Hajnal csillaga - II. fejezet

Hajnal csillaga – 10. rész

Várt. Szerencsére a teste talán még fényévekig is életben tudott volna maradni tetszhalott állapotban és végtelen türelme is segítette. Tudta, ahhoz, hogy a terve működhessen, ahhoz, hogy egyszer majd eljöhessen a bosszú pillanata, mindenre gondolnia kell, nem hibázhat.

Üveges szemeivel a tó aljáról feltekintve látta a vezér arcát és látta, hogy a fejét ingatja. Nem örült annak, hogy Ávhriol ilyen hamar feladta, de végül is… elégedettséggel nyugtázta, hogy ennek a történetnek így legalább vége és többé nem kell aggódnia emiatt. Semmi oka nem volt a gyanakvásra, hiszen Ávhriol szíve valóban leállt, nem is lélegzett, vére is mind elfolyt már. Teljességgel esélytelennek tűnt, hogy a tó mélyéről így valaha még kimásszon.

A fények vezére tudta ugyan, hogy Ávhriol egy távoli galaxisból származik és más, mint ők, de nem ismerte létezésének titkait, szerveinek képességeit. Elhitte tehát, hogy ezzel a probléma megoldódott és eltűnt a tópartról, visszateleportálva magát a hajójára.

Ávhriol még várt. Várt, nem mozdult, nem tett semmit… de gondolkodott. Tovább szőtte terveit, azt, hogy mit és hogyan tesz majd, miként építi fel a bosszút. Aprólékosan kidolgozott mindent az elméjében, miközben az idő csak telt. A tavi lények odagyűltek köré, de nem mertek hozzáérni, mert amint ezt megtették, bőre elektromos kisüléssel jelezte, hogy jobb, ha távol tartják magukat tőle. Így aztán Ávhriol zavartalanul elmélkedhetett.

Aztán amikor már úgy érezte, eleget várt és tervének minden részletét kidolgozta gondolatban, amikor már úgy vélte ideje áttérni a megvalósításra, az ellopott és álcázott űrhajója belsejére gondolt és így teleportálta magát. A hűvös levegő érzetére a teste hirtelen tért magához. Úgy kapott lélegzet után miként egy megszülető gyermek. Köhögött, fuldokolt a korábban benyelt víztől, de nem várta meg, mielőtt teljesen magához tér. Ösztönösen kapott a zsebébe rejtett kristály után, majd, amikor megtalálta, megnyugodva nyomta le az indítógombot. 

Azt se nézte merre. Hagyta, hogy a hajó nekiinduljon a csillagokkal teleszórt űrnek, mégpedig azonnal és szinte fénysebességgel.

A műszerek nagy távolságban kielemezték számára a bolygókat, melyek mellett elhaladt. Közben teste újra regenerálódott és összeszedte magát. Legalább is testileg. A lelki dolgokat azonban egyelőre félretette, hiszen tudta jól, hogy a fia csak rá számíthat. Többé semmi más nem érdekelte csak az, hogy gyermeke lelkének mielőbb új testet, új életet adjon, de még várnia kellett, mert a tudása nem volt elég ehhez. Ráadásul nem lett volna elég egy akármilyen test. Tökéleteset akart teremteni neki. Olyat, melyet soha többé, senki se tud elpusztítani.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 11. rész

Új otthonául egy különleges, lakatlannak tűnő csillagot választott. Nem zavarta az élőlények hiánya, hiszen azokat úgyis ő maga akarta megteremteni. Amikor hajójával átküzdötte magát a tömör felhőrétegen, egy kopár, sziklás felszínen találta magát, ahová csak alig jutott fény. Itt landolt, remélve, hogy ez a hely biztonságot nyújthat neki. Aztán az űrhajót betemetve egy barlang belső folytatásának álcázta és nekiállt az ellopott tudás további tanulmányozásának.

Az űrhajó készletei jóideig elegendőnek tűntek a számára. Főleg így, hogy közben csak ritkán gondolt az evésre. Hamarosan önmaga kísérteties árnyává vált, folyton csak a kristályteremben ült és a különleges berendezés segítségével elméjében pörgette a tudást, hogy megtalálja és megtanulja azt, amire szüksége lehet a céljához.

Teremteni akart, mégpedig egy olyan testet, mely mindennél tökéletesebb. Azt akarta, hogy gyermeke különleges, legyőzhetetlen lehessen. Olyan, aki majd helyette visszatérhet a fényekhez és elégtételt vehet a vezéren. Ehhez persze időre is szükség volt, nem kevésre, hiszen a kristályok minden tudását is meg akarta tanítani neki. Ávhriol azonban nem sietett már sehová. Alapos munkát akart végezni. Ismerte a fények koordinátáit és tudta, azok tán még évmilliók múlva is ott lesznek, mert halhatatlanok.

Lassan, de biztosan haladt. Egyre összetettebb és komolyabb lényeket teremtett, de még nem volt elégedett. Aztán amikor egy napon ott üldögélt a kristályteremben, a rengeteg tudás között, váratlanul megszólalt valami jelzőhang. Először azt hitte, behatoló, de az űrhajó meg se moccant, pedig arra volt utasítva, hogy azonnal induljon, ha támadás érné őket vagy valaki közelegne. Sietve teleportált az irányítóterembe, de az érzékelők nem jeleztek senkit se a közeli se a távoli környezetben. Az addigi teremtményei is jóval a megszabott határain kívül kószáltak. Nem értette mi történhetett. Sietve adta ki az utasítását a fedélzeti számítógépnek, hogy állítsa le a hangjelzést és azonosítsa a probléma forrását.

A részleteket meg se várva azonnal rohant a térképen jelzett helyhez. Meglepetésére nem talált ott semmit. A folyosó jobbra is, balra is, teljesen kietlen volt. Sehogy se értette mi lehet a gond. Elromlottak volna a berendezések? Lehetséges, hogy túlterhelte az állandó kísérletekkel?

Aztán meglátta a folyosóra a falból csordogáló folyadékot. Szerencsére Ávhriolnak volt egy különleges képessége. Ha akart, át tudott látni akár a legtömörebb falakon is. Szürke szemeit összevonta tehát. Fekete pupillái összeszűkültek. Fókuszált. Gyorsan, rétegről-rétegre haladva térképezte fel a fal mögötti részt, majd pedig elméjében pillanatok alatt összeállt a döbbenetes kép.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 12. rész

Ávhriol sietve vette le fekete kesztyűit és úgy érintette meg a falat. Közben az űrhajó árnyékos folyosójának, misztikusan lilás fényei vibrálni kezdtek. A kezéből sugárzó erő nyomán pillanatok alatt megolvadt a szintetikus burkolat, majd pedig repedezni kezdett az előtűnő acélváz. Sorra omlott le érintése nyomán a vastag fal összes rétege, míg végül láthatóvá vált egy még nála is magasabb, áttetsző tartály, mely már ki tudja mióta zárta körbe védőburokként az oda rejtett, különös, emberszerű, opálosan fehér testű, de szárnyas lényt.

Nem csodálhatta azonban sokáig a szinte tökéletes szépségű arcot és testet. A kapszula repedezett az alsó részeinél és ott már szivárgott belőle a folyadék. Ávhriol azonnal tudta, hogy ha meg akarja menteni a lényt, késlekedés nélkül cselekednie kell. Megérintette tehát a már egyébként is repedező burkot, mire az, hirtelen szétrobbant. Nagy mennyiségű folyadék ömlött belőle a folyosóra, a lény pedig térdre omlott a lábai előtt, de nem tért magához.

Ávhriol sietve ellenőrizte a lény életfunkcióit és máris megkezdte az újraélesztését. Ehhez elég volt tenyerét a mellkasára helyeznie. A kiáramló gyógyító energia pillanatok alatt elkezdte feltölteni a testet. Ávhriol képes volt arra, hogy nem látható dolgokra fókuszáljon. Így jól látta, ahogy megdobban a lény szíve és megtelik a tüdeje levegővel. Miközben ereje által visszahozta az életbe a különös teremtményt, tekintetével könnyen és gyorsan fel is térképezte annak testét, szerveit, sőt, még a molekuláit is. Pár pillanat és már tudta, miként épül fel egy tökéletes lény. Már csak ennyi hiányzott, ez volt a kulcs, az áttörés, hogy új szintre lépjen a teremtésben. Átjárta a boldogság a gondolatra, hogy ezzel a fia lelke mily közel került új életéhez.

Ekkor azonban eszébe jutott, hogy nem is tudja, miféle lény ez, bízhat-e benne, mit fog tenni, amikor teljesen magához tér, így ezt már nem várta meg, hanem sietve teleportált vele a bolygó felszínére, egy kellemes, biztonságos részre, ahol magára hagyhatta. Sietve húzódott az árnyékba, hogy titkon onnét figyelje, miként eszmél teljesen magára.

Amikor mezítelenül magához tért egy virágoktól tarka réten, hirtelen nem értette hol van és hogy került oda. Sietve pattant fel. Miközben megmozgatta nagy, hófehér szárnyait, kíváncsian nézett körül, de az űrhajóját nem látta sehol. Egy csodás völgy tárult elé. Mit tehetett volna? Elindult, hogy felfedezze ezt az új világot, ami annyira más volt, mint az, ahonnét érkezett. Meglepve nézte, ezt az utópisztikusan gyönyörű vidéket… de az a sokféle, fura, ott kószáló lény sehogy se illett oda… mint valami kezdő próbálkozásai… értetlenül ingatta a fejét.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 13. rész

Ávhriol látta, hogy a megtalált lény él és mozog, és ez nagy reményekkel töltötte el. Nekiállt, hogy a mintájára teremtsen hasonló, hófehéren izzó, szárnyas lényeket. Gyakorolni akarta a műveletet, mielőtt a fiának is ilyen új testet készít.

Ávhriol közben feltérképezte a környező bolygókat is… és az egyiken talált küllemre önnön magához hasonlatosakat. Embereknek hívták őket. Először azt gondolta, maga mellé állít párat közülük, mégpedig a legkülönlegesebbeket és kiképezi őket, megosztva velük tudását.

Alaposan válogatott. Csak azok jöhettek szóba, akik képesek voltak arra is, hogy az örök fiatalság titka szerint, de főképp az ő elvárásai és szabályai szerint éljenek. Azt gondolta, így létrehoz magának harcosokat, akik mellette állnak majd, ha véletlenül a fények ismét rátalálnának.

Jónak tűnt a terv, de aztán rájött, hogy az emberi létnek korlátai vannak. Nem lehettek halhatatlanok, mivel meg tudtak sérülni. Azzal vigasztalta magát, hogy azért még élő pajzsnak jók lesznek. Ha az ellenség közeleg, majd velük lesz elfoglalva, ő pedig a fiával elinalhat. Ez volt a terve.

Szeretett volna azonban igazi, halhatatlan harcosokat is vagy legalább olyanokat, akiknek a teste többet bír ki, mint egy emberé. Ezért kezdett teremteni. Csakhogy ennek is megvolt a hátránya. Nem ismerte a lelkeket, melyek a testekbe kerültek. Bár… kezdetben abban se lehetett biztos, hogy egyáltalán van-e lelkük. Igaz, miért is számított ez? Annyi volt a lényeg, hogy tiszteljék és becsüljék őt, de az se lett volna baj, ha rettegik. A lényeg, hogy teljesítsék minden parancsát és amikor majd megérkezik a rettenetes ellenség, hajlandóak legyenek érte felvenni velük a harcot.

Persze eszébe jutott, hogy végezhetne az őt követő, már kiválogatott emberekkel, majd elhelyezhetné őket, az ő lelkeiket a tökéletes testekben, de ez nem lett volna hatékony. Kipróbálta ugyanis ezt a folyamatot mások esetén, de bárkit is választott, az valamiért, talán mert az új test ideghálózata is új volt, de az ilyen esetekben az emlékek is elvesztek, senki se emlékezett később már a múltjára. Így aztán a már gondosan kiválogatott, kiképzett emberekkel ezt meg se kísérelte, hiszen ezáltal velük igen sok időt vesztett volna. Márpedig Ávhriol folyamatosan úgy érezte, bármely pillanatban utolérhetik. Tehát az idő volt a legfontosabb érték a számára. És persze a nyakában függő kristály, melybe a fia lelkét zárta. Már alig várta a pillanatot, hogy végre élni lássa, de nem kapkodhatott. Biztosra kellett mennie, nehogy a lelke a folyamat közben elvesszen a térben. Így aztán tovább gyakorolt és csak gyakorolt, miközben a két bolygó közt oda-vissza utazgatott, figyelve teremtményeit és a kiválasztottakat. Nem gondolta, hogy milyen nagy baj lehet abból, ha ennyire túlterheli magát és közben még a figyelmét is megosztja. Igaz, sejtette, hogy ezáltal nagyobb a hibalehetőség és gond lehet abból is, hogy a következményekkel se ér rá hosszasan elmélkedni, de annyira rettegett a fényektől, hogy nem bírta rávenni magát a hosszabb pihenésre és ráadásul csak futtában étkezett.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 14. rész

Így telt-múlt az idő és így lett Ávhriolnak egyre több követője és egyre több teremtménye. Sokáig úgy tűnt, minden rendben lesz, bár adódtak nehézségek az emberek világában, de az egy másik történet. Teremtményeivel azonban minden a legnagyobb rendben volt. Nem véletlenül. Tökéletesek voltak. Legalábbis ő ezt gondolta róluk. Nem sejtette, hogy a tökéletesség nem a testen, hanem a lelken múlik. Azt azonban nem ő válogatta.

Ávhriol büszkén szemlélte őket távolabbról. Azt látta, hogy békében és boldogan élnek egymással. Idilli volt a hangulat. Csak egy dolog lepte meg. Amikor egyik alkalommal visszatért, még a legelején, azt tapasztalta, hogy a magához térített szárnyas lény fénye sokkal erősebb, mint a hozzá hasonló, az ő mintájára, általa készült fehérszárnyú teremtményeié. Nem értette, mit hibázik, miért nem tud pont olyat létrehozni. Az űrhajó falában talált lény olyannyira fénylett, hogy egyáltalán nem lehetett látni nemcsak az arcát, de még az alakját se.

Ávhriol azt gyanította, hogy egy egészen magas szellemi szinten lévő fény lehetett egykor vagy valami még náluk is különlegesebb lény. Ráadásul magához térve, a fények nyelvét beszélte. Ez kicsit megrémisztette ugyan, hisz nem tudta, mire számíthat majd tőle, de úgy döntött, a háttérből figyel és vár és ráér majd később dönteni. Mindenesetre abban bízott, hogy mivel ő térítette magához, tehát tulajdonképpen megmentette az életét, új lehetőséget adva neki az életre, a létezésre, így majd őmellé áll a fények elleni harcban.

Azt nem tudta, hogy amikor a lény magához tért, látta-e, hogy az életét neki köszönheti, de ez mindegy is volt. Az űrhajó fedélzeti belső kamerái a folyosón mindent rögzítettek. Úgy döntött hát, hogy előbb megfigyeli, milyen jellem, hogy gondolkodik, mit tesz különböző helyzetekben és aztán majd eldönti, hogy felfedi-e előtte az igazságot vagy hátrahagyja. Mindenesetre vezető típusnak tűnt és magának való bölcsnek. Azok, akiket Ávhriol teremtett, hódolattal tekintettek a ragyogó lényre, bár talán csak a fénye miatt, vagy azért mert nem kereste a többiek társaságát, mindig külön utakon járt.

Az iránta érzett tiszteletükben persze az is szerepet játszott, hogy valamennyien azt hitték, általa léteznek. Ávhriol ugyanis próbára akarta tenni őt. Miután tehát visszatérve látta, mily erős a fénye a többiekéhez képest, elhatározta, mindent megtesz azért a látszatért, hogy úgy tűnjön mindenki számára, hogy ő teremt. Ezért aztán időről-időre egy gomolygó felhőt teleportált elé, melyben az új testeket elhelyezte és csak az ő érintésére oszlott el a hófehér hab, felfedve újonnan érkező társukat, aki aztán magára eszmélve mindig őt látta meg elsőként.

Kíváncsi volt arra, mit kezdene a talált lény a hatalommal és arra is, mit tennének a többiek, követnék-e, megtennének-e neki bármit. Legnagyobb meglepetésére a teremtményei hiába ébredtek rá sorra a képességeikre, mégis behódoltak az elsőnek a látszat miatt. Ő azonban nem élt vissza kiváltságos helyzetével, hatalmával, bár nem is igazán foglalkozott a többiekkel.

Ávhriol azt gondolta, minden tökéletesen a tervei szerint halad. Valamire azonban nem számított… Így amikor egy alkalommal újra visszatért, gyanútlanul azt gondolta, annyira édeni és idilli a hangulat és annyira tökéletesek szárnyas teremtményei, hogy eljött a pillanat, fiának új testet adhat és közéjük helyezheti.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 15. rész

Ahogy telt-múlt az idő, oly sok kísérletezgetés majd gyakorlás után Ávhriol végül elkészült az új, tökéletesnek gondolt testtel. Még szárnyai is voltak, hogy repülni tudjon, bár lénye részben a fények szövetéből készült, így remélhette, hogy idővel még teleportálásra is képes lesz majd. Nem pont olyan volt, mint a talált lény, mert Ávhriol kicsit másként képzelte a tökéletességet, így amikor hozzá hasonlókat készített, közben kísérletezgetett is.

És milyen volt szerinte a tökéletes test? Először is nem lehetett se fiú, se leány. A vele történtek után úgy vélte, abból csak bajok lennének. Azt is gondolta, az emésztőrendszer is teljesen felesleges. Fontosnak tartotta továbbá, hogy az új test a lehető legjobb anyagból készüljön, mindent kibírjon és mindent túléljen. Tüdőt kapott, de képesnek kellett lennie arra, hogy anélkül is oxigénhez jusson.

Végül eljött az idő. Ávhriol úgy érezte, sikerült létrehozta a lehető legjobb testet gyermeke lelke számára. Már csak a lélek hiányzott belőle, mely életre kelti. Hosszan nézte, elgondolkodva, büszkén. Aztán felkészült az életre keltésére, de…

…ekkor eszébe jutott valami. Szerette a kísérleteket. Kíváncsisága nem ismert határokat. Érdekelte volna, hogy az a lény, melyet talált, és aki önmagától kezdte el beszélni a fények nyelvét és akinek a fénye mire újra látta, sokkal erősebb lett, mint a többi teremtményé… szóval érdekelte, hogy mit tudhat, mire emlékezhet.

Persze meg is kérdezhette volna, de úgy vélte, kérdezni másokat teljességgel felesleges, hisz azok akár hazudhatnak is. Sokkal jobbnak vélte, ha próbára teszi. Elhatározta hát, hogy egy fénylő jellel a barlangba csalja őt és megfigyeli, felismeri-e az űrhajót és miként reagál arra, ha megpillantja az újonnan teremtett testet. Sejtette, hogy igencsak meglepné, hiszen egész addig azt láthatta, miként a többi teremtmény is, hogy az újak, gomolygó felhőből születnek, miután megjelennek őelőtte.

Amikor belépett a barlangba és ragyogó fénye bevilágította a helyet, tétova mozdulatai egyre tudatosabbá kezdtek válni, ahogy emlékei visszatértek. Már pontosan tudta, hogy hol van. Felismerte űrhajójának belsejét, bár Ávhriol már átalakította azt. Aztán villámcsapásként hasított át rajta valamennyi emlékének felismerése. Már lépett is a vezérlőpulthoz, hogy megkísérelje régi kódjával a belépést, hogy meghatározhassa a koordinátáit. Ez pillanatok alatt sikerült is neki. Nem sejtette, hogy két kíváncsi szempár is figyeli minden mozdulatát.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 16 rész

A barlang bejáratánál Ávhriol egyik teremtménye figyelte megbújva az eseményeket. Ő volt a legelső másolat. Bőre opálosan fehér volt, de nem ragyogott. Arcát jól lehetett látni. Tekintete nyílt volt és nyugodt. Szemei zöldeskék fényben ragyogtak, miközben a barlang bejáratánál állva titkon figyelt. Selymes haja, élénksárga zuhatagként, hosszan omlott a vállaira és hátára.

Tökéletesnek tűnt. És az is volt. Tökéletesen jó vagy inkább csak tökéletesen ártatlan… még,… amikor létezésére eszmélt. Egyike volt azon gyönyörű, fehér szárnyú lényeknek, akiket Ávhriol azért teremtett, hogy majd legyenek szövetségesei, ha a fények ismét utolérnék.

Ő volt az első, benne még emberi lelket helyezett el. Akkoriban még az volt a terve, hogy azok lelkeit, akiket már kiképzett, akik már a szövetségesei lettek, áthelyezi majd ilyen ellenállóbb testekbe és ezzel időt is nyer. Mivel azonban egyiküket se akarta elveszíteni a kísérletezgetés során, így aztán ehhez találomra választott idegeneket. Sajnos azonban hiába volt minden. Bármilyen lény lelkét is választotta, azok, az új testbe kerülve mind elvesztették korábbi emlékeiket.

Ávhriolnak tehát bele kellett törődnie abba, hogy a válogatott emberi szövetségeseket majd a harcok során könnyen elveszítheti a halandó testük miatt.

Aztán felfedezte, hogy az űrhajó kristályaiba zárva is vannak lelkek. Veszélyes dolog volt nekik is életet adni, mivel nem ismerte se az eredetüket, se azt, hogy milyen jellemek, de csak megszállottan kísérletezgetett, a következményekkel mit se törődve. Ők ugyanis egyáltalán nem voltak fontosak a számára. Csak azért hozta létre az újabb és újabb lényeket, hogy gyakoroljon és végül az egyikre azt mondhassa, végre elkészült a tökéletes test és ő is készen áll arra, hogy eredeti célját végre valóra váltsa és fiának új életet adjon.

Amikor az első hasonmást létrehozta, alaposan tesztelni kezdte az életben maradási esélyeit, hiszen úgy gondolta, ha ez az új test nem elég jó, akkor nincs értelme még többet létrehozni belőle. Számára tehát ő csak egy volt a sok közül és mint olyan, értéktelen. Nem az érdekelte, hogy meg tud-e halni, hanem az, hogy mivel lehet végezni vele. Csakhogy ez semmilyen módon nem sikerült neki. Se tűz, se fagy, se semmilyen mágia nem ártott neki. Úgy tűnt, az új test, a fények szövete annyira ellenálló, hogy semmi se bonthatja meg. Oly gyorsan regenerálódott, hogy biztosra vehette, sikerült megteremtenie a legtökéletesebb, leghalhatatlanabb lényt a világon.

Ezt látva megkönnyebbülten nyugodott meg és sorra teremtette hozzá hasonló módon a többieket. Már csak a megfelelő pillanatban egy jól kitalált történettel kellett elébük állnia és persze felfedni előttük, hogy valójában ő hozta létre mindet… és talán megfenyegetni őket, hogy létük tőle függ és meghatóan tálalni a történetét… biztos volt abban, hogy ezt követően vagy együttérzésből, vagy félelemből, vagy hálából, de mind mellé állnak majd és ezzel egy legyőzhetetlen sereget teremtett.

Már biztos volt abban, hogy nem lenne egyedül a fények ellen. Csakhogy tévedett. Nem számolt azzal, hogy akit nem öl meg, azt csak erősíti. És arra se gondolt, hogy nem játszhat kedve szerint másokkal… még akkor se, ha azok, a saját teremtményei.

Nem sejtette, hogy az első másolat szívét már mennyire megedzette, hogy lelkét már borús fellegek árnyékolják be és nem sejtette, hogy titkon már elhatározta, mindent meg fog tenni azért, hogy ő lehessen az úr mindenek felett és soha többé ne árthasson neki senki és semmi. Ávhriol az ellene elkövetett tetteivel tehát megteremtette mindenre elszánt hatalomvágyát.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 17. rész

Amikor Ávhriol első tökéletesnek hitt teremtménye, az első másolat, a hosszú, aranyhajú, hófehér szárnyú, magasztos lény a barlangba bekukucskált és meglátta a rengeteg különös berendezést, nem sejtette, hogy az egy űrhajó. Sose látott még hasonlót.

Először azt gondolta, hogy ez a ragyogó vezérük titkos helye, az otthona, de aztán hamar rájött, hogy ez nem így van. Vezérük ugyanis, akit addig titkon követett, éppoly meglepett kíváncsisággal nézett körbe, ahogy azt ők tették miután e világban magukra eszméltek, de aztán… egyértelműen látta, hogy felismeri a helyet. Tehát járt már ott korábban. Kíváncsi figyelemmel követte mozdulatait azon elmélkedve, hogy ki lehet valójában és mi lehet ez az egész.

Ávhriol Gláhál is látott mindent, hiszen éppen ő rendezte meg ezt a találkozót, igaz, arra nem számított, hogy a megtalált fényes lényt követni fogja a barlangig az első teremtménye. Nem avatkozott azonban közbe. Kíváncsian várta a fejleményeket.

Nem lepődött meg nagyon, amikor látta, miként térnek vissza a fényárban úszó lény emlékei. Sejtette, hogy különleges és hogy nem véletlenül volt bezárva az űrhajó falába. Még mindig nem tudta azonban, hogy szövetségesre lelhet-e a személyében vagy jobban tenné, ha rettegne tőle. Amikor aztán látta, ahogy könnyedén be tud lépni az űrjármű irányító egységébe, biztosra vehette, hogy nem akárki volt és már kezdett félni tőle, miközben arra gondolt, hogy talán hiba volt felfedni előtte a barlangot. Aztán a járművön talált, kristályokba zárt lelkekre gondolt, akiknek szintén sorra életet adott. „Talán egykoron ők mind fények voltak? Vagy egy általuk leigázott civilizáció lelkei? Mi van, ha csak azért zárták be őket, mert nem akartak ölni és valójában azok mind ádáz ellenségek?” – ilyen gondolatokon töprengett Ávhriol Gláhál, miközben nézte a jelenetet és szürke tekintetét összehúzva, aggódva figyelt.

Ebben a pillanatban azonban váratlan csattanás vonta el mindannyiójuk figyelmét. A helyiség közepén az új életre előkészített test ült fel hirtelen és a mellkasán felejtett kristály, melybe úgy hitte, sikerült bezárnia és ezzel megmentenie a jövő számára a fia lelkét, nagy csörömpölés közepette zuhant a padlóra és ezer darabra tört.

Ávhriol Gláhál rémülten kapott a fejéhez, miközben riadtan hőkölt hátra. “Nem, ez nem lehet!” – kiáltott fel gondolatban, mert sehogy se értette, miként térhetett magához teremtménye lélek nélkül. Vagy talán egy másik lélek foglalta el az elkészült testet? Ez azonban mindegy is volt, hiszen őt csak egy dolog érdekelte már hosszú évszázadok óta. A fia lelkét akarta megmenteni. Kétségbeesetten nézte a padlón szétszóródott apró szilánkokat. Már nem tehetett semmit. Átjárta a rettenet, hogy ezzel minden reménye, minden, amiért addig küzdött, a sok munka, gyakorlás, idő és energia… minden egyetlen pillanat alatt odaveszett. Elkeseredésében azonnal teleportált. Nem érdekelte többé semmi és senki. Nem sejtette, hogy mekkorát tévedett. Nem sejtette, hogy ha csak egy pillanatot is vár, megláthatta volna a lény felnyíló szemeit és meglepődhetett volna azon, hogy a tekintete éppoly élénkzöld, mint amilyen a fiáé volt egykoron.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 18. rész

Hatalmas, hófehér szárnyai riadtan kavarták a teret, miközben magára eszmélve tudatosult benne a környezete és teste enyhén ragyogni kezdett. Nem voltak vágyai, céljai. Nem tudta, hol van és miként került oda. Azt se tudta, ki ő valójában.

Sietve ugrott talpra, de ott helyben össze is csuklott volna, ha valaki el nem kapja. Így kezdődött új élete az új testben. Különös érzés volt ahogy puha bőre a kemény talajhoz nyomódott, miközben lassan hozzászokott a járáshoz. Különös volt a lény is, akit először látott, aki segítette őt talpra állni. Érezte kezeinek erejét, de olyan nagy fénye volt, hogy testéből semmit se látott. Le is kellett vetnie pillantását, máskülönben nem bírta tekintete a ragyogását. És különös volt a hely is, ahol magához tért. Oly sok érdekes tárgy és berendezés vette körül. Aztán a fénylő lény kivezette onnét és hamarosan egy nagy, virágoktól tarka rétre értek. Az ég gyönyörű kékjéről két irányból két Nap is leragyogott rájuk odafentről.

Különös volt számára az egész világ, mely körülvette. Rengeteg kérdés merült fel benne közben. Eleinte azonban nem tudott szólani. Nem találta a szavakat. Ám a különös, magasztos lény az első pillanattól kezdve beszélt hozzá és így nemsokára megértette őt.

Meglepve látta mily sok hozzá hasonló, hófehérszárnyú lény létezik még. Több százezren, milliónyian is lehettek, kik érkezésükre mindenünnen elősereglettek. Miután bemutatták a többieknek, addigra már rengeteg kérdése is volt. Elkezdte hát feltenni őket. Legnagyobb meglepetésére azonban a legtöbbre senki se tudott válaszokkal szolgálni neki.

A bejáratnál meglapuló lény ámulva nézte végig az egész jelenetet, ahogy a hozzá hasonló, de hullámos, fekete hajú lény váratlanul magához tért és felkelt, majd járni kezdett. Ennél is jobban érdekelte azonban a berendezés. Alig várta már, hogy mindketten távozzanak. Sietve húzódott félre a bokrok takarásába, amikor elhaladtak mellette, aztán berohant, hogy körülnézzen. Elképzelni se tudta, hogy miféle hely lehet ez, mire lehetnek képesek az ottani berendezések. Kíváncsian tapogatott végig mindent, benézett mindenhová. Aztán egyszer csak… nem tudta mihez ért hozzá vagy mi ért hozzá, de érezte amint hatalmas energia fut végig a testén. Váratlanul mindent elárasztott a fény, mely a testéből sugárzott, de ő nem látta ezt, mert elméjét lefoglalta ezernyi kép káprázata, miközben leomlott a földre. Mintha robbantak volna az érzékei. Nem tudta mennyi idő telhetett el addig, míg végül fel tudott tápászkodni és akkor… ahogy megfordult… szembetalálta magát azzal a ragyogó lénnyel, akiről addig azt hitte, őket teremtette.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 19. rész

Egy pillanatra csak álltak ott, egymással szemben, aztán fogta magát és kirohant, szó nélkül, kérdések nélkül. El, a ragyogó lény mellett, aki sietve állt félre az útjából, mert nem tudta, hogy ki lehet ez, aki éppúgy ragyog, mint ő.

Először csak el akart futni messzire, mert nem tudta mi történt vele, miért lett ekkora fénye. Amint azonban kiért, eszébe villant egy gondolat. Vajon miért érne kevesebbet? Hisz éppúgy ragyog, mint ő. Eddig elfogadták őt vezérüknek. Feltételek és kérdések nélkül követték őt és hittek minden szavában. De miért is? A fénye miatt? Csak mert különlegesnek, magasztosnak tűnt? Jó, az is igaz, hogy megbízható, jó vezérnek bizonyult addig. De.… túl jónak.

Felmerült benne a gondolat, hogy mi van akkor, ha ő egyáltalán nem ér nála kevesebbet. Hiszen a fénye is tud éppoly erősen ragyogni. Mi van akkor, ha képességek terén is felvehetné vele a versenyt? Mi lenne akkor, ha átvehetné a helyét? Mi lenne, ha ő irányíthatná a többieket? Eszébe jutott mennyi mindenen változtathatna. Fejleszthetné őket is. Ha neki fel tudott ragyogni a fénye, akkor a többieknek is lehetne erre lehetőségük. Most jött rá, hogy talán balgaság volt bealázkodniuk és oly jámboran állandóan követni vezérük minden szavát. Ahelyett, hogy más lényeket szolgáltak, inkább fel kellett volna tenniük maguknak a kérdést, hogy ők mire vágynak. Igen. Gondolta. Ő véget fog vetni ennek a jámbor szolgaságnak. Az ő irányítása alatt… Mindez pár pillanat alatt futott át elméjén és kezdett is kibontakozni a terve.

Az újonnan magára eszmélt társuk mindeközben éppen a világot fedezte fel. Máris sok kérdése volt. Választ azonban csak keveset kapott. Ezek a lények, melyek annyira hasonlítottak rá puha szárnyaikkal, hófehér bőrükkel, nem nagyon tudtak neki semmire se felelni. Elhatározta tehát, hogy körülnéz egyedül a völgyben. Nem győzött csodálkozni a rengeteg színt és különleges lényt látva. Némelyek apró csodákként repdestek a rét felett. Látva őket, széttárta ő is a szárnyait és felemelkedett a magasba. Odafentről, ha lehet ezt mondani, még különlegesebb és élettelibb volt a látvány. Hófedte hegyek szegélyezték a völgyeket. Csilingelő vízesések, kedves állatok, méltóságteljesen sétálgató vadak…

Nem győzött ámuldozni, bármerre nézett. Minden oly csodás volt. Nem tudta azonban akkor még, hogy a legszebb, legcsodálatosabb dolgot csak eztán fogja megpillantani. Vajon mi vagy ki lesz az szerintetek?

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 20. rész

Ávhriol legutóbbi teremtménye, lassú szárnycsapásokkal szállt a légben, majd észrevett odalent egy gyönyörűen csillogó tavat. Kíváncsian ereszkedett le és landolt a fövenyes parton. Érdeklődve lépett közelebb a víz kristálytiszta, halványkék tükréhez, majd letérdepelt a parton. Egy halacska csapott párat a felszínre ugorva, aztán alámerült. Ámulva tekintett utána a mélybe. Aztán lassan elsimult a víz felszíne és ekkor… amit ekkor megpillantott… Sok csodás dolgot látott már addig, de amit ekkor látott… biztos volt abban, hogy annál nincs szebb vagy tökéletesebb kerek e világon.

Vajon mi lehett az, amit megpillantott? Mit láthatott, ami oly lenyűgözően tökéletesnek tűnt a számára? Mi más lehetett volna, mint önnön tükörképe? Az a hófehér bőr, azok a kíváncsian csillogó zöld szemek a nyugodt, kiegyensúlyozott szemöldökök alatt és az az aranybarna haj, mely helyenként meg-megcsillanva a fényben bársonyos vállaira omlott… és azok a különlegesen puha, hatalmas, hófehér szárnyak… hát csoda, hogy annyira lenyűgözte a látvány? Aztán lassan felkelt és körülnézett. Addigra már többen is ott lézengtek körötte. Nyilván követték őt. Végigtekintett rajtuk. Bár kétségkívül mind különlegesen szépek voltak, de.… ekkor döbbent rá arra, hogy ő mennyivel különlegesebb mindenkinél. És nem csupán küllemét tekintve. Neki kérdései is voltak és nem elégedett meg holmi válaszokkal. Valahogy sejtette, hogy az élet több annál az idilli, édenbeli békénél, ami ott körülvette.

Amikor továbbindult, azt vette észre, hogy egyre többen követik őt. Egyre többen csatlakoztak hozzá. Voltak, akik kíváncsian figyelték minden szavát, hisz olyan érdekes dolgokat mondott. Kérdéseket tett fel. Olyanokat, melyekre a választ ők is szerették volna tudni, sőt még olyanokat is, amik nekik eszükbe se jutottak. Egyre különlegesebbnek látták. Olyannak, akinek a nyomában érdemes haladni. Ahogy így mentek-mendegéltek, hegyeken-völgyeken által és egyre több dolgot látott és tapasztalt, egyre több kérdést tett fel, és egyre többet meg is válaszolt, a bőre egyre fényesebben kezdett ragyogni, de először ennek semmilyen lehetőséget nem tulajdonított.

Aztán váratlanul egy erdő szélére érve a rengetegből egy igen különös lény rontott elő. Meglepődhetett őket látva, mert megtorpant.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 21. rész

Az erdőből kilépő lény fekete szemei szinte szikrákat szórtak dühében. Az addig látottakkal ellentétben testének nagy részét se toll, se szőr nem fedte, csakis a felső részén, de ami ott nőtt az igen sötét volt, akár az éjszaka és hátul a földig ért. Testéből négy végtag nyúlt ki, de ezek közül csak kettőn állt. Minden végtagjából további öt apró rész állt ki. Elég furán nézett ki. Csupasz volt és nem tűnt túl életrevalónak, de két gyönyörű, nagy „almája” magára vonta főhősünk tekintetét.

– Téged is csak ezek érdekelnek? – hallotta váratlanul vádlón csilingelő hangját, miközben a lény újra nekiindult és megérintve főhősünk mellkasát félrelökve őt, bosszúsan elhaladt mellette.

Nem ellenkezett, csak hagyta, hogy félretolja útjából és ámulva tekintett sudár, büszke alakja után. Aztán azonban már lépett is, hogy a lény karját megragadva rászóljon, hogy várjon. Tettének következménye valószínűleg egy pofon lett volna, de az egyik hófehér szárnyú társa megragadta főhősünk kezét:

– Ne! – szólt rá – Jobb, ha hagyod! Nem éri meg az útjába állni!

– Mert ki ő?

– Nem tudjuk.

– És mi lehet a baja?

– Azt se tudjuk.

– Fantasztikus! – mosolyodott el főhősünk. – Miért is nem csodálkozom?

– Várj! Most hová mész?

– Megkérdem.

– Ne tedd! Nem láttad milyen? Letépheti a fejed.

Erre csak elmosolyodott, de nem állt meg. A többiek ezúttal nem merték követni.

Sokáig ment, csak mendegélt, de csak nem találta a különös és egyúttal gyönyörű lényt. Már kezdte úgy vélni, hogy esélytelen. Már keresztül-kasul bejárta a környéket, az erdőségeket is és egyre távolabb jutott. Közben be is esteledett. A sötétségben pedig már csak önnön fénye segítette abban, hogy el ne botoljon. Aztán egyszer csak meghallotta a zokogást.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 22. rész

Arcát tenyerébe temetve egy fának támaszkodva sírdogált a mezítelen lény. Fázni ugyan nem fázhatott. Kellemes, meleg éjszaka volt. Még a szél sem fújt. Főhősünk tehát nem igazán értette, hogy miért sírdogálhat ennyire. Valaki bántotta talán? Sok különös, méltóságteljes lénnyel találkozott addig, de mind igen jámbornak tűnt. Miként a társai is. Egyszerűen idillien békés volt ez az egész világ. Mindenki boldognak látszott. Nem értette mi lehet a baja ennek a lénynek, mi oka lehet bárkinek a szomorúságra.

– Üdv! – köszöntötte közelebb lépve, mire az, meglepődve, óvatlanul fordult felé. Főhősünk fénye bevilágította az egész testét. Ekkor vette észre, hogy van még egy része, ahol nem csupasz. Nem sejtette még, hogy ez a különös lény egy lány.

– Mit bámulsz! – kiáltott rá dühösen a lány és könnyekkel teli tekintete ismét szinte villámokat szórt, miközben karcsú, mellső végtagjaival sietve takarta el testének kérdéses részeit.

– Nagyon különleges a tested – mondta ki főhősünk a meggondolatlan szót.

– A testem? Szerinted is csak ez számít? – kezdett kiabálni vele a lány.

– Ennyi? Ennyi vagyok csak? Az nem számít, hogy én mit érzek, hogy mit akarok?

– De igen – felelte meglepett ártatlansággal – Éppen ezért vagyok itt, hogy ezt megkérdezzem.

– Valóban? – csendesült le a lány.

– Így igaz – felelte főhősünk kellemes hangján és közben már le is vette saját testéről azt a fehér vásznat, melyet reá adtak. A lány pár lépést hátrálva, bizonytalan tekintettel nézte, amint ketté tépi. Aztán az egyik felét odanyújtotta neki, miközben ő maga elfordította fénylő arcát és ezzel együtt tekintetét is.

– Takard el ezzel magad! – mondta közben, de a lány nem mert közelebb lépni. Főhősünk testéből már erősebb fény sugárzott miután ruházatát levette, így testének részleteit nem láthatta. Arcának vonásait azonban már igen. Neki is feltűnhetett tehát, hogy mily csodálatos, milyen jóképű, de azt ránézésre nem tudta eldönteni, hogy férfi-e vagy nő, ahogy azt se, hogy bízhat-e benne vagy se. Fusson vagy maradjon? Nem tudta. Nem mozdult tehát. Nem lépett hozzá közelebb. Csak állt ott dermedten.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 23. rész

A leány csak állt ott szótlanul. Főhősünk erre odahajította hozzá a vásznat, majd miközben továbbra is elfordulva maga köré csavarta a megmaradt részét, így szólt:

– Elnézést, de nem tudtam, hogy zavar, ha néznek.

A lány egy pillanatig hezitált, de aztán sietve kapta fel a vásznat.

– Most azzal fogsz jönni, hogy te nem vagy olyan, mint a többiek? – suttogta közben.

– A hozzám hasonlók? – kérdezte főhősünk, de még mindig nem nézett hátra.

– Igen.

– Nem tudom milyenek. Nem igazán ismerem még őket. Nemrégóta létezem.

– Valóban? – ismételte magát a lány, most már valódi csodálkozással. – És hogy hívnak?

– Mondják, hogy gyere.

– De mi a neved?

– A mim?

– Most már megfordulhatsz – szólt ekkor a lány. – És köszönöm neked.

– Szívesen.

– Az én nevem Lillith – folytatta a lány – Ha ezt mondod, tudom, hogy rólam beszélsz.

– Lillith – suttogta megismételve.

– Igen – mosolyodott el a lány. – És mi a tiéd?

Főhősünk elgondolkozva nézett. Nem tudta a választ.

– Azt hiszem nevem az nincs – suttogta szégyenkezve.

– Semmi gond! – mosolyodott el a lány biztatóan és közelebb lépve hozzá, megérintve mellkasát hozzátette még – Tudod, nem a név számít, csak a tettek. És te elhoztad nekem a fényt. Szó szerint is és átvitt értelemben is.

– Ezt hogy érted?

– A reményre gondolok. Azt hittem egyedül maradtam és senki se érthet meg. De te… te más vagy mint a többiek.

Akkor még egyikük se sejtette, hogy mennyire. Ahogy azt se, hogy a név, melyet a leány azon az éjszakán neki adott, évezredeken át fennmarad vele együtt és a remény hajnalcsillagaként ragyog majd az égen. És azt se sejtették, hogy lesznek majd oly lelkek is, melyeket éppen ez a név tölt majd el végtelen rettegéssel és félelemmel.

De ne fussunk még ennyire előre! Főhősünk ekkor még teljesen ártatlanul élvezte, élvezhette a hely idilli boldogságát.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 24.rész

A leány, miután hosszasan beszélgettek, édesdeden, megnyugodva aludt el a vállára borulva. A puha szárnyak védelmezőn borították be részben még mezítelen testét. Semmi más nem történt azon az éjszakán, mégis mindent megváltoztatott. A hosszú beszélgetésnek köszönhetően főhősünk másnap már sokkal jobban értette a világot, sok kérdésére választ kapott és fénye jelentősen erősödött.

Ki tudja meddig heverésztek így, összebújva. A leány csak aludt, békésen, ő viszont nem tudott. Úgy teremtették, hogy ilyesmire se legyen szüksége. Így tehát ő csak a szemeit pihentette és elmélkedett a világ dolgain, az addig tapasztaltakon és az éjszaka hallottakon. Sok mindent nem értett még, de a leány igen sok érdekes dolgot mesélt neki. Logikájával pedig képes volt arra, hogy megértse az összefüggéseket és további következtetéseket is levonjon. Mire tehát az első Nap elkezdett emelkedni az égen, az ő fényének ereje is a többszörösére növekedett. Igaz, nem vakított a ragyogása, még rá lehetett nézni és orcájának vonásait is ki lehetett venni, de világító fehér bőre még szebbé tette. Elgondolkozva üldögélt tehát az egyik fa árnyékában, kebelén a leánnyal, amikor váratlan kiáltás riasztotta fel:

– Mit képzeltek? Ezt meg hogy merészelitek? – ordította egy mélyebb hang.

Barátunk meglepve nézett fel. Egy igazán különös figura álldogált előtte, csípőre tett kezekkel. Feji végén, felül, ahogy ordibált, mulatságosan rázkódott loboncos szőrzete minden irányban, de egyébként se volt csupasz. Úgy nézett ki, mintha megzavarták volna munka közben a teremtőjét vagy elfelejtette volna azt, hogy félbehagyta. Barátunk csak nagyon nehezen tudta visszafojtani a nevetését, de aztán amikor végigtekintett a fickón és meglátta rajta azt a különös, hadonászó, kicsiny lényt, amit a lány dús lombok közül kikandikáló kígyóként emlegetett, ami ellen annyira tiltakozott, nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen.

– Mi olyan vicces? – kiabálta dühösen a fickó – Azonnal add vissza a nőmet vagy állj ki ellenem!

A leány közben álmosan nyitogatta szemeit, de e szóra dühösen felpattant.

– Hogy képzeled? Sose voltam a tiéd és nem is leszek!

– Dehogynem! Nekem teremtettek! – kiabált tovább a fickó.

– De nem szeretlek! Nem kényszeríthettek rám semmit! Önálló nő vagyok. Saját akarattal. Ha tetszik, ha nem.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 25.rész

– Ezt most azonnal fejezd be és gyere! – kiáltott rá Lillith-re a fickó.

Közben barátunk is felkelt. E szavaknál a nevetést is abbahagyta, majd pedig hófehér szárnyait fenyegetőn széttárva, előrébb lépve határozott hangon így szólt:

– Nem hallottad? Nem kíváncsi rád. Takarodj!

E szavakra megrezdültek köröttük a cserjék és fák ágai. Baljós fuvallat futott végig a réten.

– Hogy mersz te itt parancsolgatni nekem? – kiáltott fel erre felháborodva a fickó. – Nem tudod tán hol a helyed?

– Nem hinném, hogy éppen neked kéne bealázkodnom! – felelte ridegen a barátunk.

Erre a fickó már lépett volna előre, de a következő pillanatban hangos surrogás vonta magára figyelmüket. Egy csapatnyi hófehér, szárnyas lény érkezett. Éppen olyanok voltak, akárcsak főhősünk. Annyiban különböztek csupán, hogy nem ragyogott a testük annyira.

Könnyedén, puhán landoltak köröttük.

– Mi a gond? – kérdezték.

– Az egyik társatok nem hajlandó engedelmeskedni nekem – jelentette be a fickó panaszkodva.

– Igaz ez?

– A lány nem akar vele menni és én megvédem őt, ha kell – felelte főhősünk.

– Elnézést! – fordult erre az egyik hófehér szárnyú lény a fickó felé. – Ő még új. Csak nemrég teremtették. Nem tud mindent – aztán barátunk felé fordult és így folytatta: – Tudod, a nő a férfihez tartozik. Hagyd tehát őt! A mi feladatunk egyébként is az ember szolgálata. Neked is kötelességed hát engedelmeskedni neki. Ha azt kéri, hogy add vissza a nőjét, akkor add vissza!

Főhősünk nem felelt azonnal. A lány közben ránézett és megijedt attól, hogy tétovázik.

Barátunk azonban nem tétovázott, csak gondolkodott. Kiskaput keresett, mert nem akart ő feltétlenül lázadni. Akkor még nem.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 26.rész

Nem kellett sokáig töprengenie, de azért még előbb végtelenül ártatlan arccal visszakérdezett:

– Nekem is az embert kell szolgálnom?

– Igen – felelte gyanútlanul a kérdezett.

– De hiszen én éppen azt teszem – mosolyodott el főhősünk jellegzetes, később sátáninak nevezett, gúnyos mosolyával, majd, hogy a gyengébbek számára is érthető legyen, hozzátette még: – Vagy a nő talán nem ember?

Váratlan kérdésére elakadt a szavuk egy pillanatra, aztán tétován, suttogva így felelt az egyikük:

– Igaza van.

– Ne forgassátok ki a parancsot! A teremtőnk egyértelműen azt mondta, vigyázzuk és segítsük az embert, mindenben. És reá mutatott.

– De.… valóban ezt a szót használta. Nem azt mondta, hogy a férfit – szólt közbe egy másik is.

– Igen, de akkor még a nő nem is létezett – ellenkezett egy harmadik.

– Akkor most? Most mi legyen? Te szembe mennél a paranccsal? – jött az újabb kérdés.

– De.… nem jól van ez így.

– Ez igaz.

– De te mégis mit javasolsz?

Emígyen töprengtek a különös, hófehér szárnyú, opálos bőrű lények. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy igencsak kezd megoszlani a csapat. Egy részük már fizikailag is ott állt főhősünk mellett. Pillanatok alatt megoszlott az addig szilárdnak hitt egység. Félő volt, hogy hamarosan kitör a harc az addig végtelenül békésnek hitt lények között.

A vita közben egyre hangosabbra fordult, anélkül, hogy főhősünk bármit szólt volna. Bőven elégnek bizonyult az a pár mondat és mint szalmára vetett szikra, kezdett lángra lobbanni az indulat.

Főhősünk még mosolygott kicsit, majd intett a lánynak és szép lassan elkezdtek kihátrálni a helyzetből.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 27.rész

Azt tervezte, hogy észrevétlenül magukra hagyják a társaságot és ezt a helyet, sőt ezt az egész világot. Úgy tűnt, sikerülni is fog ez nekik, ám váratlanul minden elcsendesült. Először azt hitte, észrevették, hogy elosonni próbálnak, de ahogy visszafordultak, megpillantották a síri csend fenséges, fénylő okát.

Vezérük jelent meg, az, akiről úgy vélték, hogy mindannyiójukat teremtette, de tévedtek és nem csak azért, mert az igazi teremtő Ávhriol volt. Ők csak azt látták, hogy megjelent a legfényesebb lény, akit valaha láttak, és akiről azt gondolták, nem más, mint akinek eddig is behódoltak, akinek követték parancsait. Nem sejtették, hogy mi történt időközben a barlangban. Nem sejtették, hogy mi történt egyik társukkal, Ávhriol első, hófehér szárnyú teremtményével, akinél még emberi lelket használt, akinél az új test halhatatlanságát oly kíméletlen módszerekkel tesztelte, mielőtt még az övéhez hasonló további testeket létrehozott volna. Nem sejtették, hogy hatalomvágya váratlanul fényével együtt nagyra lobbant. Igazából a hiánya se tűnt fel senkinek, hisz eladdig oly jelentéktelennek tartották. Nem gondolták tehát, hogy most épp ez a lény jelent meg váratlanul, hatalmas, tündöklő fényben, méltóságteljesen az eredeti vezérük helyébe lépve.

Nem hitte, hogy nehéz vezérnek lenni. Azt gondolta, hogy majd követik őt és szava szerint cselekednek. Végre észrevették. Ez volt az első gondolata, amikor megjelent. Addig jelentéktelennek gondolta magát, olyannak, akinek meg se hallják szavát. Most viszont… ahogy a csendben őt figyelő lényekre nézett, arra gondolt, mily sokat is számít a látvány. Dermedt áhítattal várták szavát.

Azt hitte örülni fog, ha uralkodhat. Azt gondolta, boldog lesz majd, amikor figyelnek rá, várva parancsait. Ám most… most nem érzett mást csak szánalmat, ahogy végigtekintett rajtuk.

“Mi történik itt?” Akarta kérdezni, de tudta, ha ezt megtenné, azzal bevallaná, hogy ő csak egy bitorló. Az igazi vezérük mindig pontosan tudta, hogy mi a helyzet. Mintha mindenütt jelen lett volna. Nem sejtette senki, hogy a legnagyobb fényű lény azért tudott mindent, mert valójában gondolatolvasó volt.

Ő azonban nem volt az.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 28.rész

Tudta tehát, hogy másként kell megoldania a helyzetet. De vajon miként? Ezt még nem sejtette. Egyben azonban biztos volt. Határozottnak, erélyesnek kell lennie.

– Gyertek csak vissza! – intett tehát parancsolón főhősünk és a leány felé.

– Nem – hangzott a meglepő válasz.

Persze megkérdezhette volna, hogy miért nem, de most először tapasztalt ellentmondást. Korábban, igazi vezérük egyetlen parancsára se ellenkezett senki. Személyes kudarcként élte hát meg a pillanatot és úgy vélte, ezt nem hagyhatja annyiban. Mert mégis mi lenne akkor? Ki hallgatna akkor a szavára, ha elnézne ilyesmit? Így gondolkodott. A következő pillanatban tehát váratlanul teleportált, mert már erre is képes volt. Aztán már meg is jelent főhősünk előtt, majd felemelte karját és egy elővágódó tűzgömbbel messze repítette barátunkat.

– Van még valakinek ellenvetése? – kérdezte, de senki se felelt. – Ne halljam meg, hogy még egyszer valaki nem teszi azt, amit mondok!

Azzal részéről befejezettnek tekintette a helyzetet és eltűnt.

Főhősünk csak jóval arrébb tért magához a földön heverve a csalitos közt. Akkor tapasztalta meg először, hogy mi az a fájdalom, de azt is, hogy milyen gyorsan gyógyulnak sérülései. Aztán a helyre gondolt, ahol az egész jelenet lejátszódott és arra, hogy bár tudná hol van és bár ott lehetne. Meglepetésére a következő pillanatban már ott is találta magát. Igaz, a többiek addigra már nem voltak sehol, de így szembesült egy újabb képességével, a teleportációval.

Tanácstalanul nézett körbe. Fogalma se volt arról, hogy most mit tegyen, merre menjen. És akkor hallotta meg a lány tiltakozó sikoltozásait. Rágondolt és a következő pillanatban már ott is volt mellette, szemben a fickóval.

A meglepetés ereje megtette a hatását. Mire a férfi észbe kapott volna, nőjének már hűlt helye volt. Ráadásul a barátunk akkora fénnyel érkezett, hogy fel se merült valódi kilétének gyanúja. A fickó tehát zúgolódás nélkül vette tudomásul a történteket, hiszen azt hitte, hogy a mindenek teremtője jött el a lányért. Egy ideig legalábbis nem emlegette fel a dolgot. És ennyi elégnek is bizonyult ahhoz, hogy főhősünk már messze járjon a lánnyal és nyomukra se lehessen lelni. Mire az eset híre az új vezérhez eljutott, barátunk már biztonságba is helyezte a leányt és vissza is tért a társaihoz.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 29.rész

Hogy miért tért vissza? Igen, ez ostobaságnak tűnhet, de nem gondolta, hogy emiatt veszélybe kerülhet, hogy bárki ártani akarna neki. Hiszen ez volt az otthona. Akkor még. A vezérről pedig mindenki azt beszélte, hogy jó és megértő és megbocsájtó. Úgy vélte hát, hogy elég csak megbeszélni vele a történteket.

Barátunk azonban igen rosszul gondolta ezt. Hiába állt eléjük nyíltan és mondta el nekik, hogy mit tett. Pedig még azt se várta meg, hogy a kérdést feltegyék. De mit ért az őszinteség? Igaz, sokan egyetértettek vele és melléje álltak, de mások félték az új vezért és azt, hogy mi lesz az ellenszegülés következménye. A vita efölött egyre hevesebbé kezdett válni.

Persze az új vezér alaposan meglepődött amikor szembesült a helyzettel, de fénye eltakarta döbbent arcát. Szerencsére képes volt arra, hogy igen gyorsan átgondolja mit érdemes tennie. Hamar rájött arra, hogy a legbölcsebb az adott helyzetben, ha úgy tesz, mintha a történtek megegyeztek volna az ő akaratával.

Amint azonban alkalom adódott rá, elkapta főhősünket és négyszemközt a tudtára adta, mégpedig nem épp túl kedvesen, hogy mennyire nem volt kedvére az, hogy tudta és engedélye nélkül cselekedett. Azt gondolta, hogy ha a fájdalom mellé egy kis vér is folyik, ha alaposan megkínozza a nem engedelmeskedőt, akkor az elég hatásos lesz. Nos, ebben nem is tévedett. Csakhogy épp ellenkezőképpen, mint ahogy azt ő képzelte.

Barátunkat ugyan váratlanul érte durva támadása, de aztán… aztán feltámadt a szél… majd baljós fellegek kezdtek gyülekezni, miközben ő is felemelte jobbját és lámcsak, képes volt viszonozni egy igen fájdalmas energianyalábbal. Ő maga is meglepődött ezen, de aztán még nagyobb hévvel folytatta a viszonttámadást.

Az önjelölt új vezér hiába akarta tehát titokban megfenyíteni őt. Mielőtt még hármat pislogott volna, leomlott köröttük minden és mások is tanúi lettek a harcuknak. Barátunk fénye pedig közben lassan, de biztosan egyre jobban ragyogott.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 30.rész

Így kezdődött ez a történet, a történetük és mielőtt még észbe kaphattak volna, már lángolt a harc és az egész vidék. Háromfelé szakadt a világ. Egy részük támadta barátunkat, vezérük mellé állva, míg másik részük a segítségére sietett, mert egyetértettek vele abban, hogy kimentette a leányt, aztán pedig jogosnak érezték kérdését, azt, hogy ha az ő fénye is lehet akkora, vajon miért ne lehetne ő a vezér.

Így gondolta az űrhajó falában talált lény is, aki mindent feledve tért vissza közéjük. Hála Ávhriol első, nagyravágyó szárnyas teremtményének, illetve alattomos támadásának, semmire se emlékezett abból, hogy ki volt ő valójában. Erős fénye is eloszlott a térben, és láthatóvá váltak kellemes, megnyerő vonásai. Többé már nem volt gondolatolvasó se. Mivel pedig úgy nézett ki, mint a többiek, bizonytalan léptekkel, mintha csak akkor született volna, csatlakozott hozzájuk. Amikor megtudta, miről folyik a vita, nem volt kérdés a számára, hogy az igazság és nem a hatalom oldalára kell állnia, még akkor is, ha ez utóbbinál van az erő. Sejtette, hogy végül el fogják veszíteni a harcokat, mégis vállvetve küzdött barátunk mellett.     

A többi hófehér szárnyú teremtmény közben csak nézte őket, nem tudták, hogy mit tegyenek. Ők nem akartak harcolni és döbbenten bámulták az eseményeket, azt, hogy miként szabadult el a pokol ezen az idilli világon, ahogy főhőseink pusztán a gondolataik erejével feltámasztották a háborgó szeleket, zivatarral és villámokkal dúlva fel a világot. Az ott élő egyéb teremtmények rettegve menekültek tova. Az édenre mindenütt hullottak a hófehér szárnyak tollai, véresen.

Halhatatlanoknak teremtették azonban őket, így bár sorra estek le a talajra… nem sokkal később mindig új erőre kapva tértek vissza a harcokba.

Ávhriol döbbenten nézte őket, amikor visszatért. Először nem értette, mégis mi történhetett. Eleinte kíváncsian figyelt. Aztán elhatározta, hogy a csata végén előlép majd és a győztesek elé áll, mondván, hogy milyen büszke rájuk. Igaz, nem mind az ő teremtménye volt, de ezt nem kellett tudniuk. Azt remélte, így kiválasztódnak majd a legjobbak, legrátermettebbek. Mert mi is volt az eredeti könyörtelen célja? Sereget akart magának, mégpedig nem is akármilyet. Olyat akart, mely nemcsak kész harcolni érte, de tud is, sőt képes akár győzni is, ha eljön az idő, amikor a bosszúra szomjas fények rátalálnak. Mire azonban Ávhriol észbe kapott, már úgy tűnt, lehetetlenség leállítani a harcokat. Rettegéssel töltötte el a gondolat, hogy mindez túlnőtt az ő képességein is.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 31.rész

Alig telt el pár duplanap főhősünk magára eszmélése óta és úgy tűnt, már túl késő volt ahhoz, hogy bárki leállítsa. Ávhriol persze ezt még nem sejtette, de azt már látta, hogy túl nagy a baj. Azt hitte csak egy egyszerű csata lesz, de a harc hamarosan valóságos háborúvá nőtte ki magát és a halhatatlan lények nem törődtek semmi és senki mással. Lángolni kezdett a világ, miközben a vihar beborította az eget. Aztán vér és sár lepett el mindent. Az ádáz küzdelem egyre jobban kiterjedt. Félő volt már, hogy tönkretesznek mindent.

Ávhriol ekkor döntött úgy, hogy végez a két vezérrel és előáll majd egyféle igazsággal, a saját igazságával, hogy magához ragadva a hatalmat, lecsillapítsa a kedélyeket.

Akkor még azt hitte könnyű dolga lesz. Bízott magában, képességeiben, tudásában, hisz annak többségét a hatalmas fényeknél sajátította el, illetve tőlük lopta. Főhősünk azonban nem adta könnyen az életét. Igaz, azt se tudta, hogy Ávhriol azt akarja elvenni tőle. Nem emlékezett még. Nem ismerte tehát még a halált. Küzdött, de csak az igazáért. És már így is mily félelmetesnek tűnt. Ávhriol sehogy se bírt vele. Pedig álcázta is magát, hogy még félelmetesebb legyen. Ekkor vett fel először fekete köpönyeget és hozzá csuklyát. Arcát pedig sötéten gomolygó köddel fedte el.

Nem akarta ő végleg megölni a fiát. Akkor még nem. Pedig valójában nem is hitte el róla, hogy tényleg a fia, hiszen a többiekkel ellentétben ő magától eszmélt fel, mielőtt a lelkét az új testben elhelyezhette volna. És a kristály is… darabokra tört.

Bár főhősünk tekintete pont oly élénkzölden ragyogott, mint egykor a gyermekéé, kinek annyira új életet akart adni, de nem értette ezt az egészet… hisz a szem, a lélek tükre… a lélek viszont a kristályban volt, mely darabokra tört, mielőtt a testben elhelyezhette volna. Akkor magától kelt új életre a gyermeke? De ezt lehetetlennek tartotta. Akkor mégis mi történehetett?

Sehogy se értette. Csak egyet tudott. Emiatt ellenérzései voltak vele kapcsolatban. Nem tudott rá úgy tekinteni, mint fiára. Azt gondolta, lélek nélkül tért magához, így felesleges beszélgetnie vele. Egyszerűen csak le kell állítania. Nem sejtette, hogy a megoldás mennyire egyszerű lett volna… Elég lett volna az őszinteség, az, ha nyíltan mellé áll, vállalva kilétét és az addig történteket… hisz ő valóban a fia volt. A beszélgetéssel tehát, az igazság tisztázásával azonnal megnyerhette volna szövetségesének és véget vethetett volna a harcoknak.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 32.rész

Sajnos azonban Ávhriolt már akkor is a jövőtől való félelmei és a bizalmatlanság irányította. Nem gondolta hát egyetlen pillanatra se, hogy létezhet más megoldás is, mint a váratlan, meglepetésszerű támadás.

Ávhriol azonban hamar rájött, hogy mekkora hiba volt nekimenni. Nem telt bele sok idő és úgy érezte, már nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt győzi le, sőt, mégcsak nem is az, hogy legyőzi-e egyáltalán. Átfutott rajta a gondolat, hogy valójában már a túlélésért, a saját életéért küzd. Hiba volt megtámadnia. Ezt érezte. Végzetesnek ígérkező hiba. De azért Ávhriol nem akarta feladni. Több ezer éve élt. Érthető, hogy semmi kedve nem volt ahhoz, hogy meghaljon. Főleg így nem.

Teremtménye, a fia, igazán különlegesnek tűnt. Más körülmények közt még büszke is lett volna rá, de most nem ért rá ilyesmire. Ahogy a beszédre se. Nem is sejtette, hogy pedig az mindent megoldott volna. Ehelyett valamennyi tudását bevetette ellene. Záporoztak a tüzesen izzó golyóbisok és lángcsóvák mindkét fél részéről, miközben pillanatok alatt ide-oda teleportálták magukat, sorra védve ki egymás csapásait. Úgy tűnt, sehogy se bírnak egymással. Közben azonban köröttük a világ még nagyobb ütemben pusztult. Hegyek omlottak össze. Folyók léptek ki a medrükből, tajtékzó hullámokat vetve, miközben a zuhogó esőben, a cikázó villámok közepette, csak még jobban ragyogott, csillámlott teremtményének a fénye.

Ávhriol közben egyre jobban érezte, hogy nem bír vele és hamarosan örökléte a végéhez ér. Teremtménye oly gyors volt. Bár pillanatokkal ugyan, de valahogy mindig megelőzte őt. Eleinte azt hitte, hogy ez csak a szerencsén múlik, de hamar rá kellett jönnie, hogy van még valami különleges képessége. Nem sejtette, hogy ez a gondolatolvasás, ahogy azt se sejtette, hogy ennek köszönhetően hamarosan megsejtette legféltettebb titkait is. Kár, hogy nem mondta ki. És kár, hogy Ávhriol harc közben nem tudott összefüggően gondolkozni. Kár, hogy a múlt miatt csak önmagát vádló gondolatok cikáztak fel időnként elméjében. Ez pedig így… töredékeiben sajnos éppen az ellenkezőjére volt csak elég. Arra, hogy fia ellenségnek gondolja és félreértse az apját és még hevesebben harcoljon ellene.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 33.rész

Ávhriol hamar belátta, nincs túl könnyű dolga vele szemben. Az első adandó alkalommal tehát sietve teleportált, mégpedig jó messzire. Aztán várt. Kellett neki nem kevés idő ahhoz, hogy megnyugodjon és felfogja, hogy teremtménye egyelőre nem képes követni őt. Ijesztő volt azonban a gondolat, hogy hová fajulhat még ez az egész.

Tudta, amilyen gyorsan csak lehet, tovább kell fejlesztenie magát, hogy mielőbb meg tudja állítani őt. Az ellenfeléről nem is beszélve.

Később megpróbálkozott még pár módszerrel, de végül elege lett belőlük és belátta, nem tehet semmit. Hátrahagyta hát őket és nem érdekelte többé, hogy mit tesznek. Az se érdekelte már, ha tönkreteszik az egész bolygót. Átköltözött inkább máshová és vitte magával az űrhajót és minden tudását. Még a kis szakállas fickót is, majd teremtett mellé egy asszonyt Lillith helyett. Olyat, akivel képesek voltak kölcsönösen élvezni egymás társaságát.

Eme másik bolygón ismét megteremtette az idillt és ő maga is új életet kezdett. Így telt-múlt az idő és figyelmét már csak az emberek felé fordította. Közben persze sok időt töltött új barlangjában is és tovább fejlesztette a tudását. Közben másfajta lényeket is próbált teremteni, de azt akarta, hogy az ember legyen majd a fő szövetségese.

Arra gondolt, ha már nem tud megfelelően tökéletes lényt teremteni, olyat, aki biztosan őmellé áll majd, talán jó lesz fordítva is. Arra gondolt, előbb megismeri alaposan a már létező lényeket és aztán aki méltó rá, azt az örök élet ajándékával maga mellé állítja. Lassú folyamatnak ígérkezett, de ez tűnt az egyetlen hatékony módszernek. Sajnos akkoriban még nem ismerte a halhatatlanság titkát, de az örök fiatalságét már igen. Úgy vélte azonban, hogy az embereknek ennyi is elég lesz. Végülis neki nem legyőzhetetlen harcosokra volt szüksége. Csak olyanokra, akik kiállnak érte, ha kell az életük árán is és akik időt nyernek neki, hogy megszökhessen titkon, ha a bosszúszomjas fények utolérik és végezni akarnak vele.

Telt-múlt az idő… Ávhriol pedig egyre népszerűbb lett az emberek közt, ahol csuklyás vándorszerzetesként járkált. Alaposan megválogatta kit avat be a titokba, ki méltó az örök fiatalságra. Így gyűltek egyre többen és többen köréje. Felnéztek rá, tisztelték őt. Ő pedig megosztotta velük tudását, illetve a fényektől lopott tudást, hogy mielőbb minél magasabb szintre fejlessze őket.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 34.rész

Volt, aki erre, más arra a képességre volt fogékonyabb. Volt, aki képes lett az érintéssel gyógyításra, mások harcolni tudtak. Volt, aki villámokat is tudott szórni, és olyan is volt, aki mintha a jövőbe látott volna. Emígyen gyülekeztek egyre többen és többen olyanok, akik érte bármire képesek lettek volna. Mindez persze igen sok időbe került… mire kiismerte valaki jellemét és mire kiderült, hogy az illető képes-e arra, hogy az örök fiatalság minden szabályát betartsa. És aztán ha valaki idáig eljutott, részt vehetett beavatási szertartásán, melyről mind azt gondolták, enélkül nem élhetnének örökké. Pedig valójában ez már csak a látszatról szólt. Arról, hogy azt gondolják, szükségük van Ávhriolra, mert nélküle ez az egész nem működne. Eme módszer által huszonöt esztendős kora előtt senki esetében nem történt meg a beavatás.

Ávhriol, akit akkoriban fekete csuklyája és baljós külleme miatt egyszerűen csak halálként, azaz Thanathoszként emlegettek, alaposan megválogatta, hogy kivel osztja meg tudását.

Persze egyszerűbb lett volna, ha árvákat gyűjt össze és azokat a maga elképzelései szerint alakítja, neveli, de két oka is volt arra, hogy ezt nem tette. Egyrészt utálta a gyerekeket, mert saját, elvesztett fiára emlékeztették, arra, hogy milyen boldogok voltak és arra, hogy mit tett vele. Másrészt úgy érezte, türelme se lenne a nevelgetésükhöz. És az idő is fontos tényező volt. Tudta, ahogy múlik, egyre nagyobb az esélye annak, hogy a fények bármely pillanatban rátalálhatnak. Mielőbb minél több szövetségesre volt tehát szüksége. Egyszerűbb volt hát és gyorsabb is, ha a felnőtt, kifejlett egyedek közül válogatja ki a megfelelőket.

Amikor szánjával áthajtott a sztyeppéken, látta a gyermeket, de nem érdekelte. Nem volt szokása, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, amik nem állnak közvetlenül az érdekében. Miután azonban továbbhajtott, nem bírt szabadulni az emléktől. Folyton ott lebegett előtte a gyermek nagy, kék tekintete, mellyel csak nézte őt. A saját fiára emlékeztette, pedig az nem volt sose ily piszkos és sáros és nem volt ily szőke se. És az ő fia… ekkor jutott eszébe újra, oly sok idő után… igen. Eszébe jutott az a távoli bolygó. Eszébe jutott a fények vezére és az, amit tett. Ökölbe szorult a keze a dühtől. Ha nem oly gyáva egykoron, ha nem teszi meg, akkor vele végzett volna a vezér és akkor… az ő fia… éppígy üldögélt volna ott a semmi közepén, elhagyatottan.

Felrémlett előtte fia tündöklően smaragdzöld tekintete, bájos kis orcája. Oly naiv volt még és oly ártatlan… és elvesztette őt. Akkor még azt gondolta, hogy végleg. Összeszorult a szíve az emléktől. Attól, amit vele tett.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 35.rész

Nem tudta, miként nézett volna ki, ha felnő… de az a tekintet… ahogy a barlangban felnyitotta pillantását… tudnia kellett volna, hogy nem lehet más, mint a fia. Valami különös csoda folytán, hiába született újjá, hiába kapott új testet, a szemei éppoly élénk smaragdszínben ragyogtak. Mintha a múlt nem engedte volna, hogy Ávhriol egykori tettét feledje.

Erre gondolt, miközben megállította a lovakat, majd visszateleportált a gyermekért a puszta közepén üldögélő idegen gyermekért.

Nem akarta ő felnevelni. Egyáltalán foglalkozni se akart vele. Egyszerűen csak el akarta vinni a legközelebbi lakott helyig. És így is tett. Ott átadta az előljárónak, gondolván, hogy jó helye lesz. Közben beesteledett. Az éjszakát tehát ott töltötte és csak másnap indult tovább. Úgy ült vissza a szekérre, mint aki jól végezte dolgát és a lovak már vágtattak is tovább.

Már messze járt, ismét a sztyeppe kellős közepén, amikor megállt egy kicsit. Úgy vélte, elérkezett az evés ideje. Számára és a lovak számára egyaránt. Aztán megfordult és félrehajtotta a ponyvát. És akkor… akkor a gyümölcsök és zöldségek közt megpillantotta a koszos kis arcocskát. A nagy, kék tekintet bizakodón nézett rá.

A gyermek akkor is és aztán sok-sok éven át hitt Ávhriolban. Benne, akiben soha senki nem bízott és hitt még ennyire.

Már késő lett volna ahhoz, hogy visszaforduljon, bár teleportálhatott volna, de aztán nem volt szíve visszavinni. Tovább folytatta hát útját. A gyermek attól a naptól apjaként tekintett fel rá és kész volt megtenni bármit azért, nehogy elzavarja magától. Tudta, nincs senki más e világon rajta kívül, akire számíthatna.

Sokáig hallgatott. Ávhriol már azt hitte róla, hogy néma. De aztán egyszer meghallotta álmában kiabálni. Sokszor felriadt. Szinte minden éjjelen. Ávhriol pedig gyakran hallotta őt, amint rémálmai közepette a nyugati sztyeppék nyelvén a szüleit szólítgatja. Nappal azonban egy szó nem sok, annyi se hagyta el a száját. Csak tette, amit Ávhriol kért tőle, csendesen és alázatosan. Közben pedig mélyen a gondolataiba merült. Bármily kicsiny volt is még, igen sokat töprengett. Volt ideje erre már a sztyeppe közepén üldögélve is… és nem sok egyebet tehetett a szófukar Ávhriol mellett se. Egyikük se igazán igényelte a beszédet az út során. Ahogy azonban az évek múltak, a fiú figyelt és tanult.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 36.rész

Amikor a puszta közepén talált gyermek végül megszólalt, az Ávhriol által beszélt nyelven tette és addigra eltanulta gesztusait is…. és többé, mintha a múltja sose létezett volna, ő is hellénnek vallotta magát. Az ellentétes fejmozgást is eltanulta. Egy idő után már tudta, hogy a nem jelenti az igent. Ávhriol azt gondolhatta volna, hogy már elfelejtette mindazt, ami egykor történt, de az éjszakai sikolyai egyértelműen jelezték, hogy ez nem így van és talán sose lesz így.

Ávhriol azt is hamar észrevette, hogy a gyermek személyében a leghűségesebb követőre akadt. Olyanra, aki kérdések és kételyek nélkül kész arra is, hogy akár meg is haljon érte. Igencsak örült ennek. Elkezdte hát átadni neki minden tudását. Beleértve az örök fiatalság titkát is.

Bizony hosszú történet az övék. Több külön kötetre is elég volna. Lényeg a lényeg, sok-sok esztendő eltelt addig a bizonyos napig, amikor Ávhriol a leghűségesebb és legrátermettebb hívei közt a fogadás ötletével előállt. Akkoriban őt már Thanathosznak nevezték és senki se sejtette még se az igazi nevét, se azt, hogy honnét jött. Tisztelték és becsülték őt hatalmas tudása miatt és követték, mert folyamatosan osztotta meg velük azt.

A fogadással valójában a kékszemű ifjút akarta próbára tenni, de kellett ehhez a körítés. Így aztán odahívatta magához rajta kívül még a két másik legtöbbre hivatott fiatalembert is és úgy adta elő ötletét. Egy verseny, mely eldönti, ki a legjobb hármójuk közül. Aidóneusz, mert így hívták szőke főhősünket, azaz ez volt az új neve, melyet Ávhriol neki adott, ő volt a legidősebb közülük, hisz ő élt a legrégebb óta. Valójában azonban ő nézett ki a legfiatalabbnak, mivel már gyermekkora óta követte mestere életvitelét. Még akkor se nézett ki huszonötnél többnek, ha igen komoly arcot vágott, összevonva szemöldökeit. Fivérei, merthogy testvérként emlegették egymást, harminc, harmincöt esztendős küllemmel rendelkeztek. Aidóneus tehát komolytalan kölyöknek nézett ki az erejük teljében lévő, szakállas fogadott bátyjai mellett.

Amikor elhangzott a fogadás ötlete, nem igazán örült neki, de eladdig még nem mondott ellent mesterének és azt gondolta, soha nem is lenne képes erre, hisz nem lehet ennyire hálátlan.

Ez volt az a bizonyos fogadás, melyről Az utolsó fénysugár című regényemben már meséltem. Nade ez a történet most nem róla szól. Engedjük hát útjára, hogy sok nehézség és megpróbáltatás után eljuthasson egy másik világba és nézzük meg, mit tett ezután Thanathosz.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 37.rész

Ávhriol egy ideig figyelte a szőke fiatalembert, fogadott fiát. Szorosan, de észrevétlenül haladt a nyomában, mint egy éjszín, sötét árny. Amikor meglátta, hogy a sziklák szélére lép… hogy végső elkeseredésében, mivel nem vitte semmire, a tengerbe akarja vetni magát… döbbenten nézte és őszintén szólva igen nagy csalódást érzett. Nem gondolta, hogy képes feladni. Többre tartotta. Sokkal többre. Persze akkor és ott abban a pillanatban még megállíthatta volna, megakadályozhatta volna, hogy végezzen önmagával, de minek tette volna? Úgy gondolta, hogy a továbbiakban egy ilyen alakra úgysincs szüksége, aki ily hamar feladja. Miután tehát Aidóneusz a tengerbe vetette magát, nem várt tovább, csak csalódottan legyintett és ment tovább. Így aztán akkor és ott még nem tudta meg, hogy milyen különleges világba érkezett nem sokkal később és milyen kalandokat élt át ezt követően.

Ávhriol így ment-mendegélt tovább, miközben a fiatalemberen töprengett és azon, hogy mekkorát tévedett vele kapcsolatban. Aztán eszébe jutott a fia… illetve zöld szemű, hófehér szárnyú teremtménye. Vajon mi lehet vele? Vajon életben van még? Valószínűleg, hisz úgy tervezte, hogy teste mindent kibírjon. Arra gondolt, hogy talán rosszul kezdett hozzá a dologhoz és talán vissza kéne mennie. Ha még életben van, akkor megkísérelhetné megbeszélni vele a helyzetet. Talán sikerülne. Ezen töprengett és nem is sejtette magáról, hogy miközben egyre többet tanult, tudása egyre jobban növekedett, képességei egyre erősebbé váltak és gondolatai ereje képes volt már arra is, hogy befolyásolja jövőjét.

Mivel tehát ezen teremtményeire gondolt… nem volt véletlen, hogy váratlanul szinte leszakadt az ég és a rég feledett háború egy része éppen oda zuhant elébe. A pilinke, akit persze ekkor még nem így hívtak, mocskosan és porosan állt fel előtte. Ezer sebből vérzett és egyik lábára nem is tudott ráállni, de teste szemlátomást gyorsan regenerálódott. Ekkor vette észre őt. Élénkzöld szemei szikrákat vetettek, mert eszébe jutott a múlt. Fejük felett két pillanat alatt eltakarták a Napot a rettenetesen fekete fellegek. Villámok kezdtek cikázni és csapkodtak le köröttük. Mielőtt még Ávhriol bármit tehetett vagy mondhatott volna, teremtménye puszta kézzel megragadott egy cikázó nyalábot és már el is térítette, éppen felé. Hatalmas képességeit látva Ávhriol lábai a földbe gyökereztek. Mozdulni se bírt. Ha nincs ott az új vezér, hogy félrelökje őt, akkor bizony ott fejezte volna be létét. Ő ugyanis nem volt halhatatlan, mint a teremtményei.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Hajnal csillaga – 38.rész

Ávhriol a következő pillanatban sietve és gyáván teleportált jó messzire, de aztán rájött, nem hagyhatja ezt annyiban. Most, amíg támadják, most talán van esélye van végezni vele. Igaz, ez alattomos és sunyi módja volt annak, hogy leszámoljon vele, de látva rettenetes képességeit… és ki tudja még mennyit fejlődött az eltelt igen sok esztendő alatt… szóval kétség se férhetett hozzá… tudta jól, hogy mielőbb, amíg még tud, végeznie kell vele.

Ávhriol tehát a következő pillanatban már vissza is tért, de csak a háttérben jelent meg, hogy a meglepetés erejét kihasználhassa. Döbbenten látta, hogy már ennyi idő alatt tönkretették a vidéket. Felderengett gondolataiban a jövő baljós képe. Hiszen, ha így folytatják hamarosan elpusztítják az egész bolygót az emberekkel együtt és azzal vége lenne mindennek, amiért addig annyit dolgozott türelmesen. Tudta, ezt nem hagyhatja.

Szerencséjére addigra már egész szépen kikészítették egymást. Ekkor könnyedén végezhetett volna vele, de nem akart kockáztatni. Minden tudását, képességét latba vetette tehát és úgy támadott, kegyetlenül rájuk rántva az eget.

Előtte még épp csak arra volt idő, hogy tekintetük találkozzon, de ez se akadályozta meg abban, hogy kíméletlenül végezzen a fiával. Sőt! Nemcsak vele, hanem minden jelenlévővel. Egyetlen pillanat alatt kitépte magát a földből az egész vidék, majd perdült egy nagyot és viharostól, villámostól, pilinkéstől, mindenestől maga alá temetett mindent a megpördülő táj, amint nagy erővel csapódott be az önnön helyén létrejött kráterbe. Még két pillanat és nem maradt más hátra, mint a hatalmas füst és por. Aztán az is lecsendesült és már csak Ávhriol emlékében élt a soha véget nem érőnek tűnő harc. Aztán várt még és figyelt. Attól tartott, mindjárt előmásznak majd a föld alól, de nem így történt. Közelebb lépett hát és lehajolva megérintette a talajt, majd behunyta szemeit, hogy a mélyére nézzen. Fekete, megszenesedett testeket látott odalent. Megnyugodva egyenesedett fel és indult is tovább. Nem így akarta, nem ezt akarta. De arra gondolt, hogy nem volt más választása. Nem hagyhatta, hogy tönkretegyék az egész világot.

Ávhriol nem sejtette, hogy még ez se lehetett elég ahhoz, hogy végezzen teremtményeivel. A pilinke így zuhant egy másik, különös világba. Megégve, félholtan, ám a szíve még, bár a szokásosnál is lassabban és alig észrevehetően, de még dobogott.

Jön a folytatás!

Holnap este 19-kor!

Szólj hozzá lentebb és 5 tűzopált kapsz!

Hívd a barátaidat is és hosszabbak lesznek a részletek!

*Képeket is használhatsz a blogomról, ha a blogot szeretnéd reklámozni más Facebook csoportokban és a blog linkjét is megadhatod másnak! Ha a Küldj Meghívót! menüpontot használod, akkor virtuális ékköveket is szerezhetsz, melyeket majd titkos történetekre válthatsz be.

Ha ebookot vagy könyvet vennél:

17 thoughts on “Hajnal csillaga – II. fejezet”

    1. Oda van írva mindig a végére, hogy folytatjuk másnap 19-kor a blogregényt. Az új regényeimet mindig így, részletekben szoktam közzétenni megjelenésük előtt, ingyen. Utána lekerülnek, és átteszem őket a webshopba, ahol egészben vásárolhatóak. Ha az eddig megjelent regényeim érdekelnek, mert egészben szeretsz olvasni, akkor ajánlom a webáruházat: https://alexwebshop.hu

  1. Szép estét, illetve jó, éjszakát! Bárhogy is szerettem volna 3 napig megint nem tudtam jönni.
    Szerencsére gyorsan olvasok, úgyhogy a dupla vny.mérésem ideje alatt sikerült elolvasnom az utolsó 3 részt.
    Az a fotó amit felraktam a Facebook oldalra, nagyon emlékeztet engem az …………….
    Ha jól emlékszem, pár éve áttételesen de Lengyelország területéről kaptam. Az Ég angyalait

    1. Köszi, hogy olvasod és gyakran írsz. Sokat jelent számomra minden olvasói visszajelzés.
      Hálásan köszönöm. 🙂 Nagyon szépek a képek, amiket feltettél, megosztottál. Mindenki nevében köszönöm.
      Remélem, még tetszik a történet, bár gondolom, a többi történet olvasásának tükrében már számítasz a folytatásra.
      Remélem, ennek ellenére vannak benne számodra is izgalmas, meglepő fordulatok. 🙂

Hozzászólás a(z) Etelka58 bejegyzéshez Válasz megszakítása

error: Content is protected !!