Novella + Meglepetés

Jönnek a hideg, fagyos esték, ezért a mai nap a Lélekmelegítő című könyvemről szól, így ebből hoztam Nektek egy novellát

Mielőtt azonban a novellát elolvasnád, írok néhány sort a könyvről, mely egy különleges novelláskötet és amely CSAK és kizárólag a MAI napon, azaz okt. 28-án, éjfélig 2970 Ft helyett mindössze 970 Ft-ért rendelhető! IGEN! Jól látod! Ma csak 970 Ft!

Lélekmelegítő – különleges csokor!

Körbejártad már a világot és biztos vagy benne, hogy akkor az gömbölyű és henger nem lehet? Szerinted, aki a sötétségben lapul az biztos, hogy prédára leső vadász? De mi van, ha ő az üldözött? Megbízol az angyalokban és rettegsz a démonoktól? Úgy véled, hogy a hibáidért mások a hibásak? Jobb szerinted a holtaknak a sírban és ha valaki visszatérne, azt te megvetően zombinak neveznéd és sikoltva rohannál el azt gondolván, hogy emberhúst eszik? Neked hiába mondaná egy lidérc azt, hogy gazdám, kívánságod számomra parancs, mert azt hinnéd, hogy a lelked akarja? Elfeledted már a mesék és legendák világát és elhiszel mindent, amit hallasz? Számítanak a külsőségek és előítéletek alapján döntesz?

Ha igen, ha nem, mindenképpen érdemes elolvasnod ezeket a szórakoztató, elgondolkodtató történeteket. Legyél részese Te is a kalandoknak és engedd, hogy kiforduljon sarkaiból az egész világod! Nézzük meg több szemszögből is a történeteket!

Kaland, izgalom, fantasy és sok tanulság!
Mert érdemes egy kicsit elgondolkodni és a dolgok mögé nézni.
Vesd le Te is a sztereotípiák, félelmek és hiedelmek béklyóit!
Jó szórakozást!

Kiknek ajánlom és mikor?

Ez a könyv kellemes kikapcsolódást nyújt a hűvös, téli estéken. Forró kakaó vagy tea mellé kiváló választás! Sok kaland, fordulat, tanulság van a lapjain. A legkülönfélébb novelláimat válogattam össze benne. A könyv elején valós, a vége felé fantasy történeteket találsz és egy különleges sci-fi is került bele. Ülj le kedvenc kanapédra és olvass el naponta egy történetet!

Jó szórakozást kívánok!

Milyen novellákat tartalmaz?

Az alábbiakban láthatod a benne szereplő novellák címeit. Amelyik megtetszik, amelyiket még szeretnéd ingyen elolvasni, annak címét írd be eme lap alján a hozzászólásba. Amelyikre, amelyekre többen szavaztok, azt, azokat felteszem még ajándékként ide, a blogomra. Érdemes tehát megírnod, neked melyik tetszik!

Meglepő fordulat
Hihetetlen történet
A néma kiáltás
Baljós Árny a küszöbön
Litván éj
Valahol Almádiban
Az utolsó email
Zúgó harangok
András szökése
Úton a főváros felé
Kotletti, a megmentőnk!
Tihamér és az értékesítő
Aki majdnem híres lett
Sose feledd a meséket!
Az igazán rendes főnök
A Halál életének értelme
A szeretet ünnepén
Utolsó kívánság – Szép, új Világ
Az idegen – Honvágy – Élien
A folyó
Egy darab mennyország
A tűzisten titka
Csak a tettek számítanak?
Desider titka
Egy közülük
A legfontosabb dolog
A király parancsa
Lilien és az effectorok
Ezüst tekintet, arany szív
A kiváló rependátor
Árnyak és Fények
Nincs nagyobb kincs a Világon

és a Mai ajándék-novella:

Címe: A király parancsa

Boldog, elégedett, ünnepi hangulat áradt szét a völgyben, miközben a nép önfeledten mulatott. Messze hangzott az énekszó, dübörögtek a táncot járó lábak, forgott, pergett a nép. Határtalan jókedv sugárzott az arcokról, mindenki ünnepelt, mindenki boldog volt, hisz visszatért a királyuk. Már oly sok esztendő telt el azóta a végzetes nap óta, amikor azt hitték, elvesztették őt. Mindenki más biztos volt halálában, de a nép nem adta fel a reményt. Elleneik azt hitték, ha végeznek a királlyal, megsemmisül a nép, ám nem így történt. A mélységi árnyak tisztelték és szerették királyukat annyira, hogy megőrizték birodalmát olyannak, amilyennek egyszer régen még ő álmodta meg. És most, ismét itt volt közöttük. Nem csoda tehát, hogy mindenki boldogan ünnepelte visszatértét.
               Mindenki arcáról boldogság sugárzott, mindenki mosolygott, nevetett, mindenkit magával ragadott az ünnepi jókedv, kivéve egy valakit. Ő csak komoly arccal, szigorú tekintettel pásztázta a népet. Nem tudott boldog lenni, nem tudott örülni. Nem mintha nem akarta volna a király visszatértét, hisz maga is küzdött ezért.
               Másról volt szó. Ő egyszerűen nem tudta elengedni magát, elvegyülve az örömtáncot járó tömegben, vigadozva. Ahogy szemlélte a vigadozó népet, most is arra gondolt, mily távol áll ez tőle, mennyire idegen minden és mindenki. Mégis egész addig azért küzdött, hogy elfogadja, befogadja ez a nép. A királyukért pedig kész volt arra is, hogy ha kell, akár az életét is feláldozza. A nép önfeledt örömében azonban képtelen volt osztozni.
               Enyhén összevont szemöldökei alól pásztázó szemei fel-alá cikáztak a tömegen, égen és földön, mindenre figyelve, miközben a király balján állt, az emelvényen, ahonnét az uralkodó elégedett tekintettel nézte népét. Hátát a várfalnak támasztotta, kezeit karba tette, és egyik lábát behajlítva, talpát a fal köveinek vetette. Ekkor egy leány lépett hozzá, könnyedén kiperdülve a tömegből, megfogta a karját és gyengéden húzni kezdte a táncolók felé.
Mivel semmi kedve nem volt ehhez, határozottan rázta le magáról a kedves érintést. A lány erre unszolta volna még, de amikor a smaragdfényű, hasadt pupillák egy pillanatra felé villantak, már tudta, jobban teszi, ha békén hagyja őt, így aztán már perdült is vissza a táncolók közé.
               Ekkor lépett oda hozzá a király és félrevonta, hogy válthasson vele pár szót.
– Miért nem mész? – kérdezte. – Ez a te ünneped is. A győzelmünk ünnepe. Netán nyomaszt valami?
– Nem. Szó sincs ilyesmiről. Én csak… az ilyesmi nem nekem való. Én inkább csak nézelődök, ha lehet.
– Természetesen. Ám ugye számíthatok arra, hogy ha lenne valami, elmondanád, igaz?
– Jól tudja, hogy mindig számíthat rám. – hangzott a felelet. – Egyszerűen csak túl nagy az öröm, ami nekem elég hihetetlen, és ezért gyanakszom. Ilyen vagyok. De Önnek ezzel nem kell foglalkoznia. Ígérem, ha bármit megtudok, vagy sejtek, ami beárnyékolhatná az ünnepet, szólni fogok.
– Rendben. – bólintott a király, azzal megfordult és visszatért népéhez. Phosphor szótlan komorsággal követte.
               Nem az ő feladata volt a király védelme, mégis, amióta tudta, hogy az uralkodó a látszattal ellentétben nem halhatatlan, folyton a közelében strázsált, egykedvűséget színlelve, ám feszült figyelemmel pásztázva mindent és mindenkit.
               Alig ért vissza, alig léptek ki a fal takarásából, amikor észrevette a nyílpuska hegyét, mely a szemközti várfalon meglebbentett egy faliszőttest. Az egész egyetlen pillanat törtrésze alatt zajlott le. Azonnal a király elé ugrott, majd széttárta hatalmas fekete bőrszárnyait és a levegőbe rugaszkodott. Néhány gyors szárnycsapás és már le is rántotta a drapériát az orvlövészről, majd gyomorszájon vágta, mielőtt még támadhatott volna. Mozdulatára fájdalmas nyögés volt a felelet, mely a váratlanul beállt csendben jól hallatszott, ahogy az íjpuska zaja is, miközben hangos csattanással zuhant a kövekre.
A fickó azonban nem az a fajta volt, aki könnyen hagyja magát. Azonnal felpattant a földről, hogy támadjon. Személyében egy jól megtermett, kopasz, vad ábrázatú alak állt előtte. Szarvai is hatalmasabbak voltak, mint az övéi.
               Ezt látva, az első lendületet követően meg is torpant egy pillanatra, amit ellenfele azonnal ki is használt és rávetette magát, hogy nekiszorítsa a várbástya köveinek és végezzen vele. Támadásának erejétől a falnak vágódott, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzete, de aztán szárnyaival egy erőteljes mozdulattal ellökte magától a falat, miközben azonmód megragadta ellenfele karját és egy heves mozdulattal kicsavarva a földre rántotta, majd a gyomrába térdelve ráugrott és ütni kezdte. Vad ellentámadása hamar kétvállra fektette ellenfelét, aki egy idő után már csak védekezni próbált. Aztán megkísérelte lelökni magáról, mire mindketten lefordultak a várfalról és a belső udvaron összegyűlt nép közé zuhantak. Ő is érezte a fájdalmat, de nem törődött vele. Csak ellenfelére figyelt.
A nép közben félrehúzódott, teret adva nekik.
               A harc azonban akkorra már eldőlt. Ellenfele rosszabbul eshetett, mert nem bírt mozdulni. Karjai ernyedten hevertek mellette. Még élt, de arcát már vér csíkozta. Teljesen felesleges volt már ütnie, rúgnia. Megállt tehát, abba akarta hagyni, de ekkor ellenfele felé fordította véráztatta arcát. Fekete szemei szinte szikrákat vetettek, miközben a smaragd szemekbe nézett. Aztán helyzete ellenére, hegyes fogait összeszorítva, arcán mély megvetéssel, így suttogott:
– Nocsak, hát igaz?… A király csicskása lettél?
A kérdésre újabb ütések zápora volt a felelet. Ekkor léptek oda hozzájuk a király pribékjei.
– Állj! Elég volt! – kiáltottak rá, de ő, mintha meg se hallotta volna.
– Szetniel! – szólt ekkor odalépve a király. – Ereszd el!
Ekkor megtorpant egy pillanatra. Éppen ellenfelén térdelt és egyenesen a szemébe nézett. A király szavára megállt és fel akart kelni, hogy engedelmeskedjen, ám ekkor a földön heverő alak fájdalmai ellenére suttogva bár és alig hallhatóan, de ismét megszólalt:
– Ugorj, kutya… füttyentett a gazdád. – lehelte a szót véres ajkai közül, melyeket halvány mosolyra húzott, alig észrevehetően.
               Pedig már majdnem elengedte, de ekkor egy pillanatra megtorpant, aztán mégiscsak felkelt róla. Úgy tűnt, nem hagyja magát provokálni, de amikor talpra ugrott és meglátta, hogy ellenfele bár halványan, de ismét elmosolyodik, erősen beletaposott a gyomrába, mire az, fájdalmasan görnyedt össze, de neki ez se volt elég. Ütötte és rúgta ellenfelét, ahol csak bírta. Ki tudja meddig folytatta volna a fickó verését, ám ekkor erős kezek ragadták meg, elhúzva onnét. Lerázta magáról szorításukat, de már nem ment vissza, hogy folytassa, amit elkezdett. Csak könnyedén karbatette kezeit, melyekről vér csöpögött és egykedvűen nézte, amint a király intésére gyógyítók sietnek a földön heverő alakhoz.
Közben az uralkodó odalépett hozzá és így szólt:
– Kövess!
               Erre összehúzta szemöldökét és átható pillantással nézett a király után. „Csak nem hiszi, hogy valóban parancsolhat nekem?” – töprengett Phosphor. Mivel azonban kíváncsi volt arra, vajon mi lehet a mondandója, ezért úgy döntött, utána megy. Azért még egy utolsó pillantást vetett a fickó felé. Nem kellett volna. Az, fájdalmai ellenére ismét mosolygott. Egyértelmű volt, hogy min. Erre odaugrott és a többieket félrelökve, megragadva a fickót felrántotta a földről és a várbástya falának vágta.
– Elég legyen ebből! – suttogta. – A magam ura vagyok! Nekem senki se parancsolhat! Még egyszer meglátom, hogy kétségbe vonod ezt, leszúrlak. – azzal félrehajította, majd megfordult és ott hagyott mindenkit. Minden oly gyorsan történt, hogy senki se avatkozhatott közbe. Amikor megfordult, megpillantotta a királyt, aki visszatekintett rá a lépcsőfordulóból. Rezzenéstelen arca nem árulkodott esetleges indulatairól, de szemeiből szomorúság sugárzott. Aztán anélkül, hogy bármit szólt volna, tovább indult. Határozott léptekkel követte az útvesztőhöz hasonlatos, de általa már jól ismert folyosókon át a tárgyalóterembe.
Ott aztán a király megfordult és reá tekintett enyhén összevont szemöldökei alól.
– Mégis mi volt ez, Phosphor? – szegezte neki a kérdést.
A kérdezett azonban erre csak könnyedén elmosolyodott.
– Egy köszönöm is bőven elég lett volna. – felelte enyhe gúnnyal.
– Ne térj ki a válasz elől! Pontosan tudod miről beszélek.
– Amint látta, lesből támadt Ön ellen az a nyomorult. Még szép, hogy nekimegyek.
– Igen, észrevetted, hamarabb, mint bárki más, és leszerelted, amiért hálás is vagyok. De én nem erről beszélek. Sosem láttam még benned ennyi indulatot.
– Talán, mert eddig nem látott még harcolni. – mosolygott Phosphor rendületlen nyugalommal – Ez a világ komoly kiképzést adott nekem, aminek a hírem is köszönhetem. A híremről meg már Ön is hallott. Nem értem, most miért okoztam ekkora meglepetést. Csak nem gondolta, hogy azzal, hogy szövetséget kötöttünk, hogy Ön mellé álltam, egyúttal meg is szelídített? Ha ezt remélte, ha ebben bízott, akkor bizony csalódást kell, hogy okozzak. – nevetett.
– Én nem erről beszélek. Nyilván nem gondoltam, hogy hirtelen megváltozol. De végtelenül nyugodtnak ismertelek meg. Olyannak, aki ésszel gondolkozik és cselekszik. Eddig úgy tudtam nincsenek érzéseid és többre becsülöd a megfontolt józan észt. Erre azt látom, hogy minden ok nélkül, dühből verekszel. Jelen voltak a testőreim is. Már rég abbahagyhattad volna. A támadó már mozdulni se bírt.
– Ez igaz. De így hozta kedvem. – vonta meg vállát Phosphor. – Egyébként, nem mintha számítana… de nem éreztem közben semmit. Sajnos. Csak a hírem akartam erősíteni, nehogy még bárki azt higgye, elpuhultam.
– Nos… mindegy is, hogy miért tetted azt, amit. Ahogy az is mindegy, elhiszem-e szavad. A lényeg, hogy nem hallgattál a parancsra. Az enyémre se. Így pedig a továbbiakban nem tűrhetlek meg a palotámban. Ha most elnézném, amit tettél, akkor odalenne minden tekintélyem a nép előtt. Azt hinnék, ezentúl bárki bármit megtehetne.
– Fantasztikus! – suttogta Phosphor – Most ki akar tiltani innét?
Sötét arcáról azonnal lefagyott a mosoly.
– Igen. – hangzott a rideg felelet – Ezért hívattalak, hogy ezt közöljem. Azt akarom, hogy azonnal hagyd el a palotám.
– Nade… az imént valaki lesből az Ön életére tört! Ki tudja még hány cinkosa lehet odakünn. Ki fogja védeni az életét, ha nem lehetek Ön mellett?
– Vannak testőreim.
– De hiszen, azok észre se vették a nyílpuskát.
– Lehet, hogy csak egy másodperccel később veszik észre, talán akkor, amikor a nyíl már a levegőben süvít, de észrevették volna, mielőtt eltalál. Mielőtt szövetséget kötöttem veled, amikor még halálos ellenségem voltál, amikor hordáddal a birodalmam támadtad, amikor folyton folyvást az életemre törtél, szerinted akkoriban ki védte az életem?
               Phosphor e szavakra nem tudott mit felelni. Ekkor döbbent ugyanis rá arra, hogy a támadó valójában csapdába csalta őt azzal, hogy provokálta. Erre nem számított. Nem gondolta, hogy a király ezért elűzi a várból. Azt hitte, neki már mindent szabad. Lehetséges volna, hogy az ellen előre látta ezt? Lehetséges, hogy szándékosan alakították így az eseményeket? Hiszen mindenki tudta, hogy az utóbbi időben folyton ott van a király mellett és alaptermészete, hogy mindenre figyel, mindent észrevesz és veszélyt keres ott is, ahol másnak eszébe nem jutna.
– Kiadtam a parancsot. – szólt ekkor a király. – Hallottad szavam. Nincs több mondanivalóm. Azonnal távozz!
Szavára mintha megdermedt volna a pillanat.
               Phosphor elméjén ezernyi gondolat cikázott át. Tudta, nem hagyhatja itt, védelem nélkül a királyt. Mi van, ha az egész csak arról szólt, hogy őt eltávolítsák az útból. De vajon nem túl beképzelt gondolat ez? Tényleg ennyire tartanának tőle? Tényleg meg tudná védeni minden helyzetben a királyt? Vajon, ha ő nem lenne ott, nélküle tényleg megállna az élet? Tudta, hogy nem.
Mégis, nem bírt megmozdulni, nem bírt sarkon fordulni, hogy teljesítse a parancsot. Vajon miért ne tagadhatná meg azt? Hiszen az imént már többszörösen figyelmen kívül hagyta a király szavát. A királyét, akiért mindent megtenne.
– Ismét meg akarod tagadni a parancsom? – kérdezte ekkor a király. – Igaz, már nem kell engedelmeskedned. Amikor nem álltál le, amikor nem törődtél a szavammal, akkor már döntöttél. Magadat tagadtad ki a birodalmamból. Ha most azonnal nem távozol, és ha bármikor a jövőben ismét meglátlak határaimon belül, rád küldöm a harcosaimat. Nem vagyunk szövetségesek többé. Ha pedig úgy tartja kedved, ismét támadhatod a birodalmam. Már látom, te mindig azt teszed, amihez kedved van.
– Hát ez fantasztikus! Jó, rendben, inkább távozom, mielőtt még azt is kimondja, hogy félreismert és csalódott bennem, amikor megszavazta a bizalmat. De az imént még csak arról volt szó, hogy a várat kell elhagynom. Most meg már a birodalmat is? Azért csak nem ekkora a bűnöm?
– Közben átgondoltam. Nem tűrhetek meg a birodalmamban egy ilyen hatalmas, megzabolázhatatlan erőt, aminek még parancsolni se tudok.
               Phosphor úgy érezte e pillanatban, hogy megperdül körötte a világ. Lépni se bírt volna, nemhogy távozni. Mély levegőt véve próbált uralkodni rosszullétén. Sose gondolta, hogy egy ilyen, számára jelentéktelennek tűnő tettével ilyen komoly veszélybe sodorja éppen azt, ami számára a legfontosabb. A király látta ezt, de tudta, következetesnek kell lennie, így inkább fordult, hogy távozzon.
– Várjon! Csak még egy kérdés! – szólt utána sietve Phosphor.
– Tessék!
– Rendben. Megértettem. Ezt a parancsát még teljesítem, de többet nem. Most elmegyek. Néhány dolgot azonban magammal vinnék. Csak a legfontosabbakat, ha szabad.
– Vidd, amit jónak látsz. Bánom is én. – vonta meg vállát a király dühösen és már folytatta is útját. Hátra se nézett, így nem láthatta Phosphor arcán az elégedett mosolyt. A következő pillanatban azonban érezte, hogy egy kéz megérinti a karját és máris egy számára teljesen idegen helyen találta magát. Döbbenten fordult hátra.
– Mi ez? Mit tettél? – kérdezte tágranyílt szemekkel.
– Eljöttem, ahogy parancsolta. – mosolygott a kérdezett – És persze, ahogy azt engedélyezte nekem, elhoztam az egyetlen, számomra legfontosabb dolgot is magammal. Önt.
               A király e szavakra döbbenten kapott homlokához…
Immáron nem először.

Vége

De csak ennek a történetnek van vége!

Tetszett? Szeretnél még többet olvasni?

Kéred 970 Ft-ért az egész, papír alapú könyvet?

Üzenj nekem ITT okt. 28-a, azaz HÉTFŐ éjfélig:

Adataidat harmadik félnek nem adom ki és csak arra használom, hogy értesítselek az újdonságokról és friss történetekről időnként.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük