Nőnapra! – Novella: – Vadász és áldozat


               Hajnali kettő felé járt az idő. A zene még javában szólt, a buli még korántsem ért véget, de a lány nagyon unta magát. Úgy érezte, már semmi különös nem történhet vele azon az éjszakán, ideje elindulnia hazafelé. Ezzel az elhatározással indult el a kijárat felé, ám ekkor… ekkor megpillantotta Őt! Ismét! A Férfit!
               A férfi a fal mellett végighúzódó, széles padkán üldögélt, lábát lógatva, egykedvűen szemlélve a vidáman mulatozók kavargását. A lány hirtelen úgy érezte, ledermedt körötte a világ. Nem látott mást, csak Őt. Szabályos arcát, nyílt tekintetét, egyenes vonalú sötét szemöldökeit, magas homlokát, s az elé lógó csábító tincseket. Érezte a szíve ritmusát összezavaró vadul tomboló zenét, amint vérében dübörög. Az ősi vadászösztön elöntötte érzékeit. Hirtelen úgy érezte, nincs helye többé a gátlásoknak.
               A férfi nem nézett rá. A lány tudta, tán észre se venné őt a kavargó tömegben. Sorsaik fonala a véletlen játéka folytán ért össze ismét abban a percben. A lány tudta, most csak rajta múlik, vajon összefonódik-e.
               Nem tétovázott tehát. Óvatosan megközelítette, miként egy predátor cserkészi be áldozatát. Nem sejtette még, hogy már rég ő az áldozat. Mintha a tömeg kavargása véletlenül sodorta volna arra, hamarosan ott állt, aztán mintha észre se venné a fiút, mintegy közömbösen minden iránt, egykedvűséget színlelve, felpattant mellé a padozatra.  Érezte a levegő vibrálását, ahogy karja közben a fiú ruhájához ért. Nem akart felé fordulni. Azt szerette volna, ha észreveszi őt. Szerette volna, ha legalább a látszata meglenne annak, hogy az első lépést a fiú tette meg. Torkában dobogó szívvel, közönyös arcot vágva várt tehát. Semmi pénzért nem fordult volna teljesen a fiú felé. Azt remélte, észreveszi, azt remélte, reá tekint majd. Várt tehát. Csendesen és türelmesen várt, miként az imádkozó sáska is kivárja, míg áldozata közelebb mozdul.  A pillanatok azonban csak peregtek, de semmi se történt. Mit tegyen? Meddig mehet el vajon Nő létére, anélkül, hogy megriasztaná közeledésével a Férfit? És vajon nem jobb-e kockáztatni inkább, mint hagyni, hogy sorsuk fonala ismét külön utakra térjen? De vajon mit tegyen? Mit tehetne?
               Úgy dübörgött a zene, hogy szavaknak helye ott nem nagyon lehetett. Pedig a lánynak, külsején kívül, csupán a beszéd volt egyetlen fegyvere.
               Váratlanul egy kéz érintette meg kezét, mellyel a padozat szélét szorongatta. Forró borzongás öntötte el testét. Hitetlenkedve fordult meg. Pillantása találkozott a fiú elszánt, rezzenéstelen tekintetével. Csábító mosolyától megfagyott a lány vére, miközben a szíve, miként egy csapdába ejtett vad, mintha ki akarna törni mellkasából, rémülten dübörgött. Elakadt a lélegzete. Ostoba reflex-szel rántotta el kezét. Talán, mert ösztönösen megérezte, predátorból, hirtelen prédává, vadászból áldozattá lett. Sietve pattant le a padozatról, majd riadtan vegyült el a kavargó sokaságban.
               Megmenekült.
Valahogy azonban mégse tudott igazán örülni ennek.
Talán, mert lelke mélyén már érezte, hogy a szíve végleg a fiú csapdájában ragadt.

Vége
De csak ennek a történetnek van vége!


Még többet olvasnál?
Add meg email címed és küldök még!

Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki és csak arra használjuk, hogy értesítsünk az újdonságokról.

Ingyenesen teszem közzé írásaimat a blogomon és a csoportomban, a könyveim pedig megvásárolhatóak a webshop-ban és a Libriben, Lírában!


Romantikus könyveim:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük