Végzetes terv - eddigi összes

Végzetes terv – 1. rész

Ávhriol hamar rájött, mekkora hiba volt az, hogy nekiment a teremtményének. Nem telt bele sok idő és már érezte, nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt győzi le, sőt, mégcsak nem is az, hogy legyőzi-e egyáltalán. Átfutott rajta a gondolat, hogy valójában már a saját túléléséért, a saját életéért küzd. Hiba volt megteremtenie. Végzetesnek ígérkező hiba. Már érezte, igen nehéz lesz, talán lehetetlenség is megsemmisítenie. Túl tökéletes lényt teremtett. Nem bírt vele. De azért Ávhriol nem akarta feladni. Több ezer éve élt már. Érthető hát, hogy semmi kedve nem volt a halálhoz. Főleg nem így.

Hófehér szárnyú, ragyogó teremtménye, igazán különlegesnek tűnt. Más körülmények közt még büszke is lett volna rá, de most nem ért rá ilyesmire. Ahogy a beszédre se. Nem is sejtette, hogy pedig az mindent megoldott volna. Elég lett volna felfednie előtte mindent, az igazságot, az addig történteket. Ehelyett valamennyi tudását bevetette ellene. Záporoztak a tüzesen izzó golyóbisok és lángcsóvák mindkét fél részéről, miközben pillanatok alatt ide-oda teleportáltak, sorra védve ki egymás csapásait. Úgy tűnt, sehogy se bírnak egymással. Közben köröttük a világ még nagyobb ütemben pusztult.

Hegyek omlottak össze. Folyók léptek ki medrükből, tajtékzó hullámokat vetve, miközben a zuhogó esőben, a cikázó villámok közepette, csak még jobban ragyogott, csillámlott a hófehér szárnyú teremtmény fénye. Ávhriol közben egyre jobban érezte, hogy nem bír vele és hamarosan örökléte a végéhez ér. Teremtménye oly gyors volt. Bár pillanatokkal ugyan, de valahogy mindig megelőzte őt. Nem sejtette, hogy vele ellentétben ő képes a gondolatolvasásra is és így lehetetlenség lesz legyőznie, hiszen minden lépését előre látta.

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 2. rész

Ávhriol azt se sejtette, hogy e képesség által teremtménye hamarosan megsejti legféltettebb titkait is. Kár, hogy nem mondta ki. Kár, hogy nem magyarázta el neki. És kár, hogy Ávhriol harc közben nem tudott összefüggően gondolkozni. Kár, hogy a múlt miatt csak önmagát vádló gondolatok cikáztak fel időnként elméjében. Ez pedig így… töredékeiben sajnos éppen az ellenkezőjére volt csak elég. Arra, hogy teremtménye az ellenségének gondolja és félreértse őt és még hevesebben harcoljon ellene.

Ávhriol hamar belátta, hogy nincs túl könnyű dolga vele szemben. Az első adandó alkalommal tehát sietve teleportált, mégpedig jó messzire. Aztán várt. Nem kevés idő kellett neki ahhoz, hogy megnyugodjon és felfogja, hogy teremtménye nem képes követni őt. Ijesztő volt azonban a gondolat, hogy hová fajulhat még ez az egész. Tudta, amilyen gyorsan csak lehet, tovább kell fejlesztenie magát, hogy mielőbb meg tudja állítani őt. Be kellett látnia, hogy egyelőre nem tehet mást. Hátrahagyta hát ezt a megzabolázhatatlan, lázadó, büszke teremtményt és a többi hozzá hasonlót is. Nem érdekelte már, hogy mit tesznek. Nem akart miattuk meghalni. Az se érdekelte már, ha tönkreteszik az egész bolygót. Átköltözött inkább máshová és vitte magával az űrhajót és minden tudását. Egy távoli bolygón ismét megteremtette az idillt és ő maga is új életet kezdett. Így telt-múlt az idő és figyelmét új lények, az emberek felé fordította. Közben persze sok időt töltött új barlangjában is és tovább fejlesztette a tudását. Kezdetben másfajta lényeket is próbált teremteni, de ezek a kísérletei nem sok sikerrel jártak. Aztán eljött a pillanat, amikor eszébe jutott, hogy akár az ember is lehet új szövetségese. Arra gondolt, ha már nem tud megfelelően tökéletes lényt teremteni, olyat, aki biztosan őmellé áll majd, talán érdemes lenne fordítva gondolkoznia.

Arra gondolt, mi lenne, ha előbb megismerne egy már létező lényt és aztán, ha méltó rá, akkor az örök élet ajándékával maga mellé állítaná. Sajnos akkoriban még nem ismerte a halhatatlanság titkát, de az örök fiatalságét már igen. Úgy vélte azonban, hogy az embereknek ennyi is elég lesz. Neki pedig végülis nem legyőzhetetlen, öröklétű harcosokra volt szüksége, csak olyanokra, akik kiállnak érte, ha kell és akik időt nyernek neki, hogy megszökhessen titkon, ha egykori bosszúszomjas ellenségei, a fények utolérik és végezni akarnak vele.

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 3. rész

Telt-múlt az idő… Ávhriol egyre népszerűbb lett az emberek közt, ahol csuklyás vándorszerzetesként járkált. Alaposan megválogatta kit avat be a titokba, ki méltó az örök fiatalságra. Így gyűltek egyre többen és többen körébe. Felnéztek rá, tisztelték őt. Megosztotta velük a tudását, a fények tudását, hogy mielőbb minél magasabb szintre fejlessze őket. Volt aki erre, más arra a képességre volt fogékonyabb. Volt, aki képes lett az érintéssel gyógyításra, mások harcolni tudtak vagy villámokat szórtak, és olyan is volt, aki mintha a jövőbe látott volna. Emígyen gyülekeztek egyre többen és többen olyanok, akik érte bármire képesek lettek volna.
Mindez persze sok időbe került… mire kiismerte valaki jellemét és mire kiderült, hogy az illető képes-e arra, hogy az örök fiatalság minden szabályát betartsa. Hűség, lojalitás, becsület, őszinteség. Ez volt a négy legfontosabb tulajdonság, amit Ávhriol elvárt a követőitől, holott önnön jellemétől ezek álltak a legtávolabb. Akit aztán alkalmasnak talált, annak látványos beavatási szertartást rendezett, melynek azonban csupán egyetlen célja volt, mégpedig az, hogy iránta mind hálát érezzenek, azt gondolván, hogy nélküle nem élnének. Valójában mindez csak a látszatról szólt. Ki akarta alakítani bennük azt az érzést, hogy tőle függnek, szükségük van rá. Ritkán beszélt velük, de akkor is kimérten, visszafogott, színtelen, szinte már síri hangon. Ha megszólalt, mély áhitattal figyelték minden szavát. Megfontoltsága, végtelen ridegsége, rezzenéstelen, érzelmeket soha nem mutató arca, fagyos, szürke szemei miatt a Halálhoz hasonlították. Így lett az új neve: Thanathosz. A világot járva jól megválogatta, hogy kivel osztja meg tudását. Persze egyszerűbb lett volna, ha árvákat gyűjt össze és azokat a maga elképzelései szerint neveli, de két oka is volt arra, hogy ezt nem tette.
Egyrészt utálta a gyerekeket, mert saját, elvesztett fiára emlékeztették, arra, hogy milyen boldogok voltak és arra, hogy mi történt vele. Másrészt úgy érezte, türelme se lenne a nevelgetésükhöz. És az idő is fontos tényező volt. Tudta, ahogy múlik, egyre nagyobb az esélye annak, hogy ellenségei, a fények rátalálnak. Mielőbb, minél több szövetségesre volt szüksége. Egyszerűbb volt hát és gyorsabb is, ha a felnőtt egyedek közül válogatja ki a megfelelőket.

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 4. rész

Amikor szánjával áthajtott a sztyeppéken, látta a szőke, otthagyott gyermeket, de nem érdekelte. Nem volt szokása, hogy oly dolgokkal foglalkozzon, amik nem állnak közvetlenül az érdekében. Miután azonban továbbhajtott, nem bírt szabadulni az emléktől. Folyton ott lebegett előtte a gyermek nagy, irreálisan kék tekintete, mellyel csak nézte őt. A saját fiára emlékeztette, pedig az nem volt sose ily piszkos és sáros és nem volt ily szőke se. És az ő fia… ekkor jutott eszébe újra, oly sok idő után… igen. Eszébe jutott az a távoli bolygó. Eszébe jutott a fények vezére és az, amit tett. Ökölbe szorult a keze a dühtől. Ha nem oly gyáva egykoron, ha nem teszi meg, akkor vele végzett volna a vezér és akkor… az ő fia… éppígy üldögélt volna ott a semmi közepén, elhagyatottan. Felrémlett előtte tündöklő, smaragdzöld tekintete, bájos kis orcája. Oly naiv volt még és oly ártatlan…

Összeszorult a szíve az emléktől. Attól, amit vele tett. Igaz, később új életet adott neki…
Nem tudta, miként nézett volna ki, ha felnő… de az a tekintet… Valami különös csoda folytán, hiába készített neki új testet, a szemei éppoly élénk smaragdszínben ragyogtak fel. Mintha a múlt nem engedte volna, hogy Ávhriol egykori tettét feledje.

Erre gondolt, miközben megállította a lovakat, majd visszateleportált az idegen, szőke gyermekért.
Nem akarta ő felnevelni. Egyáltalán foglalkozni se akart vele. Egyszerűen csak el akarta vinni a legközelebbi lakott helyig. És így is tett. Ott átadta az elöljárónak, gondolván, hogy jó helye lesz. Közben beesteledett. Az éjszakát tehát ott töltötte és csak másnap indult tovább. Úgy ült vissza a szekérre, mint aki jól végezte dolgát és a lovak már vágtattak is tovább. Már messze járt, ismét a sztyeppe kellős közepén, amikor megállt egy kicsit. Úgy vélte, elérkezett az evés ideje. Számára és a lovak számára egyaránt. Aztán megfordult és félrehajtotta a ponyvát.

Napi kérdés: Vajon kit talált a pusztában és hol találkozhattunk vele már másik történetben?

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 5. rész

És akkor… akkor a gyümölcsök és zöldségek között megpillantotta a koszos kis arcocskát. A nagy, kék tekintet bizakodón nézett rá. A fiú akkor is és aztán sok-sok éven át hitt Ávhriolban. Benne, akiben soha senki nem bízott és hitt még ennyire. Már késő lett volna, hogy visszaforduljon, bár teleportálhatott volna, de aztán nem volt szíve visszavinni. Tovább folytatta hát útját. A gyermek attól a naptól apjaként tekintett fel rá és kész volt megtenni bármit azért, nehogy elzavarja magától. Tudta, nincs senki más e világon rajta kívül, akire számíthatna.

A gyermek sokáig hallgatott. Ávhriol már azt hitte róla, hogy néma. De aztán egyszer meghallotta álmában kiabálni. Sokszor felriadt. Szinte minden éjjelen. Ávhriol pedig gyakran hallotta őt, amint rémálmai közepette a nyugati sztyeppék nyelvén a szüleit szólítgatja. Nappal azonban egy szó nem sok, annyi se hagyta el a száját. Csak tette, amit Ávhriol kért tőle, csendesen és alázatosan. Közben pedig mélyen a gondolataiba merült. Bármily kicsiny volt is még, igen sokat töprengett. Volt ideje erre már a sztyeppe közepén üldögélve is… és nem sok egyebet tehetett a szófukar Ávhriol mellett se. Egyikük se igazán igényelte a beszédet az út során. Ahogy azonban az évek múltak, a fiú figyelt és tanult. Amikor pedig végül megszólalt, az Ávhriol által beszélt nyelven tette és addigra eltanulta gesztusait is…. és többé, mintha a múltja sose létezett volna, ő is hellénnek vallotta magát. Az ellentétes fejmozgást is eltanulta. Egy idő után már tudta, hogy a nem jelenti az igent. Ávhriol már azt hihette volna, hogy elfelejtette mindazt, ami egykor vele történt, de az éjszakai sikolyai egyértelműen jelezték, hogy ez nem így van és talán sose lesz így.

Ávhriol az első perctől látta, hogy a gyermek személyében a leghűségesebb követőre akadt. Olyanra, aki kérdések és kételyek nélkül kész arra is, hogy akár meg is haljon érte. Igencsak örült ennek. Elkezdte hát átadni neki minden tudását. Beleértve az örök fiatalság titkát is.

Napi kérdés: Vajon, amikor Ávhriolt a rettegett ellenség utoléri, számíthat Aidóneuszra? És teremtményére, a fiára?

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 6. rész

Sok-sok esztendő eltelt addig a bizonyos napig, amikor Ávhriol a leghűségesebb és legrátermettebb hívei közt a fogadás ötletével előállt. Akkoriban őt már Thanathosznak nevezték és senki se sejtette se az igazi nevét, se azt, hogy honnét jött. Tisztelték és becsülték őt hatalmas tudása miatt és követték, mert folyamatosan osztotta meg velük azt.

A fogadással valójában a kékszemű ifjút akarta próbára tenni, de kellett ehhez a körítés. Így aztán odahívatta magához rajta kívül még a két másik legtöbbre hivatott fiatalembert is és úgy adta elő ötletét. Egy verseny, mely eldönti, ki a legjobb hármójuk közül. Aidóneusz, mert már így hívták a szőke ifjút, ő volt a legidősebb közülük, hisz ő élt a legrégebb óta. Valójában azonban ő nézett ki a legfiatalabbnak, mivel már gyermekkora óta követte mestere életvitelét. Még akkor se nézett ki huszonötnél többnek, ha igen komoly arcot vágott, összevonva szemöldökeit.

Fivérei, merthogy testvérként emlegették egymást, harminc, harmincöt esztendős küllemmel rendelkeztek. Aidóneus komolytalan kölyöknek nézett ki az erejük teljében lévő, szakállas bátyjai mellett. Amikor elhangzott a fogadás ötlete, nem igazán örült neki, de eladdig még nem mondott ellent mesterének és azt gondolta, soha nem is lenne képes erre, hisz nem lehet ennyire hálátlan.

Thanathosz egy ideig figyelte, követte őt. Szorosan, de észrevétlenül haladt a nyomában, mint egy éjszín, sötét árny. Igen merész terve volt vele. Egy éjjel ugyanis álmot látott.

Egy hatalmas birodalomról álmodott, egy olyan világban, ahol nem ragyogott csillag az éjszínbe vegyülő alkonyi égen, ahol ezerféle lény élt együtt békességben, gazdagságban, jólétben, ahol az óriási erődítményrendszerek mellett összetartás, barátság is szolgálta az ott élők biztonságát. És e világban mindenki szerette, tisztelte őt. Végre úgy érezhette, új otthonra lelt. És látta álmában az ellenségeit, a fényeket is, akik oly régóta akartak már végezni vele… de akkor mindenki,… minden ottani lény, a teremtményei, a követői, a birodalomlakók, sőt még a szövetségeseik is, mindenféle rendű és rangú lény… egyként állt mellé, illetve elé, hogy védjék őt. Pont úgy történt minden, ahogy arra már oly régóta vágyott. A különbség csak annyi volt, hogy álmában nem használta ki a helyzetet arra, hogy a tervei szerint elosonjon, hogy mások vívják meg helyette a csatát. Átérezte milyen tartozni valahová és milyen, ha számít a léte. És akkor álmában előlépett a szőke fiatalember. Fején ott csillogott egy ékkövekből álló különös dísz és a népek hallgattak a szavára. Bátor kiállása és határozottsága megtette a hatását. A mögötte álló, neki engedelmeskedő több millió lény alkotta monumentális sereg láttán a Fehér Fények megtorpantak, majd sietve távoztak. Ávhriol érezte, hatalmas sziklák omlanak le megfáradt szívéről.

Napi kérdés: Ávhriol vajon hamarabb járt a másik világban, mint Aidóneus?

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 7. rész

Amikor felébredt, először nem tulajdonított túl nagy jelentőséget az álmának. Azt gondolta, az csak vágyait tükrözi, hiszen mindig is ilyen otthonra, ilyen biztonságra, erre az érzésre vágyott, a sötétben lelve menedékre a fények elől. Úgy vélte azonban, hogy mindez nem válhat valóra. Már csak azért se, mert ilyen különösen lángoló világot addig még nem ismert. Ráadásul azt is teljesen kizártnak tartotta, hogy a magánakvaló, szőke fiatalemberből egy nap bárhol uralkodó lehetne.

Egy nap azonban Ávhriolt a sorsa egy különös, sötéten lángoló vidékre sodorta. Hirtelen mozdult meg talpa alatt a talaj és jött létre a szakadék, ő pedig mielőtt felkiálthatott volna, már odaát találta magát. Amikor körbenézett, azonnal eszébe jutott az álma és felreppent elméjében a gondolat. Ha ez a világ létezik, akkor…

Így aztán nem véletlenül húzta a szőke ifjú a legrövidebbet és kellett hármójuk közül éppen neki a végtelen pusztaság felé indulnia. Ávhriol azt akarta, hogy ráleljen ő is az átjáróra ebbe a pokoli világba. Addigra ő maga már számtalanszor átjutott és vissza. Még emberforma lényeket is teremtett, hogy odaát is legyenek olyanok, akik őt ismerik és tisztelik, akikre számíthat. Körükben biztonságos körülmények közt akarta tudni a szőke fiatalembert, megóvva az ottani világ veszélyeitől. Azt gondolta, folyamatosan egyre több lényt teremt még majd, és ők így együtt kezdik majd felépíteni a megálmodott birodalmat. Irányított körülmények közt akart valóra váltani mindent.
Izgatottan követte a fiatalembert immáron két esztendeje és figyelte, miként állja ki az elébe helyezett egyre nehezedő próbákat, miközben célzottan készítette fel a túlnani világ várható nehézségeire. Ezalatt óhatatlanul is eljutottak hozzájuk a hírek a fivérekről, akik szerencsésebb irányokba indultak. Előbb az egyikük, majd a másikuk is óriási hatalomra és hírnévre tett szert.

Az emberek már szinte isteneknek tartották őket. Ávhriol nem törődött a fiatalember fivéreivel, de sajnos az érzéseivel se. Minden figyelmét az kötötte le, hogy mikor érnek már az átjáró széléhez. Azt hitte, mindent jól előkészített, mindent ural, de valamire nem számított. Arra, hogy mindeközben mi minden zajlik le a fiatalember lelkében.

Már majdnem az átjáróhoz értek, már csak pár mérföld lett volna hátra, de ekkor váratlanul felcsillantak az irreálisan kék szemek. A fiatalember a sok megpróbáltatás után meglátta a tengert, mire váratlanul irányt váltott. Ávhriol döbbenten nézte, hogy mi történik. Sajnos nem volt gondolatolvasó, az érzelmekről pedig nem sokat tudott, így fogalma se lehetett arról, hogy mire szánta el magát a fiatalember. Így értek ki a sziklák szélére. Aidóneusz lenézett a mélybe. Már semmi kedve nem volt az élethez, de Ávhriol ebből semmit se sejtett, mindaddig, amíg elkeseredetten meg nem szólalt. Nem hozzá beszélt, hisz nem láthatta őt.

Napi kérdés: Vajon Ávhriol követi majd titkon Aidóneust a másik világba?

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 8. rész

Ávhriol döbbenten hallgatta szavait. Hisz hátra volt még egy esztendő… mégis… máris feladja? Őszintén szólva igen nagy csalódást érzett miatta. Többre tartotta. Sokkal többre.
Akkor és ott még megállíthatta, megakadályozhatta volna, hogy végezzen önmagával, de minek tette volna? Úgy gondolta, hogy ostoba volt, amikor azt hitte egy ilyen álomról, hogy válóra válhat… és úgy vélte, már így is túl sok időt pazarolt rá. Miután tehát Aidóneusz a tengerbe vetette magát, Ávhriol csalódottan legyintett és ment tovább. Így aztán akkor és ott még nem tudta meg, mégcsak nem is sejtette, hogy amit egykor álmodott, az épp e pillanatban kezd el valóra válni.

Ávhriol így ment-mendegélt tovább, miközben a fiatalemberen töprengett és azon, hogy mekkorát tévedett vele kapcsolatban. Aztán eszébe jutott a fia. Benne is nagyot csalódott, de vajon mi lehet vele? Vajon életben van még? Valószínűleg, hisz úgy tervezte, hogy teste mindent kibírjon. Arra gondolt, hogy talán rosszul kezdett hozzá a dologhoz és talán vissza kéne mennie és ha még életben van, megkísérelhetné megbeszélni vele a helyzetet. Talán sikerülne. Talán akkor leállna a támadásokkal és vége lehetne teremtményei közt a harcoknak. Ezen töprengett és nem is sejtette magáról, hogy miközben egyre többet tanult, tudása egyre jobban növekedett, képességei egyre erősebbé váltak és gondolatai ereje képes volt már arra is, hogy befolyásolja jövőjét. Mivel tehát a hófehér szárnyú, ragyogó teremtményeire gondolt… nem volt véletlen, hogy váratlanul szinte leszakadt az ég és a rég feledett háború egy része éppen oda zuhant elébe. Fia, a pilinke, akit persze ekkor még nem így hívtak, mocskosan és porosan állt fel előtte. Ezer sebből vérzett és egyik lábára nem is tudott ráállni, de a teste szemlátomást gyorsan regenerálódott. Ekkor vette észre őt. Élénkzöld szemei szikrákat vetettek. Fejük felett két pillanat alatt eltakarták a Napot a rettenetesen fekete fellegek. Villámok kezdtek cikázni és csapkodtak le köröttük. Mielőtt még Ávhriol bármit tehetett vagy mondhatott volna, teremtménye puszta kézzel megragadott egy cikázó nyalábot és már el is térítette, éppen felé. Hatalmas képességeit látva Ávhriol lábai a földbe gyökereztek. Mozdulni se bírt. Ha nincs ott a teremtményeinek új vezére, hogy félrelökje őt, akkor bizony ott fejezte volna be létét. Ő ugyanis nem volt halhatatlan, mint ők.

Napi kérdés: Vajon miért támadja ennyire Ávhriolt a teremtménye?

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!

HOLNAP 19-kor is gyere!

Folytatódik a kaland!

Végzetes terv – 9. rész

Sietve és gyáván teleportált jó messzire, de aztán rájött, hogy nem hagyhatja annyiban, hiszen mialatt egymást támadják, talán van esélye végezni vele. Igaz, ez alattomos és sunyi megoldás volt, de látva rettenetes képességeit… és ki tudja még mennyit fejlődött az eltelt esztendők alatt… tehát tudta jól, hogy mielőbb cselekednie kell.

Ávhriol tehát a következő pillanatban már vissza is tért, de csak a háttérben jelent meg, hogy a meglepetés erejét kihasználhassa. Döbbenten látta, hogy már ennyi idő alatt tönkretették a vidéket. Felderengett gondolataiban a jövő baljós képe. Ha így folytatják hamarosan elpusztítják az egész bolygót. Tudta, ezt nem hagyhatja. Szerencséjére a teremtményei addigra már szépen kikészítették egymást. Könnyedén végezhetett volna célzottan csak vele, de már nem akart kockáztatni. Minden tudását, képességét latba vetette tehát és rájuk rántotta az eget. Még találkozott a tekintetük, de ez se akadályozta meg abban, hogy végezzen a fiával. Sőt! Nemcsak vele, hanem minden jelenlévővel.

Intésével egy pillanat alatt tépte ki a vidéket és perdítette meg viharostól, villámostól, mindenestől, hogy maga alá temessen mindent a megpördülő táj, amint nagy erővel csapódott be az önnön helyén létrejött mély kráterbe. Még két pillanat és nem maradt más, mint a hatalmas füst és por. Aztán az is lecsendesült és már csak Ávhriol emlékében élt a soha véget nem érőnek tűnő harc. Várt még és figyelt. Attól tartott, hogy mindjárt előmásznak a föld alól, de nem így történt. Biztos lehetett abban, hogy ezt egyikük se élhette túl. Megnyugodva indult tovább. Nem így akarta, nem ezt akarta. De arra gondolt, hogy nem volt más választása. Nem hagyhatta, hogy tönkretegyék az egész világot.

Ávhriol nem sejtette, hogy még ez se lehetett elég ahhoz, hogy végezzen a teremtményeivel. A pilinke így zuhant egy másik, különös világba. Megégve, félholtan, ám a szíve még, bár a szokásosnál is lassabban és alig észrevehetően, de még dobogott. Nem mesélem el ismét, hogy miként állt ki mellette egy mutánsnak gúnyolt demiurg leány, ahogy azt se, hogy barátkozott össze a kékszemű fiatalemberrel, aki miután bánatában a tengerbe vetette magát, szintén odakerült. Olvastátok, így jól ismeritek már mindhármójuk szemszögéből a találkozásuk történetét. Sorsaik így keresztezték egymást és ezzel vette kezdetét évezredekre szóló és tán örökké tartó barátságuk.

Vége

De csak ennek a történetnek van vége!

Napi kérdés: Visszaugorjunk az időben és elkezdjem elmesélni, hogy került Ávhriol a fényekhez, és hogy szöktette meg vezérük lányát, ezzel főbenjáró bűnt elkövetve, ami miatt el akarják kapni?

Ha tetszett, szólj hozzá és 5 tűzopált kapsz!


Találkozásuk története


Vissza a Főoldalra >>

Ha ebookot vagy könyvet vennél:

13 thoughts on “ÚJ-Végzetes terv – összes”

Hozzászólás a(z) Nora bejegyzéshez Válasz megszakítása

error: Content is protected !!