejéhez, miközben riadtan hőkölt hátra. “Nem, ez nem lehet!” – kiáltott fel gondolatban, mert sehogy se értette, miként térhetett magához teremtménye lélek nélkül. Vagy talán egy másik lélek foglalta el az elkészült testet? Ez azonban mindegy is volt, hiszen őt csak egy dolog érdekelte már hosszú évszázadok óta. A fia lelkét akarta megmenteni. Kétségbeesetten nézte a padlón szétszóródott apró szilánkokat. Már nem tehetett semmit. Átjárta a rettenet, hogy ezzel minden reménye, minden, amiért addig küzdött, a sok munka, gyakorlás, idő és energia… minden egyetlen pillanat alatt odaveszett. Elkeseredésében azonnal teleportált. Nem érdekelte többé semmi és senki. Nem sejtette, hogy mekkorát tévedett. Nem sejtette, hogy ha csak egy pillanatot is vár, megláthatta volna a lény felnyíló szemeit és meglepődhetett volna azon, hogy a tekintete éppoly élénkzöld, mint amilyen a fiáé volt egykoron.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 18. rész

Hatalmas, hófehér szárnyai riadtan kavarták a teret, miközben magára eszmélve tudatosult benne a környezete és teste enyhén ragyogni kezdett. Nem voltak vágyai, céljai. Nem tudta, hol van és miként került oda. Azt se tudta, ki ő valójában.

Sietve ugrott talpra, de ott helyben össze is csuklott volna, ha valaki el nem kapja. Így kezdődött új élete az új testben. Különös érzés volt ahogy puha bőre a kemény talajhoz nyomódott, miközben lassan hozzászokott a járáshoz. Különös volt a lény is, akit először látott, aki segítette őt talpra állni. Érezte kezeinek erejét, de olyan nagy fénye volt, hogy testéből semmit se látott. Le is kellett vetnie pillantását, máskülönben nem bírta tekintete a ragyogását. És különös volt a hely is, ahol magához tért. Oly sok érdekes tárgy és berendezés vette körül. Aztán a fénylő lény kivezette onnét és hamarosan egy nagy, virágoktól tarka rétre értek. Az ég gyönyörű kékjéről két irányból két Nap is leragyogott rájuk odafentről.

Különös volt számára az egész világ, mely körülvette. Rengeteg kérdés merült fel benne közben. Eleinte azonban nem tudott szólani. Nem találta a szavakat. Ám a különös, magasztos lény az első pillanattól kezdve beszélt hozzá és így nemsokára megértette őt.

Meglepve látta mily sok hozzá hasonló, hófehérszárnyú lény létezik még. Több százezren, milliónyian is lehettek, kik érkezésükre mindenünnen elősereglettek. Miután bemutatták a többieknek, addigra már rengeteg kérdése is volt. Elkezdte hát feltenni őket. Legnagyobb meglepetésére azonban a legtöbbre senki se tudott válaszokkal szolgálni neki.

A bejáratnál meglapuló lény ámulva nézte végig az egész jelenetet, ahogy a hozzá hasonló, de hullámos, fekete hajú lény váratlanul magához tért és felkelt, majd járni kezdett. Ennél is jobban érdekelte azonban a berendezés. Alig várta már, hogy mindketten távozzanak. Sietve húzódott félre a bokrok takarásába, amikor elhaladtak mellette, aztán berohant, hogy körülnézzen. Elképzelni se tudta, hogy miféle hely lehet ez, mire lehetnek képesek az ottani berendezések. Kíváncsian tapogatott végig mindent, benézett mindenhová. Aztán egyszer csak… nem tudta mihez ért hozzá vagy mi ért hozzá, de érezte amint hatalmas energia fut végig a testén. Váratlanul mindent elárasztott a fény, mely a testéből sugárzott, de ő nem látta ezt, mert elméjét lefoglalta ezernyi kép káprázata, miközben leomlott a földre. Mintha robbantak volna az érzékei. Nem tudta mennyi idő telhetett el addig, míg végül fel tudott tápászkodni és akkor… ahogy megfordult… szembetalálta magát azzal a ragyogó lénnyel, akiről addig azt hitte, őket teremtette.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 19. rész

Egy pillanatra csak álltak ott, egymással szemben, aztán fogta magát és kirohant, szó nélkül, kérdések nélkül. El, a ragyogó lény mellett, aki sietve állt félre az útjából, mert nem tudta, hogy ki lehet ez, aki éppúgy ragyog, mint ő.

Először csak el akart futni messzire, mert nem tudta mi történt vele, miért lett ekkora fénye. Amint azonban kiért, eszébe villant egy gondolat. Vajon miért érne kevesebbet? Hisz éppúgy ragyog, mint ő. Eddig elfogadták őt vezérüknek. Feltételek és kérdések nélkül követték őt és hittek minden szavában. De miért is? A fénye miatt? Csak mert különlegesnek, magasztosnak tűnt? Jó, az is igaz, hogy megbízható, jó vezérnek bizonyult addig. De.… túl jónak.

Felmerült benne a gondolat, hogy mi van akkor, ha ő egyáltalán nem ér nála kevesebbet. Hiszen a fénye is tud éppoly erősen ragyogni. Mi van akkor, ha képességek terén is felvehetné vele a versenyt? Mi lenne akkor, ha átvehetné a helyét? Mi lenne, ha ő irányíthatná a többieket? Eszébe jutott mennyi mindenen változtathatna. Fejleszthetné őket is. Ha neki fel tudott ragyogni a fénye, akkor a többieknek is lehetne erre lehetőségük. Most jött rá, hogy talán balgaság volt bealázkodniuk és oly jámboran állandóan követni vezérük minden szavát. Ahelyett, hogy más lényeket szolgáltak, inkább fel kellett volna tenniük maguknak a kérdést, hogy ők mire vágynak. Igen. Gondolta. Ő véget fog vetni ennek a jámbor szolgaságnak. Az ő irányítása alatt… Mindez pár pillanat alatt futott át elméjén és kezdett is kibontakozni a terve.

Az újonnan magára eszmélt társuk mindeközben éppen a világot fedezte fel. Máris sok kérdése volt. Választ azonban csak keveset kapott. Ezek a lények, melyek annyira hasonlítottak rá puha szárnyaikkal, hófehér bőrükkel, nem nagyon tudtak neki semmire se felelni. Elhatározta tehát, hogy körülnéz egyedül a völgyben. Nem győzött csodálkozni a rengeteg színt és különleges lényt látva. Némelyek apró csodákként repdestek a rét felett. Látva őket, széttárta ő is a szárnyait és felemelkedett a magasba. Odafentről, ha lehet ezt mondani, még különlegesebb és élettelibb volt a látvány. Hófedte hegyek szegélyezték a völgyeket. Csilingelő vízesések, kedves állatok, méltóságteljesen sétálgató vadak…

Nem győzött ámuldozni, bármerre nézett. Minden oly csodás volt. Nem tudta azonban akkor még, hogy a legszebb, legcsodálatosabb dolgot csak eztán fogja megpillantani. Vajon mi vagy ki lesz az szerintetek?

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 20. rész

Ávhriol legutóbbi teremtménye, lassú szárnycsapásokkal szállt a légben, majd észrevett odalent egy gyönyörűen csillogó tavat. Kíváncsian ereszkedett le és landolt a fövenyes parton. Érdeklődve lépett közelebb a víz kristálytiszta, halványkék tükréhez, majd letérdepelt a parton. Egy halacska csapott párat a felszínre ugorva, aztán alámerült. Ámulva tekintett utána a mélybe. Aztán lassan elsimult a víz felszíne és ekkor… amit ekkor megpillantott… Sok csodás dolgot látott már addig, de amit ekkor látott… biztos volt abban, hogy annál nincs szebb vagy tökéletesebb kerek e világon.

Vajon mi lehett az, amit megpillantott? Mit láthatott, ami oly lenyűgözően tökéletesnek tűnt a számára? Mi más lehetett volna, mint önnön tükörképe? Az a hófehér bőr, azok a kíváncsian csillogó zöld szemek a nyugodt, kiegyensúlyozott szemöldökök alatt és az az aranybarna haj, mely helyenként meg-megcsillanva a fényben bársonyos vállaira omlott… és azok a különlegesen puha, hatalmas, hófehér szárnyak… hát csoda, hogy annyira lenyűgözte a látvány? Aztán lassan felkelt és körülnézett. Addigra már többen is ott lézengtek körötte. Nyilván követték őt. Végigtekintett rajtuk. Bár kétségkívül mind különlegesen szépek voltak, de.… ekkor döbbent rá arra, hogy ő mennyivel különlegesebb mindenkinél. És nem csupán küllemét tekintve. Neki kérdései is voltak és nem elégedett meg holmi válaszokkal. Valahogy sejtette, hogy az élet több annál az idilli, édenbeli békénél, ami ott körülvette.

Amikor továbbindult, azt vette észre, hogy egyre többen követik őt. Egyre többen csatlakoztak hozzá. Voltak, akik kíváncsian figyelték minden szavát, hisz olyan érdekes dolgokat mondott. Kérdéseket tett fel. Olyanokat, melyekre a választ ők is szerették volna tudni, sőt még olyanokat is, amik nekik eszükbe se jutottak. Egyre különlegesebbnek látták. Olyannak, akinek a nyomában érdemes haladni. Ahogy így mentek-mendegéltek, hegyeken-völgyeken által és egyre több dolgot látott és tapasztalt, egyre több kérdést tett fel, és egyre többet meg is válaszolt, a bőre egyre fényesebben kezdett ragyogni, de először ennek semmilyen lehetőséget nem tulajdonított.

Aztán váratlanul egy erdő szélére érve a rengetegből egy igen különös lény rontott elő. Meglepődhetett őket látva, mert megtorpant.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 21. rész

Az erdőből kilépő lény fekete szemei szinte szikrákat szórtak dühében. Az addig látottakkal ellentétben testének nagy részét se toll, se szőr nem fedte, csakis a felső részén, de ami ott nőtt az igen sötét volt, akár az éjszaka és hátul a földig ért. Testéből négy végtag nyúlt ki, de ezek közül csak kettőn állt. Minden végtagjából további öt apró rész állt ki. Elég furán nézett ki. Csupasz volt és nem tűnt túl életrevalónak, de két gyönyörű, nagy „almája” magára vonta főhősünk tekintetét.

– Téged is csak ezek érdekelnek? – hallotta váratlanul vádlón csilingelő hangját, miközben a lény újra nekiindult és megérintve főhősünk mellkasát félrelökve őt, bosszúsan elhaladt mellette.

Nem ellenkezett, csak hagyta, hogy félretolja útjából és ámulva tekintett sudár, büszke alakja után. Aztán azonban már lépett is, hogy a lény karját megragadva rászóljon, hogy várjon. Tettének következménye valószínűleg egy pofon lett volna, de az egyik hófehér szárnyú társa megragadta főhősünk kezét:

– Ne! – szólt rá – Jobb, ha hagyod! Nem éri meg az útjába állni!

– Mert ki ő?

– Nem tudjuk.

– És mi lehet a baja?

– Azt se tudjuk.

– Fantasztikus! – mosolyodott el főhősünk. – Miért is nem csodálkozom?

– Várj! Most hová mész?

– Megkérdem.

– Ne tedd! Nem láttad milyen? Letépheti a fejed.

Erre csak elmosolyodott, de nem állt meg. A többiek ezúttal nem merték követni.

Sokáig ment, csak mendegélt, de csak nem találta a különös és egyúttal gyönyörű lényt. Már kezdte úgy vélni, hogy esélytelen. Már keresztül-kasul bejárta a környéket, az erdőségeket is és egyre távolabb jutott. Közben be is esteledett. A sötétségben pedig már csak önnön fénye segítette abban, hogy el ne botoljon. Aztán egyszer csak meghallotta a zokogást.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 22. rész

Arcát tenyerébe temetve egy fának támaszkodva sírdogált a mezítelen lény. Fázni ugyan nem fázhatott. Kellemes, meleg éjszaka volt. Még a szél sem fújt. Főhősünk tehát nem igazán értette, hogy miért sírdogálhat ennyire. Valaki bántotta talán? Sok különös, méltóságteljes lénnyel találkozott addig, de mind igen jámbornak tűnt. Miként a társai is. Egyszerűen idillien békés volt ez az egész világ. Mindenki boldognak látszott. Nem értette mi lehet a baja ennek a lénynek, mi oka lehet bárkinek a szomorúságra.

– Üdv! – köszöntötte közelebb lépve, mire az, meglepődve, óvatlanul fordult felé. Főhősünk fénye bevilágította az egész testét. Ekkor vette észre, hogy van még egy része, ahol nem csupasz. Nem sejtette még, hogy ez a különös lény egy lány.

– Mit bámulsz! – kiáltott rá dühösen a lány és könnyekkel teli tekintete ismét szinte villámokat szórt, miközben karcsú, mellső végtagjaival sietve takarta el testének kérdéses részeit.

– Nagyon különleges a tested – mondta ki főhősünk a meggondolatlan szót.

– A testem? Szerinted is csak ez számít? – kezdett kiabálni vele a lány.

– Ennyi? Ennyi vagyok csak? Az nem számít, hogy én mit érzek, hogy mit akarok?

– De igen – felelte meglepett ártatlansággal – Éppen ezért vagyok itt, hogy ezt megkérdezzem.

– Valóban? – csendesült le a lány.

– Így igaz – felelte főhősünk kellemes hangján és közben már le is vette saját testéről azt a fehér vásznat, melyet reá adtak. A lány pár lépést hátrálva, bizonytalan tekintettel nézte, amint ketté tépi. Aztán az egyik felét odanyújtotta neki, miközben ő maga elfordította fénylő arcát és ezzel együtt tekintetét is.

– Takard el ezzel magad! – mondta közben, de a lány nem mert közelebb lépni. Főhősünk testéből már erősebb fény sugárzott miután ruházatát levette, így testének részleteit nem láthatta. Arcának vonásait azonban már igen. Neki is feltűnhetett tehát, hogy mily csodálatos, milyen jóképű, de azt ránézésre nem tudta eldönteni, hogy férfi-e vagy nő, ahogy azt se, hogy bízhat-e benne vagy se. Fusson vagy maradjon? Nem tudta. Nem mozdult tehát. Nem lépett hozzá közelebb. Csak állt ott dermedten.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 23. rész

A leány csak állt ott szótlanul. Főhősünk erre odahajította hozzá a vásznat, majd miközben továbbra is elfordulva maga köré csavarta a megmaradt részét, így szólt:

– Elnézést, de nem tudtam, hogy zavar, ha néznek.

A lány egy pillanatig hezitált, de aztán sietve kapta fel a vásznat.

– Most azzal fogsz jönni, hogy te nem vagy olyan, mint a többiek? – suttogta közben.

– A hozzám hasonlók? – kérdezte főhősünk, de még mindig nem nézett hátra.

– Igen.

– Nem tudom milyenek. Nem igazán ismerem még őket. Nemrégóta létezem.

– Valóban? – ismételte magát a lány, most már valódi csodálkozással. – És hogy hívnak?

– Mondják, hogy gyere.

– De mi a neved?

– A mim?

– Most már megfordulhatsz – szólt ekkor a lány. – És köszönöm neked.

– Szívesen.

– Az én nevem Lillith – folytatta a lány – Ha ezt mondod, tudom, hogy rólam beszélsz.

– Lillith – suttogta megismételve.

– Igen – mosolyodott el a lány. – És mi a tiéd?

Főhősünk elgondolkozva nézett. Nem tudta a választ.

– Azt hiszem nevem az nincs – suttogta szégyenkezve.

– Semmi gond! – mosolyodott el a lány biztatóan és közelebb lépve hozzá, megérintve mellkasát hozzátette még – Tudod, nem a név számít, csak a tettek. És te elhoztad nekem a fényt. Szó szerint is és átvitt értelemben is.

– Ezt hogy érted?

– A reményre gondolok. Azt hittem egyedül maradtam és senki se érthet meg. De te… te más vagy mint a többiek.

Akkor még egyikük se sejtette, hogy mennyire. Ahogy azt se, hogy a név, melyet a leány azon az éjszakán neki adott, évezredeken át fennmarad vele együtt és a remény hajnalcsillagaként ragyog majd az égen. És azt se sejtették, hogy lesznek majd oly lelkek is, melyeket éppen ez a név tölt majd el végtelen rettegéssel és félelemmel.

De ne fussunk még ennyire előre! Főhősünk ekkor még teljesen ártatlanul élvezte, élvezhette a hely idilli boldogságát.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 24.rész

A leány, miután hosszasan beszélgettek, édesdeden, megnyugodva aludt el a vállára borulva. A puha szárnyak védelmezőn borították be részben még mezítelen testét. Semmi más nem történt azon az éjszakán, mégis mindent megváltoztatott. A hosszú beszélgetésnek köszönhetően főhősünk másnap már sokkal jobban értette a világot, sok kérdésére választ kapott és fénye jelentősen erősödött.

Ki tudja meddig heverésztek így, összebújva. A leány csak aludt, békésen, ő viszont nem tudott. Úgy teremtették, hogy ilyesmire se legyen szüksége. Így tehát ő csak a szemeit pihentette és elmélkedett a világ dolgain, az addig tapasztaltakon és az éjszaka hallottakon. Sok mindent nem értett még, de a leány igen sok érdekes dolgot mesélt neki. Logikájával pedig képes volt arra, hogy megértse az összefüggéseket és további következtetéseket is levonjon. Mire tehát az első Nap elkezdett emelkedni az égen, az ő fényének ereje is a többszörösére növekedett. Igaz, nem vakított a ragyogása, még rá lehetett nézni és orcájának vonásait is ki lehetett venni, de világító fehér bőre még szebbé tette. Elgondolkozva üldögélt tehát az egyik fa árnyékában, kebelén a leánnyal, amikor váratlan kiáltás riasztotta fel:

– Mit képzeltek? Ezt meg hogy merészelitek? – ordította egy mélyebb hang.

Barátunk meglepve nézett fel. Egy igazán különös figura álldogált előtte, csípőre tett kezekkel. Feji végén, felül, ahogy ordibált, mulatságosan rázkódott loboncos szőrzete minden irányban, de egyébként se volt csupasz. Úgy nézett ki, mintha megzavarták volna munka közben a teremtőjét vagy elfelejtette volna azt, hogy félbehagyta. Barátunk csak nagyon nehezen tudta visszafojtani a nevetését, de aztán amikor végigtekintett a fickón és meglátta rajta azt a különös, hadonászó, kicsiny lényt, amit a lány dús lombok közül kikandikáló kígyóként emlegetett, ami ellen annyira tiltakozott, nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen.

– Mi olyan vicces? – kiabálta dühösen a fickó – Azonnal add vissza a nőmet vagy állj ki ellenem!

A leány közben álmosan nyitogatta szemeit, de e szóra dühösen felpattant.

– Hogy képzeled? Sose voltam a tiéd és nem is leszek!

– Dehogynem! Nekem teremtettek! – kiabált tovább a fickó.

– De nem szeretlek! Nem kényszeríthettek rám semmit! Önálló nő vagyok. Saját akarattal. Ha tetszik, ha nem.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 25.rész

– Ezt most azonnal fejezd be és gyere! – kiáltott rá Lillith-re a fickó.

Közben barátunk is felkelt. E szavaknál a nevetést is abbahagyta, majd pedig hófehér szárnyait fenyegetőn széttárva, előrébb lépve határozott hangon így szólt:

– Nem hallottad? Nem kíváncsi rád. Takarodj!

E szavakra megrezdültek köröttük a cserjék és fák ágai. Baljós fuvallat futott végig a réten.

– Hogy mersz te itt parancsolgatni nekem? – kiáltott fel erre felháborodva a fickó. – Nem tudod tán hol a helyed?

– Nem hinném, hogy éppen neked kéne bealázkodnom! – felelte ridegen a barátunk.

Erre a fickó már lépett volna előre, de a következő pillanatban hangos surrogás vonta magára figyelmüket. Egy csapatnyi hófehér, szárnyas lény érkezett. Éppen olyanok voltak, akárcsak főhősünk. Annyiban különböztek csupán, hogy nem ragyogott a testük annyira.

Könnyedén, puhán landoltak köröttük.

– Mi a gond? – kérdezték.

– Az egyik társatok nem hajlandó engedelmeskedni nekem – jelentette be a fickó panaszkodva.

– Igaz ez?

– A lány nem akar vele menni és én megvédem őt, ha kell – felelte főhősünk.

– Elnézést! – fordult erre az egyik hófehér szárnyú lény a fickó felé. – Ő még új. Csak nemrég teremtették. Nem tud mindent – aztán barátunk felé fordult és így folytatta: – Tudod, a nő a férfihez tartozik. Hagyd tehát őt! A mi feladatunk egyébként is az ember szolgálata. Neked is kötelességed hát engedelmeskedni neki. Ha azt kéri, hogy add vissza a nőjét, akkor add vissza!

Főhősünk nem felelt azonnal. A lány közben ránézett és megijedt attól, hogy tétovázik.

Barátunk azonban nem tétovázott, csak gondolkodott. Kiskaput keresett, mert nem akart ő feltétlenül lázadni. Akkor még nem.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 26.rész

Nem kellett sokáig töprengenie, de azért még előbb végtelenül ártatlan arccal visszakérdezett:

– Nekem is az embert kell szolgálnom?

– Igen – felelte gyanútlanul a kérdezett.

– De hiszen én éppen azt teszem – mosolyodott el főhősünk jellegzetes, később sátáninak nevezett, gúnyos mosolyával, majd, hogy a gyengébbek számára is érthető legyen, hozzátette még: – Vagy a nő talán nem ember?

Váratlan kérdésére elakadt a szavuk egy pillanatra, aztán tétován, suttogva így felelt az egyikük:

– Igaza van.

– Ne forgassátok ki a parancsot! A teremtőnk egyértelműen azt mondta, vigyázzuk és segítsük az embert, mindenben. És reá mutatott.

– De.… valóban ezt a szót használta. Nem azt mondta, hogy a férfit – szólt közbe egy másik is.

– Igen, de akkor még a nő nem is létezett – ellenkezett egy harmadik.

– Akkor most? Most mi legyen? Te szembe mennél a paranccsal? – jött az újabb kérdés.

– De.… nem jól van ez így.

– Ez igaz.

– De te mégis mit javasolsz?

Emígyen töprengtek a különös, hófehér szárnyú, opálos bőrű lények. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy igencsak kezd megoszlani a csapat. Egy részük már fizikailag is ott állt főhősünk mellett. Pillanatok alatt megoszlott az addig szilárdnak hitt egység. Félő volt, hogy hamarosan kitör a harc az addig végtelenül békésnek hitt lények között.

A vita közben egyre hangosabbra fordult, anélkül, hogy főhősünk bármit szólt volna. Bőven elégnek bizonyult az a pár mondat és mint szalmára vetett szikra, kezdett lángra lobbanni az indulat.

Főhősünk még mosolygott kicsit, majd intett a lánynak és szép lassan elkezdtek kihátrálni a helyzetből.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 27.rész

Azt tervezte, hogy észrevétlenül magukra hagyják a társaságot és ezt a helyet, sőt ezt az egész világot. Úgy tűnt, sikerülni is fog ez nekik, ám váratlanul minden elcsendesült. Először azt hitte, észrevették, hogy elosonni próbálnak, de ahogy visszafordultak, megpillantották a síri csend fenséges, fénylő okát.

Vezérük jelent meg, az, akiről úgy vélték, hogy mindannyiójukat teremtette, de tévedtek és nem csak azért, mert az igazi teremtő Ávhriol volt. Ők csak azt látták, hogy megjelent a legfényesebb lény, akit valaha láttak, és akiről azt gondolták, nem más, mint akinek eddig is behódoltak, akinek követték parancsait. Nem sejtették, hogy mi történt időközben a barlangban. Nem sejtették, hogy mi történt egyik társukkal, Ávhriol első, hófehér szárnyú teremtményével, akinél még emberi lelket használt, akinél az új test halhatatlanságát oly kíméletlen módszerekkel tesztelte, mielőtt még az övéhez hasonló további testeket létrehozott volna. Nem sejtették, hogy hatalomvágya váratlanul fényével együtt nagyra lobbant. Igazából a hiánya se tűnt fel senkinek, hisz eladdig oly jelentéktelennek tartották. Nem gondolták tehát, hogy most épp ez a lény jelent meg váratlanul, hatalmas, tündöklő fényben, méltóságteljesen az eredeti vezérük helyébe lépve.

Nem hitte, hogy nehéz vezérnek lenni. Azt gondolta, hogy majd követik őt és szava szerint cselekednek. Végre észrevették. Ez volt az első gondolata, amikor megjelent. Addig jelentéktelennek gondolta magát, olyannak, akinek meg se hallják szavát. Most viszont… ahogy a csendben őt figyelő lényekre nézett, arra gondolt, mily sokat is számít a látvány. Dermedt áhítattal várták szavát.

Azt hitte örülni fog, ha uralkodhat. Azt gondolta, boldog lesz majd, amikor figyelnek rá, várva parancsait. Ám most… most nem érzett mást csak szánalmat, ahogy végigtekintett rajtuk.

“Mi történik itt?” Akarta kérdezni, de tudta, ha ezt megtenné, azzal bevallaná, hogy ő csak egy bitorló. Az igazi vezérük mindig pontosan tudta, hogy mi a helyzet. Mintha mindenütt jelen lett volna. Nem sejtette senki, hogy a legnagyobb fényű lény azért tudott mindent, mert valójában gondolatolvasó volt.

Ő azonban nem volt az.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 28.rész

Tudta tehát, hogy másként kell megoldania a helyzetet. De vajon miként? Ezt még nem sejtette. Egyben azonban biztos volt. Határozottnak, erélyesnek kell lennie.

– Gyertek csak vissza! – intett tehát parancsolón főhősünk és a leány felé.

– Nem – hangzott a meglepő válasz.

Persze megkérdezhette volna, hogy miért nem, de most először tapasztalt ellentmondást. Korábban, igazi vezérük egyetlen parancsára se ellenkezett senki. Személyes kudarcként élte hát meg a pillanatot és úgy vélte, ezt nem hagyhatja annyiban. Mert mégis mi lenne akkor? Ki hallgatna akkor a szavára, ha elnézne ilyesmit? Így gondolkodott. A következő pillanatban tehát váratlanul teleportált, mert már erre is képes volt. Aztán már meg is jelent főhősünk előtt, majd felemelte karját és egy elővágódó tűzgömbbel messze repítette barátunkat.

– Van még valakinek ellenvetése? – kérdezte, de senki se felelt. – Ne halljam meg, hogy még egyszer valaki nem teszi azt, amit mondok!

Azzal részéről befejezettnek tekintette a helyzetet és eltűnt.

Főhősünk csak jóval arrébb tért magához a földön heverve a csalitos közt. Akkor tapasztalta meg először, hogy mi az a fájdalom, de azt is, hogy milyen gyorsan gyógyulnak sérülései. Aztán a helyre gondolt, ahol az egész jelenet lejátszódott és arra, hogy bár tudná hol van és bár ott lehetne. Meglepetésére a következő pillanatban már ott is találta magát. Igaz, a többiek addigra már nem voltak sehol, de így szembesült egy újabb képességével, a teleportációval.

Tanácstalanul nézett körbe. Fogalma se volt arról, hogy most mit tegyen, merre menjen. És akkor hallotta meg a lány tiltakozó sikoltozásait. Rágondolt és a következő pillanatban már ott is volt mellette, szemben a fickóval.

A meglepetés ereje megtette a hatását. Mire a férfi észbe kapott volna, nőjének már hűlt helye volt. Ráadásul a barátunk akkora fénnyel érkezett, hogy fel se merült valódi kilétének gyanúja. A fickó tehát zúgolódás nélkül vette tudomásul a történteket, hiszen azt hitte, hogy a mindenek teremtője jött el a lányért. Egy ideig legalábbis nem emlegette fel a dolgot. És ennyi elégnek is bizonyult ahhoz, hogy főhősünk már messze járjon a lánnyal és nyomukra se lehessen lelni. Mire az eset híre az új vezérhez eljutott, barátunk már biztonságba is helyezte a leányt és vissza is tért a társaihoz.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 29.rész

Hogy miért tért vissza? Igen, ez ostobaságnak tűnhet, de nem gondolta, hogy emiatt veszélybe kerülhet, hogy bárki ártani akarna neki. Hiszen ez volt az otthona. Akkor még. A vezérről pedig mindenki azt beszélte, hogy jó és megértő és megbocsájtó. Úgy vélte hát, hogy elég csak megbeszélni vele a történteket.

Barátunk azonban igen rosszul gondolta ezt. Hiába állt eléjük nyíltan és mondta el nekik, hogy mit tett. Pedig még azt se várta meg, hogy a kérdést feltegyék. De mit ért az őszinteség? Igaz, sokan egyetértettek vele és melléje álltak, de mások félték az új vezért és azt, hogy mi lesz az ellenszegülés következménye. A vita efölött egyre hevesebbé kezdett válni.

Persze az új vezér alaposan meglepődött amikor szembesült a helyzettel, de fénye eltakarta döbbent arcát. Szerencsére képes volt arra, hogy igen gyorsan átgondolja mit érdemes tennie. Hamar rájött arra, hogy a legbölcsebb az adott helyzetben, ha úgy tesz, mintha a történtek megegyeztek volna az ő akaratával.

Amint azonban alkalom adódott rá, elkapta főhősünket és négyszemközt a tudtára adta, mégpedig nem épp túl kedvesen, hogy mennyire nem volt kedvére az, hogy tudta és engedélye nélkül cselekedett. Azt gondolta, hogy ha a fájdalom mellé egy kis vér is folyik, ha alaposan megkínozza a nem engedelmeskedőt, akkor az elég hatásos lesz. Nos, ebben nem is tévedett. Csakhogy épp ellenkezőképpen, mint ahogy azt ő képzelte.

Barátunkat ugyan váratlanul érte durva támadása, de aztán… aztán feltámadt a szél… majd baljós fellegek kezdtek gyülekezni, miközben ő is felemelte jobbját és lámcsak, képes volt viszonozni egy igen fájdalmas energianyalábbal. Ő maga is meglepődött ezen, de aztán még nagyobb hévvel folytatta a viszonttámadást.

Az önjelölt új vezér hiába akarta tehát titokban megfenyíteni őt. Mielőtt még hármat pislogott volna, leomlott köröttük minden és mások is tanúi lettek a harcuknak. Barátunk fénye pedig közben lassan, de biztosan egyre jobban ragyogott.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 30.rész

Így kezdődött ez a történet, a történetük és mielőtt még észbe kaphattak volna, már lángolt a harc és az egész vidék. Háromfelé szakadt a világ. Egy részük támadta barátunkat, vezérük mellé állva, míg másik részük a segítségére sietett, mert egyetértettek vele abban, hogy kimentette a leányt, aztán pedig jogosnak érezték kérdését, azt, hogy ha az ő fénye is lehet akkora, vajon miért ne lehetne ő a vezér.

Így gondolta az űrhajó falában talált lény is, aki mindent feledve tért vissza közéjük. Hála Ávhriol első, nagyravágyó szárnyas teremtményének, illetve alattomos támadásának, semmire se emlékezett abból, hogy ki volt ő valójában. Erős fénye is eloszlott a térben, és láthatóvá váltak kellemes, megnyerő vonásai. Többé már nem volt gondolatolvasó se. Mivel pedig úgy nézett ki, mint a többiek, bizonytalan léptekkel, mintha csak akkor született volna, csatlakozott hozzájuk. Amikor megtudta, miről folyik a vita, nem volt kérdés a számára, hogy az igazság és nem a hatalom oldalára kell állnia, még akkor is, ha ez utóbbinál van az erő. Sejtette, hogy végül el fogják veszíteni a harcokat, mégis vállvetve küzdött barátunk mellett.     

A többi hófehér szárnyú teremtmény közben csak nézte őket, nem tudták, hogy mit tegyenek. Ők nem akartak harcolni és döbbenten bámulták az eseményeket, azt, hogy miként szabadult el a pokol ezen az idilli világon, ahogy főhőseink pusztán a gondolataik erejével feltámasztották a háborgó szeleket, zivatarral és villámokkal dúlva fel a világot. Az ott élő egyéb teremtmények rettegve menekültek tova. Az édenre mindenütt hullottak a hófehér szárnyak tollai, véresen.

Halhatatlanoknak teremtették azonban őket, így bár sorra estek le a talajra… nem sokkal később mindig új erőre kapva tértek vissza a harcokba.

Ávhriol döbbenten nézte őket, amikor visszatért. Először nem értette, mégis mi történhetett. Eleinte kíváncsian figyelt. Aztán elhatározta, hogy a csata végén előlép majd és a győztesek elé áll, mondván, hogy milyen büszke rájuk. Igaz, nem mind az ő teremtménye volt, de ezt nem kellett tudniuk. Azt remélte, így kiválasztódnak majd a legjobbak, legrátermettebbek. Mert mi is volt az eredeti könyörtelen célja? Sereget akart magának, mégpedig nem is akármilyet. Olyat akart, mely nemcsak kész harcolni érte, de tud is, sőt képes akár győzni is, ha eljön az idő, amikor a bosszúra szomjas fények rátalálnak. Mire azonban Ávhriol észbe kapott, már úgy tűnt, lehetetlenség leállítani a harcokat. Rettegéssel töltötte el a gondolat, hogy mindez túlnőtt az ő képességein is.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 31.rész

Alig telt el pár duplanap főhősünk magára eszmélése óta és úgy tűnt, már túl késő volt ahhoz, hogy bárki leállítsa. Ávhriol persze ezt még nem sejtette, de azt már látta, hogy túl nagy a baj. Azt hitte csak egy egyszerű csata lesz, de a harc hamarosan valóságos háborúvá nőtte ki magát és a halhatatlan lények nem törődtek semmi és senki mással. Lángolni kezdett a világ, miközben a vihar beborította az eget. Aztán vér és sár lepett el mindent. Az ádáz küzdelem egyre jobban kiterjedt. Félő volt már, hogy tönkretesznek mindent.

Ávhriol ekkor döntött úgy, hogy végez a két vezérrel és előáll majd egyféle igazsággal, a saját igazságával, hogy magához ragadva a hatalmat, lecsillapítsa a kedélyeket.

Akkor még azt hitte könnyű dolga lesz. Bízott magában, képességeiben, tudásában, hisz annak többségét a hatalmas fényeknél sajátította el, illetve tőlük lopta. Főhősünk azonban nem adta könnyen az életét. Igaz, azt se tudta, hogy Ávhriol azt akarja elvenni tőle. Nem emlékezett még. Nem ismerte tehát még a halált. Küzdött, de csak az igazáért. És már így is mily félelmetesnek tűnt. Ávhriol sehogy se bírt vele. Pedig álcázta is magát, hogy még félelmetesebb legyen. Ekkor vett fel először fekete köpönyeget és hozzá csuklyát. Arcát pedig sötéten gomolygó köddel fedte el.

Nem akarta ő végleg megölni a fiát. Akkor még nem. Pedig valójában nem is hitte el róla, hogy tényleg a fia, hiszen a többiekkel ellentétben ő magától eszmélt fel, mielőtt a lelkét az új testben elhelyezhette volna. És a kristály is… darabokra tört.

Bár főhősünk tekintete pont oly élénkzölden ragyogott, mint egykor a gyermekéé, kinek annyira új életet akart adni, de nem értette ezt az egészet… hisz a szem, a lélek tükre… a lélek viszont a kristályban volt, mely darabokra tört, mielőtt a testben elhelyezhette volna. Akkor magától kelt új életre a gyermeke? De ezt lehetetlennek tartotta. Akkor mégis mi történehetett?

Sehogy se értette. Csak egyet tudott. Emiatt ellenérzései voltak vele kapcsolatban. Nem tudott rá úgy tekinteni, mint fiára. Azt gondolta, lélek nélkül tért magához, így felesleges beszélgetnie vele. Egyszerűen csak le kell állítania. Nem sejtette, hogy a megoldás mennyire egyszerű lett volna… Elég lett volna az őszinteség, az, ha nyíltan mellé áll, vállalva kilétét és az addig történteket… hisz ő valóban a fia volt. A beszélgetéssel tehát, az igazság tisztázásával azonnal megnyerhette volna szövetségesének és véget vethetett volna a harcoknak.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 32.rész

Sajnos azonban Ávhriolt már akkor is a jövőtől való félelmei és a bizalmatlanság irányította. Nem gondolta hát egyetlen pillanatra se, hogy létezhet más megoldás is, mint a váratlan, meglepetésszerű támadás.

Ávhriol azonban hamar rájött, hogy mekkora hiba volt nekimenni. Nem telt bele sok idő és úgy érezte, már nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt győzi le, sőt, mégcsak nem is az, hogy legyőzi-e egyáltalán. Átfutott rajta a gondolat, hogy valójában már a túlélésért, a saját életéért küzd. Hiba volt megtámadnia. Ezt érezte. Végzetesnek ígérkező hiba. De azért Ávhriol nem akarta feladni. Több ezer éve élt. Érthető, hogy semmi kedve nem volt ahhoz, hogy meghaljon. Főleg így nem.

Teremtménye, a fia, igazán különlegesnek tűnt. Más körülmények közt még büszke is lett volna rá, de most nem ért rá ilyesmire. Ahogy a beszédre se. Nem is sejtette, hogy pedig az mindent megoldott volna. Ehelyett valamennyi tudását bevetette ellene. Záporoztak a tüzesen izzó golyóbisok és lángcsóvák mindkét fél részéről, miközben pillanatok alatt ide-oda teleportálták magukat, sorra védve ki egymás csapásait. Úgy tűnt, sehogy se bírnak egymással. Közben azonban köröttük a világ még nagyobb ütemben pusztult. Hegyek omlottak össze. Folyók léptek ki a medrükből, tajtékzó hullámokat vetve, miközben a zuhogó esőben, a cikázó villámok közepette, csak még jobban ragyogott, csillámlott teremtményének a fénye.

Ávhriol közben egyre jobban érezte, hogy nem bír vele és hamarosan örökléte a végéhez ér. Teremtménye oly gyors volt. Bár pillanatokkal ugyan, de valahogy mindig megelőzte őt. Eleinte azt hitte, hogy ez csak a szerencsén múlik, de hamar rá kellett jönnie, hogy van még valami különleges képessége. Nem sejtette, hogy ez a gondolatolvasás, ahogy azt se sejtette, hogy ennek köszönhetően hamarosan megsejtette legféltettebb titkait is. Kár, hogy nem mondta ki. És kár, hogy Ávhriol harc közben nem tudott összefüggően gondolkozni. Kár, hogy a múlt miatt csak önmagát vádló gondolatok cikáztak fel időnként elméjében. Ez pedig így… töredékeiben sajnos éppen az ellenkezőjére volt csak elég. Arra, hogy fia ellenségnek gondolja és félreértse az apját és még hevesebben harcoljon ellene.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 33.rész

Ávhriol hamar belátta, nincs túl könnyű dolga vele szemben. Az első adandó alkalommal tehát sietve teleportált, mégpedig jó messzire. Aztán várt. Kellett neki nem kevés idő ahhoz, hogy megnyugodjon és felfogja, hogy teremtménye egyelőre nem képes követni őt. Ijesztő volt azonban a gondolat, hogy hová fajulhat még ez az egész.

Tudta, amilyen gyorsan csak lehet, tovább kell fejlesztenie magát, hogy mielőbb meg tudja állítani őt. Az ellenfeléről nem is beszélve.

Később megpróbálkozott még pár módszerrel, de végül elege lett belőlük és belátta, nem tehet semmit. Hátrahagyta hát őket és nem érdekelte többé, hogy mit tesznek. Az se érdekelte már, ha tönkreteszik az egész bolygót. Átköltözött inkább máshová és vitte magával az űrhajót és minden tudását. Még a kis szakállas fickót is, majd teremtett mellé egy asszonyt Lillith helyett. Olyat, akivel képesek voltak kölcsönösen élvezni egymás társaságát.

Eme másik bolygón ismét megteremtette az idillt és ő maga is új életet kezdett. Így telt-múlt az idő és figyelmét már csak az emberek felé fordította. Közben persze sok időt töltött új barlangjában is és tovább fejlesztette a tudását. Közben másfajta lényeket is próbált teremteni, de azt akarta, hogy az ember legyen majd a fő szövetségese.

Arra gondolt, ha már nem tud megfelelően tökéletes lényt teremteni, olyat, aki biztosan őmellé áll majd, talán jó lesz fordítva is. Arra gondolt, előbb megismeri alaposan a már létező lényeket és aztán aki méltó rá, azt az örök élet ajándékával maga mellé állítja. Lassú folyamatnak ígérkezett, de ez tűnt az egyetlen hatékony módszernek. Sajnos akkoriban még nem ismerte a halhatatlanság titkát, de az örök fiatalságét már igen. Úgy vélte azonban, hogy az embereknek ennyi is elég lesz. Végülis neki nem legyőzhetetlen harcosokra volt szüksége. Csak olyanokra, akik kiállnak érte, ha kell az életük árán is és akik időt nyernek neki, hogy megszökhessen titkon, ha a bosszúszomjas fények utolérik és végezni akarnak vele.

Telt-múlt az idő… Ávhriol pedig egyre népszerűbb lett az emberek közt, ahol csuklyás vándorszerzetesként járkált. Alaposan megválogatta kit avat be a titokba, ki méltó az örök fiatalságra. Így gyűltek egyre többen és többen köréje. Felnéztek rá, tisztelték őt. Ő pedig megosztotta velük tudását, illetve a fényektől lopott tudást, hogy mielőbb minél magasabb szintre fejlessze őket.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 34.rész

Volt, aki erre, más arra a képességre volt fogékonyabb. Volt, aki képes lett az érintéssel gyógyításra, mások harcolni tudtak. Volt, aki villámokat is tudott szórni, és olyan is volt, aki mintha a jövőbe látott volna. Emígyen gyülekeztek egyre többen és többen olyanok, akik érte bármire képesek lettek volna. Mindez persze igen sok időbe került… mire kiismerte valaki jellemét és mire kiderült, hogy az illető képes-e arra, hogy az örök fiatalság minden szabályát betartsa. És aztán ha valaki idáig eljutott, részt vehetett beavatási szertartásán, melyről mind azt gondolták, enélkül nem élhetnének örökké. Pedig valójában ez már csak a látszatról szólt. Arról, hogy azt gondolják, szükségük van Ávhriolra, mert nélküle ez az egész nem működne. Eme módszer által huszonöt esztendős kora előtt senki esetében nem történt meg a beavatás.

Ávhriol, akit akkoriban fekete csuklyája és baljós külleme miatt egyszerűen csak halálként, azaz Thanathoszként emlegettek, alaposan megválogatta, hogy kivel osztja meg tudását.

Persze egyszerűbb lett volna, ha árvákat gyűjt össze és azokat a maga elképzelései szerint alakítja, neveli, de két oka is volt arra, hogy ezt nem tette. Egyrészt utálta a gyerekeket, mert saját, elvesztett fiára emlékeztették, arra, hogy milyen boldogok voltak és arra, hogy mit tett vele. Másrészt úgy érezte, türelme se lenne a nevelgetésükhöz. És az idő is fontos tényező volt. Tudta, ahogy múlik, egyre nagyobb az esélye annak, hogy a fények bármely pillanatban rátalálhatnak. Mielőbb minél több szövetségesre volt tehát szüksége. Egyszerűbb volt hát és gyorsabb is, ha a felnőtt, kifejlett egyedek közül válogatja ki a megfelelőket.

Amikor szánjával áthajtott a sztyeppéken, látta a gyermeket, de nem érdekelte. Nem volt szokása, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, amik nem állnak közvetlenül az érdekében. Miután azonban továbbhajtott, nem bírt szabadulni az emléktől. Folyton ott lebegett előtte a gyermek nagy, kék tekintete, mellyel csak nézte őt. A saját fiára emlékeztette, pedig az nem volt sose ily piszkos és sáros és nem volt ily szőke se. És az ő fia… ekkor jutott eszébe újra, oly sok idő után… igen. Eszébe jutott az a távoli bolygó. Eszébe jutott a fények vezére és az, amit tett. Ökölbe szorult a keze a dühtől. Ha nem oly gyáva egykoron, ha nem teszi meg, akkor vele végzett volna a vezér és akkor… az ő fia… éppígy üldögélt volna ott a semmi közepén, elhagyatottan.

Felrémlett előtte fia tündöklően smaragdzöld tekintete, bájos kis orcája. Oly naiv volt még és oly ártatlan… és elvesztette őt. Akkor még azt gondolta, hogy végleg. Összeszorult a szíve az emléktől. Attól, amit vele tett.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 35.rész

Nem tudta, miként nézett volna ki, ha felnő… de az a tekintet… ahogy a barlangban felnyitotta pillantását… tudnia kellett volna, hogy nem lehet más, mint a fia. Valami különös csoda folytán, hiába született újjá, hiába kapott új testet, a szemei éppoly élénk smaragdszínben ragyogtak. Mintha a múlt nem engedte volna, hogy Ávhriol egykori tettét feledje.

Erre gondolt, miközben megállította a lovakat, majd visszateleportált a gyermekért a puszta közepén üldögélő idegen gyermekért.

Nem akarta ő felnevelni. Egyáltalán foglalkozni se akart vele. Egyszerűen csak el akarta vinni a legközelebbi lakott helyig. És így is tett. Ott átadta az előljárónak, gondolván, hogy jó helye lesz. Közben beesteledett. Az éjszakát tehát ott töltötte és csak másnap indult tovább. Úgy ült vissza a szekérre, mint aki jól végezte dolgát és a lovak már vágtattak is tovább.

Már messze járt, ismét a sztyeppe kellős közepén, amikor megállt egy kicsit. Úgy vélte, elérkezett az evés ideje. Számára és a lovak számára egyaránt. Aztán megfordult és félrehajtotta a ponyvát. És akkor… akkor a gyümölcsök és zöldségek közt megpillantotta a koszos kis arcocskát. A nagy, kék tekintet bizakodón nézett rá.

A gyermek akkor is és aztán sok-sok éven át hitt Ávhriolban. Benne, akiben soha senki nem bízott és hitt még ennyire.

Már késő lett volna ahhoz, hogy visszaforduljon, bár teleportálhatott volna, de aztán nem volt szíve visszavinni. Tovább folytatta hát útját. A gyermek attól a naptól apjaként tekintett fel rá és kész volt megtenni bármit azért, nehogy elzavarja magától. Tudta, nincs senki más e világon rajta kívül, akire számíthatna.

Sokáig hallgatott. Ávhriol már azt hitte róla, hogy néma. De aztán egyszer meghallotta álmában kiabálni. Sokszor felriadt. Szinte minden éjjelen. Ávhriol pedig gyakran hallotta őt, amint rémálmai közepette a nyugati sztyeppék nyelvén a szüleit szólítgatja. Nappal azonban egy szó nem sok, annyi se hagyta el a száját. Csak tette, amit Ávhriol kért tőle, csendesen és alázatosan. Közben pedig mélyen a gondolataiba merült. Bármily kicsiny volt is még, igen sokat töprengett. Volt ideje erre már a sztyeppe közepén üldögélve is… és nem sok egyebet tehetett a szófukar Ávhriol mellett se. Egyikük se igazán igényelte a beszédet az út során. Ahogy azonban az évek múltak, a fiú figyelt és tanult.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 36.rész

Amikor a puszta közepén talált gyermek végül megszólalt, az Ávhriol által beszélt nyelven tette és addigra eltanulta gesztusait is…. és többé, mintha a múltja sose létezett volna, ő is hellénnek vallotta magát. Az ellentétes fejmozgást is eltanulta. Egy idő után már tudta, hogy a nem jelenti az igent. Ávhriol azt gondolhatta volna, hogy már elfelejtette mindazt, ami egykor történt, de az éjszakai sikolyai egyértelműen jelezték, hogy ez nem így van és talán sose lesz így.

Ávhriol azt is hamar észrevette, hogy a gyermek személyében a leghűségesebb követőre akadt. Olyanra, aki kérdések és kételyek nélkül kész arra is, hogy akár meg is haljon érte. Igencsak örült ennek. Elkezdte hát átadni neki minden tudását. Beleértve az örök fiatalság titkát is.

Bizony hosszú történet az övék. Több külön kötetre is elég volna. Lényeg a lényeg, sok-sok esztendő eltelt addig a bizonyos napig, amikor Ávhriol a leghűségesebb és legrátermettebb hívei közt a fogadás ötletével előállt. Akkoriban őt már Thanathosznak nevezték és senki se sejtette még se az igazi nevét, se azt, hogy honnét jött. Tisztelték és becsülték őt hatalmas tudása miatt és követték, mert folyamatosan osztotta meg velük azt.

A fogadással valójában a kékszemű ifjút akarta próbára tenni, de kellett ehhez a körítés. Így aztán odahívatta magához rajta kívül még a két másik legtöbbre hivatott fiatalembert is és úgy adta elő ötletét. Egy verseny, mely eldönti, ki a legjobb hármójuk közül. Aidóneusz, mert így hívták szőke főhősünket, azaz ez volt az új neve, melyet Ávhriol neki adott, ő volt a legidősebb közülük, hisz ő élt a legrégebb óta. Valójában azonban ő nézett ki a legfiatalabbnak, mivel már gyermekkora óta követte mestere életvitelét. Még akkor se nézett ki huszonötnél többnek, ha igen komoly arcot vágott, összevonva szemöldökeit. Fivérei, merthogy testvérként emlegették egymást, harminc, harmincöt esztendős küllemmel rendelkeztek. Aidóneus tehát komolytalan kölyöknek nézett ki az erejük teljében lévő, szakállas fogadott bátyjai mellett.

Amikor elhangzott a fogadás ötlete, nem igazán örült neki, de eladdig még nem mondott ellent mesterének és azt gondolta, soha nem is lenne képes erre, hisz nem lehet ennyire hálátlan.

Ez volt az a bizonyos fogadás, melyről Az utolsó fénysugár című regényemben már meséltem. Nade ez a történet most nem róla szól. Engedjük hát útjára, hogy sok nehézség és megpróbáltatás után eljuthasson egy másik világba és nézzük meg, mit tett ezután Thanathosz.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 37.rész

Ávhriol egy ideig figyelte a szőke fiatalembert, fogadott fiát. Szorosan, de észrevétlenül haladt a nyomában, mint egy éjszín, sötét árny. Amikor meglátta, hogy a sziklák szélére lép… hogy végső elkeseredésében, mivel nem vitte semmire, a tengerbe akarja vetni magát… döbbenten nézte és őszintén szólva igen nagy csalódást érzett. Nem gondolta, hogy képes feladni. Többre tartotta. Sokkal többre. Persze akkor és ott abban a pillanatban még megállíthatta volna, megakadályozhatta volna, hogy végezzen önmagával, de minek tette volna? Úgy gondolta, hogy a továbbiakban egy ilyen alakra úgysincs szüksége, aki ily hamar feladja. Miután tehát Aidóneusz a tengerbe vetette magát, nem várt tovább, csak csalódottan legyintett és ment tovább. Így aztán akkor és ott még nem tudta meg, hogy milyen különleges világba érkezett nem sokkal később és milyen kalandokat élt át ezt követően.

Ávhriol így ment-mendegélt tovább, miközben a fiatalemberen töprengett és azon, hogy mekkorát tévedett vele kapcsolatban. Aztán eszébe jutott a fia… illetve zöld szemű, hófehér szárnyú teremtménye. Vajon mi lehet vele? Vajon életben van még? Valószínűleg, hisz úgy tervezte, hogy teste mindent kibírjon. Arra gondolt, hogy talán rosszul kezdett hozzá a dologhoz és talán vissza kéne mennie. Ha még életben van, akkor megkísérelhetné megbeszélni vele a helyzetet. Talán sikerülne. Ezen töprengett és nem is sejtette magáról, hogy miközben egyre többet tanult, tudása egyre jobban növekedett, képességei egyre erősebbé váltak és gondolatai ereje képes volt már arra is, hogy befolyásolja jövőjét.

Mivel tehát ezen teremtményeire gondolt… nem volt véletlen, hogy váratlanul szinte leszakadt az ég és a rég feledett háború egy része éppen oda zuhant elébe. A pilinke, akit persze ekkor még nem így hívtak, mocskosan és porosan állt fel előtte. Ezer sebből vérzett és egyik lábára nem is tudott ráállni, de teste szemlátomást gyorsan regenerálódott. Ekkor vette észre őt. Élénkzöld szemei szikrákat vetettek, mert eszébe jutott a múlt. Fejük felett két pillanat alatt eltakarták a Napot a rettenetesen fekete fellegek. Villámok kezdtek cikázni és csapkodtak le köröttük. Mielőtt még Ávhriol bármit tehetett vagy mondhatott volna, teremtménye puszta kézzel megragadott egy cikázó nyalábot és már el is térítette, éppen felé. Hatalmas képességeit látva Ávhriol lábai a földbe gyökereztek. Mozdulni se bírt. Ha nincs ott az új vezér, hogy félrelökje őt, akkor bizony ott fejezte volna be létét. Ő ugyanis nem volt halhatatlan, mint a teremtményei.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 38.rész

Ávhriol a következő pillanatban sietve és gyáván teleportált jó messzire, de aztán rájött, nem hagyhatja ezt annyiban. Most, amíg támadják, most talán van esélye van végezni vele. Igaz, ez alattomos és sunyi módja volt annak, hogy leszámoljon vele, de látva rettenetes képességeit… és ki tudja még mennyit fejlődött az eltelt igen sok esztendő alatt… szóval kétség se férhetett hozzá… tudta jól, hogy mielőbb, amíg még tud, végeznie kell vele.

Ávhriol tehát a következő pillanatban már vissza is tért, de csak a háttérben jelent meg, hogy a meglepetés erejét kihasználhassa. Döbbenten látta, hogy már ennyi idő alatt tönkretették a vidéket. Felderengett gondolataiban a jövő baljós képe. Hiszen, ha így folytatják hamarosan elpusztítják az egész bolygót az emberekkel együtt és azzal vége lenne mindennek, amiért addig annyit dolgozott türelmesen. Tudta, ezt nem hagyhatja.

Szerencséjére addigra már egész szépen kikészítették egymást. Ekkor könnyedén végezhetett volna vele, de nem akart kockáztatni. Minden tudását, képességét latba vetette tehát és úgy támadott, kegyetlenül rájuk rántva az eget.

Előtte még épp csak arra volt idő, hogy tekintetük találkozzon, de ez se akadályozta meg abban, hogy kíméletlenül végezzen a fiával. Sőt! Nemcsak vele, hanem minden jelenlévővel. Egyetlen pillanat alatt kitépte magát a földből az egész vidék, majd perdült egy nagyot és viharostól, villámostól, pilinkéstől, mindenestől maga alá temetett mindent a megpördülő táj, amint nagy erővel csapódott be az önnön helyén létrejött kráterbe. Még két pillanat és nem maradt más hátra, mint a hatalmas füst és por. Aztán az is lecsendesült és már csak Ávhriol emlékében élt a soha véget nem érőnek tűnő harc. Aztán várt még és figyelt. Attól tartott, mindjárt előmásznak majd a föld alól, de nem így történt. Közelebb lépett hát és lehajolva megérintette a talajt, majd behunyta szemeit, hogy a mélyére nézzen. Fekete, megszenesedett testeket látott odalent. Megnyugodva egyenesedett fel és indult is tovább. Nem így akarta, nem ezt akarta. De arra gondolt, hogy nem volt más választása. Nem hagyhatta, hogy tönkretegyék az egész világot.

Ávhriol nem sejtette, hogy még ez se lehetett elég ahhoz, hogy végezzen teremtményeivel. A pilinke így zuhant egy másik, különös világba. Megégve, félholtan, ám a szíve még, bár a szokásosnál is lassabban és alig észrevehetően, de még dobogott.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 39.rész

Most nem mesélem el, hogy azon a pokoli világon, ahová főhősünk került, miként állt ki mellette egy mutánsnak gúnyolt demiurg leány, ahogy azt se, hogy épült fel és barátkozott össze a kékszemű fiatalemberrel, aki miután bánatában a tengerbe vetette magát, szintén odakerült. Sorsaik így keresztezték egymást.

A pilinke, merthogy így nevezték az odaát élő demiurg lények, sajnos vagy szerencséjére a zuhanástól mindent feledett. Így élt át sok kalandot velük, mely idő alatt igaz barátság alakult ki köztük. Sok minden történt, de erről egy másik kötetben már meséltem, mely Az utolsó fénysugár címet kapta. Most tehát nem írom le újra, miként szembesült Ávhriol azzal, hogy mostohafia, Áidóneusz, más néven ’Ádisz még életben van és birodalmat épített fel odaát és azt se, hogy miként tudta meg, hogy teremtménye, a pilinke túlélte a támadását. Mondanom se kell, hogy találkozásuk e pokoli világban is igen viharosra sikeredett, de végül… végül Ávhriol úgy hagyta hátra a helyet, a birodalmat, hogy hitt a királynak. Elhitte, hogy létezhet béke és le lehet csillapítani a pilinkét. Elhitte, hogy mostohafia, a király tud parancsolni neki, mert látta a saját szemével, hogy ez így is van. Hallgatott reá. Úgy tűnt tehát, hogy minden jóra fordult és senkinek se kell meghalnia. Csakhogy Ávhriol tévedett. Ahogy a király is. Hamarosan ugyanis nem várt fordulat következett.

Miután kalandjaik odaát jól végződtek, és a kékszemű fiatalember nem akármilyen módon, de megnyerte a fogadást, elfogadta nővérei és fivérei meghívását a napfényes világba, hogy megünnepeljék az elért eredményeket. Mialatt azonban a király távol volt a három nap három éjjel tartott mulatságon, újonnan létrehozott birodalmában nem állt meg az élet.

Különös lények érkeztek a demiurgok várerődjéhez. A pilinke társai értek oda. Miként főhősünk, úgy ők is túlélték a zuhanást. Idő kellett azonban, amíg összeszedték magukat és eligazodtak ebben az új, számukra igen borzasztó világban. Többük el is keseredett, mert azt hitte egyedül maradt csak életben, de aztán eltelt a közel teljes esztendő, néhányan egymásra találtak, majd pedig amikor létrejött a birodalom és meghallották főhősünk hírét, megindultak a kastélyerőd felé.

Néhányuk őszintén örült annak, hogy egykori társuk, a pilinke életben van még, míg mások, csak be akarták fejezni az ellene folytatott harcot, tehát azért mentek, hogy végezzenek vele. Senki se sejtette még, hogy a király távollétében több, mint száz fénylő, hófehér szárnyú, de már mocskos és megszaggatott kinézetű és lelkű, egykor magasztos lény indult el a várkastély felé, hogy ezzel a pokoli világgal mit se törődve, ott folytassák a harcukat, ahol abbahagyták.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 40.rész

Amikor lakosztályának erkélyéről körültekintett a soktornyú kastélyerődön, arra gondolt, hogy nemrég még nem hitte, hogy barátjának, Ádisznak a története ilyen szépen ér véget. Felépült, létrejött a birodalma és király lett, mégpedig nem is akárhogy. És ha arra gondolt, hogy az eltelt közel egy esztendőben mi mindent értek el és mennyit harcoltak a túlélésért, egymásért… na és persze a lányért.

Elmosolyodott a gondolatra, mert eszébe jutott, hogy a fiatalember a lányt végül is még nem szerezte meg magának. Nem volt egy irigy vagy féltékeny típus. Nem zavarta, hogy hét határ népei nem őt, hanem a barátját dicsőítették, mint uralkodót… de azért ahhoz, hogy a fiatalember a lányt is megszerezze… ahhoz még lett volna pár szava. Már alig várta, hogy ’Ádisz visszatérjen a tiszteletére rendezett ünnepről, hogy újra kezdődhessen, folytatódhasson a vetélkedésük a leány figyelméért. A lányért, aki e pillanatokban is a fiatalemberrel volt, mert vele tartott a napfényes világba. Ez zavarta kissé. Amikor azt mondták neki, hogy csak három nap lesz, nem hitte, hogy ezt ily hosszúnak fogja érezni. Pedig az ő szívveréséhez, annak nyugodt, rideg ritmusához időmérőt lehetett volna állítani. Most azonban, hogy így elengedte őket, hogy nem tartott velük, felgyorsult a pulzusa, ha rájuk gondolt és úgy érezte, összevissza ver a szíve. Vajon mi lehet velük? Mit csinálhatnak éppen?

És nem az aggasztotta, hogy egyedül lehetnek, illetve kettesben, hanem az, hogy nincs mellettük, hogy ha kell megvédje őket. Bár mitől is kellene óvni őket? Barátja fogadott családjához mentek a hegyre, távol az emberektől, távol minden veszélytől. Ünnepeltek. Már bánta, hogy nem tartott velük, de amikor megkérdezték, úgy vélte, jobb, ha marad. Egyrészt semmi kedve nem volt holmi ünnepléshez, mivel még mindig nem értette mit lehet élvezni azon, hogy ugrabugrálnak, vigadozva, kurjongatva. Másrészt… az a sok étel és ital… neki pedig hiányzott az egész emésztőrendszere… nem tudott volna velük enni, vagy akárcsak az ízeket kóstolgatni, hisz nemcsak gyomra, de még ízlelőbimbói se voltak. Igaz, így a lány csókját se élvezhette teljes mértékben, de ettől még akarta újra. Méghogy tökéletes test. Pff. Gondolta.

Nem nagyon zavarta ez, de így még inkább a társaság szélére sodródott, hisz nem tudott részt venni a lakomáikon se és együtt örülni velük a kezdetben oly nehezen megszerzett étkeknek. Mégse ez volt a legnyomósabb indoka arra, hogy miért nem tartott velük, hanem a teremtője, Thanathosz, aki a vendégek közt volt és aki végezni akart vele. Szerencséjére végül elhitte, hogy a király tud neki parancsolni és kapott tőle még egy esélyt az életben maradásra, de nagyon nem bírta a fickót és tartott attól, hogy a jelenlétében valami végzetes ostobaságot mond vagy tesz. Úgy vélte hát, jobb, ha nem tart azokkal, akik hazakísérik a vendégeket.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 41.rész

Onnan fentről, ahol üldögélt, a várkastély teljesen kihaltnak tűnt. Macskaköves utcáin sötétség kanyargott. Csak a szüntelenül vereslőn sárga égbolt jelentett némi fényt ott, ahová elért. A falakon lévő fáklyák kívül nem a világítást szolgálták. Lángjukat, ha szükséges volt, jelzőtűzként használták, és különféle anyagok által számos színben tudták fellobbantani őket. Jól lehetett látni ilyenkor, ahogy végigfutott mindenütt a hír. Most azonban csend volt és alkonyt idéző részleges sötétség. Pedig nem volt néptelen a vár. A lakosztályokban beszélgettek, szórakoztak, olvastak, dolgoztak. Mindenki végezte a rá osztott munkát vagy épp pihent.

Békeidő volt ugyan, de a falaknál és a kapuknál mindig álltak őrök a sötétségben meglapulva. Senki se hanyagolta a várerőd védelmét, bár oda a vastag kőfalakon és acél pántú hatalmas kapukon át aligha jöhetett volna be ellenség. A légi ragadozók ellen pedig a sűrűn elhelyezett, bebetonozott, vastag lándzsák védtek melyeknek erős és hegyes végeik az ég felé mutattak.

Látszólag tehát nem volt ok a félelemre vagy az aggodalomra. Ráadásul a várkastély több körből állt. Legbelülre csak azok juthattak, akik a király legfőbb bizalmasai voltak. Az érkező vándorok, idegenek számára a külső körben szolgáltattak biztonságot, de ők beljebb csak igen kivételes esetben és akkor is csak őrök kíséretében juthattak. Barátja már akkor mindent megszervezett amikor még nem is volt király. Így a távollétében is mindenki biztonságban érezhette magát.

Sokféle ellenséggel és lénnyel volt már dolguk, de a legrettenetesebb mind közül az volt, aki hófehér szárnyaival és különleges képességeivel egyáltalán nem illett erre a vidékre. Ő volt az. A pilinke.

A pilinke, aki sokáig nem emlékezett a múltjára, arra, hogy ki ő, hogy miféle hatalmas lény és arra, hogy milyen harcokat vívott nemrég a vélt vagy valós igazáért. Mélyet sóhajtott. Hisz jóideje mindenre emlékezett. Mégse akarta folytatni korábbi életét. Azt gondolta, már nem érdekli a kert, ahol magára eszmélt, a kert, mely oly gyönyörűen szép volt és békés.

Nem akart már visszatérni. Nem akart többé harcolni másért csak ezért a világért, ahol befogadták, ahol számított a léte. Az se zavarta, hogy mindenki azt hitte, a királynak sikerült megszelídítenie őt, vagy legalábbis parancsolni tudott neki. Különleges képességeivel, erejével könnyedén tönkre tehette volna ezt a világot is, ahogy korábban a harcok során pár másikat, de nem akart ártani senkinek.

Személyében tehát talán a világ legrettenetesebb lényét állították a saját oldalukra az őslakos demiurg népek, de ezt cseppet se bánta, hiszen a körükben végre otthon érezhette magát. Pedig sejthette volna, hogy ez nem tarthat örökké, mert nem ő az egyetlen fehérszárnyú, rettenetes teremtés. A többiek pedig már közeledtek, mégpedig miatta… és vele ellentétben nekik nem számított az itt élők világa, élete.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 42.rész

Váratlan, nagy robajra és erős fényvillanásokra kapta fel a fejét. Mintha a távolban vihar tört volna ki és attól zengett volna az ég, de azon a világon még soha nem látott villámokat cikázni. Azonnal tudta, hogy az övéi azok és azt is tudta, hogy egy részük érte jött, míg a többiek ezt akadályozni próbálják. Tudta, hamarosan elérik a várfalakat is és az ott élők akkoriban még nem álltak készen az ilyen nagy erejű lények támadásaira. És tudta azt is, hogy némelyek közülük senkit se kímélnének, csakhogy rajta bosszút állhassanak. Tudta tehát, hogy csak egy választása van. Ledobta hát fekete köpönyegét, mely fénylő testét takarta, majd pedig gyorsan levette szarvakkal ékesített ijesztő maszkját is és megrázta hatalmas szárnyait, gondolatainak erejével távolítva el testéről és tollairól a fekete átokport. Pár pillanat és ismét olyan volt, mint régen. De csak látszólag. Hiszen jól tudta, hogy ez a világ őt is megváltoztatta és soha többé nem lesz már olyan, mint egykoron.

Nem tétovázott. Azonnal indult, illetve teleportált az elülső várfalra, hogy onnét vegyen aztán lendületet. Ott aztán sietve tárta szét szárnyait és repült feléjük, fel a magasba, de csak addig, amíg észre nem vették. Igaz ehhez oda is kellett kiáltania és feléjük vetnie egy-egy láng csóvát, hogy rá figyeljenek: – Hé! – kiáltott oda – Nem engem kerestek? – Szavára látta még a felvillanó tekinteteket, ahogy a düh és a bosszú újabb lángjai csaptak fel a szívekben, de azt már nem várta meg, hogy mozduljanak is. Sietve fordult és repült is tova. Nem mintha félt volna tőlük, de nem akarta, hogy miatta tovább rombolják e vidéket. Hamarosan hallotta a háta mögött a szárnyak csattogását, ahogy mind felreppentek a nyomába vetve magukat. Egyesek gyűlöletből, mert őt hibáztatták a velük történtek miatt, míg páran azért, hogy majd mellette legyenek és segíthessék a létszámfölény miatt reménytelennek ígérkező küzdelemben.

Sietve repült, mégpedig célirányosan az egyik átjáró felé. Mint egy fénylő csillag, úgy vágódott elő a hasadékból. A hegyen ünneplők fel is kapták a fejüket a szokatlan égi jelenségre. Mintha az Esthajnal csillaga izzott volna fel és repült volna tova a késő alkonyi égen, de ami még meglepőbb volt, hogy több száz hasonló, de kisebb fényű pont követte, melyek ragyogását csak azért lehetett ily távolról is látni, mert egy rajként repültek utána. Mielőtt azonban hármat pislantottak volna, már mind eltűntek a távolban és már egy másik galaxis felé száguldottak.

Biztos volt abban, hogy története ezzel véget fog érni, hiszen ha utolérik… márpedig tudta, hogy utol fogják, hisz a végtelenségig nem menekülhet, akkor nem sok jóra számíthat tőlük.  

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 43.rész

Szerencsére a testük sok mindent kibírt, így a légüres űrben se estek darabjaikra és jól bírták oxigén nélkül is. A bolygók és csillagok mellett elhaladva próbálta lerázni üldözőit, de nem sok sikerrel. Teleportálhatott, de sajnos ahhoz az kellett, hogy ismerje a célt, azaz látnia kellett már korábban, hogy gondolatai erejével oda képzelhesse magát. Nem sok ilyen hely volt. Párat kipróbált, de hamar be kellett látnia, hogy felesleges ugrálnia a térben, hisz már a többiek is rendelkeztek ilyen képességgel. Tehát könnyedén követhették.

Közben kezdett már igencsak elfáradni a hajszában. Ráadásul nem volt elég, hogy üldözték bármerre is szállt, de egy idő után már tüzes lángcsóvákat is elkezdtek utána hajigálni. Tudta, mielőbb fedezékbe kell vonulnia, hogy szembe fordulhasson velük, védekezve, sőt támadva, mert csak így élheti túl. Igaz, akkoriban még mind halhatatlannak hitték magukat, legalábbis egyikük se gondolta, hogy komolyan árthat a másiknak, hogy végleg megsemmisíthet egy magához hasonlót, hiszen eladdig akárhogy támadták egymást, folyton azt látták, hogy idővel mind új erőre kapnak és mindent túlélve harcolnak tovább. Valójában tehát nem akartak végezni vele hisz azt se gondolták, hogy ilyesmi lehetséges lenne.

Sorra érték a támadások. Szaggatta testét, szárnyait az újabb és újabb becsapódó lánggömb. Hiába gyógyult viszonylag gyorsan, tudta, ezt nem bírhatja sokáig. Az se adhatott neki reményt, hogy üldözői közé keveredtek hívei is és így az őt követő rajon belül is fel-fellángolt a harc.

Sietve ereszkedett le az egyik bolygó óriási, kopár hegyekkel tarkított felszínéhez, hogy ott, a sziklák közt kanyarogva rázza le támadóit, illetve amikor végre teret nyer, akkor egy alkalmasnak tűnő helyen szembe forduljon velük.

Nagy sebességgel manővereztek a sziklák közt jobbra-balra kanyarogva. Aztán egy pillanatra eszébe jutott egy gondolat. A helyzet ellenére is elmosolyodott, mert arra gondolt, hogy ha nem dobálnák lángoló villámokkal, még azt is hihetné bárki, kívülálló, hogy ő a vezérük, és csak azért özönlenek utána. De… miért is nem ő a vezérük? Miért ez a harc? Hiszen mind egyszerre zuhantak át abba a kegyetlen világba. Valószínűleg mind ugyanazt élték át, ugyanolyan rettenetes lényekkel találkozva, ugyanolyan viszontagságos időket élve át. Vagy legalábbis igen hasonló lehetett a sorsuk. Leszámítva persze, hogy ő velük ellentétben igen hamar jó barátokra lelt és felépült vele és részben általa a várerőd és a birodalom. A hely, ahol mindenki biztonságban érezhette magát, ahol mindenkinek saját lakosztály jutott. Arra gondolt, miért ne állíthatná maga mellé az üldözőit egy ígérettel? A királyban nagyon bízott, úgy vélte, nem ellenezné.

Hirtelen megemelte tehát függőleges helyzetbe a szárnyait, és kitérve, egy helyben csapkodva, lefékezett a levegőben. Lendületük miatt, mint meteoritraj, úgy záporoztak el mellette a többiek.

– Állj! – kiáltott utánuk, mintha máris ő lenne a vezérük, mintha ő uralná a helyzetet. Hangja visszhangozva csengett a hegyóriások között, mialatt a többiek is lassítottak, majd fékeztek és már fordultak is felé – Várjatok! – kiáltott rájuk – Van egy ajánlatom! Bizonyára sokat szenvedtetek odaát, abban a kegyetlen világban, de nem kell tovább gyötrődnötök. A király a barátom. Biztos, hogy titeket is befogad és jólétben, biztonságban élhettek.

– Miket beszélsz? – kiáltott ki valaki a tömegből – Megőrültél? Éljünk egy sötét és kegyetlen, barbár helyen megtűrtként, hálát rebegve neked, amikor a fényes, és színes otthonunkba is visszatérhetnénk?

Nem lepődött meg ezen, mert hamarabb hallotta a választ, mielőtt még az illető kimondta volna így már meg is felelt:

– Jól van, nyugalom! Nem akartam erőltetni, csak egy ajánlat volt. Akkor hát térjetek haza! Minden jót… – azzal már fordult volna a levegőben, hogy ott hagyja őket, mintha addig nem is üldözték volna. Talán túlzás volt közben részéről a gúnyos mosoly, nem tudni. Talán emiatt történt, vagy egyébként is túl dühösek voltak már, de többen rákiáltottak:

– Ne mozdulj! Megállj!

Erre megtorpanva fordult meg és látta, hogy fenyegetőn emelik újabb támadásra jobbjukat és markukban már izzottak a tüzes golyóbisok.

– Mégis mit akartok tőlem? Megölni úgyse tudtok.

– Visszaviszünk és bocsánatot kérsz mindenért mindenkitől, aztán pedig többet nem akarunk ott látni.

– És ettől mégis mit reméltek? Hogy így újra hazatérhettek? –  szólt közbe Gávriél, aki közben szárnyaival megkavarva a levegőt, mellé fordult. Azok, akik vele értettek egyet, mellé fordultak, de így csak jobban kirajzolódott, hogy túl kevesen vannak a szemben állók seregéhez képest. Így már nem csak magáért volt oka aggodalomra. Tudta jól, hogy Gávrielék az életük árán is védelmeznék, de ezt nem akarta.

– Rendben, visszamegyek veletek! – szólalt meg ismét – Előbb azonban még valamit meg kell tudnotok! Aztán, ha még mindig vinni akartok és azt akarjátok, hogy megalázkodjak, megteszem… Értetek – hangja határozottan csengett, de még fogalma se volt arról, hogy mit mondhatna nekik, mivel állíthatná le őket. Elméjében sietve cikáztak a saját gondolatai és gyorsan pörgette mindazt, amit a többiek elméjéből kiolvashatott. Valami meglepő, valami megdöbbentő kellett volna. Valami titok, ami eltereli a figyelmüket, legalább egy időre. De ezek a lények… semmi különösről nem tudtak. Amíg harcaik el nem kezdődtek, mindannyian boldog gondtalanságban éltek. Fogalma se volt mit mondhatna nekik, de valamit mondania kellett, mert figyeltek rá. Az utolsó szóval, azzal az egyetlen szóval lebilincselte figyelmüket. “Értetek” Vajon ezt hogy gondolta? Ezzel sikeresen felkeltette a kíváncsiságukat.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 44.rész

Ávhriol félrevonulva üldögélt az éjszakában és onnan nézte a mulatozó társaságot. Végül is igen büszke volt mostohafiára, hogy király lett azon a rettenetesen barbár világon, ahová vetődött és büszke volt két fogadott fivérére is, a szárazföld és a tengerek urára, ahogy a többiekre is, hiszen valamennyiőjüket szinte istenekként tisztelte már a nép. Megérdemelték tehát, hogy jól érezzék magukat, örömmel ünnepelve az életet, elért sikereiket. Ávhriol gondolatai azonban messze jártak. Még mindig nem volt biztos abban, hogy jó ötlet volt életben hagyni a pilinkét, de azzal nyugtatta magát, hogy a király mellett talán tényleg megváltozott. Hisz közel egy esztendeig nem okozott gondot a világban. Remélte, hogy ezzel megoldódott ez a gond.

Ekkor vette észre az égbolton a felfelé hulló csillagot, majd az azt követő fénylő rajt. Azonnal tudta, hogy miről van szó. Sietve teleportált vissza elrejtett űrhajójába, gyorsan bepattant az egyik kis felderítőkabinba, és már indult is előbb hang- majd pedig fénysebességgel a közelükbe teleportálva önmagát és az álcázott szerkezetet. A fény úgy tört meg különleges burkolatán, hogy nem vehették észre, miközben elsuhantak mellette. Sietve követte őket és várta, hogy mi fog történni, de azt még nem tudta, mit fog tenni, hogy egyáltalán közbeavatkozna-e.

Ahogy így követte őket, nagy sebességgel cikázva, egyszer csak váratlan dolgot jeleztek a kabin érzékelői. Egy nagy erejű lény csatlakozott hozzájuk szintén a nyomukba eredve. Fénylett, látta, az energiáját, de… egyébként láthatatlan volt. Egy, az övéhez hasonlóan álcázott kis kabinnal vetette magát a hófehér szárnyú teremtmények után. Vajon honnét… ? Egek! Futott át Ávhriol elméjén a felismerés. Hisz ez az a lény volt, akit az űrhajója falában talált! Megrémült, látva, hogy vezetni képes a mentőkabint… és hogy jutott hozzá? Ezek szerint bejárt a barlangjába, amíg ő nem volt ott? Csoda, hogy el nem vitte az egész hajót már a történet legelején. Ávhriol megborzongott a gondolattól, pedig még jól működött a fűtés. Semmi kedve nem volt egy ilyen nagy erejű, ki tudja milyen képességekkel bíró lény útjába kerülni. Szeretett volna láthatatlanná válni, de aztán rájött, hogy már régóta az. Mégse tudott megnyugodni.

Óvatosan, tisztes távolból követte a lényt, aki űrkabinjával hamarosan utolérte az üldözöttet és üldözőit. Ávhriol azonban nem volt gondolatolvasó. Nem hallotta annak tépelődő gondolatait. Így aztán azt se sejtette, hogy valójában a talált lényre megszólalásig hasonló, de azóta már különleges erőre szert tevő első, tökéletesnek remélt teremtményével van dolga, azzal, kit csak egyesnek nevezett, akit alaposan megkínzott az elején, hogy halhatatlanságát próbára tegye.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 45.rész

Főhősünk váratlanul hallotta meg a hangot, illetve a riadt gondolatsort. “Ez így nem lesz jó. Fel fog lázítani mindenkit. Ellenem fogja fordítani őket. Biztos, hogy már tudja a titkom, tudja, hogy nem én vagyok az igazi. Tudja, hogy mit tettem. Hiszen már többször célozgatott rá, hogy más is ér annyit, mint én, hogy más is elvezetné népünket így, sőt még jobban is, és eddig folyton csak kritizált mindent, amit tettem… azt is mondta, bárkinek lehet ilyen erős fénye. Biztosan magára gondolt. Vagy ami még rosszabb, a barátjára. Biztos, hogy mindent tud. Elmondta neki.”

– Mondd már! Hallgatunk! Mi az a nagy titok? –  szólították fel barátunkat a többiek, megzavarva ezzel az összpontosításban. Valójában azonban már épp eleget hallott.

– Tudtátok, hogy a vezéretek… azaz, akit eddig a vezérünknek hittünk… – kezdte, de nem folytathatta, mert szavaira az elsőt teljesen elöntötte a félelem és nem várta ki amíg befejezi a mondatot. Érezte, hogy szörnyű titkáról akarja lerántani a leplet, arról, hogy mit tett az igazi vezérrel és hogy vette át tőle a hatalmat. Így amikor barátunk még Gávrielre is nézett, ahogy korábban máskor is tette hasonló szavainál, eszébe villant egy rémisztő gondolat. Mi van, ha az igazinak minden az eszébe jutott és már csak tetteti, hogy nem emlékszik? Hisz legjobb barátok lettek. Folyton együtt voltak. Biztos, hogy elmondta neki az igazat, azt, hogy mi történt. És most, hogy már minden bizonnyal ő is tud mindenről, fel fogja fedni az egészet a többiek előtt is. Most még csak e csapat előtt, majd pedig visszatér és… Biztos volt ebben, egyértelműnek hitte ezt. Nem is sejtette, hogy saját gondolatai lettek árulói azokban a percekben.

De bárhogy is volt valójában, ő mindenesetre arra a következtetésre jutott, hogy gyorsan cselekednie kell. Hirtelen teleportált a láthatatlan mentőkabinon kívülre, éppen főhősünk mögé. Csak a nagy fényvillanást lehetett látni, majd főhősünk eltűnt a tekinteteik elől és helyette új vezérük fényes alakja állt ott és zord szavakkal már meg is fenyegette őket, majd pedig újra eltűnt.

Csak pár pillanat múlva vették észre, hogy többen, köztük barátunk és Gávhriél is, már szárnyak nélkül zuhan lefelé. Azt, hogy hogy történt pontosan, azt a nagy fény miatt senki se látta, de az biztos volt, hogy vezérük gyors és precíz munkát végzett. Egy-két mozdulat a lángpallossal és a “lázadók” élén állók már a szárnyaiktól megfosztva zuhantak a szakadék mélye felé. Ezzel az új vezér a részéről le is zárta a történetet.

A többiek nagy része megszeppent, látva vezérük óriási erejét és egyébként el is hitte barátunkról és a társairól, hogy ők minden baj okozói, hogy hazug felforgató lázadók, akik csak a hatalmat akarták, mindenkinél többre tartva magukat. Ők tehát szó nélkül indultak is vissza otthonuk felé, hiszen biztosak lehettek abban, hogy bebocsájtást nyernek, miután egyértelmű volt, hogy kinek az oldalán állnak.

Voltak azonban páran, akik mentek inkább, hogy segítsenek a bajba jutottaknak, ha egyáltalán még lehet. Ők, amint ráeszméltek a helyzetre, zuhanórepülésben azonnal Gávrielék után vetették magukat.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 46.rész

Néhányukat sikerült utolérniük és megragadni véres, már-már eszméletlen testüket, de jól látták előre, hogy nem mindenkit tudnak elkapni. Ráadásul hiába tárták szét szárnyaikat, már nem maradt idő arra, hogy a becsapódás erejét tompítsák vele. Néhányuknak még maradt ideje arra, hogy teleportálni próbáljon, de ők rosszabbul jártak, mert mintha üvegfalba ütköztek volna, amikor el akarták hagyni a helyet és aztán már ők is eszméletlenül hullottak alá. Időközben ugyanis egy láthatatlan burok került köréjük, amit nem vettek, nem vehettek észre. Ávhriol hozta létre ezt, de nem azért, hogy ártson, hanem hogy ne széledhessenek szét. Mielőtt pedig a zuhanásuk végén az éles sziklákat is elérték volna, valami hatalmas, puhát manifesztált alájuk képzelete erejével, ami könnyedén tompította érkezésüket és közben az egész buborékot önmagával együtt teleportálta egy másik bolygóra.

Kellemes, lágy közeg vette őket körül, mely aztán gyorsan tűnt tova és ők mind ott hevertek, térdelve, fekve egy másik világ földjén. Nem értek rá azonban arra, hogy a környezetükkel foglalkozzanak. Sietve próbálták érintésükkel meggyógyítani társaikat, de mindhiába. Valamiért nem működött. Többen erre keserű zokogásban törtek ki, míg mások nem adták fel, igyekeztek összpontosítani, de úgy tűnt, nem segíthetnek. Ávhriol látta, hogyha meg akarja menteni őket, nem tehet mást, elő kell lépnie. Aztán eszébe jutott, hogy talán jobb is lesz így… hiszen, ha megmutatja nekik a hatalmát, az erejét, ha felfedi előttük az igazságot… na persze csak részben és kedve szerint tálalva… akkor ez lesz a legjobb alkalom arra, hogy maga mellé állítsa őket. Egy pár száz fős legyőzhetetlennek tűnő, hálás sereg… Nem is rossz. Gondolta. Azzal előlépett!

– Segíteni jöttem! – kezdte – Mindenki rendben lesz, de most nincs idő magyarázkodni. Bíznotok kell bennem! Rendben?

A döbbent, könnyáztatta arcú, vértől mocskos teremtmények csak szó nélkül bólintottak. Erre ő intett és űrhajójának egyik nagytermébe teleportálta mindet.

– Aki jól van, az most azonnal hagyja el a helyiséget! – parancsolta – Azonnal! – ismételte, mert szavára elsőre senki se mozdult. – Segítsek rajtuk vagy se? – kérdezte aztán az eszméletlenül, szárnyak nélkül heverők felé intve, látva a többiek tanácstalan arcait. – Még élnek, de már fogytán az idejük és utána már én se segíthetek – szavára végre mindenki, aki mozogni tudott, kiment. Intésére pedig lezárultak a helyiség kijáratait alkotó vastag zsilipek és beindultak a helyiség berendezései. Sietve húzódott a fal mellé és onnét nézte, ahogy az űrhajó önműködő, érzékelőkkel ellátott rendszere sorra beazonosította a helyiségben heverőket, majd a plafon elforduló paneljei alól kinyúló csőszerű fémkarok óvatosan megragadva felemelték őket.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 47.rész

Nem telt bele két szempillantás se és teremtményei meggyötört, szárnyatlan testei már ott feküdtek a falakból közben lenyíló ágyszerű alkalmatosságokon, hasra fordítva. Már csak derengett opálos fényük. A fia felé tekintett, illetve arra, akiről úgy hitte, hogy nem az, mert egy bitorló lélek foglalta el az elkészült testet. Az ő fénye már teljesen eltűnt. Jól látszottak vonásai. A rendszer gyorsan beazonosította a szárnyaikat és nekiállt a precíziós műveletnek. Az űrhajó regenerációs kamrája tette a dolgát. Rá valójában nem is volt szükség. Mégis várt és végignézte az egészet. Nem mintha felügyelnie kellett volna vagy aggódott volna azért, hogy miként sikerül a művelet. Ez a hely már őt is rendbe hozta párszor és számos más teremtményét rakta össze. Teljesen más oka volt arra, hogy végig maradjon. Bekente magát a vérükkel is, hogy úgy tűnjön, neki köszönhetik majd, hogy ezt az egészet túlélték és csak később teleportált ki a többiekhez.

– Most már minden rendben lesz velük – jelentette be – Kicsit még pihenniük kell, hogy erőt gyűjthessenek, de visszakapták a szárnyaikat is és túlélték. Gyertek!

– Köszönjük, de ki Ön és miért segített? – szegezte felé egyikük a váratlan kérdést.

Ávhriol erre megtorpant és visszafordult:

– Hogy befejezzem a fiam által megkezdett mondatot… szóval a helyzet az, hogy valójában nem az teremtett titeket, akit eddig a vezéreteknek hittetek, … hanem én. Neki csak erősebb lett a fénye. De a ti ragyogásotok is éppúgy felerősödhet. Most menjünk! Megmutatom hol tudjátok rendbe szedni magatokat.

– Egy pillanat még! – szólt közbe egy másikuk. – Akkor mi mindannyian az Ön fiai vagyunk?

– Sajnos nem. Hmm… ez egy hosszú történet… röviden a lényeg annyi, hogy egykor ő volt a fiam, de elvesztettem. Ezért teremtettem neki egy új testet. De ő még nem tudja ki vagyok, nem tud mindenről. Azt hiszem nem emlékszik az előző létére. Rajta kívül még sokakat én teremtettem. Viszont nem mindannyiótokat. Talán emiatt is van köztetek ez a viszály. Érzitek, hogy nem vagytok egyformák és némelyek többre vágynak. Mindegy azonban, hogy ki hová tartozik. Aki úgy gondolja, hogy a fiam mellett kiáll, az számíthat a védelmemre. És lenne itt még valami. De előbb tényleg menjünk, hozzuk rendbe magunkat! – azzal elindult. Meglepetten követték. A barlangnak álcázott űrhajó rideg falai közül kilépve egy kellemes kertben találták magukat. A színpompás virágokat, zöldellő növényeket, fákat, madarakat, egyéb repdeső lényeket tekintve azt is gondolhatták volna, hogy ismét otthon vannak, ott, ahol először megpillantották a világot. Itt azonban azzal ellentétben csupán egyetlen Nap ragyogott az égen, igaz az sokkal tündöklőbben. Egy folyó színtiszta vize kanyargott nem messze. Oda mentek le mind és utána új, hófehér, a korábbinál különlegesebb, aranymintás ruhát kaptak.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 48.rész

Amikor elkészültek, így szólt Ávhriol:

– Szeretném, ha nem harcolnátok többet senki ellen és újra béke lenne. Itt ez a kert, mely az új otthonotok lehet. Nézzetek körül! Szerintem sokkal szebbre sikeredett a korábbinál. El tudjátok fogadni ezt tőlem és tudnátok itt élni?

Kérdésére tétován tekintgettek körül.

– Mi az? Talán nem tetszik?

– De igen. Nekem igen…

– Nekem is…

– Nagyon is…

Felelték kérdésére.

– Akkor hát mi a baj?

– Részemről nem az a kérdés, hogy tetszik-e, hanem… nos… jobb lenne megvárni a többieket és együtt dönteni.

– Így van – helyeseltek a többiek is.

– Rendben. Akkor majd átbeszélitek és jelezzétek, hogy döntöttetek! Viszont azt szeretném, ha mindenki maga döntene végül a saját sorsáról, életéről. Ha csak egyikőtök akar maradni, akkor annak az otthona lesz ez a hely és akkor csak az az egy élvezheti oltalmamat itt, de ha mind, akkor mind. Azt szeretném, ha mindenki meghozná a saját döntését! Én most megyek. Nézzetek addig körül!

Azzal Ávhriol visszatért a regeneráló-kamrába. A falaknál sorakozó ágyszerű lemezeken már éledeztek a szárnyas teremtmények és kezdték visszanyerni opálos fényüket. A gépezet egyre többektől vonta vissza csápszerű fémkarjait. Volt, aki már fel is ült, sőt olyan is volt már, aki talpra állt és rendbe hozott, visszakapott szárnyait próbálgatta, mozgatta. Egymás után tértek magukhoz mind, ő pedig kérdéseikre csak megmutatta nekik az ajtót, mondván, hogy kint lévő társaik majd elmondják nekik mi történt és mi a helyzet.

Ávhriol elgondolkodva nézte a fiát, akiről azonban még mindig nem hitte, hogy az lehet. Már mindenki elhagyta a helyiséget, de ő még mindig mozdulatlanul feküdt. Sehogy se értette miért nem tért még magához. Ahogy az idő múlt, társai is egyre jobban aggódtak érte. A zöld tekintet valamiért nem akart felnyílni, pedig Ávhriol már sok mindennel próbálkozott, ráadásul képes volt arra is, hogy a dolgok mélyére lásson, de hiába pásztázta tekintetével a testét, sejtjeit, nem látott már semmi hibát. Magához kellett volna térnie. Sehogy se értette mi lehet vele.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 49.rész

Ávhriol már csak azért se értette, hogy teremtménye ezúttal miért nem bír magához térni, mert azok alapján, hogy annakidején önállóan eszmélt tudatára és vette át az új test felett az irányítást, azt gondolta, mégpedig joggal, hogy egy igen erős, különleges lélekről van szó. Nem hitte, hogy bármi komoly akadályt jelenthetett volna a számára. Ezúttal is képesnek kellett volna lennie arra, hogy magához térjen. Főleg így, hogy már minden sebe begyógyult és nem volt több, vagy nagyobb sérülése, mint a többieknek, akik már közben jóideje kint futkároztak a réten és a lugasok közt a többi teremtményével játszadozva.

Nem értette mi történhetett… Hacsak… ekkor jutott eszébe a gondolat… mi van, ha nem akar visszatérni? Hiszen, amikor vendégségben jártak a birodalomban, hallotta ahogy Ávhriol a királlyal beszélt arról hogyan teremtette és miért. Azt se titkolta, milyen dühös amiatt, hogy bitorolni kezdte az általa készített testet és ráadásul még a fia lelkét tartalmazó kristályt is eltörte. Lehetséges lett volna, hogy emiatt nem akar visszatérni? Létezne, hogy annyira önzetlen, hogy visszaadná a testet? De mégis kinek? Hiszen nincs meg a fia lelke. Mégis miként találhatná meg a térben? És egyébként is… oly sok idő telt már el.

Gondolataiból váratlan jelzés térítette magához. Hirtelen szólalt meg, de nem túl hangosan és közben fények villantak fel az ágy melletti irányítópanelen, majd pedig megszólalt egy gépi hang miközben a gépi karok visszahúzódtak a testtől:

– Az alany életre keltése sikertelen – kezdte – Sebeinek regenerációja megtörtént, életfunkciói optimálisak, de a lélek távozott. Javasolt a test hibernálása, a későbbi felhasználás céljából.

Ávhriolt ledermesztették e szavak. Csak nézte az alabástrom arc tökéletes szépségét és arra gondolt, lehet, hogy igen ijesztő, ugyanakkor nagyon is különleges volt ez a lélek. Kár lenne érte. Bármennyire is végezni akart vele korábban, most… Arra gondolt, bár magához térne, de nem volt semmilyen képessége…. Hacsak… eszébe jutott érintésének különleges ereje. Sietve kapta le kesztyűit és ahogy a fekvő alak mellkasára tette, azonnal felizzott a tenyere:

– Térj magadhoz! Hallod? Élned kell! Térj már magadhoz! – közben tenyereiből egymás után érkeztek az energialöketek, de semmi se történt pedig igen sokáig próbálkozott.   

– Az alany életre keltése sikertelen – kezdte újra rideg gépiességgel zengve hang – Sebeinek regenerációja megtörtént, életfunkciói optimálisak, de a lélek távozott. Javasolt a test…

– Ezt mégis honnan tudhatnád? – vágott közbe Ávhriol dühös elkeseredéssel – Hogy lehetne ez biztos? – Igazából nem várt választ. Tudta, hogy ez a rendszer csak arra képes, hogy gyógyítson és tájékoztatást adjon a lapon fekvő test állapotáról, tehát csak önmagát tudja ismételni… de… miért hallgatott el? A gépi hang még sose hallgatott el parancs nélkül. Hogyhogy félbe tudta félbeszakítani?

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 50.rész

Áramszünet? Lemerült a generátor? Valamiért leállt a rendszer? De nem. Gondolta. Akkor nem égnének a jelzőfények se. Egek! Csak nem! De nem, ez teljességgel lehetetlen… Próbálta elhessegetni az ijesztő gondolatot, de érezte, amint a rémület ismét, de ezúttal minden addiginál jobban elkezdett szétáramlani benne. Mert mi van, ha ez a hang valójában… Mi van, ha csak gondolkodik a válaszon? Mi van, ha ő… ha ő az? Ávhriol próbált nyugodt, parancsoló hangot erőltetni magára, amikor újra megszólalt, de rettenetesen félt az igazságtól:

– Azt kérdeztem: Honnan veszed, hogy nincs lelke? – Kérdésére nem érkezett azonnal válasz. – Jól gondoltam hát – folytatta Ávhriol – Te vagy az!

– Elnézést, de… ezt nem értem. Kérem, ismételje meg a parancsot más szavakkal – szólalt meg ismét a gépies hang rövid tétovázás után.

– Na, persze! – legyintett Ávhriol – Most bezzeg hirtelen nem érted… Felesleges ez a színjáték. Nem tudom, hogy kerültél át az űrhajó rendszerébe, talán nem is kerültél át, csak az irányítást vetted át, most ez nem is érdekes. A lényeg, tudom, hogy ezt te csinálod, ezek a te szavaid. Mindegy is. Beszélnünk kell. Figyelj rám, kérlek! Azóta, hogy a királynál rád támadtam, azóta, hogy ott azokat mondtam, amiket… dühös voltam rád, de aztán sok minden történt. Most már másként gondolom. Nem a te hibád volt, hogy eltört az a kristály. Nem a te hibád, hogy így elveszett a fiam lelke a térben. Én csak dühös voltam a tehetetlenségtől. Azóta azonban volt időm gondolkodni és azt kell mondjam, igaza volt a királynak veled kapcsolatban. Nem akarok tehát többé végezni veled. Nyugodtan visszatérhetsz ebbe a testbe. A testedbe. Mert ez már a tiéd. A fiamnak, ha megtalálom a lelkét, bár ez már szerintem lehetetlen, de ha mégis sikerülne, tudok másik testet készíteni. Nem gond. Te különleges van. Bizonyítottad. Nem szeretném, ha elvesznél, ha miattam nem élhetnél. A harcoknak azonban véget kell vetnünk. Te se akarhatsz tönkretenni mindent. Tudom, hogy ez nem a te hibád, de el kell ismerned, a harcoknak csak akkor lesz vége, ha visszatérsz a birodalomba. És ott te is biztonságban leszel, kedvelnek téged.

– És mi lesz azokkal, akik mellém álltak? – tette fel a kérdést váratlanul a hang.

Ávhriol szíve pillanatokra dobogni is elfelejtett, ahogy ezt meghallotta. Igaz tehát! Egek! Mégis milyen nagyhatalmú lény lehet, hogy ilyesmire is képes? Átvette az űrhajóm felett a hatalmat. Egek! Mielőbb vissza kell terelnem a testbe. Ha az űrhajó minden tudásához hozzáfér… mi van, ha fogja és elindul vele? És ha a fényekhez megy? Ha mellé állnak? Belegondolni is rettenetes.

– Mi lesz azokkal, akik mellém álltak? – ismételte a kérdést a hang. Ávhriol nyelt egy nagyot, mert a gépi karok odaértek köré, hozzá és az érzékelők adatokat kezdtek gyűjteni az állapotáról. – Te félsz tőlem? – mondta ki észrevételét a gépi hang – Ahh! Te jó ég! Te nem is tudtad, hogy én vagyok az! Te… te csak hazudtál, hogy felfedjem magam!

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 51.rész

Ávhriol tudta, hogy ezzel neki vége, hacsak sürgősen el nem tudja terelni a figyelmet. Csak abban reménykedhetett, hogy még nincs tisztában azzal, hogy az űrhajó minden tudásához hozzáférve könnyedén végezhet vele. Elővette tehát a legkedvesebb modorát, már amennyire volt neki ilyen és határozottságot erőltetve magára, így felelt:

– Tévedsz! Ez nem hazugság. Ez blöff.

– Nem értem a különbséget.

– A blöff provokatív szándékú, indirekt feltételezés, ami nagyon hitelesnek tűnik. A hazugság az inkább egy menekülés, többek közt félrevezetési szándékkal. A hazugság az, ha valamiről az ellenkezőjét állítod vagy szándékosan letagadod a tényeket. Ez általában gyávaságból vagy rossz, ártó szándékból történik. Ha valaki blöfföl, az teljesen más. Akkor sejt valamit, de bizonytalan benne, ezért mond, vagy tesz valamit, hogy a másik felfedje a valóságot és reméli ráhibázik és bejön, amit sejtése, amit remélt.

– Remélt? Azt remélted, hogy én vagyok az? Miért? Miért jó ez neked?

– Mert megkedveltelek.

– Fantasztikus! És gondolod annyira ostoba vagyok, hogy ezt el is hiszem? Na, mindegy is. Ezt ügyesen kimagyaráztad. Nem számít. Engem most csak az érdekel, mi lesz azokkal, akik mellém álltak. Ők visszatérhetnek az otthonukba?

– Nézd, nekik már megtettem az ajánlatot. Itt, köröttünk van egy új kert. A régi helyett hoztam létre. Itt boldogságban és békében élhetnek és felajánlottam a védelmemet is. Ha nem mennek vissza, véget ér a háborútok és itt új otthonuk lehet. Mégpedig egy sokkal szebb otthon.

– És elfogadták?

– Rád várnak. Nem akartak kihagyni senkit a megbeszélésből, de szerintem ennél többről van szó. Felnéznek rád és számít a szavad. Most tehát rajtad múlik, hogy folytatódnak-e a harcok, folytatódik-e a szenvedésük. Beszélned kéne velük.

– Tehát beszéljem rá őket a maradásra és éljünk itt az új kertben?

– Nem. Te nem. Mondtam már. Neked vissza kell térned a birodalomba.

– Tudom. Már valóban mondtad. De azért egy próbát megért – nevetett a hang.

– Ők úgy tudják, nemrég mondtam nekik, hogy te valójában a fiam vagy és…

– De ezt már tényleg hazugságnak nevezik, igaz? – szólt közbe színtelenül a hang.

– Igen. Sajnos. Bár, a fiam lennél! Büszke lennék egy ilyen fiúra – felelte Ávhriol és el is hitte. – Tehát azt mondjuk, hogy te velem tartasz a hegyhez. Ez nem lesz hazugság. Onnan azonban egyenesen mész a birodalomba. És nem találkozhatsz velük többet. Nem jöhetsz el soha onnan. Így béke lesz és mindenki boldogan élhet. Te is. Térj vissza hát a testbe, és induljunk!

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 52.rész

Azzal Ávhriol már fordult is, mintha természetesnek tartaná, hogy vissza fog térni, mintha nem is lenne más választás. Nem is akart még gondolni se arra, hogy valójában van más választás. Pedig valószínűbbnek tartotta, hogy nem fog hallgatni rá. Így tehát igazából csak azért fordult és indult, hogy mielőbb elhagyja a helyet, mielőtt még ez a nagyhatalmú lélek ráébred valódi lehetőségeire és arra, hogy ő éppen a fogja és ha lezárja a zsilipkapukat, bármit megtehet vele.

– Várj! – szólt rá váratlanul a hang, pedig már oly közel ért az első ajtóhoz, mely a kiút felé vezetett. Nem tehetett mást. Meg kellett állnia. Nem akarta magára haragítani. Nem akarta mutatni, hogy mennyire fél, sőt, retteg, bár tudta, nemrég az érzékelők már detektálták fizikai állapotát, verejtékezését, hangjának, testének egyébként még alig észlelhető remegését. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy úgy tegyen, mintha neki minden mindegy lenne.

– Igen? – fordult vissza közömbösséget színlelve. És akkor, bekövetkezett, amitől tartott:

– És mi van, ha nem térek vissza? – kérdezte a hang.

– Azt teszel, amit csak akarsz, de a többieknek neked kell elmondanod.

– Amit csak akarok? Fel is szállhatok az űrhajóval és visszavihetem azokhoz, akiké valójában?

Ávhriol szürke szemei elkerekedtek. Sejtette, hogy van erre esély, de hogy ezt így ki is mondja… Nyelt egyet.

– Ahogy mondtam, azt teszel, amit jónak látsz. Eddig se hallgattál a szavamra, nem álmodozok arról, hogy ezután fogsz. Ha viszont az űrhajót visszaviszed, teljesen elveszed tőlem a reményt, hogy valaha a fiam lelkét megtaláljam és új testet, új életet adjak neki.

– Akkor gondolom mindent megtennél, hogy bosszút állj rajtam, igaz?

– Nem. Elfogadnám. Viszont azzal megsemmisítenél. Nem lenne többé értelme az életemnek.

– Nyugalom! Ez csak egy elvi kérdés volt. Kíváncsi voltam, hogy mivel fenyegetne meg, de én sose tennék ilyet.

– Akkor hát… mit fogsz tenni?

– Az már nem kérdés. De egy dolgot még nem értek.

– Mi lenne az?

– Azt mondtad, kedvelsz. Azt is mondtad, szeretnéd, ha visszatérnék. Azt mondtad, induljunk. De akkor miért helyeztél egy fémtövist a gerincembe, mely a mozgásomat blokkolja?

– Óh, egek! – kapott a fejéhez Ávhriol. – Erről teljesen meg is feledkeztem. Azonnal kiveszem.

– Várj! Ne jöjj közelebb!  Előbb azt mondd meg, miért tetted!?

– Én csak… attól tartottam, hogy… a történtek után… amint magadhoz térsz, azonnal rám fogsz támadni. Beszélni akartam veled. Most viszont már beszéltünk. A fémre már nincs szükség.

– Fantasztikus! Íme a hazugságok és a félrebeszélés atyja. El se hiszem, hogy mindent azonnal meg tudsz magyarázni. Mindegy. A fémet már eltávolítottam. Ha maradok, ha visszatérek, nem vagyok kiszolgáltatva neked. Csak kíváncsi voltam, mivel magyarázod. Hát, ügyesen kimentetted magad ismét… Most mondd meg nekem: ezek után, hogy higgyek neked?… és főképp: mit tegyek veled?

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 53.rész

Kérdésére nem érkezett azonnal felelet.

Ávhriol nemrég még nem hitte, hogy lehet tovább is fokozni a dolgokat, feszíteni az idegeit, de lehetett. Hatalmas tudás és erő rejlett az űrhajóban. Végtelen lehetőségekkel. Biztos volt abban, hogy ez a lélek, ezt nem fogja egykönnyen elengedni és arra is számított, hogy a történtek után esélyes a bosszúja, de azt, hogy fölényének szavakkal is hangot ad… erre nem számított. Hátborzongatóan hatott. Mintha valami pszichopata lenne, aki élvezi a másik szenvedését.

Fogalma se volt, hogy közben csak arról van szó, hogy nem sokat tud még, így nem is nagyon ért az érzelmekhez.

A már több ezer éves, halhatatlanságot remélő Ávhriol úgy érezte, ezerszer hal meg azokban a dermesztő pillanatokban, miközben nem tudott mit felelni a kérdésre, és arra várt, hogy meghozza, illetve kimondja felette az ítélet, hiszen biztos volt abban, hogy már jól tudja, mit tesz majd.

Szörnyetegnek látta, aki csak játszik vele, akit jó lenne megsemmisíteni, de így, hogy ki tudja mekkora hatalma van, lehetetlen. Nem akart, nem mert vele nyíltan szembe fordulni. Tudta, mást módszert kell választania, aljas, és sunyi módszert, ha egyáltalán túléli ezt, de ahogy az idő múlt, ebben egyre kevésbé mert reménykedni.

Közben már éveknek tűntek a pillanatok. Végül már ott tartott, mindegy mi lesz, csak legyen vége, amikor váratlanul felnyíltak az élénkzöld szemek. Teremtménye hirtelen ült fel, sőt fel is pattant. Még fel se fogta és már ott állt előtte a hófehér-szárnyú, magasztos lény.

– Indulhatunk! – intett, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.

Ávhriol erre félelmében mindenről megfeledkezett, még arról is, hogy az alapvető biztonsági intézkedésekre figyelnie kéne, és nem lenne szabad, hogy maga mögé engedje őt. Ez csak akkor jutott eszébe, amikor már automatikusan megindult az ajtó felé, ám ekkor már késő lett volna megfordulnia. Nyelt egyet és reménykedett, hogy teremtménye nem fogja hátba támadni.

Amikor kiértek a fényre, már dél felé járt az idő, de a Nap kellemes, tavaszias melege lengte be a kertet. A többiek amint meglátták, lelkendezve futottak, repültek oda hozzá. Gávhriel nagy örömében, hogy újra élni látja, majdnem a nyakába is borult, de ő, mielőtt még bárki hozzáérhetett volna, sietve hátrált pár lépést, jelezve, hogy még mindig nem szereti, ha hozzáérnek.

– Ugyan! Erre semmi szükség! – tiltakozott elhárítva szeretetüket – A lényeg, hogy mindenki jól van. De hogyhogy olyan arcokat is látok, akik nemrég még ellenem voltak?

– Többen meggondoltuk magunkat.

– Rájöttünk, hogy neked volt igazad és a rossz oldalon álltunk.

– Kegyetlen volt, amit a vezérünk tett, és segíteni is akartunk neked. Korábban hittünk neki, de amiket most mondott rólad, az erős túlzás volt.

– Igen. Semmi se támasztotta alá a szavait.

Tudta, igazat szólnak, hisz hallotta a gondolataikat, de nem érintették meg szavaik. Gondolatai már másutt jártak.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 54.rész

Tudta, hogy Ávhriol fél, sőt már retteg tőle, de azt is tudta, igen nagy, számára még felfoghatatlan tudással és hatalommal bír. Nem mert vele szembeszállni. Akkor még nem.

– Mindenesetre köszönöm mindannyiótoknak, hogy mellettem voltatok, hogy segítettetek, ahogy tudtatok – szólalt meg végül, majd így folytatta – Közben hallom, kaptunk egy ajánlatot és döntenünk kell a jövőnket illetően. Ha számít a szavam, én úgy vélem, jobb, bölcsebb maradni. Ez a kert is tűnik legalább annyira szépnek. Szerintem hagyjátok a felesleges hadakozást! Itt boldogan élhettek.

– És veled mi lesz? Úgy beszélsz, mintha te nem akarnál maradni – jegyezte meg erre Gávhriel.

– Maradnék én is, de… Ávhriol, aki megmentett minket… elmondta nektek a történetem. Már én is tudom, hogy ki vagyok. Tudjátok, nem szoktam érzelgősködni, de ő szeretné, ha töltenénk együtt egy kis időt, mint apa és fia, úgyhogy én vele tartok a hegyhez. Tehát az útjaink most elválnak. Ti mindenesetre tartsatok ki egymás mellett is, ha baj van… de ne legyen! Indulhatunk? – fordult Ávhriol felé.

– Máris? – lepődött meg Gávhriél.

– Igen – szólt közbe Ávhriol. – Nekem mielőbb vissza kell mennem, mert sietve jöttem el. Aggódhatnak már miattam. Ti maradjatok és vigyázzatok a kertre! A védelmi berendezések meg tudnak óvni titeket. Úgy állítottam, hogy a hangotokra reagál. Csak kiadjátok a parancsot és… Viszont csak védekező parancsot teljesít. Nem lehet vele ártani senkinek. Mehetek ám egyedül is, ha maradnál – fordult ekkor barátunk felé, aki elmerengve nézte a helyet, a napsugarak közt repdeső kis lényeket, a vízcseppeken megcsillanó fényeket – Hallod? Maradj nyugodtan a többiekkel! Lesz még időnk, amit együtt tölthetünk. – Kedvesen csengtek Ávhriol szavai, hisz annak szánta őket. Könnyedén megtéveszthetett vele bárkit, de nem őt, hiszen ő hallotta, mindenki gondolatait, így Ávhriolét is. Tudta tehát, hogy mi a helyes válasz, ha szeretné a mellé állókat biztonságban tudni.

– Semmi gond! – felelte sietve, mert nem akart rosszat a többieknek – Indulhatunk!

Ávhriol erre csak bólintott, majd egyik, immáron újra kesztyűs kezével megérintette, miközben a másikban tartott különös bottal koppintott a talajon és máris eltűntek az őket körülvevő tekintetek elől. Így érkeztek meg a hegyhez, de valóban csak igen kevés időt töltöttek ott. Barátunk még kettőt se pislogott és Ávhriol már újra koppintott egyet a bottal és máris ott álltak a birodalom fekete földjén az üstként kavargó sárgás-vöröses égbolt alatt, pár lépésre a vár kapujától.

– Köszönöm a hazautat! – jegyezte meg a pilinke, hisz újra annak érezte magát ezen a helyen, ahol közel egy esztendőt élt, miután e különös, pokoli lények közé zuhant. Aztán már fordult is, hogy induljon vissza a várba, a palotába. Legalábbis úgy tett.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 55.rész

Ávhriol úgy látta, teremtménye teljesen megváltozott, ahogy visszaértek a birodalom pokoli vidékére. Mintha új életre kelt volna. Mintha itt érezné igazán otthon magát, ami nem is volt csoda, hiszen itt mindenki elfogadta, befogadta.

– Várj! – szólt még utána Ávhriol, mire visszafordult – Ne feledd a megállapodásunkat! – suttogta – Nem hagyhatod el ezt a világot. Ezen kívül sehol nem szeretnék találkozni veled.

– Ezekszerint még szeretnél találkozni velem? – mosolyodott el a pilinke és játékos gúnnyal hozzátette: – Hiszen ez fantasztikus!

– Vedd komolyabban és ne feleselj!

– Mert? Miért ne? Talán megpróbálsz megölni? – hangjában kihívó gúnnyal kérdezte.

– Megtehetném – felelte Ávhriol, villámló szürke szemeit résnyire szűkítve – Csakhogy nem áll szándékomban. Még. Mert bízom a királyban és abban, hogy rá hallgatni fogsz továbbra is. Ennek ellenére tettem óvintézkedéseket. Csak hogy tudd, – és ezt a többieknek is elmondtam már, – ha velem valami történne, minden teremtett lélek a kertjeimen kívül találja magát és minden megsemmisül. Az űrhajók is. Ha pedig visszatérsz, megszegve a megállapodásunkat… én magam hajítok ki mindenkit és többé nem érdekeltek.

– Fantasztikus! Örömmel látom, mindenre gondoltál. Akkor most már mehetek?

Ávhriol hitetlenkedve mérte végig.

– Rendben. Menj! De ajánlom, hogy ne kerülj többé a szemem elé!

A pilinke erre csak enyhén bólintott és indult is. Ávhriol gyanakodva nézett utána. Alig merte hinni, hogy ezzel békésen lezárhatják ezt a történetet anélkül, hogy bárkinek végzetes baja esett volna. Nem láthatta erős fényétől, hogy közben teremtménye arcán sokat sejtető, gúnyos mosoly villan fel. „Csak mert te teremtetted a testem, – gondolta a pilinke – azt hiszed a lelkem is a tiéd és parancsolgathatsz nekem? Ehh. Különb vagyok nálad is. Majd megmutatom én neked, hol a helyed. Méghogy egyedül csak a tiéd lehet a tudás… Méghogy éppen engem zársz ki, amikor nekem van igazam… Várj csak! Majd megmutatom én neked!”

Ávhriol megkönnyebbült, amikor visszatért a napfényes világba. Első útja a hegyhez vezetett. Még nem ért véget az ünnepség, de amint megtudták tőle, mi történt, a király úgy döntött, azonnal visszatér. Sajnos azonban még így is elkésett. Mire a palotába belépett, a pilinkének már csak hűlt helyét találta. Senki se tudta vagy látta, hogy hová ment, ami persze nem is volt csoda, hisz képes volt könnyedén teleportálni pillanatok alatt. A király csak egy pergament talált tőle az asztalán. Egy hátrahagyott rövid üzenetet. “Sajnálom, de nincs kedvem itt élni. Visszatértem az enyémekhez. Azért, kösz mindent.” És a végére az eredeti nevét írta…

A király számára ekkor véget is ért ez a történet és nem tehetett ez ellen semmit. El kellett fogadnia, hogy a pilinke máshol boldogabb. Azzal vigasztalta magát, hogy mindig is tudta, barátja amint egyszer emlékezni fog, el fogja hagyni ezt a kegyetlen világot. Hiszen hiába próbálta szebbé tenni a helyet, ez mégiscsak maga volt a sötéten lángoló pokol, mégpedig szó szerint. Mégis ki akart volna önszántából itt maradni? Főleg egy olyan valaki, aki sokkal szebb, színesebb, barátságosabb helyről érkezett…

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 56.rész

A pilinke írt egy másik levelet is, mégpedig annak a vénséges-vén demiurg vezérnek, kinek a hordája ezen a világon befogadta. „El kell mennem, mert van egy lezáratlan ügyem. Csak neked írom meg az igazat. A király nem tudhatja meg. Nem akarom, hogy aggódjon értem vagy utánam jöjjön. Te más vagy. Rólad tudom, hogy megérted a döntésemet, mert te, ahogy minden demiurg, te is képes lennél meghalni egy ügyért, így tudom, megérted, ha én most ezt teszem. Megértesz és büszkén gondolsz majd rám, az emlékemre. Fontos nekem, hogy valaki tudja, mit és miért teszek. Valaki, aki ismeri az egész történetemet.

Én eddig hozzátok, e világhoz, a törzshöz, a birodalomhoz voltam hű, de egykor volt egy másik otthonom és volt egy másik családom, hozzám küllemre is hasonló lényekből. Barátok, akiknek számítottam, és akik most is számítanak rám. Szeretnék segíteni, hogy visszakapják az eredeti otthonukat, az otthonunkat, melyet a szintén hozzánk hasonló többiek bitorolnak jelenleg. Azok, akik minket hazugsággal, nagyravágyással, beképzeltséggel vádolnak. De ismered a történetünket, ahogy megoszlott a népünk és egymás ellen fordultunk és kitörtek a harcok.

A teremtőnk nemrég felajánlott egy másik helyet, egy szebbet és jobbat, hogy leálljunk a harccal, engem pedig megzsarolt. Nem térhetnék vissza. Itt kéne maradnom e világban. Úgy tettem, mintha beleegyeznék, de… egek! Nem is értem, hogy gondolhatta… Nem értem, hogy miért nem érti, hogy itt nem erről van szó. Ez egy elvi kérdés. A lényeg nem az, hogy a kertet, eredeti otthonunkat visszakapjuk, hogy újra ott élhessünk, hanem hogy elismerjék az igazságot. Nem bírom, így nem hagyhatom, hogy ott éljenek, mintha megérdemelnék, mintha akik mellém álltak, azok követtek volna el hibát és lennének gyűlöletesek. Addig nem tudok nyugodni, míg el nem ismerik tévedésüket, vezérük pedig be nem látja, ki nem mondja, hogy nem ő a leghatalmasabb lény a világon.

Igen. Hazudtam a királynak, és ezáltal az itt élőknek, mert nem akarom, hogy értem aggódjanak. És igen. Hazudtam a többieknek, azoknak, akik mellém álltak a harcok során, mert nem akarom, hogy miattam, az én önérzetem miatt tovább szenvedjenek, küszködjenek, de nekem mennem kell. Ez már egyedül az én harcom.

Eszembe jutott egy csel, amivel visszaszerezhetem az otthonunkat. Talán belehalok, de szerintem nem fogok, mert jobb és okosabb vagyok mindnél. Tudom, most azt mondanád, ne legyek oly beképzelt, mert emiatt elbukhatok, de tisztában vagyok a képességeimmel. És ahogy te már tudod, van egy nagy előnyöm, a gondolatolvasás.

Ha túlélem, találkozunk. Ha nem, akkor őrizz meg jó emlékezetedben! Köszönöm, hogy apám helyett apám voltál.” – azzal aláírta és összehajtotta ezt is és egy kis szárnyas, nagyszemű mavrikurgnak adta a pergament, hogy vigye meg az üzenetét.

Mástól nem akart elköszöni. Így aztán csak sóhajtott egyet és már el is tűnt a palota csillogó világából és megjelent abban a barlangban, ahol egykor először eszmélt magára. A darabokra tört lélekkristály még mindig ott hevert, igaz már a sarokban, pedig oly sok év eltelt már. Ez az űrhajó hasonlított a másikra, ahol nemrég meggyógyították. Biztos volt abban, hogy már ezzel is fel tudna emelkedni, ellopva azt, minden benne lévő tudással, de most nem ezért jött. Most a kertet akarta visszaszerezni. Mégpedig teljesen egyedül.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 57.rész

Kilépett a barlangból és körbetekintett a tájon. Nem messze tőle, egy enyhe lejtő után húzódott egy kerítés. Annak túloldalán gyűltek csapatba a hozzá hasonló, fehérszárnyú, magasztosnak tűnő lények, azok, akik nemrég még annyira támadták őt. Megvetően húzta el a száját, mert arra gondolt, hogy csak külsőleg hasonlítanak rá.

Éppen vezérük szavát hallgatták. Ott, ahol állt, jól értett mindent és csak a megfelelő pillanatra várt. Arra, hogy észreveszik vagy arra, hogy elhangzik valami, aminél közbevágva megjelenhet. Nem remélt ennél látványosabb belépőt, de a végzete hamar kisegítette. Hirtelen súlyos érintést érzett a jobb vállán és egy kéz megragadta:

– Mi ez az egész? – háborgott a hang – Csak eddig bírtad betartani az ígéretedet? – azzal Ávhriol hirtelen maga felé fordította és dühösen nézett a smaragdzöld szemekbe – Mégis mi a célod? Neked a béke nem felel meg? Mindent tönkre akarsz tenni? Vagy csak engem? Engem akarsz az őrületbe kergetni? – sorolta kérdéseit és dühében meg is feledkezett arról, milyen rettenetesen erős képességekkel rendelkező lénnyel áll szemben. Mintha már nem is érdekelték volna a következmények. Teremtménye azonban nem szólt semmit. Csak hallgatta őt. – Na várj csak! – folytatta dühösen Ávhriol – Tudod mit? Nem tudod, hogy kell az ígéretet betartani? Gyere csak! – azzal megragadta a karját.

Hagyta, hogy lerángassa a domboldalon, egyenesen a többiekhez. Érkezésükre mindenki elhallgatott és feléjük tekintettek, miközben Ávhriol immáron hozzájuk fordulva így folytatta: – Tudjátok meg, hogy véget akartam vetni a harcaitoknak. Békét akartam. Ez itt viszont nem érti a szép szót. Nem tartotta be az ígéretét, nem maradt távol, sőt egyenesen idejött. Nyilván azért, hogy engem ezzel is bosszantson. Nekem viszont már elegem van ebből. Végezhetnék vele, de amikor megegyeztünk, azt ígértem, ha megszegi a szavát, ha visszatér… én magam hajítok ki mindenkit a kertemből és többé nem érdekeltek. Tehát csak szólni akartam, hogy neki köszönhetitek – azzal kissé megemelte különös botját, mely felizzott a kezében és koppantott vele a talajra.

Mielőtt bárki bármit tetetett volna, a minden irányba fodrokat vető hullámok messzire löktek mindenkit, majd pedig egy hatalmas, jól látható burok jelent meg a barlang és a kert körül és fölött, lezárva a területet és két másik, két kisebb védelmi erőtér, egyik Ávhriolt, a másik a pilinkét ölelte. – Ahogy mondtam – folytatta Ávhriol – Elegem van belőletek, úgyhogy megyek, keresek magamnak egy másik galaxist és engem többé nem látsz. Ti pedig kedvetekre ölhetitek egymást, többé már nem érdekeltek.

– Legalább nem szúrtál szíven – suttogta a pilinke – Igaz, nem is vagyok oly védtelen, nem igaz?

– Miket beszélsz? – hőkölt hátra Ávhriol.

– Én csak azt mondom, nem értem milyen apa az ilyen. Csak siránkozol, de… sose voltál az apja. Nem te tanítottad beszélni. Nem te fogtad a kezét, amikor járni tanult. Nem játszottál vele. Nem törődtél vele. Aztán a tőr… És hiányzik? Nem… ez csak a bűntudat. Ezért mondod, hogy én nem lehetek a fiad. Mert nem akarod, hogy az legyek.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 58.rész

Ávhriol döbbenten hallgatta a szavait, miközben a pilinke tovább folytatta:

– Na, és talán kisebb lett a bűntudatod, hogy lefogtad a szemét közben? Vagy azt hiszed, hogy kevésbé fájt neki, csak mert azt mondtad előtte, hogy gyors leszel? És éppen te beszélsz az ígéretek betartásának fontosságáról? Hisz azt ígérted az anyjának, hogy mindentől megóvod őket. Miért nem teleportáltál? Miért nem harcoltál értük az utolsó leheleteddel is? Jah, igen! Mert így volt a könnyebb, igaz? És persze, mert csak így remélhetted, hogy te megmenekülsz. És azzal az ígéreteddel mi lett, hogy mindenre megtanítod, amit csak tudsz és hogy eljön majd az idő, amikor övé lesz az űrhajód és ő vezetheti? Aztán végül semmit se tanítottál neki. Se beszélni, se járni nem te tanítottad. És amikor már magától menni tudott és ment hozzád, hogy törődj vele, te leintetted, hogy majd máskor. Mindig csak máskor. Az idő pedig múlt. Miért kellettek neked? Koloncnak? Hagytad volna hátra őket valamelyik galaxisban és élhettek volna.

A pilinke szinte nem is vett levegőt, ahogy mindezeket sorolta és csak sorolta, Ávhriol pedig döbbenten hallgatta. Egek! Hiszen mindenről tud… mindenről, amiről még soha senkinek nem beszélt. Csak akkor tudhatja… egek! Tehát ő az… valóban ő lenne a fia?

– Miért nem? Miért nem mondtad?

– Mit? – lepődött meg a pilinke, de mivel már hallotta is a kérdésre támadó gondolatot, így felelt: – Azt, hogy én vagyok a fiad? Miért mondtam volna? Tagadod az első pillanattól kezdve. Persze könnyebb bennem bűntudatot kelteni a levert kristály miatt és úgy tenni, mintha én csak egy bitorló lennék, mint a szemembe nézni… azokba a szemekbe, melyek ugyanolyan zöldek, nem igaz?

Ávhriol e szavaknál már szinte kapkodta a levegőt és nem emlékezett arra, mikor engedte le a kezét, tehát mikor omlott le kettejük körül a védelmi burok. A pilinke közben lassan közelebb lépett, miközben mélyen a szemébe nézve, suttogva így folytatta:

– Ha a fiad vagyok, akkor talán elnézőbb vagy velem? Akkor büntetlenül rombolhatok és nem akarnál megállítani, sőt végezni velem? Vagy mi lenne? Akkor nem kéne feldúlnom mindent, azért, hogy figyelj rám? Nem hiszem. Téged még mindig csak a bosszú érdekel. Új életet is csak azért akartál adni, hogy legyen, aki bosszút áll majd. Helyetted. Mert te még ehhez is túl gyáva vagy, nem igaz? Ne! Ne szólj közbe! Felesleges hazudoznod. Tudok mindent. Minden rendű és rangú lényt azért hoztál létre, követőket is azért gyűjtöttél, hogy megannyi élő pajzsod legyen, de a legszánalmasabb, hogy engem is erre használnál, mert látod, milyen erősek a képességeim. Tudod, hogy velem esélyed lenne a fények vezérével szemben. Csak ezért hagytál életben, de mivel közben meghalhatok, nem akarsz kötődni hozzám. Nem akarsz még gondolni se arra, hogy a fiad lehetek.

        Ávhriol nem vette észre, hogy miközben a pilinke beszélt hozzá, megfogta a különleges botot, melyet ő végig a kezében tartott és amely még tartotta a terület felett a védőburkot. Arra tért magához, hogy teremtménye kirántotta a kezéből, de akkor már késő volt.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 59.rész

A pilinke koppantott a bottal a virágos talajon, mire a védőburok egy pillanatra meggyengült, és a botból új erőhullámok törtek elő. Erejüktől meg se rezdültek a fák levelei, egyetlen szirom se hullott le a virágokról, de Ávhriolt mindent elsöprő lendülettel találta mellkason és messzire repítette, ahogy az első burkot közben erővel áttörni próbáló, hozzá hasonló teremtményeket is, majd pedig létrejött egy még nagyobb, még erősebb védőburok, de ezúttal már az egész bolygó körül.

– Na, ki az erősebb… apám! – szólt a pilinke gúnyosan hangsúlyozva a szót. Csak azt sajnálta, hogy Ávhriol a távolból ezt már nem hallhatta. Mindenesetre elégedetten nézett körbe a tarka színekben pompázó, különleges növényeken és az újra előmerészkedő állatokon – Minden az enyém lett – jegyezte meg büszkén.

– És mit kezdesz vele? – szólt egy lágyan zengő hang, mire érezte, amint negédes bizsergés fut végig a testén. Megfordult és ámulattal nézte, ahogy Lillith előlépett a fák közül. Sudár, kecses alakját részben különleges, saját maga által készült ruházat fedte. Fekete, dús haját kétoldalt varkocsba fonta, homlokán pedig valamiféle pántot viselt. Nyakában, fülében, csuklóin fából faragott egyedi ékszereket viselt. Már sokadszorra találkozott vele, de még mindig lenyűgözte a látvány. – Tudod, hogy nem szeretem, ha megbámulnak! – jegyezte meg a lány játékosan, mire a pilinke zavartan kapta el zöld pillantását.

– Látom, te lettél itt újra az egyetlen nő – jegyezte meg, miközben rá se mert pillantani.

– Én pedig azt látom, hogy te lettél itt a legmagányosabb győztes – mosolygott a lány.

– Azt hittem azért jössz, hogy a társaságom legyél…

– És mit csináljunk mi ketten? Talán népesítsük be a bolygót? – kérdezte pajkosan a lány, hogy elterelje a pilinke figyelmét a komoly dolgokról, de az figyelmen kívül hagyta szavait:

– Mindent hallottál igaz? – zöld szemeivel még mindig a távolba nézett.

– Igen… – suttogta a lány – De nem élhetsz a múltban és nem harcolhatsz folyton önmagaddal.

– Én csak az igazságot akarom, de sosem lesz becsületem előtte. Sose fogok neki számítani.

– De vannak mások, akiknek számítasz… – suttogta a lány és meg akarta érinteni a karját, hogy hozzá bújjon, de a pilinke, mintha ezt észre se venné, elindult a szökőkút felé, így elkerülte a kínos pillanatokat. Tudta, hogy a lány vonzódik hozzá. Már nem volt az az egykori naiv pilinke. Tudta már mi az a szerelem, de azt is tudta, hogy ennek nem lenne jó vége… ha Ávhriol megtudná, hogy van, aki fontos a számára, még megzsarolhatná vele. De… végül is…

A barlang felé tekintve elmosolyodott, mert átvillant rajta a gondolat, hogy a sors akár ismételhetné is önmagát… Talán eljött az idő, hogy kipróbálja az újonnan szerzett űrhajót. Egy lopott hajó és egy lány. Végülis mi más bizonyíthatná jobban, hogy ő nem más, mint az apja vére?

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 60-71. rész

A pilinke azonban jól tudta, hogy túl kockázatos lenne változtatni az eredeti szándékán. Még nem azért volt ott, hogy a kertet visszaszerezze. Nem erővel és nem is csellel akarta. Azt akarta, hogy elismerjék az igazát és önként engedjék vissza az elűzött, kizárt társait. Elégtételt akart venni, de ennek még nem volt itt az ideje. Egyelőre csak szórakozásból bosszantotta őket, mutogatva fölényét, erejét. Terve lényegi része, még váratott magára. Előbb még más célja volt.

Mélyet sóhajtott hát, aztán úgy döntött, jobb, ha tartja magát az eredeti tervéhez. Igaz, volt még egy befejezetlen ügye azzal, aki vezérnek hívatta magát, de az még ráért. Arra gondolt, hogy korábban csak azért tudta majdnem végleg legyőzni őt, mert sunyin és alattomosan támadt reá. De vajon mi lenne, ha szemtől-szembe kéne megküzdenie vele? Felnézett az égre, ahol nagy fényvillanások jelezték, hogy a többi hozzá hasonlatos lény, akiket kizárt a bolygóról, folyamatosan próbálják megtörni a pajzsot, újabb és újabb nagy lendülettel rohamozva meg azt. Úgy vélte, még nincs itt az ideje annak, hogy odaálljon elé, szemtől-szembe. Még fejleszteni akarta magát, képességeit. Biztosra akart menni.

– Be akartok jönni? – mosolyodott el gúnyosan. – Akkor csak tessék! – azzal kivárta a pillanatot, aztán csak koppintott a bottal, mire összeomlott a védőburok és mindannyian zuhanni kezdtek lendületük hevétől. Nem várta azonban meg, míg földet érnek. – Mondd meg nekik, – fordult sietve a lányhoz – hogy azt üzenem, ez még csak a kezdet. Rettegni fogják a nevem és sűrű elnézések közepette kérik majd a bocsánatomat. Az állítólagos vezérük sose volt isten. Nem több nálunk. És ezt be is fogom bizonyítani, de előbb van még egy kis dolgom – azzal sietve teleportált mielőtt még a feldühödött had odaért volna.

Dehogy kellett neki a kert. Méghogy az eredeti otthona… méghogy visszavágyott… nem volt ő ennyire se érzelgős se nosztalgikus. Mégcsak nem is a hatalom érdekelte. Az igazság elismerésére vágyott. Bizonyítani akart.

Tudta jól, hogy akkor és ott mindenki, még Ávhriol figyelme is rajta van, illetve ezen a bolygón, azon, hogy a burkot áttörjék és vele leszámoljanak. Dühösek voltak rá. Igaz, okkal. És dühükben, remélte, nem veszik észre a cselt.

Sietve teleportált a közeli barlangba, majd pedig egy cetli kíséretében hátra hagyta a botot. Ez állt a papíroson: „Köszönöm, erre már nincs szükségem. Elviszek helyette valami mást, de nyugalom, csak kölcsönbe.”

Mire Ávhriol e sorokat olvasta, a pilinke már rég átteleportált abba az űrhajóba, amelyben nemrég felgyógyították, mégpedig annak is az irányítótermébe, már lezárta a zsilipjeit és ezzel a láthatatlanná tévő védelmi pajzsot is, hogy megakadályozza azt, hogy Ávhriol a fedélzetére teleportáljon, sőt már fel is emelkedett vele a magasba és el is tűnt. Ávhriol először azt hitte onnan, a barlangból vitt el valamit, de ahogy gyorsan körbetekintett röntgen szemeivel, nem tűnt fel semminek a hiánya. Parancsára a berendezés leltárprogramja is lefutott és kimondta: „Nem hiányzik semmi. Innen.” E szóra Ávhriolnak elállt a lélegzete, mert borzalmas sejtése támadt. Egek! A másik űrhajó! Az igazi! És benne minden tudás! Azonnal teleportált, de már elkésett. Az igazi űrhajója helyén csak egy nagy kráter tátongott. Csak állt ott döbbenten és nézte az eget, és tudta, ezzel mindennek vége. Legalábbis így érezte. Biztos volt abban, hogy teremtménye bosszúból egyenesen a fényekhez megy. Tudta, azonnal menekülnie kell. De hová és mivel? A másik barlang nem az igazi űrhajó volt, csak egy díszlet. Ekkor lépett hozzá az egyik pilinke és átnyújtott neki egy cetlit: „Ezt találtuk a szökőkút káváján.” – mondta.

Hajnal csillaga – 61.rész

A papíroson ez állt: „Elvittem egy körre, mert gondolom arra már hiába várok, hogy megtanítasz vezetni…. Apám! – még a leírt szavaiból is sütött a gúnyos keserűség. Ávhriol szürke szemei elhomályosultak, miközben tovább olvasta – Na, persze, mindketten tudjuk, hogy nem vagy az. Nem is értem, hogy hihetted el, mégha csak pillanatokra is, hogy emlékszem, amikor már tudsz arról, hogy hallom mások gondolatait. Sejthetted volna, hogy így a te emlékeidről is mindent tudok. Szánalmas.” E szavaknál megremegett Ávhriol keze és kihullott belőle az írás, ahogy karja erőtlenül hullott alá. Pedig már épp kezdte volna hinni… szerette volna hinni, hogy ő az… Már nem tudta mit tegyen… mit gondoljon. Csak egyet tudott. Ennek véget kell vetnie, mégpedig mielőbb.

Ávhriol életben akarta hagyni a pilinkét, mert kezdett hinni a királynak és kezdte megkedvelni, de már bánta. Biztos volt abba, hogy személyében a lehető legnagyobb ellenséget teremtette meg magának. Tudta, sürgősen ki kell találnia ellene valamit. Valami alattomos, sunyi terv kellett, mert nem nézhetett vele többé szembe. Biztos volt abban, hogy teremtménye, miután fölényét hangoztatva eljátszadozgat vele, egyszer ezt megunja és egy alkalmas pillanatban végez majd vele. Úgy vélte, tennie kell valamit. Mégpedig mielőbb. De vajon mi vagy ki lehetett volna méltó ellenfele egy ilyen hatalmas lénynek, ki az űrhajót ellopva nemsokára a tudást is megszerzi mind és akkor legyőzhetetlenné válik?

Ávhriol nem sejtette, hogy a pilinkének nem az ő tudása kell és nem is a fényeké. Mégcsak bosszút állni se akart. Teljesen más tervei voltak az űrjárművel. Miután hiába igyekezett, manuálisan nem bírta elindítani, sietve ment át és feküdt le a regenerációs helyiség egyik falmenti ágyszerű deszkájára és utasította a gépet, hogy az műszereivel a testére kapcsolódjon. Hamarosan ismét az űrhajó fedélzeti rendszerében találta magát. Nem értette még mindig, hogy ez miként lehetséges, de ez nem is volt fontos. Végtelen sötétség vette körül. Többé nem tudott mozdulni, nem volt képes cselekedni, de bármire gondolt, kérdésére azonnal felvillant körötte, előtte a válasz. Előbb sietve utasította az űrhajót és szavára vagy inkább a gondolataira beindultak a hajtóművek, aktiválódott a védelmi rendszer és elindultak. Nem ment azonban túl messzire vele. Csak elrejtőzött vele a Hold túloldalán, miután nagy sebességgel farolt be mögé. Aztán nekiállt célirányosan kérdezgetni. Ávhriol fiáról akart még többet megtudni. Azt remélte, hogy így könnyebben rátalál majd a lelkére. Azt gondolta, ha megtalálná, teremtője azt értékelné, és talán akkor már számítana neki az ő léte is, és nem kéne többé provokálnia azért, hogy figyeljen rá.

Az űrhajó fedélzeti computere mindent tárolt, mindent felvett a gyermek születését és az utána zajló eseményeket is. Mindent, amit addig átéltek. Mennyire más volt így végignéznie, mint amikor Ávhriol gondolataiban látta őket… kuszán, zavarosan. Mennyire valóságossá vált, minden körötte. Mintha ő is ott lett volna és szemtanúként nézte volna végig az eseményeket. De hiszen… hiszen valóban ott volt! Hirtelen futott végig rajta a felismerés. Már emlékezett mindenre. És a jelenet a kristállyal… végig, amíg Ávhriol nyakában függött, onnét látott mindent. Ezekről az emlékekről az űrhajó nem tudhatott. Aztán emlékeiben látta az új, számára teremtett testet, a szárnyas, hófehéren izzó lényt. És Ávhriol akkor a mezítelen mellkasra tette a nyakéken függő kristályt az előkészített gyógynövények mellé, majd elrohant valamiért. Már emlékezett az erőre, mely ekkor hirtelen magával rántotta. Aztán hirtelen ült fel… ismét… levegő után kapva, mintha újra átélné a történteket… és szinte újra hallotta az aláhulló kristály csörömpölését is, amint az szilánkjaira tört a padlózaton. Akkor még fogalma se volt semmiről, de most összeállt benne a kép. Tehát ő az… ő volt az. Tényleg a fia. Ő Ávhriol annyira keresett és elveszettnek hitt fia. Csakhogy ezt sose hinné el neki. Kiváltképp azok után, amit legutóbb üzent neki, … – mélyet sóhajtott, mert tudta, azt a kevés kis bizalmat, amit a király felépített őiránta Ávhriol szívében, azt ő már százszorosan rombolta le az elmúlt időkben… sőt…

Hajnal csillaga – 62.rész

A pilinke tudta, hogy a történtek után többé már esélye se lesz arra, hogy az apja higgyen neki… hisz beszélni se tudott volna már vele, mivel nem is merhetett többé a színe elé állni. Biztos lehetett benne, hogy önvédelemből azonnal támadna és ő nem élné túl.

Gépies mozdulatokkal kapcsolta le magáról a berendezést és távolította el az érzékelőket, miközben az ágy szélére ült. Mit tegyen most? Fogalma se volt. Biztos volt abban, hogy Ávhriol személyében a lehető legnagyobb ellenségre tett szert. Mit tegyen hát? Egyértelmű volt, hogy olyas valakire van szüksége, aki nála bölcsebb. Egy kívülállóra, aki ismeri az addig történteknek legalább a nagyrészét és tanácsot tud adni. A legnyilvánvalóbb az lett volna, ha a királyhoz tér vissza, bár sorsát valószínűleg akkor se kerülhette volna el.

Hátrahagyva az űrhajót, teleportációval a birodalom határán kívülre érkezett egy kis kalyibához, melyet egy még csak részben felépített kerítés vett körül.

– Hamar visszaértél! – nézett felé az udvara szélében üldögélő, egykor vén demiurg vezér, akinek hálából és talán azért is, hogy kicsit bosszantsa, ő adta vissza a fiatalságát nem sokkal azután, hogy e világra, közéjük zuhant ők pedig megmentették az életét. Többször is. Persze csak azután, miután előbb meg akarták ölni őt.

Mindketten jól tudták, hogy ha ez nem történik meg, akkor a demiurg bár még mindig vén lenne, de legalább a palota békés fényűzését élvezhetné, így azonban, megfiatalodva, visszanyerte a vérmérsékletét is, aminek köszönhetően sikeresen összekülönbözött a leendő királlyal. Talán nem kellett volna kihívnia arra a párbajra. De mégis mi mást tehetett volna? Az asszonyokat választás elé kellett állítani. Csak egy vezetője lehetett a hordának. A harcban aztán szégyenszemre alulmaradt és így nemcsak a tekintélyén esett csorba, hanem elveszített mindent, kivéve az életét. A leendő király megkegyelmezett neki. Azt hitte ezzel jót tesz vele, de ő úgy érezte, csak még jobban megalázta. Ennek a világnak teljesen más volt az értékrendje. A demiurg vezér tehát elhagyta a vidéket és azóta a határ melletti részről figyelte az eseményeket, a birodalom virágzását. Dühös volt a királyra és féltékeny, de a pilinkét kedvelte és büszkeséggel töltötte el, hogy benne jobban bízik, hozzá fordul a gondjaival.

– Gyere, ülj le ide és mondd el, mi történt! – intett.

A pilinke oda is ment hozzá és leült a fekete, puha talajra, széttárva maga mögött hófehér szárnyait.

– Ávhriol, azaz Thánáthosz fia vagyok – csak ennyit mondott.

– Thánáthosz fia? – visszhangozta az egykori demiurg vezér, Wellnorán. – Akkor most már béke lesz köztetek?

– Viccelsz? Ez a vég.

– Ezt nem értem.

– Nem tudtam, hogy az vagyok… ő meg nem hitte. Bosszantottam. Össze akartam zavarni. Fölényeskedtem. Átvertem. Kinevettem. És most… már mindenre emlékszem… valóban én vagyok az… az egykori fia, akiről azt hiszi, elveszítette. Csakhogy már hiába mondanám, nem hinne nekem. Az űrhajóját is elloptam. Nem kerülhetek a szeme elé többé.

Hajnal csillaga – 63.rész

Az egykori, vén, már több száz évet megélt feketebőrű, hegyesszarvú, ravasz tekintetű, nyurga demiurg vezér, Wellnorán, figyelmesen hallgatta a pilinkét, majd így szólt:

– Várj csak! Nyugalom! Itt biztonságban vagy. Itt nem keresnének. Mesélj el mindent, mert csak úgy adhatok tanácsot, ha mindent tudok! – A pilinke erre mesélni kezdett. Mindent elmondott. Amikor a végére ért, meglepetésére a demiurg vezér így szólt: – Nagyon egyszerű a megoldás. Közvetítőre van szükséged. Tudod, hogy én nem vagyok oda érte, de a király erre a legalkalmasabb. És nem csak azért, mert ő is Náthosz fia, bár mostohafia, hanem mert jól bánik a szavakkal.

– Nincs más mód? Egyéb ötlet?

– Ha élni akarsz, akkor nincs. A király segítségét kell kérned.

– Márpedig én oda, hozzá vissza többé nem megyek! – állította elszántan a pilinke.

– Neked mégis mi bajod vele? Az, hogy én ki nem állom, az egy dolog, de az érdemeit el kell ismernem. Én mondhatom, hogy nem akarom látni se többet, hisz azzal, hogy a párbaj után életben hagyott, engem rettenetesen megalázott. És ráadásul a hordám asszonyai is mind érte vannak már oda. Nekem jogom és okom van arra, hogy dühös legyek rá, de neked mégis mi bajod? A legjobb barátod volt.

– Hazudtam neki – suttogta a pilinke alig hallhatóan.

– Mit tettél? Hazudtál a királynak?

– Igen. És a birodalomban nincs helye a hazugságnak. Nem kerülhetek többé a szeme elé.

– Ahh. Tehát nagyon dühös rád?

– Nem hinném, hogy tudja. Nem a szemébe mondtam, hanem leírtam. Hazugságot írtam a búcsúlevelemben, mert azt gondoltam, a halálba megyek és nem akartam, hogy aggódjon, vagy utánam jöjjön.

– Ez bocsánatos vétek. Szerintem elnézi neked. Jobban fog örülni annak, ha láthat és megérti majd a tettedet.

– Gondolod?

– Biztos vagyok benne. Ő jó. Túl jó! Legnagyobb bánatomra semmi rosszat nem tudok rá mondani – ingatta fejét Wellnorán, az egykori demiurg vezér. Egy ideig hallgattak, majd ismét megszólalt a pilinke:

 – Nekem nincs bátorságom ehhez. Inkább megyek és szembenézek Thánáthosszal – azzal már fel is pattant, de az egykor vén vezér fürgébb volt nála, szintén felpattant és utána kapva megragadta a karját.

– Azt biztos nem hagyom. Most azonnal teleportálj a kastélyba!

– Tessék? Azt mondtad, te oda soha, semmi körülmények közt nem akarsz menni.

– Az, hogy akarok-e vagy se, az most mellékes. Nem engedhetlek így el, mert magadtól a vesztedbe rohannál. Megyünk, és együtt beszélünk a királlyal. Meglátod, nem lesz semmi gond. Induljunk!

Hajnal csillaga – 64.rész

A pilinke lenézett a fekete kézre, mely hófehéren izzó karját megragadta. Erősen szorította, ellentmondást nem tűrően. Mégis tudta, hogy elég nagy az ereje ahhoz, hogy lerázza magáról egy könnyed mozdulattal és oda teleportáljon, ahová csak akar, de… tisztelte őt… úgy tekintett rá, mintha az apja lenne. Nem akart tehát ellenkezni vele. Mélyet sóhajtott tehát, majd felnézve a szigorú, fekete szemekbe csak enyhén bólintott és a következő pillanatban már a palota oszlopcsarnokában találták magukat egy érkezőfülkében, melyet kifejezetten neki építettek ki a teleportációihoz, hogy senkibe ne ütközzön bele.

Legnagyobb meglepetésükre amint megérkeztek, egy mélységi árny lelkendezve a következőkkel fogadta őket:

– De jó, hogy itt vagy! A tieid égen-földön keresnek már! Gyere gyorsan!

– Engem? Miért? – lepődött meg a pilinke és hátrébb húzódott, így az, nem tudta megfogni a karját.

– Azt hiszik meghaltál, hogy véged. Azt mondtad nekik, hogy a hegyhez mész, de nem találtak ott. Idejöttek hát, de mi se tudtunk rólad semmit, csak azt, hogy hozzájuk mentél. Mi ez az egész?

– Tettem egy kis kitérőt, amint látod – intett a pilinke Wellnorán felé – Alig telt el idő, és máris fellármáznak mindenkit?

– Azért mondom, gyere és nyugtasd meg őket! A tanácsteremben vannak éppen.

– És a király? – vette hangját suttogóra a pilinke.

– Hamarosan ő is itt lesz. Küldettünk már érte. Na, gyere!

Így léptek be nemsokára a tanácsterembe, ahol aztán kitörő örömmel fogadták nemcsak az övéi, de az árnyak is. Majdnem szó szerint a nyakába ugrottak és nemcsak a hölgyek, amint meglátták. A pilinke ki tudja már hányadszor, ezúttal ismét meglepődött ezen, hogy ennyire számít a léte, de azért szokásához híven rideg rutinnal hárította a számára még mindig oly idegen érzelmeket úgy téve, arrébb lépve, mintha észre se venné.

– Köszönöm az aggodalmat, de mint látjátok, semmi baj nem ért, csak jártam erre-arra és gondolkodtam.

– És elloptad a teremtőnk űrhajóját – vágott közbe Gávhriél.

– Óh, igen! – nevetett fel erre a pilinke – Arról a kis apróságról majdnem meg is feledkeztem.

– Ez nem olyan vicces! Ne vedd könnyelműen! Szörnyen dühös lett, amikor meglátta. Szerencséd, hogy nem ő talált rád.

– Az ő szerencséje meg az, hogy én őt nem is kerestem. Eddig.

– Ne csinálj meggondolatlanságot! – vonta össze szemöldökeit Gávhriél – Még mindent rendbe tudunk hozni. Mi mind melletted állunk. Mondd el hol a hajó és megvisszük neki a hírt. Lecsillapítjuk. Kimagyarázzuk. Nem ér az egész annyit!

– Rendben hát… – kezdte kis gondolkodás után a pilinke beleegyezően, de ekkor még az egyikük hozzátette:

– Tudod, hogy jobb, ha nem szállunk szembe vele. Ő teremtett minket. Sokkal erősebb és jobb is nálunk – ezt hiba volt mondania. A pilinke élénkzöld szemeiben dacos büszkeség villant e szavakra.

Hajnal csillaga – 65.rész

Mindenre elszántan lépett előre és felemelte a hangját:

– Erősebb? Nálam? Akkor ki mert volna állni a fiáért és az asszonyáért a fények ellen, sőt az egész világ ellen is, ahogy én tettem volna. És hogy jobb lenne? Na, ne nevettess! Hisz folyton azt hangoztatja, hogy tökéletes lényeket teremtett és én voltam az utolsó, tehát a legtökéletesebb. Hogy lehetne ő jobb, a tökéletesnél is tökéletesebb? – erősödő fényétől nem lehetett látni, de szemei egyre jobban villogtak összevont szépívű szemöldökei alatt. Tőle addig nem megszokott fellépésétől társainak elállt a szava.

– Ávjeryn! – hallotta váratlanul a női hang suttogását. Ezt a nevet adták neki, amikor annakidején félholtan közéjük zuhant és nem emlékezett arra, hogy ki ő valójában. Érezte, valaki lágyan meg akarja fogni a karját, de ő lerázta magáról.

– Mit akarsz tőlem, Cynidor (Szünidor)?! – próbált dühösnek látszani, pedig még nem volt az. Csak azt akarta, hogy utálják, gyűlöljék meg őt, hogy felejtsék el, hogy ne számítson többé a léte. Most már mindennél jobban oda akart állni Thánáthosz elé, és tudta, az a véget jelentheti. Nem akarta, hogy bárki sírjon utána.

– Ávjeryn! Csillapodj! Te nem vagy ilyen! – szólt rá a lány.

– Miért? Milyen vagyok? Naiv és kihasználható? Olyan, aki ugrik a parancsra és mindent megtenne egy jó szóért, aki lohol egy kis szeretetért, megbecsülésért? Hát nem! Csakhogy tudd, Thánáthosznak volt igaza velem kapcsolatban. Ti meg ostobán naivak voltatok, hogy kiálltatok mellettem. De már nincs szükségem rátok, így nem fogom ezt a színjátékot se folytatni tovább. Elegem van! Te meg inkább a királlyal törődj, ne velem! Úgyis őt szereted, velem meg csak játszottál!

– Ez nem igaz! Mi van veled, hogy ilyeneket mondasz?

– Én most elmegyek. Mindenki felejtsen el, és ne jöjjön utánam senki! Különb vagyok mindannyiótoknál – azzal már fordult is, hogy távozzon, majd teleportáljon, de a lendület hevében nekiütközött valakinek.

– Nálam is különbnek tartod magad? – kérdezte egy hang és a kék szemek egész közelről néztek rá. A király volt az.

Erre elakadt a lélegzete. Hirtelen nem tudta mit szóljon vagy mondjon, de aztán a vén demiurgra tévedt a pillantása, aki csendben nevetve fogta a fejét. A csendben jól hallotta a gondolataikat és egyértelművé vált a számára, hogy az öreg már egy ideje tudta, hogy a király megérkezett és szinte mindent hallott. Persze közben alig várta, hogy ez kiderüljön. Kíváncsi volt arra, hogy mennyire meglepődik majd a pilinke. Végre ő, aki folyton másoknak okozott döbbenetet, végre ezúttal neki áll el a lélegzete. És így is lett. Szemlátomást igencsak mulattatta a dolog Wellnoránt.

A pilinke tudta, hogy valami frappáns módon ki kéne vágnia magát a helyzetből, de azt is tudta, hogy ezzel már elkésett. A hosszú néma csend, az, hogy nem tudott azonnal mit felelni, egyben annak az elismerése volt, hogy még mindig behódol a királynak, aki szemlátomást már nem várt választ kérdésére, hisz egyszerűen csak elhaladt az elképedt pilinke mellett, miközben így folytatta: – Tehát, ha jól értem, meg akarod öletni magad – jegyezte meg, mintegy mellékesen, majd mivel nem kapott választ, kék szemei kérdőn a pilinke felé villantak.

– Ne feledd, miért jöttünk! – szólt közbe a vén demiurg.

Hajnal csillaga – 66.rész

A pilinke erre mély lélegzetet vett, majd így szólt:

– A helyzet közben kissé megváltozott. Nem fogok megalázkodni Thánáthosz előtt.

– Eddig se erről volt szó – jegyezte meg Wellnorán.

– Akkor mi ez az egész? – kérdezte erre a király.

– Közvetítőre van szükségünk – mondta ki a vén vezér a pilinke helyett. – Történt egy és más. Thánáthosznak meg kell valamit tudnia, de bölcsebb, ha nem Ávjeryn áll ezzel elé, mert ő már az elmúlt időszakban eléggé felbőszítette.

– És mi lenne az?

A pilinke erre felemelte a fejét és úgy mondta ki, egyenesen a királyra tekintve:

– Van egy rossz hírem! – hangjából érződött az erős irónia – Testvérek vagyunk… persze már amennyire a testvérem lehet egy talált gyerek – tette még hozzá hangjában színlelt lenézéssel.

– Mit akarsz ezzel mondani? – vonta össze szemét a szőke fiatalember, miközben fejéről majdnem leesett a korona.

– Én vagyok az, akiről Thánáthosz azt hiszi, hogy elveszett… a fények lányától, Celestétől fogant gyermek… akit ez a mi bátor Thánáthoszunk… – e szavaknál megvetően húzta el száját miközben a tőrre gondolt – nade ismerik a történetet.

– De hát az a lélek elillant az összetört kristályból, nem? Thánáthosz szerint lehetetlen, hogy te… Honnét veszed ezt?

– Már emlékszem. A kristályt a teremtett test szabad mellkasára tette, és nem volt szükség semmi másra ahhoz, hogy átkerüljek. Amikor tehát magamhoz térve felpattantam, már az üres kristályt vertem le.

– De akkor… ha mindenre emlékszel… gyűlölöd is azért, ami tett, igaz?

– Nem. Megértem. Gyávaságából ennyire futotta.

– Nem értem. Most akkor neheztelsz rá vagy se? Mit mondjunk neki? Békét akarsz vagy vérbosszút?

– Nem is tudom… talán csak elismerést. Nem neheztelek rá. Hozott egy döntést. Már bánja. Azt is látom. De azt is bánja, hogy élek. Az a kérdés, hogy ő mit akar. Nekem rá, mint apára nincs szükségem, de a szemébe akarok nézni, és hallani akarom tőle is, és minden teremtményétől a bocsánatkérést és azt, hogy elismerik, végig igazam volt.

– És akkor? Mi lesz akkor?

– Békén hagyom őket és élhetnek úgy és ott, ahol akarnak és én is mennék az utamra.

– Azt hittem maradnál. Hogy boldog vagy nálunk.

– Tán nem olvasta felséged az üzenetemet? – kérdezte erre a pilinke, hangjában ismét gúnnyal.

– De, olvastam, a hazugságod. Nem is értem, mit hittél, amikor megírtad.

Hajnal csillaga – 67.rész

– Ezekszerint nem a hangsúly a titok – nevetett fel, hogy oldja a helyzetet, miközben legszívesebben elsüllyedt volna ott helyben a szégyenében, így inkább élcelődni kezdett – Akkor miből vette észre? Máshogy formázza a betűket egy hazug?

– Nem. Egyszerűen csak ismerlek – felelte szomorú melankóliával a király, majd így folytatta – És jósnak se kell lennem, hogy megmondjam, ha ezt így folytatod és tovább provokálod Thánáthoszt, akkor annak igen rossz vége lesz.

– Reméljük, hogy a számára – nevetett még mindig a pilinke.

– Jól van, jól. Látom, nem változol. De ha egy kicsit is számítok neked, ígérd meg, esküdj meg nekem, hogy nem keresed fel Thánáthoszt az engedélyem nélkül és ha ő jönne ide, … nos, akkor azonnal hozzám teleportálsz.

A kék szemek ellentmondást nem tűrően néztek rá.

– Rendben. Megígérem – bólintott rá a pilinke.

– Akkor hát, hol van az űrhajója?

– A Hold mögött.

– Rendben. Ti menjetek vissza – fordult a pilinkék felé – Próbáljátok megkeresni Thánáthoszt és ha látjátok, mondjátok meg neki ezt és azt, hogy békejobbal várjuk. Néhányan, ha kérhetem, a hegyhez menjetek. Az gyorsabb, mintha követeket küldenék. Reméljük ott megtaláljátok. Vagy a régi kertnél – szavára a pilinkék hirtelen sorra villantak fel és tűntek el, hogy teremtőjüket megkeressék.

– Nem túl nagy veszély idehívni őt?

– Az, de még így is ez a legbiztonságosabb módja – azzal a király odalépett a vén demiurghoz és így szólt: – Köszönöm, hogy idehoztad őt, hogy rábeszélted erre, mert tudom, egyedül nem jött volna el – azzal jobbját nyújtotta felé. Wellnorán lenézett a barátságot ajánló kézre, de aztán meg se mozdult, csak ennyit szólt:

– Nem érted tettem. – Egy pillanatra megfagyott a levegő, aztán a király leengedte a kezét és így szólt.

– Tudod, mily nagyra értékellek. Az életemet is nektek köszönhetem. Befogadtatok és…

– És visszaéltél vele – ráncolta homlokát a demiurg vezér.

– Fantasztikus! – szólt közbe a pilinke gúnyos nevetéssel Wellnoránhoz intézve szavait. – Szerinted komolyan éppen ő fogja megoldani a konfliktust az apámmal, amikor még a saját ügyét se tudja rendezni veled?

A vén demiurg vezér erre felkapta a tekintetét és elszántan nézve a király szemeibe, így szólt:

– Ha a pilinke ügyét megoldod, és viszályát az apjával elsimítod, azonnal megbocsájtok. Kezet rá! – azzal felé nyújtotta a jobbját. A fekete, erős kezet határozottan szorította meg a mindenre elszánt emberi kéz.

– Köszönöm. És ígérem, a kettőnk ügyére is találok megoldást – szavára az egykori demiurg vezér hitetlenkedve ugyan, de elfogadóan bólintott.

Hajnal csillaga – 68.rész

Ezzel úgy tűnt, végre a happy-end felé kanyarodhat a történet, csakhogy annak még igen hosszú sora volt és sajnos számos fordulat várt még rájuk, hiszen máskülönben nem születhetett volna meg Phosphor, minden olvasó kedvence és egyben a birodalom ádáz ellensége, Ávhriol pedig nem rettegett volna többé, hisz, ha a pilinke mellé áll, együtt talán legyőzhetetlenek is lehettek volna. A sors azonban vagy talán a végzetük, másként akarta.

Miközben a pilinke eltöprengve üldögélt a tanácsteremben néhány árny és a király társaságában, várva Thánáthosz megjelenésére, egy különös kis színes lény repült a helyiségbe. Apró szárnyaival verdesve megállt a pilinke előtt, aki nem lepődött meg, hiszen látott már hozzá hasonlót nem egyet a kertben, egykori otthonukban.

– Nocsak! Te meg hogy kerülté ide? – kérdezte, miközben felemelte jobbját, hogy az, az ujjára szállhasson. A lény nem felelt, csak perdült egyet és csillámport szórva a levegőbe, kirajzolódott az üzenet:

„Szökjünk el! Lillith.”

– Ki ez a Lillith? – kérdezték szinte egyszerre többen is, de a pilinke zavarában hirtelen nem tudta mit feleljen.

– Egy lány, aki… – kezdte helyette a választ a király, de az immáron ifjú egykori demiurg vezér, Wellnoran vigyorogva közbevágott:

– Egy igen jó csaj, nemde?

– Sajnos – csúszott ki a szőke Cynidor száján a meggondolatlan szó, aki még mindig nem tudott választani a fiatalember és a pilinke, azaz a király és az angyal közt. Amikor már azt hitte, döntött a szőke fiatalember mellett, váratlanul felmerült a vetélytárs gondolata. Egy fekete, gyönyörű nő. Más körülmények közt barátnők is lehettek volna, de így…

– Biztos nagyobbak a mellei és kevésbé harcias – lökte oldalba nevetve a lányt a megifjodott egykori vezér, aki úgy érezte, többé már nem kell a korához méltón viselkednie.

– Több tisztelettel, ha kérhetem! – szólt közbe a király.

– Nahát! Neked mindig az a lány kell, aki nekem? – nevetett a pilinke. – Vagy most kivételesen Cynidorra is gondoltál?

– Szerintem inkább magára gondolt – súgta Wellnorán úgy, hogy mind hallják – Csak magára gondol, ha nőkről van szó.

Szavára villogott ugyan a király irreálisan kék tekintete, de nem szólt semmit, csak felkelt:

– Nekem most fontosabb dolgom van ennél. Össze kell szednem a gondolataimat, mert Thánáthosz bármely pillanatban megérkezhet – azzal elhagyta a tárgyalótermet, de nem ment messzire. Miután becsukta az ajtót, nekidőlt a hűvös márványfalnak és felnézett, mintha az égre nézne, mintha fohászkodna, majd egy pillanatra behunyta a szemét.

Mire kinyitotta, a pilinke már ott állt mellette:

– Sajnálom. Ön nem ezt érdemli. Csak oldani akartam a hangulatot, de nincs túl jó humorom.

– Azt tudjuk. És tényleg tetszik neked az a lány? Vele mennél?

Hajnal csillaga – 69.rész

A pilinke eltöprengett a kérdésen, majd így felelt:

– Az igazat megvallva, már gondoltam rá… arra, hogy magammal viszem… messze innét nyugodtan élhetnénk… de nem mertem kezdeményezni. Talán épp jókor jött ez az üzenet. Mi van, ha ez a sors keze?

– És mi van, ha csapda?

– Csapda? Ugyan! Ő nagyon jó. És nagyon szeret. Tényleg őszintén szeret. És azt is tudja mi vagyok. És így is szeret.

– De mi van, ha nem ő küldte az üzenetet?

– Ki más küldte volna?

– Ugyan! Hisz vannak bőven ellenségeid a régi kertben, nem?

– Igaz… – töprengett el a pilinke – De ezeket a lényeket ő tanítgatta írni és olvasni.

– Azért legyél óvatos! Ha akar valamit, jöjjön ide! Majd küldetek érte és meglátjuk, tényleg ő van-e az üzenet mögött. Rendben lesz így? Ezt még ki tudod várni? – a pilinke erre csak bólintott – Most menj vissza, kérlek, hadd gondolkodjam!

– Rendben, de ugye nincs harag?!

– Nincs. Csak ezt oldjuk meg! – felelte a fiatalember, homlokán borús fellegekkel.

A pilinke tehát magára hagyta és visszatért a többiekhez. A kis lény, térült-fordult és ismét odaszállt az orra elé, majd leereszkedett a kezére és csillámok rakódtak le az asztalra, apró betűket formázva: „Találkozzunk a titkos helyünkön!”

Ez már elgondolkoztatta a pilinkét. A titkos helyről kettejükön kívül más nem tudhatott. Teleportálva szokott érkezni. Mégis mi történne, ha ezúttal is odateleportálna? Végülis csak egy pillanat az egész. Csak elhozná a leányt. Mégis miért várakozik ő ott Thánáthoszra, amikor úgyis a király akar beszélni vele először? Semmit se számítana, ha nem lenne ott pontosan, amikor megérkezik. Tudta, hogy a többiek még így is elleneznék, meg aztán amíg győzködné őket, azalatt már rég térülhetne, fordulhatna. Elmerengve gondolt a fekete szemű, sudár leányra, akitől a nevét is kapta, amikor elhozta számára a fényt. Ő is választott neki nevet, mert a lány nem szerette, amit a teremtőjétől kapott. Lillith. Túl rövid volt, és zordan, keményen hangzott a vége. Legalábbis a lány szerint. Így lett az új neve Katherina. És így kezdett bimbózni a szerelmük. Arra gondolt, ha veszélyes lenne, ő akkor is érte menne. Nem sokat teketóriázott tehát. Mire a többiek megsejthették volna mit tervez, ő már el is tűnt egy nagy fényvillanás kíséretében. A következő pillanatban megjelent az eldugott kis réten, a forrásnál, de abban a pillanatban hatalmas erő vágódott neki:

– Te senkiházi, te! Majd én móresre tanítalak és megtudod hol a helyed! – felismerte ragyogó vezérüket és tudta, csak az egyikük maradhat életben. Visszateleportálhatott volna ijedtében, amikor meglátta kezében a lángoló kardot, melyet előrántott, de egyrészt nem félt. Sose félt. Másrészt akkor a teleport az ellenfelét is magával rántotta volna és hatalmas erejükkel pillanatok alatt rommá döntötték volna a száztornyú várkastélyt. Amikor megpillantott egy másik kardot, nem messze a talajba szúrva, mintha rá várt volna, nem gyanakodott, csak kirántotta és sietve védte ki ellenfele csapását.

Hajnal csillaga – 70.rész

A pilinke önszántából nem ment volna még neki fénylő ellenfelének, de akkor és ott tudta, már nincs más választása, harcolnia kell. Nem akarta azonban megölni ellenfelét. A terve az volt, hogy bebizonyítja, hogy helytálló a feltételezése, miszerint nem több náluk. Azt gondolta, ha sikerül kifárasztania, elveszíti majd a fényét és beismeri, hogy neki van igaza.

Hosszú ideig tartott a küzdelem. Egyikük se adta könnyen. Végül már a föld porában térdepeltek, de csak harcoltak, harcoltak tovább… Nem sejtette, hogy mindketten azt hiszik, a véletlen hozta így, hogy csapataik nélkül találkoztak, hogy lehetőségük nyílt a tiszta, fair küzdelemre, szemtől-szembe, hogy a sors döntse el, ki a jobb, ki az erősebb. Sajnos hiába volt gondolatolvasó. A harc hevében még a saját gondolatai közt se tudott rendet vágni, nemhogy a másik káoszos elméjében eligazodjon. Addig harcoltak, míg végül mindketten vértől és sártól mocskosan nyúltak el a földön, felállni se bírtak már a rengeteg sebtől véresen. Kardjaik tüzüket veszítve ott hevertek tőlük nem messze, de már egyikőjüknek se volt ereje arra, hogy megpróbálja elérni a sajátját.

– Ha belehalok… se hagyom, hogy legyőzz! – szólalt meg ekkor ellenfele.

– Viccelsz? – nevette el magát fájdalmai közepette a pilinke. – Azt mondtad, … te vagy az isten! Ha belehalsz, … az az én igazamat támasztja alá.

– Nem teszem meg neked… ezt a szívességet! Én vagyok az istened! Egy nap… – és ekkor kimondta a nevét, az igazi, eredeti nevét, melyet még Lillith adott neki és e szóra egy pillanatra úgy érezte, visszatér szívébe a múlt. Újra akarta a kertet, a virágokat… a napfényt… a csillámló szökőkutakat… a régi otthonát. Képzelete elrepítette a világba, ahol már egy talpalatnyi föld se lehetett az övé. Nem csoda hát, hogy úgy érezte, a túlnani világ minden tüze fellángol benne, amikor az ellenfele még hozzátette – … te is el kell, hogy ismerd ezt!

– Soha! Csak egy vagy közülünk! Be fogom… bizonyítani!… Mindenki látni fogja! Ennyi erővel… én is lehetnék az isten!

– Mindenki mellettem áll már… nekem hisznek… száz főt kivéve…esélyed sincs…

– Akkor nem értelek… – jegyezte meg letörölve ajkairól a vért a pilinke. – …miért nem küldted rám inkább a sereget… magad helyett?

– Ezt úgy mondod, mintha tudhattam volna, hogy itt leszel.

– Nem tudtad? – figyelt fel erre barátunk és felé fordította tekintetét. – De akkor mit keresel itt?

– Kaptam egy üzenetet… amikor megláttalak, tudtam, hogy te csaltál tőrbe.

– Én ugyan nem! Találkozóm lett volna… várj csak!… egy lánytól kaptad azt az üzenetet?

– Igen, mert?

– Fekete, hosszú, hullámos haj… sötét szemek… és Katherin… a neve?

– Katé. Ismered?

– Ezt nem hiszem el… az egész… az ő műve! Összehozta, … hogy találkozzunk, hogy végezzünk egymással.

Hajnal csillaga – 71.rész

– Tévedsz! – szólalt meg ekkor egy hang zordan és egy fekete köpönyeges, csuklyás alak érkezett. – A lány csak eszköz volt, hogy végezhessek veletek. Azzal odalépett a másikhoz és egy könnyed mozdulattal átvágta kardjával a fényt. Mozdulatára, mint köd illant el a fehérség.

A föld porában egy élettelen test hevert. Bőre még kissé izott fehéren, hófehér szárnyait vér és sár áztatta. Zafír szemei egyenesen rá néztek, de már nem láthatták őt. Egy kérdés fagyott kitágult pupilláiba: miért?

A fekete árny neki háttal letérdepelt mellé. Nem tudta mit csinálhat, de azt tudta, ez az utolsó lehetősége. A pilinke minden erejét összeszedve, fájdalmaival viaskodva térdepelt fel félig, hogy kúszva-mászva a kezéből kirepült kardjáig elérjen. Minden mozdulatánál újabb és újabb adag vér buggyant elő ajkai közül. Lábait már nem tudta használni. Ez más körülmények közt nem jelentett volna nagy gondot, hisz úgy teremtették, hogy teste képes volt gyorsan regenerálni magát, de most… erre már nem volt idő. Végül sikerült elérnie a kardot, és meg is ragadta azt, ám ebben a percben egy csizmás láb lépett a pengére, majd egy könnyed mozdulattal elkapták előle. Felnézett. A lány volt az.

– Miért? – suttogta a kérdést, melyet ellenfele már nem mondhatott ki.

– Sajnálom. Nem tehettem mást.

– Kényszerített?

– Nem. De nem tehettem mást…. ez a harc… tönkretesztek közben mindent, a világot… túl erősek, túl hatalmasok vagytok. Le kellett, hogy állítsunk… és… csak egymásnak lehettetek…méltó ellenei.

– Hazugság volt minden… hogy szeretsz… hogy megértesz…hogy mellettem állsz.

Erre a lány már nem felelt. Felemelte róla tekintetét és sietve vonult félre, mert közben az árny, felkelt a másik mellől és megindult, hogy emezzel is végezzen. Ekkor fogta csak fel, hogy nincs tovább, hogy ezek az utolsó percek. Pánikba esett. Nem akarta a halált. Kétségbeesetten próbált menekülni, de már feltérdepelni sem tudott. A csuklyás árny megragadta és könnyedén megfordította, hogy végezzen vele. Tudta, semmi esélye sincs ellene, és jól tudta, nevetséges, sőt szánalmas, ahogy ennek ellenére még kapálózik, verdes a szárnyaival.

– Állj! – kiáltott fel. Ez meglepte az árnyat, pedig valójában önmagára kiáltott. – Nyugalom! – tette még hozzá a meglepett árnyra szegezve tekintetét.

– Azt hiszed megúszhatod? Azt hiszed elengednélek? – kérdezte amaz. Hangja az álcázóvarázs miatt felismerhetetlen volt, arcát pedig sötétség fedte, de lassan kezdtek előgomolyogni borús és kezdetben még kusza, érthetetlen gondolatai.

– Pillanat! Csak hogy értsem… – suttogta a pilinke – a harc csak úgy érhet véget… ha én vagy az ellenfelem halott… igaz?

– Igen, de mit akarsz ezzel? Azt, hogy mivel vele már végeztem, megoldódott a probléma, téged futni hagyhatlak?

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 72.rész

Egy hosszú pillanatnyi néma csend következett, ami alatt nem vették le egymásról a tekintetüket.

– Nem – hangzott erre a megfontolt felelet. – Az úgy… nyilván… nem lenne fair. De.… nem akarok gyáván meghalni. – mély lélegzetet vett, fájdalommal teli, mély lélegzetet. – Rendben – szólt – Készen állok. Csak még egy kérdésre felelj!

– Elképesztő, hogy még egy ilyen helyzetben is vannak kérdéseid.

– Érteni akarom a dolgokat – suttogta a pilinke – Azért harcoltam… mert be akartam bizonyítani… hogy ő nem isten… csak egy közülünk… és most láttam… igazam volt… bár ezt mások már nem fogják megtudni. De azt is hiszem… valójában… Te vagy az… aki minket… mindannyiónkat teremtett. Tudni akarom, igaz-e ez?

– Igen. És éppen ezért, az én hibám, ami történt… nekem kell eltakarítanom – suttogta az árny hátravetve csuklyáját, felfedve igazi énjét. Jól sejtette. Ő volt az! Thánáthosz! Ávhriol! Az apja! Egek! Most mit tegyen? Mit tehetett volna? Felfedje előtte az igazságot, azt, hogy már mindenre emlékszik? Elmondja, hogy valójában ő a fia, az, akit elveszettnek hitt? És mi lenne akkor? Nagy boldogság, öröm és békülés? És minden rendben lenne, miközben ellenfele halott? Nem, az nem lenne fair, nem lenne igazságos. Tudta, hogy most már ő se maradhat életben, ha viszont Ávhriol megtudná az igazat, nem végezne vele. Nem mondhatta hát el neki.

– Értem és elfogadom – hangzott a meglepő és rideg felelete, miközben megadóan fordította el a fejét és várt. – Sajnálom! – suttogta még korábbi ellenfele üveges tekintetébe nézve, miközben a penge gyors, biztos mozdulattal futott át szívén. Ezúttal a jobboldalon.

Nem sokkal később újabb kis szárnyas lény érkezett a palotába és új üzenetet hozott: „Megszöktünk. Ne keressetek!”

Persze a király ennek ellenére se adta fel, és sokáig kereste, kerestette, de sehol se találták még a nyomát se. Úgy tűnt, minden rendben van már. Thánáthosz is megnyugodott, legalábbis ezt üzente, hisz meglett az űrhajója.

Senki más nem sejtette, mi történt valójában.

Ávhriol azt gondolta, ezzel lezárta ezt az ügyet. Nem akarta végleg megölni őket, de úgy vélte, túl erős volt számukra a kapott angyalszárnyú, fények energiájából álló test. Kristályok csapdájába ejtette hát őket.

Időt akart nyerni és átgondolni mi legyen, miként szülessenek újjá és egyáltalán mit tegyen. Mélyet sóhajtva érintette meg mellkasát. Minden lélek, minden kristály biztonságban volt, más-más zsebben. Nem volt bűntudata, mert tudta, hamarosan új életet ad nekik és mert nem sejtette, hogy valójában mit tett, milyen végzetes hibát követett el.

Úgy döntött, pihen egyet, mert ez az ügy, egyelőre ráér. Elég aggodalomban, izgalomban és félelemben volt része az utóbbi időkben. Arra az elhatározásra jutott, hogy most inkább megkeresi a fia lelkét, de azt még nem tudta, ki segíthetné ebben, kitől kaphatna válaszokat. Aztán arra jutott, hogy a legidősebb lények közül kell megkérdeznie valakit. Nem is tétovázott soká, hanem nekiindult a nagyvilágnak, a galaxisoknak.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 73.rész

Sokféle bölcs, öreg lényről hallott már, többekkel találkozott is korábbi vándorlásai alatt. Először tehát őket kereste fel, majd pedig azokat, akiket ők ajánlottak neki. Aztán a különféle lények túlvilágait járta végig, bár tudta, túl rég történt már az eset ahhoz, hogy ott rátaláljon, de remélte, valaki az ott élő lények közül talán emlékszik rá, arra, hogy ott áthaladt, de semmi. Hiába kérdezte a hellén holtak lelkeit vezető Psychopompokat, a kelta Ankoukat és Cailleacht, a bölcs óriásasszonyt, a japán Shinigamikat… Végigjárt minden égtájat.

Beszélt a lelkek újjászületésének rejtelmeit ismerő túlvilági szellemvezetőkkel, a természet titkaival és a spirituális világgal kapcsolatban lévő elfekkel, a hatalmas bölcsességükről híres sárkányokkal, a rejtélyeket ismerő tündérekkel… még a távoli skandináv vidék nornáit is megkérdezte, akik állítólag arra is képesek voltak, hogy a sors fonalait fonják. Aztán lelket megidéző lényekhez is fordult segítségért, de se az elhunytak lelkének keresésében és megtalálásában kiváló Animatóriumok, se a szoulszíkerek nem tudtak neki segítséget adni mítikus képességükkel. Közben beszélt bölcs, öreg lényekkel is, akiktől további útmutatást várt a kereséshez. Így jutott el Anzúhoz, akit már régről ismert még Mezopotámiából, aki a szóbeszéd szerint istenektől lopta a tudását, tehát másoktól, ahogy ő is. Még a boszorkányokkal is szóba állt a célja érdekében, de még a messze földön híres Baba Yaga se tudott neki segíteni. Útja során találkozott és beszélt még Chokmahhal is, aki egy öreg és bölcs entitás volt és állítólag az isteni bölcsességet hordozta. Próbálta a megidézést is Animatórium segítségével. Megkérdezte még az északi Odint is, aki nagy tudásra tett szert a vándorlásai során, feltette a kérdését Árgirusnak, a hellén tengerek mélységében élő bölcsnek, még a japán kamiknak is, a hosszú életű, istenszerű lényeknek is, akik a természet erőit és az emberi világot is ismerték, valamint megkérdezett egy indiai nága nevű kígyóistenséget is, aki hosszú életűnek és halhatatlannak nevezte magát, de kérdésére még a tenninek, ezek a japán szárnyas tündérek se tudták a választ. Bejárt oda és vissza több galaxist is és bolyongott a szélrózsa minden irányában és feje már zsongott a rengeteg gondolattól, ötlettől és javaslattól, melyeket mind végig is próbált, de végül több száz esztendő után fáradtan, és reményvesztetten tért vissza oda, ahonnét elindult. Az űrhajójába.

Nem maradt már más neki, csak az emlékei. Leült úgy ahogy volt, szakadtan, piszkosan, szinte már csontsoványra aszottan és bekapcsolta a kivetítőt, hogy újra átélhesse a végleg elvesztett pillanatokat. Újra látta egykori szerelme opálosan fehér, mosolygós arcát, gyermeke születését, aztán azt, ahogy a világot nézte nagy, kíváncsi, zöld szemeivel. Újra látta önfeledten futni és nevetni, játszani őket, és ahogy kinyújtották felé a kezüket kacagva, megeredtek a könnyei, mert már tudta, soha többé nem érintheti meg őket. Biztos volt abban, hogy ezt a boldogságot többé már nem élheti át, minden elveszett. Már nem is látott semmit, úgy zokogott, ahogy szürke szemeiből záporoztak a könnyek.

És ekkor, ekkor meghallotta a hangot!

– A fenébe is! Miért nem indul már ez a roncs? – feltekintett és a szemeit borító homályon át meglátta a képernyőn a teremtményét, ahogy az irányítópult gombjait nyomogatja. Véletlenül érhetett hozzá a felvételt elindítóhoz. Ávhriolnak, őt látva, csak még jobban megeredtek a könnyei és a mellkasához kapott. Nemcsak azért, mert sajgott a szíve, hanem azért is, mert ott volt az egyik zsebében az egyik lélekkristálya. Először arra gondolt, hogy ez egy jel. Vissza kell hoznia őt, ha már a fiát úgyse találhatja meg.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 74.rész

Miközben mocskos ingujjával kitörölte szemeiből a könnyeket és tovább nézte a jelenetet, nem sejtette, hogy nemsokára mekkorát fordul majd körötte és vele a világ. – Ezt nem hiszem el! Miért nem indulsz már, te nyomorult! – zúgolódott a képernyőn a pilinke és néhányszor rá is csapott a pultra. – Na, jó! Úgy látom nincs más választásom – mondta és kiviharzott az irányítóteremből egyenesen a regenerációs helyiségbe. Ávhriol sietve rohant át oda, bekapcsolta, majd pedig visszapörgette az ottani kamerát a kérdéses dátumra és döbbenten látta, hogy amint oda belépett a pilinke, ott is elindult a felvétel. Lélegzetvisszafojtva nézte az eseményeket.

A képernyőn jól látszott, hogy a pilinke lefeküdt az egyik, fal melletti padra és a gépezet érzékelői már be is indultak és rákapcsolódtak opálos testére, ő pedig nem mozdult többet. Alig lélegzett. Értékei igen gyorsan csökkentek a kritikus határra… és akkor… hirtelen bekapcsolódtak az energiaellátó rendszerek, aktiválódtak az energiaforrások és beindult az ionhajtómű, a rendszer pedig felhúzott egy teleportáció megakadályozását szolgáló, ugyanakkor a hajót láthatatlanná is tevő burkot a jármű felszíne köré. A műszerfalon sorra villantak a hajtóművek teljesítményeit jelző fények az üzemanyag-fogyasztásról, az egyes részrendszerek állapotáról és más releváns adatokról. Ezt követte a navigációs rendszerek kalibrálása és a csillaghajó már indult is a koordinátákkal megadott célirányba. Minden szenzor és kijelző aktiválódott, mintha olyan kapitányt kapott volna a hajó, akinek fogalma se volt arról, mi az energiatakarékosság, mire van szüksége minimálisan az induláshoz. Először még a fényvitorlákat is felvonta, így igen látványosra sikerült az indulása és bele is rázkódott minden. Cseppet se lehetett csendes elosonásnak nevezni. Aztán pedig amilyen hirtelen hiperűrsebességre váltott, oly hirtelen meg is állt egy gyors kanyar után. Még szerencse, hogy a pilinke testét a szenzorok erősen rögzítették, így nem mozdulhatott el.

A képernyőn át látható szögből Ávhriol látta, hogy igen éles kanyarral fordultak a Hold mögé. Aztán minden kamera bekapcsolt és az összes kijelző vetíteni kezdte a régi időket… azt, ahogy egykor megszökött a lánnyal, majd ahogy a fia megszületett… Ávhriol nem bírta újranézni a boldog pillanatokat. Beletekert a felvételbe, majd döbbenten nézte a jelenetet, amikor a pilinke váratlan kiáltás közepette hirtelen felült. Ugyanabban a pillanatban, amikor a háttérben újra lejátszódó felvétel szerint egykor a barlangban magához tért. Szinte alig egy pillanat múlva már hallatszott is a csörömpölés, ahogy egykor a kristály aláhullva a darabjaira törött. A pilinke csak ült, és egy hosszú pillanatig nem mozdult, csak mereven nézett maga elé, majd pedig sietve tépkedte le magáról az érzékelőket – Nem, nem, NEM! – suttogta, mondta, majd szinte kiabálta egyre hangosabban, miközben az ágy szélénél letette mezítelen lábait és megborzongott – Nem, ez nem lehet igaz! Hehh – nevetett fel keserűen. – Miféle ostoba játéka ez a sorsnak? – suttogta… aztán gépiesen felkelt, nem sejtve, hogy mindent vesz közben a fedélzeti kamera, majd a helyiség túlsó, tükröződő falához ment és belenézett. Önmagát nézte. Hosszasan. Lassan leeresztette a fényét és csak állt ott és csak nézte önmagát. Aztán lassan, elgondolkodva fordult meg. Ávhriol még nem értette mi történik. A pilinke ekkor vette észre a falon lévő kijelzőt, és rajta az újra játszódó jelenetet – Állj! – mondta – Mivel lehet ezt visszajátszani? –meglepetésére a készülék hangérzékelővel is el volt látva, így szavára megállt és kérésére a megadott pontig visszaugrott az eseményekben. Újra és újra lejátszotta a pillanatot, egykori magára eszmélésének és a kristály eltörésének pillanatát.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 75.rész

– Állj! – szavára a felvétel kimerevedett. – Nagyítást kérek! – mondta – Egek! – suttogta aztán – Ez az! A bizonyíték!

Ávhriol nem értette azonnal, de azt már kezdte sejteni, hogy miről lehet szó. Sietve adta ki utasítását a fedélzeti computernek, mely egyszerre jelenítette meg számára, egymás mellett az akkori kamerafelvételt és a korábbi anyagot. Parancsára a rendszer úgy játszotta újra neki, hogy mindkét képernyőn ugyanakkor üljön fel a pilinke. Hamar egyértelművé vált, hogy azokat a pillanatokat élte újra. De aztán vajon mit vehetett észre, amit ő még nem? Többször újraindította és figyelte, megállította, kinagyította… és akkor… akkor végül észrevette a pillanatot a lassított felvételen. Mielőtt még életre kelt volna az újonnan teremtett test, egy pillanatra megrezzent a pilinke szempillája, amit bár még nem volt túl nagy a fénye, de az opálos izzás miatt, nem lehetett könnyen észrevenni. Korábbra tekerte. És akkor…

Akkor észrevette, hogy a mellkasán felejtett lélekkristály a pillanat törtrészéig felfénylett, majd… újra és újra lejátszotta a felvételt és akkor azt is észrevette, hogy meg is repedt. Egek! Futott át rajta a bizonyossággá vált felismerés… A fiam! – lehelte a szót – Ő volt az… Végig ő volt az és én végig tagadtam… Nem akartam hinni… – ismét a mellkasához kapott, hogy ruháján keresztül megragadja az új, biztonságos védőtokban lévő lélekkristályt. – Egek! Milyen ostoba voltam! – Rettenetesebb büntetés volt ez számára mindennél. Megszédült a gondolatra és többre már nem emlékezett.

Ávhriol arra tért magához, hogy a terem érzékelői visszahúzódtak. „Minden életfunkció rendben. Felkelhet – jelentette be a gépi hang és eszébe jutott a jelenet, amikor a fia volt az… bár most is az lenne… bár itt lenne vele… Bár… igaz, ott van. Ismét a lélekkristályra tapasztotta kezét. „Mielőbb új életet kell adnom neki, de ezúttal nem hibázhatom el. Nem tökéletes test kell neki, hanem tökéletes család.” Nem is volt kérdés a számára, hogy hol találhatja meg ezt a helyet. A hegyre gondolt. Vajon mi lehet azóta a hátrahagyott követőivel? Azt tudta, hogy jól vannak és istenként tisztelik és követik őket. Hírük messzire futott a világban. Arra gondolt, hogy őket legalább sikerült jól összeválogatnia. Mindben bízni lehetett és kitartottak a valóban fontos értékek mellett, kiállva egymásért, összetartóan. Náluk jobb családot keresve se találhatott. Már csak egy nő kellett. Egy nő, aki vállalta volna, hogy megszüli a gyermeket. Egy asszonyt kellett találnia maga mellé. Úgy érezte, ez lesz a legnehezebb feladat, mert bár igen sok idő eltelt már, de Celesztén, a fények leányán kívül nem hitte, hogy mást is a szívébe tud még valaha engedni. És most… másik nőt, másik anyát akart választani a fiának. Nem tetszett neki a gondolat, de mégis mi mást tehetett volna? Egykori szerelme, ha még életben is lett volna… mégha fel is kereste volna, a történtek után többé nem állt volna szóba vele… a fények pedig… amint megtudták volna, hogy a fia még újra élhet, azonnal megsemmisítették volna… vagy elrabolták volna tőle. Nem, ezt nem kockáztathatta meg.

Ávhriol reménykedő szívvel, bizakodva érkezett a hegyre. Legnagyobb meglepetésére ezúttal is lelkes örömmel fogadták és azonnal meg is ünnepelték jöttét. Nem értette mi szükség folyton erre a felhajtásra, de elnézte nekik. Körbetekintve látta, hogy új arcokkal is bővült a „család”. Voltak, akik csatlakozni szerettek volna, míg mások csak vendégségben jártak ott, de olyanok is akadtak, akik még nem sejtették, hogy azért hívták meg őket, mert remélték, hogy egy nap majd közéjük fognak tartozni. Sorra mutatták be neki azokat, akiket még nem ismert. Komor arccal, rideg szürke szemekkel nézte őket, úgy hallgatta neveiket és fekete kesztyűs kezével sorra fogadta a férfiak baráti jobbját, miközben a nők csak megálltak előtte és enyhe főbólintással és pár kedves szóval köszöntötték őt. És akkor, hirtelen ott állt előtte a nő!

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 76.rész

Nem hitte, hogy valaha még így fog érezni, de azok a nagy, barna szemek, az a színes virágokkal díszített egyenes, gesztenyebarna hajzuhatag… az a finom, világos bőr… és az az üde ibolyaillat, mely megcsapta, ahogy a lány, sietős zavarában tovalebbent… Épp csak egy rövid pillanatig állt meg előtte és köszöntötte… egymáshoz se értek, mégis mindketten érezték azt a különös érzést. Mintha apró villámok cikáztak volna köztük a térben és valami erős mágnes akarta volna összerántani őket. Nem értette, hogy mi ez az egész, de egyszer már érzett hasonlót. Akkor, amikor Celestével találkozott és nem is tudott neki nemet mondani. Elszégyellte magát, mert nem akart más nőt magához közel engedni már, de e pillanattól kezdve nem tudott másra gondolni, csak erre a tündéri jelenésre. Felmerült benne a gondolat, hogy talán vele újra boldog lehetne. Ő is, és a fia is. Talán boldog család lehetnének. Erre gondolt, de azonnal el is szégyellte magát, mert ismét eszébe jutott egykori szerelme, Celeste.

A többiek alig ismertek rá Ávhriolra, oly gyorsan változott, mint egy évezredeken át sivatagban hánykolódó gaz, mely váratlanul pár csepp vizet kap és éledezni kezd és még többet akar. Folyton ott volt a lány körül. Mindent megtett volna érte, de megszólítani nem merte. Észre se vette, hogy a többiek el-, elmosolyodnak látva lelkes, de esetlen igyekezetét. Rég nem volt dolga nővel. Óvatosan közeledett tehát, nehogy elriassza. A leány szemlátomást élvezte a társaságát, rá- rápillantgatott, várta már, hogy megszólítja, de ő mintha ezt észre se venné, nem bátorodott fel, csak még nagyobb zavarban sütötte le szürke tekintetét, kerülve a kedves őzike szemeket. Ávhriol úgy viselkedett, mint egy megzavarodott denevér lenne a tűz fénye körül. Újra és újra esetlenül közelítette meg a lányt, de aztán mintha csak eszébe jutott volna valami, mintha csak hirtelen fontosabb dolga akadt volna, váratlanul elinalt. Később aztán ismét próbált magán erőt venni, de újra és újra elszállt a bátorsága. Maga se tudta mi van vele. És ez ment egész éjszaka, miközben tartott a visszatérte feletti boldogságban rögtönzött örömünnep. Végül aztán Ávhriol elfáradt a saját ostobaságától és újra félrevonult, de ezúttal jóval távolabb, hogy ne találhassanak rá egykönnyen. Úgy érezte rendeznie kell a gondolatait, de leginkább az érzéseit. Fáradtan ült hát le az egyik sziklaszirten.

A Nap fénye közben lassan előbukkant a távoli horizont mögül. Első sugarai már meg-, megcsillantak az Égei-tenger vizén, melyet onnét, ahol ült, jól láthatott. Gyönyörű panoráma tárult megfáradt, szürke szemei elé. Tőle balra, az általa „teremtett” istenek palotái és szentélyei ezüstös fényben tündököltek, ahogy az aranyló sugarak játszottak az épületek márványoszlopain és díszein. Az égbolton úszó felhők kósza foszlányai festői képpé varázsolták a tájat. A távolban az tenger hullámai halk susogással csaptak a partokra. Ávhriol nem sejtette, hogy éppen részese lehet egy, az emberek által évezredek múlva visszavágyott antik korszaknak. A tenger felől érkező enyhe szellő simogatta gondtól megfáradt arcát, játszott érzékeivel, felidézve egykori kedvese, Celeste érintését. Mélyet sóhajtott arra gondolva, hogy nem lehet, nem akar és soha nem is tudna hűtlen lenni hozzá és az emlékéhez. Még mindig hitt abban, hogy egy nap majd viszontláthatja és a bocsánatáért esedezhet. Arra gondolt, ha a fiának új életet tudna adni… talán a lány… de nem… tudta, semmiben se reménykedhet. Közben az olajfaligetek és a vadvirágok illata lengte körül. Bazsarózsa illatos elegyét fújta arra időnként a szél. Behunyta szemeit és átadta magát a frissülő, hűvös levegőnek. Aztán megérezte, az illatos, fehér ibolyát…és közeledett… nem merte kinyitni a szemeit. Lélegzetvisszafojtva várt, miközben hallotta a madarak vidám csiripelését és tudta, a hosszú és sötét, számára már több száz éve tartó éjszaka után lassan közeledik… közeledik a Hajnal… Halk lépteinek nesze borzolta érzékeit.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 77.rész

– Üdv! Elnézést… – szólalt meg a leány odaérve hozzá. Ruhájának széle megérintette Ávhriol karját, lágy hangja pedig a szívét. Érkezése nem törte meg a varázst, csak még jobban fokozta azt. – Imádom a napfelkeltét! – csilingelt a hangja – Én is mindig itt szoktam ülni – azzal már helyet is foglalt a férfi mellett.

– Bocsásson meg, kérem! – pattant fel erre Ávhriol zavartan és máris menekülőre fogta – Nem tudtam… Elnézést, hogy elfoglaltam a helyét… – és már ment volna, de a lány utána kapott és megérintette a karját, amitől megdermedt:

– Várjon, kérem! Nem azért mondtam. Van itt hely elég! Ha szépen kérem visszaül, ugye?

Ávhriol félve ránézett. A leány bíztatóan mosolygott rá. Hogy is mondhatott volna nemet?

A férfi óvatos lassúsággal ült vissza mellé, mintha még mindig azon gondolkozna, hogy tudna elmenekülni. Csendben ültek egy ideig, együtt szemlélve a gyönyörű látványt. Ávhriol érezte, amint a lány közelsége andalítja érzékeit. Szeretett volna közelebb húzódni hozzá, megérinteni, átkarolni őt. Óvatosan rátekintett. Cseresznye ajkaira. Rég nem érzett már ilyet, pedig az eltelt több száz év alatt sok lány, nő forgolódott körötte. Ahogy nézte a lány bájos arcát, arra gondolt, mily jó lenne csókot lopni tőle. Aztán váratlanul szóra nyíltak a lány ajkai, miközben nagy szemeiben a távol fényei csillogtak:

– Ez a csillag a legszebb és a legkülönlegesebb, nem? – mutatott az ég felé. Ávhriol felnézett és megdobbant aszíve. Az Esthajnal csillaga volt az. A csillag, melyet egykor Celestével csodáltak és amelyről egykor a fiúkat is elnevezték. Ez ismét visszarántotta őt a valóságba. Tekintetét a sziklás talajra vetette és hullámos, barna hajába túrt.

– Mi a baj? – kérdezte a lány.

– Ön is hallott már a kedvesemről és a fiamról, nem? – suttogta alig hallhatóan a férfi.

– Elnézést – szeppent meg a lány – nem tudtam, hogy… – itt elakadt a szava – Ha beszélni akar róla, én itt vagyok… de ha kéri, elmegyek és nem zavarom.

– Ne mondja, hogy a többiek nem mesélték még el!

– Nem mondtak Önről semmit sem, hiába kérdeztem. Csak annyit tudok, hogy mind nagyon szeretik és már nagyon aggódtak önért, mert rég járt erre.

– Azt se mondták hány éves vagyok?

– Úgy, harmincöt lehet, de… elég rosszul néz ki… nem akartam tolakodó lenni, úgyhogy én megyek is, de ha valakivel beszélne a történtekről, én tényleg itt vagyok és tőlem senki nem fog semmit megtudni.

A férfi nem felelt azonnal, így a leány már kelt volna fel, hogy induljon.

– Várjon! – szólalt meg a férfi – Ha tényleg szeretné tudni, elmondhatom…

A leány lassú óvatossággal ült vissza mellé, nehogy megzavarja gondolataiban. A férfi pedig mesélni kezdett. Lassan, és fáradtan. És elmondott mindent a lánynak. Mindent, ami eladdig történt.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 78.rész

A közelben lévő patak partján a suttogó víz halkan játszott az apró kavicsokkal. A közelükben magasodó bölcs tölgyek és büszke platánfák mintha értetlenül suttogtak volna, nem értve, hogy mi tartja még távol egymástól e két vágyódó szívet és miért nem borulnak egymás karjaiba. Sehogy se értették, hogy a nagy tudású, több ezer évet megélt, küllemre még mindig fiatal férfi miért hezitál, miért beszélget ahelyett, hogy magával ragadná a lányt és megengedné maguknak a boldogságot.

Aztán a férfi megérintette a lány állát és óvatosan megemelte, Hajnal pedig erre feltekintett rá. Ahogy pillantásuk újra találkozott, a távoli galaxisból származó Ávhriol számára a világegyetem központjának tűnt az Olympos hegye, a sziklák, ahol éppen ültek. Elmosódott az idő és közben érezte, hogy a lány ajkai az övéhez közelednek. Már-már össze is értek, majdnem elcsattant a csók, de ekkor váratlanul megérkeztek a többiek. Ételt és italt hozva megzavarták ugyan a pillanatot és mindketten zavartan sütötték le tekinteteiket, de már tudták, lelkeik végzetesen összekapcsolódtak és úgy érezték, senki és semmi nem szakíthatja már el őket.

Ávhriol akkor és ott megfogadta magában, hogy ezt nem hibázza már el és mindent megtesz azért, hogy végre boldog családja legyen. Neki is, a fiának is és a nőnek is, aki által újra felizzott rég fagyott szíve.

Ahogy telt múlt az idő, Ávhriol és Hajnal közt lassan kibontakozott a mindent magával ragadó szerelem. A férfi még soha nem érzett ilyet. Boldog volt ő egykor Celestével is, de ahogy az idő múlt, Hajnal sokkal közelebb került hozzá, megérintette nemcsak érzékeit, de a lelkét is. Sokat beszélgettek. A lány megértette őt és szívesen hallgatta. Nem hitte, hogy valaha, valaki még Celesténél is jobban szeretheti őt. Kezdetben folyton eszébe jutott korábbi szerelme és állandóan hasonlítgatta őket, így a kapcsolatuk csak lassan haladt előre, de aztán idővel Hajnal fénye kezdte túlragyogni a múltat és általa egy új nap, új kezdet érkezett Ávhriol életébe. A férfi lassan feledni kezdte gyötrelmes múltját.

Mindenki csodálkozott azon, hogy a rajongó, őszinte szeretet és az odafigyelő, gyengéd törődés mennyire képes megváltoztatni őt. Már nyoma se volt a mindig borongós, összevont szemöldökkel élőholtként járkáló Ávhriolnak. Erejét is visszanyerte a sok nélkülözés, aggodalom és szorongás után. Elsimultak homlokán az őt megöregítő ráncok és szívében a háborgó hullámok, mert a lány új reményt adott neki.

Már szinte látta képzeletében, ahogy gyermeke majd futkos a zöldellő, virágba borult réteken, ismét kacagva, bár egy másik anyával, de újra boldogan. Ezúttal semmit nem akart elrontani. Lassan, lépésről-lépésre haladt tehát. Ahogy pedig az idő múlt, lassan kezdett feloldódni ő is, és kezdett visszatérni egykor mosolygós, jókedvű, bizakodó énje, bár még csak igen bátortalanul. Nem merte hinni még, hogy oly sok nehézség és viszontagság után ismét boldog lehet. És mindig elmosolyodott, ha arra gondolt, hogy a leányt Hajnalnak hívják. Hajnal… egy új nap kezdete… egy új remény ígérete. Mámorította Ávhriol érzékeit a szó.

Így kezdődtek el Phosphor kalandjai, mert gondolom mondanom se kell, hogy ő volt egykor a pilinke. Így kapott tehát hamarosan mindent feledve egy új életet, új lehetőséget, új családot. Az égen ragyogó csillagról nevezték el, mely az utolsó pillanatig látható odafent, jelezve a reményt, egy új nap kezdetét.

Így lett ő Hajnal csillaga és így kezdődtek el új életének kalandjai.   

Vége

De csak ennek a regénynek van vége.
Ha érdekelnek további kalandjai pilinkeként, akkor Az utolsó fénysugár című regényt ajánlom, ha pedig arról olvasnál szívesen, hogy mi történt Phosphorral, miután felnőtt, akkor a Végzetes átváltozás című kötetet érdemes elolvasnod. Ezeket már olvastad és arra vagy kíváncsi, mi történik velük napjainkban? Akkor A király NEM sötét paraszt című regényemet érdemes elolvasnod!

Vásárolható!
Végzetes átváltozás

Megkedvelted a pilinkét? Odavagy Phosphor-ért? Kedveled a stílusát? Tudni szeretnéd, hogy változott át és lett a birodalom ellensége?


EBOOK >>


KÖNYV >>


Vásárolható!
Az utolsó fénysugár

Megkedvelted a fiatalembert? Tudni szeretnéd, hogy lett 3 nap alatt király? És vajon ki az a leány, aki köré palotát épít?


EBOOK >>


KÖNYV >>


Ha ebookot vagy könyvet vennél:

18 thoughts on “Hajnal csillaga – I. fejezet”

  1. Egyetértek az előttem szólokkal, én is szívesen olvasom egyben a történeteket.
    Nagyon várom a folytatást. De valami még hiányzik nekem. Olyan a történeted mintha a mesék világában élő
    lények titkolnának valamit. Mint a tudattalan gyermek aki tanulni vágyik bár még a fogalmat sem ismeri……

  2. Amikor azt írtam,hogy : Mint a tudattalan gyermek aki tanulni vágyik bár még a fogalmat sem ismeri…../ akkor fejeztem be, a 19 részt és a 20.-ra várva írtam ezt a mondatot. Őszintén szólva nem tudom már, hogy akkor mire gondoltam csak azt tudom, hogy valami furcsa érzésem lett… Egy hét, egy nagyon rumlis hét van mögöttem amikor még a géphez is alig tudtam jönni. Olvasni meg végképp nem volt időm. Most is egy szuszra olvastam végig a lemaradásomat. Pontosan
    ezért van az a fura érzésem, hogy a tudatalattim jelzett be, hogy mi fog következni…Nos, ez így nagyon elvontan hangzik, de mostanra már megtanultam
    hallgatni a megérzéseimre. Bár ez a tanulási folyamat nálam is folyamatos, akárcsak a lényeidnél …

Vélemény, hozzászólás?

error: Content is protected !!